First person browsing

Képzeljük el, hogy a Quake-ben vagy a Second Life-ban a folyosók fala csupa weboldal lenne, vagyis mint egy tárlaton a festményeket, úgy nézegetnénk a friss tartalmakat. Ha valamelyik felkelti az érdeklődésünket, hát klikkelünk a falra és eljutunk a weboldalra.



A 3B egy asztali szoftver s közösség, valamint maga is böngésző. Belépünk, és a tárlat elején egyből választhatunk témát, merre induljunk, majd elkezdődik a barangolás. Bár maga az ötlet jó (összehozni az mmo-s életérzést más, webes tevékenységekkel), 5 perc után már nem sok értelmét látjuk a miniatűr screenshotok közti bóklászásnak.

Ekkor érdemes nekikezdeni a "faluépítésnek": a személyre szabható virtuális térben kedvenc weboldalainkkal plakátolhatjuk ki a falakat. Először szkint választunk. Nekünk így  a hideg novemberi időben a Beach tetszett meg. Beírtuk a Webisztán url-jét, és máris megjelent a plakátkiállításon a blogunk, plusz az összes weboldal, amire éppen most hivatkozik a Webisztán.



Az előttem van, hogy például ekormányzati rendszerekben így jelenítsenek meg adott szolgáltatásokat. Például milyen vicces lenne útlevélkérelemnél egy ilyen SecondLife-os bürokráciavalóságban - mint Szent György a sárkányokkal - küzdeni vadul az ügyintézőkkel. Igazi, vérre menő ütközetek, egyéletes, 10 leveles pályákkal. Oké, az állami ügyintézésre en bloc lehetne egy Second Life-ot csinálni. Kis, vicces kalandjátékos fícsörökkel.

A 3B tehát meg fogja mozgatni a fantáziánkat, mégha azt nem is várhatjuk tőle, hogy megszokott böngészőnk konkurenciája legyen. Ha nincs más ötletünk a gép előtt, jó timekiller.
Címkék: böngészők second life mmo
2006.11.08. 09:57. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Milyen jó, hogy ennek semmi értelme...
Azért ez érdekes:
System requirements
PC-only (Mac and Unix coming soon)
Mintha a PC csak windows-t jelentene.
Nem a kötözködésért, de ez eszméletlen régi. Meg mitől webkettő.
"November 7, 2006 - As one of only 13 companies chosen as a Launchpad company to present at the prestigious Web 2.0 conference, 3B, the next generation of
3D software and online experiences, will unveil a new online 3D entertainment experience, which allows
users to have creative control over their personal 3D space."
Mi most találkoztunk vele, és érdekesnek tartottuk. Ennyi.
Az Adobe-nek volt már próbálkozás 4-5 éve, abból nem lett semmi... illetve valami ilyesmire lett kitalálva a VRML, ami nem igazán lett elterjedt.
Én mintha emlékeznék valami nagyon régi magyar kezdeményezésre. On-line 3D-s bolt, ha valaki emlékszik még ilyenre.
A Népszabadságnak volt ilyenje azt hiszem