SecondLife kisiskolásoknak

Két dolgot tehetünk, ha a gyerekek neveléséről van szó: vagy nem fogadjuk el, hogy ők már egy digitális korba születtek bele és kézzel-lábbal harcolunk a való világ ellen, vagy pedig megpróbáljuk a digitális korszak azon részei felé terelgetni a kisebbeket, amikről meggyőződésünk, hogy nem károsak a számukra.

Az utóbbira szavazott a BBC, amikor úgy döntött, hogy a 7-12 éveseknek készít virtuális világot. Kicsit SecondLife-szerű a dolog, de a készítők maximálisan figyeltek a korosztályra: a CBBC Worldben nem lesz pénzalapú kereskedés vagy épp chatszoba sem. A hangsúly az avatarkészítésen (karakterépítésen) és a tartalmak csereberéjén lesz.

Szóval a hangsúly a biztonságon van, és persze azon, hogy a gyerekek inkább itt játszanak, mint mondjuk a SecondLife teljesen valóvilágbeli veszélyei között. És akkor nyilván jöhet majd a vita arról, hogy ez a CBBC World nem rászoktatás arra, hogy a gyerek később a SecondLife-ban is vásárol majd ingatlant, vagy a WoW-ban is szerez magának barátokat. Ja, de, igen. És?
Címkék: média second life
2007.01.24. 09:41. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vegyük észre, hogy a BBC munkatársai nem csak csámcsognak egy-egy témán, hanem valódi megoldásokat próbálnak találni rájuk (még ha nem is teljesen hibátlanokat).
és a marihuána az elsô lépcsô az aranylövés felé, bah :D
Van egy hat éves fiam. Nem tartom távol az internettől, sőt: Google Earthön nézegetjük a nagyszülei házát, a WikiBooksból olvasok neki a nagymacskákról, Flash alapú oktató játékokkal tanulunk számolni és a Nasanál lessük a marsjárókat.

De a CBBC-től tuti, hogy még jó pár évig távol fogom tartani, mégpedig azért, mert egy ekkora tartalmat nem tudok átbogarászni. Míg egy "hagyományos" oldalról pár pillanat alatt el tudom dönteni, hogy "na, ezt megmutatom a kölöknek", addig ugyanezt a virtuális világoknál nem tudom megtenni. Úgyhogy amíg a valós világban nem tud rendesen eligazodni, addig a gyerekemet távol tartom a virtuálistól.

Ja, és a rászokást sem kellene ennyire félvállról venni.
Jé, éppen észrevettem a Teen Second Life logot, csak még nem volt kedvem utánanézni. : Kösz az infot. (A chatszobát miért vették ki?)
Ez az egész second life dolog egy hatalas vicc! A gyerekeknek szánt CBBC-s fajtáról nem is beszélni. Én már ez e-book-októl is irtózom lassan, és határozottan hiányzik az érzés hogy megfogom a könyvet lapozom, az illata. Aki ezekben a second dolgokban komolyan résztvesz az a saját testi-lelki leépülését írja alá garantáltan.