Földrengésfigyelés és térképes barátkozás egy magyar mashupon

A Google Maps-ra épülő magyar mashup, az Ittvoltam.hu segítségével már nem csak azt oszthatjuk meg a közösséggel, hogy hol jártunk a világban, hanem "az ismerősként megjelölt és visszaigazolt kapcsolatok rögtön a térképen is megjelennek a megadott tartózkodási hely alapján". Vagyis egy térképalkalmazásból kiinduló vérbeli közösségi szájtról beszélünk.

A felhasználók a helybejelölgetés mellett útvonalat is tervezhetnek, valamint megnézhetik, hogy adott földrajzi területen éppen milyen az időjárás.

A legfurább funkciója a szájtnak azonban kétségtelenül ez:
Az Itt voltam! webhely további érdekes újdonsága a földrengésfigyelő. Itt egyetlen térképen megfigyelhetjük a Földön található több mint 13000 szeizmográf által regisztrált különféle erősségű földrengéseket. További hasznos szolgáltatás, hogy a földrengések adatai RSS formátumban is rendelkezésre állnak, sőt akár saját weblapunkba be is építhetünk egy földrengésfigyelő bannert.
Az Ittvoltam.hu interfésze és dizájnja is teljesen rendben van. (Ezt fontos hangsúlyozni, lévén magyar webes szolgáltatásról beszélünk, ahol ez alapprobléma szokott lenni.) Talán csak a logón gondolkodtam volna még egy picit.

Látszik, hogy a tervezők/fejlesztők végiggondolták a témakört (térkép-utazás-képek-közösség), és igyekeztek is mindent beletenni, amire a potenciális célközönségnek szüksége lehet.
Címkék: magyar mashup kommuniti térképalkalmazások
2007.09.11. 09:59. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mondjuk a logó design elég gáz, főleg hogy már lassan 2008-at írunk, de a többi rendben van