2,5 hónapod maradt, hogy megtudd, mi az rss

Oké, kezdjük ott, hogy a mondás az volt év elején, hogy 2006 lesz az rss, pontosabban a feed éve. Aztán persze minden az IE7 körül kezdett el pörögni, hiszen az új Microsoft-böngészőben előkelő helyre kerül majd az rss-felvétel és -olvasás, úgyhogy százmilliók fogják hirtelen megismerni a kis sárga rádióhullámot utánzó ikont. Őt:

A Read/Write Web szerint 4 oka vannak, amiért 2007-et (már így előre is) az rss évének nevezhetjük:
  • jön az IE7, és az Outlookba integrált rss
  • a legnépszerűbb közösségépítő szájt, a MySpace is kísérletezik rss-integrálással
  • az új YahooMailbe is integrálták az rss-alapú hírolvasást
  • a Google Reader-szerű rss-alapú hírolvasást várhatóan integrálja a Google a Gmailbe

  • Nos. A fenti négy érv közül egyetlen van, ami az átlag magyar netezőre is közvetlenül hathat. Ez pedig a hamarosan induló IE7, melyet minden Microsoft-használó meg fog kapni frissítésként. És, ne legyenek illúzióink, 2007-ben is ez lesz a legnépszerűbb böngésző. Az is igaz ugyanakkor, hogy sok olyan funkciója van akár egy böngészőnek is, amit egy átlag netező sosem használ.

    Egyszerűen azért, mert nincs rá szüksége, vagy azért mert nincs kedve/ideje feltérképezni böngészője összes funkcióját. Ettől persze még fontos lenne, hogy egyre többen használják ezt az eszközt. Mi az rss-sel a legnagyobb baj? Hogy nem lehet egy mondatban elmagyarázni a működési elvét.
    Címkék: rss feed
    2006.10.12. 21:20. írta: hírbehozó

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

    Na igen! Ez a baj! Ha az IE-ben nem szerepel egy fontos dolog (mint pl most az RSS), akkor a felhasználók nem ismerik.
    Persze most majd megjelenik az új IE, és a sok noob majd azt hiszi, hogy az IE fejlesztői találták ki az RSS-t.
    Egyébként szerintem nem olyan nehéz felfogni az RSS értelmét. Biztos vagyok benne, hogy egy átlag felhasználónak könnyen el lehet magyarázni.

    Másrészről pedig tetszik ennek a cikknek a címe. :)
    A Zinternetet is Bill Gates találta ki, nem tudtad? Nincs is más böngésző, mint az IE.
    Az RSS mibenlétét valóban könnyű elmagyarázni, a hasznosságát viszont annál nehezebb.
    az jó hogy az IE-ben is lessz végre RSS, és valóban igy fog elterjedni a haaználata,
    de nekem még mindig a Firefox féle élő könyvjelző megoldás a legszimpatikusabb.
    Ok, ez jo, de mi a bubanat az a trackback??
    A trackback egy olyan protokoll, melynek segítségével a kétirányú linkelést lehet automatikusan elvégezni. Ha te írsz egy témában, és valaki más is ír ebben a témában a blogjára, és mindkét blog támogatja a trackback protokollt, akkor értesítheted (pingeltetheted) a másik blogot, hogy "hahó, itt az én blogpostom linkje. ez a blogpost arról szól, amiről a te blogpostod is". a trekbekkelés eredményeként mindkét blog olvasói értesülnek attól (hisz megjelenik a másik linkje), hogy máshol is írtak az adott témáról.
    a trackback tehát ezt a folyamatot automatizálja:
    írt valaki a kerek gömbökről. és én is írok erről a témáról a saját blogomon. belinkelem az ő blogpostját, és ő is belinkeli az enyémet.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Trackback
    Az a szomorú, hogy az átlag felhasználók közül még most is csak elhanyagolható százalék tudja csak legalább elméleti szintem az rss szó jelentését, (elméleti sznt alatt azt értem, hogy már hallotta "valahol" a szót...
    Mi megpróbáltuk elmagyarázni:

    kispad.hu/feedek.html
    Jó a próbálkozás eszpee, ebből biztosan megérti aki elolvassa, közérthető
    a vágyott egymondatos (de legalábbis nagyon rövid és lényegretörő) magyarázattól még azért messze vagyunk.
    'Persze most majd megjelenik az új IE, és a sok noob majd azt hiszi, hogy az IE fejlesztői találták ki az RSS-t.'

    nemtom ez kinek fáj. ma az emberek többsége azt hiszi, h a tabos böngészést az ff találta ki.
    és? azt hisznek amit akrnak.
    sok olyan ember van még a mezei felhasználók közül aki eleve azt hiszi hogy csak az IE létezik és meghökkenve kérdezi, hogy mi a firefox...
    Ha jól emlékszem Mark Pilgrim írta azt a definíciót, aminél azóta sem láttam jobbat: "Okos könyvjelző, ami szól, ha egy oldal frissült." Kipróbáltam az anyámon még tavaly és működött. Megértette. A csajom is.
    ja, bár azért az durva lenne, ha minden reloadról értesítést kapnék rss-en :)
    ha már a sarki hentes is fogja tudni,h mi az az RSS, az lesz az RSS funkciójának a halála. Sok embert fog elérni, kb. nulla kreatív gyártási költséggel, úgyhogy tele lesz tömve kéretlen reklámmal, és a kutyának se fog kelleni a hirdetőkön kívül.
    2007 lesz az RSS halálának éve?
    ehhez képest az van az oldaladon, hogy "Dont Forget The RSS Feed!"
    :) igen, de csak azért, mert nem hiszem,h a sarki hentes jövő ilyenkor fogja tudni,h mi az, hogy RSS, tehát a fent vázolt következmények sem fognak életbe lépni, úgyhogy no para a részemről..
    Próbáljuk összefoglalni, amit az RSS-ről tudni kell, méltatlanul mellőzött eszköz - egyelőre ;)
    www.rssinfo.hu

    Cseh Balázs 2006.11.11. 20:30:09

    néztétek már egyébként az IE7-ben az RSS kezelést? Szerintem szánalmas. Ha az átlag user azt fogja hinni, hogy az az RSS, akkor kb. sz@rni fog bele, mert ott kb. egy lebútított könyvjelzőként funkcionál. A google Rss vagy az FF-be integrálható WizzRSS nyomába sem érhet...
    nem lehetett volna más könyebb szot kitalálni,én is már 3szor elolvastam de nem értem ezt a RSS kifejezést,peddig én is Magyar országon születtem és Tatabányan nötem fel,az igaz hogy 19 éve lakok Németországban ,de használom minden nap a Magyar szot,szerintem is nagyon kevesen fogják megérteni,az igaz a Pap is holtig tanul és mégis bután hal meg .
    igy 2008bol visszanezve roviden annyit szeretnek kommentelni, h

    MMMUHHHAHAHAHAHA

    (az ittk-sok amugy profibban csinaljak: ugyanugy megvan a hasznavehetetlen bullsh1t, a futurisztikus almok kergetese, 1) csak gondosan ugyelnek arra h ne legyen merheto es ellenorizheto a joslat, raadasul 2) az egeszert allami penzeket vesznek fel, nem is keveset, plusz 3) az egeszet elismertetik tudomanykent (lol).)