Újabb Google-felvásárlás: ezúttal a telefónia jegyében

Már jó ideje (kábé egy hete) pletykálták, és ma végre mindkét fél hivatalosan is megerősítette a hírt. A Google felvásárolta a GrandCentralt.

A viszonylag fiatal webes szolgáltatás előnye egy mondatban az, hogy lehetővé teszi hogy egyetlen telefonszám alá szervezzük összes meglévő telefonszámunkat és hangpostánkat, és a beérkező hívásokat is arra a készülékre irányítsuk, amelyikre csak akarjuk.

Kinek hasznos egy ilyen szolgáltatás? Hát aki például több telefonszámmal, üzenetrögzítővel is rendelkezik. Vagy esetleg néha a web előtt szeretné meghallgatni a hangüzeneteit. A GrandCentralban létrehoz magának egy egyedi telefonszámot, azt szépen odaadja minden ismerősének, és legközelebb ha keresik, tök mindegy, épp hol van, minden, a grandcentralos telefonszám alá felvett készüléke csörögni fog.



Praktikusan ez azt jelentheti - a felvásárlást és a küszöbön álló Google alá integrálást követően -, hogy talán hamarosan a GTalkban is látni fogom, hogy ha ezen az univerzális mobilszámomon hív egy ismerősöm, és így akár a laptopomon is fogadhatom ezt a hívást. Ha rosszul értjük, majd kijavítotok minket. (Sajnos a szolgáltatást még nem próbáltam ki, így az elméleti tanszék bizonytalanságával írom mindezt.)
You can set different rules for each caller (some ring all your phones, other can go straight to voicemail), create personal voicemail greetings for each of your callers, and even check your voicemail on the web with all of your messages in just one inbox. We’ll even save your messages for as long as you want.
A GrandCentral egyébként egyelőre kizárólag az Egyesült Államokból érhető el, de - a Google-t figyelve mostanában - nyilván nem marad az amerikai határon belül sokáig ez a szolgáltatás sem.

Az ismertető-oldalon látható, hogy számtalan olyan apró fejlesztésük van, melyek kiválóan integrálhatók webes vagy mobilalkalmazásokkal.

A GTalk mellett nyilván a Gmailbe kerülhet bele ezek közül a legtöbb fícsör, így például a címzettekhez automatikus felhívása, és persze megint csak az email-értesítő, valamint a voicemail-továbbítás. De valószínűleg blogszolgáltatásuk, a Blogger.com is profitálhat az akvizícióból. Mint a WebCall Button oldalán is látható, éppen a Blogger.com-on demonstrálják, hogy milyen egyszerű is felhívni egy bloggert a blogoldalán.

A fentiekből is látszik, hogy a Google sokmindenre és sokféleképpen használhatja a GrandCentral tudását. Állítólag néhány tízmillió dollárt csengettek a startupért. Ez pedig nevetséges összeg, ha azt vesszük, hogy az okos integrációval a Google akár belépőt is vehet a telekommunikációs piacra. Mégha a belépő nem is teszi teljes értékű taggá, de mondjuk a Skype helyébe erőteljesebben megnyomnám a szerkeret a következő félévben.
Címkék: google voip grandcentral
2007.07.03. 01:39. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lassan ideje trösztellenes eljárást indítani a Google ellen, nem? :)
Ez a GrandCentral nyúlja a Citi logo-ból az ívet! href.hu/x/30ps :)
jó lenne ha lenne nekik versenytársuk. microsoft-yahoo szövetség?
Google Rulez! Nagyon jól csinálják!
korábbi bemutató video a The New York Times-tól:

video.on.nytimes.com/?fr_story=72fb5c0bc2aadd07e2eab0930c92315f0554054e

Egyelőre csak amerikában működött, remélhetőleg kiterjesztik majd máshová is

A Google-nek szépen alakul a hangszolgáltatási köre, a GTalk mellett megvan már a webkonferenciázó Marratech és most GrandCentral is, + az optikai infrastruktúrába is beruházott már több helyen, lehet hamarosan nagyobb szerepre tör a VoIP piacon
Én nem félteném a Microsoftot a VOIP piacon a Google-tól. Nehéz lesz beérni azt bázist ami az MSN-nek vagy akár a Skypenak már megvan.

Google későn startolt ebben az esetben.
Nem kell sok dolog hozzá, csak egy olyan változat amely át tud járni a másik szolgáltatásokba is (partnerek, chat, hangkapcsolat, pl. a Gizmo is már elindult ebben az irányba).

A másik, hogy nem a PC-PC közti, hanem a PSTN/mobilba való be/ki telefonáláshoz (ami fizetős) szerintem könnyen váltanak a felhasználók szoftvert, ha az új kedvezőbb, többet tud, stb. Skype hype kezd alábbhagyni már egy ideje, és a saját zárt protokollja is több dologban hátráltatja, idő és versenytársak kérdése, hogy át fognak-e sokan állni róla (PC-PC között tovább megmarad).

Egyébként az MS is elmaradt ezen a téren, eddig csak NetMeetingben / Messengerben volt VoIP-juk, de az se túl komoly, csak 1-2 hónapja jöttek ki az első "komoly" VoIP szerverükkel (Office Live Communication Server ha jól emlékszem a nevére)
imho a google ha értelmesen integrálja termékeit, és a versenytársak nem lépnek szövetségre, akkor az összes nagyot kiszoríthatja a piacról. a microsoft-ot is.
ráadásul a google összes szolgáltatását képes lenne eladni a nemzetállamoknak.

a grandcenter gyakorlatilag egy közhivatalra van tervezve. felhívod a hivatali telefonszámot, az minden munkahelyen kicsörög, amelyik éppen nem foglalt. ezek után valakivel kapcsolatba lép az ügyfél. a hivatali időn kívül érkező hívásokat a rendszer rögzíti. a dolog fordított irányban is működik. a hivatal sürgős esetben keresheti az állampolgárt az összes létező telefonszámán.

egy ilyen google office simán kiütheti a microsoft office-t. és gyakorlatilag az egész microsoft-ot. a versenytársak nyilván lépni fognak, mert a google-lal ma senki nincsenek egy súlycsoportban.
Az nyitott kérdés, hogy a mobilinternettel ellátott Voip képes mobilkütyükön mit használunk majd telefonálásra, de jelenleg a PC-PC dominál.

És hacsak nem hirtelen robban a mobil Voip, a PC felhasználó bázis fogja eldönteni ott is a későbbi pozíciókat(a skype pl a legtöbb okostelefonon, PDA-n már több mobilszoftveren keresztül is működik).

Nem akarok monomániás lenni, de megint csak: hálózati hatás(itt aztán főleg)
Szerintem nagyon jó kis szolgáltatás... egyike vagyok a (feltételezem) kevés itthoni felhasználónak...
Néhány jellemző:
- amikor csörög a telefon, bemondja ki hiv. Vagy a cimjegyzékből veszi, vagy ha nem szerepel ott, akkor kötelezően be kell mondania a hivónak a nevét.
- ezután eldöntheted: 1) felveszed, 2) hangposta, 3)... 4) felveszed és rögzited
- jelenleg, a béta időszakban ingyenes hivást biztosit a cimjegyzékben szereplő számokra. Weben megadod, melyik számot hivja vissza, és ezután kapcsolja a hivást

Amugy a cikkben szereplő leirás pontos. Én sokkal jobban szeretem, többet használom, mint skype-t...
gattodire,
a grandcenter ha jól sejtem pont arra lett kitalálva, hogy ne számítson a közeg. ha a grandcenter-t hívod, akkor lényegtelen, hogy az illetőnek milyen elérhetőségei vannak, csörög minden platformon. az átviteli közegtől függetlenül létrejöhessen a kapcsolat.

ha a hívó nem válaszol, akkor marad a hangposta. vagy a hagyományos elektronikus postafiók. de ez a grandcenter izé gondolom képes lesz ugyanazt a szöveget e-mail-ben és sms-ben is elküldeni. a cél itt meg az, ha üzenet küldesz pötyinek, akkor az pötyi palmtopján és a is laptopján megjelenjen.
Értem, persze. Maga az ötlet remek, de ezzel együtt sem tudják néhány hónap alatt beérni a piacvezetőket. Akiknek lesz idejük hasonló szolgáltatást fejleszteni vagy vásárolni, ha nélkülözhetetlennek bizonyul.

Ha technikai lehetőség van rá, kizárhatják magukat a Grandcentralból (lehet hogy megéri).
A VoIP kapcsán nem a PC-PC közti hívásokban van üzlet, hanem a telefonhálózatba/ból végződtetettekkel. Itt a Skype valóban előrébb van mint az MS és a Google, mivel már jó ideje működik a SkypeIn/Out, de ha a Google is bővíti a GTalk-ot ezzel, akkor komoly vetélytársa lehet a Skype-nak belegondolva abba, hogy nagysága/ereje miatt esélyes, hogy jobb végződtetési díjakat tud kiharcolni a szolgáltatóknál (most is van már több kisebb vetélytárs, Jajah, Gizmo, VoIPBuster, stb.). A Skype-nál is a regisztrált felhasználók csak kis része használja fizetős hívásokra is.

Amikor PC->telefon fizetős hívásokról van szó akkor az olcsóbb megoldást fogják sokan választani (azonos minőség mellett), pláne ha olyan ismert név nyújtja a szolgáltatást mint a Google.

A Skype az utóbbi hónapokban igyekezett javítani a FaceTime-al a vállalati elfogadottságán is (kontrollálhatóság, biztonság, stb.), de kérdés, hogy ez sikerült-e. A többi szolgáltató általában a nyílt, szabványos SIP protokollt használja, ami sokkal elfogadottabb vállalati környezetben (+ több tapasztalat, kiegészítő modulok, sokféle eszközön implementálták (a Sony PSP-től kezdve a profi videokonferencia tárgyalótermi eszközökig) stb).

A mobil VoIP a hazai 3G verseny növekedésével, a WiFi hotspotok növekedésével egyre gyakrabban elérhető, eszközöket tekintve pedig szerintem sokkal több van ami a SIP-et támogatja mint amennyi a Skype-ot. Egy VoIPos hívás vezetékesbe sokkal olcsóbb mint hagyományos mobilról hívva.

A Skype erőssége, hogy az elsők közt jelent meg és könnyű használni (NAT, tűzfalak, stb.), és az így megszerzett előnyét, felhasználói bázisát igyekszik is megtartani ezért is tartja fent továbbra is a hálózatának zártságát. De ez nem fog örökké kitartani ha a többiek jobb ajánlatokkal jönnek, ők is tudják.

(Ami még esetleg probléma lehet az Skype-nak, (nem tudom valójában érinti-e) az a forgalom priorizálás, mivel ez is P2P elven működik.)
lehet hogy tévedek, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy a teljes google portfolió a szolgáltató állam koncepciójára épül.

imho hamarosan lesz google office, aminek része lehet a grandcentral. és azzal nem elsősorban a vállalatokat, hanem a kormányhivatalokat fogják megcélozni.

itt európában rendkívül fontos, hogy mit használ az államapparátus. a versenyt imho az fogja eldönteni, hogy az 1M hivatalnok hogyan beszél a 10M állampolgárral és persze egymással.

ha mondjuk az állami nyomtatványkitöltő programokba belekerül a google gears, akkor a legtöbb gépen ott lesz. és nem is lenne haszontalan eszköz. hiszen hiteles másolatot készíthet a nyomtatványról mágneslemezre, optikai lemezre, vagy bármilyen usb hordozóra. a nyomtatvány off-line módon elkészíthető, beadható, módosítható, hordozható.

ha kormányhivatloknak lesz grandcentralos telefonszáma, akkor a grandcentral biztosan el fog terjedni. mert 100e könyvelő rögtön azt mondja, be kell szerezni egy ilyen grandcentralt. és lényegtelen, hogy mit használnak a geek-ek. (vö. microsoft linux).

ha végigmennénk a google alkalmazásain kiderülne, hogy szinte kivétel nélkül mind szolgáltató állam koncepciójára van felépítve. mondjuk mekkora bénázás folyt itt a nava-val, és a mek-kel, az eredmény egy nagyjából használhatatlan izé. a google rendelkezik hatalmas audio vizuális archívummal és elektronikus könyvtárral. a nemzeti archívumot kézenfekvő a google megoldásaira építeni. a szerzői jogi bevételeket pedig a google ads biztosíthatja.

vagy itt van a sulinet. ami ugye arról szól, hogy kapcsoljunk össze hipertext, multimédia tudásanyagot tároló gépeket. a google mini erre lett kitalálva. és ha minden iskolában lesz egy google mini, akkor minden háztartásban ott lesz a google. a egy kultuszminiszteri aláírás és ami ma microsoft, az holnapután google. és ezt el lehet játszani a kelet-középeurópai piacon. lehet, hogy tévedek, de ezért jöttek ők ide, nem a magyar programozók miatt. az hogy mi itt tudunk programozni, csak hab a tortán.
Szerintem komoly biztonsági/megbízhatósági kérdéseket vetne fel a kormányzati szolgáltatások és a Google ilyen szintű összekapcsolása. A G szolgáltatásai ingyenesek, de a support is ennek megfelelő. Egy abszolút külső, külföldi szolgáltatóvá tenni ezeket nem tűnik teljesen jó ötletnek..

A Grandcentral szerintem az állami hivatalok részéről nem annyira kapós (munkaidőben elérhetők a vezetékesen (ha elérhetők), azon kívül meg ne zavarják őket munkával, max. VIP esetben a mobilon). Az egy szám több helyen csengetése, továbbirányítása "sima" VoIP alközponti funkció, nem kell hozzá GC. (Meg a Grandcentralon keresztül gondolom a mobil flottakedvezmények nem működnek.)

"a versenyt imho az fogja eldönteni, hogy az 1M hivatalnok hogyan beszél a 10M állampolgárral"

ezt a törekvést sajnos nem látom túl gyakran..

A használt szoftverek kapcsán pedig erős a lobby, hány helyen használnak pl. az államigazgatásban nem MS terméket?

egy másfél hetes cikk a hazai e-kormányzat helyzetéről:
www.sg.hu/cikkek/53142/e_kormanyzat_e_mint_elrontottak
nem azt mondom én, hogy a google holnap ott lesz a minden kormányhivatalban, hanem azt, hogy éppenséggel ott lehet. a portfolió így van összerakva.

mondok egy példát. a google spreadsheet-ben van egy lookup funkció. =GoogleLookup("Paraguay"; "internet users")

egy ilyen feature európában kinek érdekes. nyilvánvalóan az államnak. kiváncsi lennék nálunk hány vállalatnál használják rendszeresen ezt a funkciót. gondolom sehányan. google funkcionalitása szinte teljes egészében a szolgáltató állam gondolatára épül. nekem legalábbis úgy tűnik.

egy ilyen feature valójában akkor érdekes, ha ksh-n belül bevezetik a google spreadsheets-t. és elég keményen lehet érvelni amellett, hogy bevezessék. mert onnantól kezdve a ksh és a google megbízható és naprakész adatokat szolgáltat. nyilvános adatokat persze.

az e-government és az e-learning totális csődöt mondott magyarországon, imho nagyon kemény érvek szólnak amellett, hogy egyszerűen át kell venni a google technológiáját, és a kormányhivatalok működését a meglévő megoldásokra kellene építeni. másképp a kormányzati projektek sorra elbuknak.

ha most felhívsz egy kormányhivatalt, rendszerint 4-5 kapcsolás történik, mire eléred az illetékest. persze az esetek egy részében közlik, hogy az illetékes nincs is bennt, és nem is lesz sose, ilyenkor 4-5 nap után lehet próbálkozni, vagy el kell indulni más úton.

ha mondjuk bevezetnék a grandcentrált, és minden ügyirathoz tartozna egy grandcentral telefonszám, akkor bárki azonnal elérhetne egy illetékest, hiszen a hívás mindenkinél kicsörög és minden hívásra kötelezően kell válaszolni szóban, vagy írásban. a hivatalt bárhonnan elérheti az állampolgár, és az állampolgárt bárhol elérheti a hivatal. most ez lehet azt mondani, hogy jó, meg hogy nem jó, meg hogy úgyis ez lesz, meg úgyse lesz.

nekem mindenesetre úgy tűnik, hogy a google a szoftvereit a kormányhivatalok kiszolgálására tervezi. ez most a vezérfonal. lehet persze, hogy nincs igazam.
A LookUp bárkinek használható, egyszerűen a keresés egy másik változata, nem hiszem, hogy jobban kötődne a hivatalokhoz mint a hagyományos G kereső. A Paraguay mellett pl. ez is szerepelt hivatalos példaként: GoogleLookup("David Beckham";" national team caps")

"The GoogleLookup function attempts to answer your question using the web, with information about people, places and things, like the population of Japan, the mass of Jupiter or the place of birth of Abraham Lincoln."

A KSH adatok attól nem lesznek megbízhatóbbak, hogy G-t használnának.

az e-goverment mint linkeltem is valóban problémás, az e-learning területe viszont szerintem egyáltalán nem totális csőd (mivel ez az államtől függetlenül is alakult több helyen)

A GC és a hivatalok kapcsán szerintem még mindig alapjainál kezdődik a probléma: a hivatalnok igazából nem akar elérhető lenni. Ha holnap bevezetnék a GC-t, akkor is ugyanez lenne holnaputánra. Ez nem GC, hanem hozzállás, mentalitás, stb. kérdése, a mostani eszközökkel is működhetne.

Nekem továbbra is sokkal nagyobb felhasználói bázisnak tűnnek az egyszerű felhasználók mint a hivatalok (a hirdetések szempontjából nem mindegy)

A funkciók általánosan használhatók mindenkinek, nem hivatal specifikusak.

+ a már korábban felvetett problémák újra:

1.) biztonság?? megbízhatóság??

2.) support?? garancia?? SLA??

+1 : állami szolgáltatásoknál elfogadható-e a reklámok jelenléte??

(meg esetleg érdemes volna átolvasni, hogy a Google miket ír a használati- és programszabályzatban / adatvédelemben, nekem most nem volt rá időm (érdekes, hogy ezeket nem fordították még le magyarra))
oké, szerinted mi alapján vásárol a google. milyen koncepciót követnek? a végtelen webszolgáltatások közül mit vesznek meg? mi alapján tetszik meg nekik valami?
Ez a felvásárlás is a webes csoportmunka/VoIP-os irányvonalhoz kapcsolódik amit már korábban megkezdtek (Gtalk, webes szöveg és táblázatkezelő). Az összes irányvonaluk pedig sokféle, pl. 3 besorolás:

1.) olyan szolgáltatások amik tisztán a webhez kötődnek (pl. keresés)

2.) olyan szolgáltatások amelyeket korábban a felhasználói gépre telepítettek (pl. szövegszerkesztő)

3.) olyan szolgáltatások amelyek eddig nem voltak igazán elérhetők, de nekik megvan a pénzük hozzá, hogy beindítsák (pl. GEarth)

Ők tudnák pontosan megmondani, hogy mi alapján választanak, amennyire ki tudom venni a bevásárlás egy része olyan szolgáltatásokra megy el amelyek vagy elég újak, ötletesek és még nincs komoly konkurencia (pl. GC) vagy korábbi és több versenytárs is van, viszont már befutott (pl. Marratech).

Ezen a téren további lehetőségek lehetnek a teljes VoIP (ki- és betelefonálás vezetékesből, mobilról), videohívások és konferencia (a Marratech is támogatja) illetve az egységesített kommunikáció (unified communication, a GC is kapcsolódik hozzá)
megfejelve esetleg még olyan finomságokkal mint a fejlesztett állapot kijelzés (new presence).

Felteszem több olyan bevásárlásuk/belső fejlesztésük is volt már ami nem annyira jött be, de azokról nem írnak.

A célközönséget tekintve két csoport van legalább: a rengeteg ember által használt ingyenes szolgáltatások amiknél a reklámokból van bevételük, illetve a fizetős profibb változatok (pl. Google Earth Pro)

A jövőjüket tekintve a net neutrality, alkalmazások priorizálásának kimenetele komolyan befolyásolhatja őket, lobbiznak is az érdekeiért ahol lehet.
oké, szerintem a felvásárlások ennél sokkal célzottabbak. az világos, hogy készül a google office, amiben van grandcentral, meg marratech, meg még sok minden egyéb. imho ez nem a vállalkozói szektort célozza, hanem az államot. persze európai szemmel nézve.

nem az európai kis- és középvállalati szektor akar egy olyan egységes platformot, amin lehet szövegetszerkeszteni, meg konferenciabeszélgetni, meg még az oldalak látogatottságát is mérik, és nem is az európai nagyvállalati szektornak készül ez, hanem az államnak.

a mohácsi farostlemezgyárat, vagy a dunaújvárosi gumigyárat szerinted mennyire érdekli mondjuk a feedburner prémium szolgáltatása. nyilván semennyire. szerinted mennyire érdekli európában az üzletláncokat, hogy hányan kattintottak a paradicsomra. nyilván nekik nem ez az érdekes. hanem az, hogy mennyit adatak el a paradicsomból. a google európában nem az olajipari társaságokat, a kereskedelmi bankokat, a mobilszolgáltatókat akarja közvetlenül kiszolgálni, hanem az államot. potenciálisan hány európai háztartás használja majd a feedburner prémium szolgáltatásait. európában kit érdekel olyasmi, hogy hányan olvasták el a hírt, kik és hányak töltötték le a kérdőívet, honnan navigáltak ide, hová mentek tovább, és így tovább, kinek kell részletes statisztika. szerintem a válasz nyilvánvaló. egy demokratikusan működő szolgáltató államnak van erre szüksége.

eszükben sincs közvetlenül a háztartásokat megcélozni. akkor mosóporreklámok mennének a youtube-on. a google-nak eszébe nincs mosóporreklámokat adni. ha a felhasználók feltöltik, töltsék fel, ők úgy gondolkodnak, hogy csináljunk demokratikusan működő nemzeti audio vizuális archívumokat, és annak része a mosóporreklám. ők egy demokratikusan működő szolgáltató állam koncepciójára építik fel a működésüket, ehhez csinálnak platformot, ez a gondolkodásmódjuk. de kár erre több szót vesztegetni.
Sajna úgy tűnik nem fogunk ebben a kérdésben egyetértésre jutni, érdemesebb volna a Google-ösöket, a e-kormányzathoz és az outsource-hoz jobban értőket megkérdezni a témáról mert jobban benne vannak ennek részleteiben és ismerik a gyakorlati előnyöket-hátrányokat
kutacs ez érdekes lehet: a Google pár napja indított egy "Public Policy" blogot a következő alcímmel: "Google's views on government, policy and politics":
googlepublicpolicy.blogspot.com/