RE: Adminisztrációs hiba

Egy hosszabb posttal emlékezünk majd meg az új Ubunturól. Ám amíg ez a post összejön, befutott Németh Ádám reagálása az Indexben "Adminisztrációs hiba" címen megjelent Ubuntu-tesztre. Íme.

Nos, talán kezdjük a diszklémerrel: hardcore Unix-felhasználó vagyok, 1998-ban használtam először Linuxot, és úgy nagyjából 2000 környékén mondtam búcsút az utolsó Windows installomnak. Anno a KDE 3.1-ról meg írtam cikket is, aztán 2005-ben - megelégelve az akkori káoszt, meglovagolva a Mini friss megjelenését - átálltam Macintoshra. Az akkori Ubuntunak rettenetesen nagy hype-ja volt. Ugyanakkor hatalmas visszalépés volt benne sokminden, például:

  • Nem volt grafikus telepítője (redhat 6.1, 2000).
  • Nem kezelte az mp3-fájlokat alapból, sőt, szöveges fájl túrása nélkül (redhat 6.0?)
  • Az alaplemezről nem is lehetett mp3-támogatást adni
  • Nem kezelte a divx videoformátumokat (uhulinux, 2002)
  • Nem telepítette fel a grafikus kártyák saját drivereit, erre nem biztosított lehetőséget (SuSE, 2001?)
Egyszóval: fos volt az egész. Mindehhez tartozott a szarbarna hátter (jól illett a veleményemhez), és a Debian projektből az elcsábított fejlesztőkkel jövő fanatikus trollok tábora. Évekig csesztettem Ubuntu-fan ismerőseimet, hogy "Human Beings use mp3", azaz ezt átlagember kezébe nem adnám. Egyszer-párszor volt szerencsém megpróbálni feltelepíteni másoknál, a vége rendszerint az lett, ajánlottam helyette egy másik disztribúciót, kinek-minek céljanak megfelelően.

Aztán idén szobatárs gépe halódni látszott, adtam újra esélyt az Ubuntunak, lévén a Gentoo-n kívül (amit főképp geekek és bannermarketingesek használnak) tulajdonképpen nincs alternatívája asztali használatra. Felraktuk. Rákattintottam az első mp3-fájlra. Gondolkozott, telepített, működött. Az első divx-re. Szintén. A fontok is jók voltak nagyjából. A grafikus kártya, a wifi ment. (Igaz, az előbbihez kért egy újraindítást, de túléltük).

Szóval minden szép és jó. Az "illegális" dolgokat engedte feltelepíteni, megfelelő pipát lehetett neki nyomni. Ehhez képest most olvasom Tóth Balu cikkét. Lényegretörő, alapvető kérdéseim:

- A telepítő rákérdez, tulajdonában állnak-e a szükséges jogok: A Windows Vista feltételezi saját magáról, hogy 40 000 forintért megvették. Ezért az Artisjusnal kéne panaszkodni, nem itt.
- Legelterjedtebb csipkészlet: erről lehetne vitát indítani, most már terjedőfélben van, ez tény, de korántsem a legelterjedtebb, és VÉGÜLIS MŰKÖDÖTT. (A Windows se működik magától, ezt valljuk már be).
- Fájlkezelő: használ Vistán Explorert? Nem első mozdulattal telepítette a Total Commandert? Van itt is pár megfelelője, én a krusaderre emlékszem, de biztos van Gnome-hoz is.
- Keresés: még Macintoshon is kattintani kell a keresés mezőre. Itt csak keresés gomb van. A CIKKBE BERAKOTT illusztración is!
- De csak azért, mert még Windows alatt benyomtam a hardveres kapcsolót: FELISMERTE VAGY NEM ISMERTE FEL? A jereváni rádióban ehhez képest nincsenek csúsztatások.
- Ez ügyben kénytelen voltam a fórumokat bogarászni, de nem jártam sikerrel: Erre emlékeim szerint a "rendszereszközök"-ben van lehetőség, de ez egy pár hete kijött rendszer, a kesőbbiekben ezeket javítani szokták.
- Elég máshogy néznek ki, mint Windows alatt: Igen, ha valaki csak az IE-t ismeri, ez probléma, de ez nem nyomtatott sajtó, hogy amit látsz azt kapod. A Firefox az ugyanaz - a betűtípusok viszont a Microsoft tulajdonjogában állnak (pl. [Microsoft] Arial)
- Hinting: Ha valaki nem tudja, mi az a hinting, miért hivatkozik arra, hogy újságot szerkeszt? Melyik újsagíróképzésen NEM tanítják? Mit keres valaki a "Betűmegjelenítés Részletek" menüpontban, és miért panaszkodik ha a "részletek" menüpontban részleteket talál?
- Csak mindenre elszántaknak: ezt a cikket a Microsoft szponzorálta? Komolyan ez esett le? A cikk szövegéből sem úgy tűnik.

Már nem emlékszem, melyik lapban olvastam ennyi csúsztatást egy helyen, de az biztos, hogy az Indextől, mint ahogy a politikában, úgy a techrovatban is nagyobb pártatlanságot vár az ember, mégha ez sose lehet tökéletes.
2007.10.29. 23:23. írta: vendégblogger

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

további csúsztatás: a fájlkezelő alapból simán keres, ha gépelsz bele ("mint a vista")
De milyen gyönyörűen behozta azt a fránya politkát a T. író. Dicséretes ötös...
Deamugy valahogy mindig ez van... írnak egy cikket (akárki) a linuxról, és nem dicsérő/magasztaló bejegyzést, akkor pár fan szépen leköpködni az írót, hogymárpedig a mittoméhányasverziótól eztmár bizony támogatja az egész szar.

A linux egy életforma.

/Microsoft megvett kilóra. Ezígyvan./
muhaha. hát én még nem láttam olyan win-es cuccot, amit telepítés után még ne kellett volna min. 3 órán át konfigurálni a "telepítés" hivatalos befejezése után. Mindenféle driver-telepítés, directx frissítés, "biztos kívánja-e...", "Újraindítja most?", tűzfal, vírusirtó, office install, stb, szép napokat okozott annak, aki már 1x életében csinált ilyet.

Ezek után nem tudom, hogy miért bűne egy másik oprendszernek, hogy azt is legalább 10 percen keresztül konfigolni kell.

Lehet, h. ott a gond, ezért az egész cuccért nem kellett 40 ropit pengetni. Biztos ha az ember fizet, akkor megédesedik a szívás íze. Mindenki másképp...
De ez a baj :) Windowsot bárki szidhatja, senki megnem köpködi érte, ellenben ha a linuxra merészel vki egy rossz szót mondani :) Hajjajaaaj :P
Nicsak, osszeveszett a Bloghu birodalom a zindexxel? Mar mas blogon is voltak beszolasok az anyara. Kitort a palotaforradalom?
Itt nem azzal vana baj, hogy rosszat szólt a linuxról. Én is használom, és én is tudok róla rosszat szólni. Itt az a baj, hogy nem volt korrekt. Első sorban ne legyenek benne csúsztatások, másod sorban, ha már a Vista-hoz hasonlítja, akkor menjen már bele egy-két apró részletbe, mint pl az ár. A cikkből süt az, hogy az illető évente jó ha kétszer látott linuxot.

Hasonlóan voltam az Ubuntuval én is nagyon sokáig, de szerintem tagadhatatlan, hogy fejlődik, és próbál lépést tartani, ami egy ingyenes és ilyen formában fejlesztett software-től elég szép eredmény. Rengeteg disztribet próbáltam már, de szerintem manapság már az Átlagjúzernek az Ubuntut ajánlanám, mert a többivel ellentétben ezen tényleg látszik, hogy "emberi lényeknek" készítik.
Amugy ha jól emlékszem februári cikkért is kapott már a fejére szegény cikkíró :)

index.hu/tech/szoftver/ubu070223/

S a fenti cikk elsőbejegyzése mindent elmond :)
öööö, igen,.
Próbálok egy olyen értelmes hozzászólást írni, mint amilyen a két cikk volt. Mondjuk a második a silányabb, ráadásul ciki is, meg a politika is bele, hát szóval na, úgy fini ahogy van. Talán inkább nem kellett volna. Simán elemgy egy fórumon a 223. linux szív feldobbanásaként, de hogyan kerülhetett ez ide?
Nincs jó megoldás, az van (nekem legalábbis, az írók persze már megtalálták a tutit). Valamelyik rendszerrel mindannyiunknak szívni kell, ez van. Sok különbség nincs, mindenkinek hite szerint. De miért kell a másikat basztatni? Na? Azonnal ugrani? Szídod a fradit? Az nekem olyan, mintha az anyámat szídnád! Bazz, ovi. Na ezt nem értem.
És persze nem foglalok állást, de nem ám.
Az index időközönként ír egy cikket a linuxról azoknak, akik még nem láttak linuxot, csodálkozni.
Ezeknek a cikkeknek kábé olyan a stílusuk, mintha mondjuk olyan különlegességről írna, hogy Kína keleti partjainál ötlábú egerek nőnek, az linux-nem-ismerő olvasó meg csettint, hogy nahát, ilyen csodabogarak is vannak?
Szerintem ezek a linuxos cikkek így feleslegesek.
Ha valakit a Magyar Nemzet kifejezes zavart, elnezest kerek tole, cserelje ki 168 orara, Nepszabadsagra, Nepszavara, kuruc.infora tudom is en (most jerevani radiora lett kicserelve). Azt hittem, 2007-ben vilagos, hogy minden partorientalt lap csusztat, nekem a kedvenc peldam anno az MN egy cimlapja volt, azert lett ez.

Ez egyebkent egy olvasoi level volt eredetileg, amit aztan (a beleegyezesemmel) nyilvanosan lekozoltek, szoval nem cikknek keszult. Amin felb.tam az agyamat, az az, hogy a cikk iroja rendkivul feluletesen es eloiteletesen allt a dologhoz, az ujsagiroi normak minimumait is sutbadobva.

Marpedig ez az index normaira ez hatarozottan nem jellemzo- igaz, ez csak a polrovaton tunik fel, a tudomanyos vitakban ebben az orszagban szerencsere kevesszer kell allast foglalni mainstream portalokon, mint ahogy most se vallasi fanatizmusbol alltam neki a szovegnek (nem hasznalok linuxot es nem azert nem hasznalok mert az egy uberjo dolog), hanem mert olyan emberkent, aki tobbet lat linuxot mint az atlag magyar olvaso, ugy ereztem, fontos jeleznem a cikk inkorrektseget, eloiteletesseget.
Nem vagyok egy linux guru. Sőt.
Néhány alkalommal próbálkoztam már pár disztribúcióval, de nem igazán boldogultam velük, nem is tartottak sokáig.

Pár hete, hirtelen felindulásból gondoltam megnézem én ezt az Ubuntu-t, annyira dícsérik lépten-nyomon. Az oldalán láttam, nemsokára jön új verzió, addig nem tettem fel, megvártam azt.

Kb. egy hete telepítettem fel az akkor megjelent verziót. Kellemesen meglepődtem. XP-hez szokva is. Vagy főleg azért. Egy-két apróság volt, aminek utána kellett keresnem, olvasnom (gyorsan meg is lett amit kerestem), netán bepötyögnöm konzolba.
Megjegyzem, xp alatt jóval többet szívtam már.

Mint mondottam, nincs sok tapasztalatom még vele. De azt látom, hogy az említett cíkknek nem sok köze van ahhoz a rendszerhez, amivel én talákoztam.

Másrészt, egy feltelepítgett, beállítgatott rendszerrel hasonlítja össze a frissen telepítettet? Röhögnöm kell! Hol van az xp-ben telepítéskor dvd lejátszás? A cocec szívásokról nem is beszélve amibe divx/xvid filmeknél belefut az ember. Normális filekezelő? Képnézegető? Ráadásul úgy kell összevadászni az alkalmazásokat. Itt meg csak lestem, hogy ott egy lista: ami kell, csak katt és letölti, feltelepíti.

A szerző ráadásul azon csodálkozik, hogy más böngésző alatt másként néz ki az oldala? Közben meg állítólag készít is oldalakat? Ezek szerint csak IE alatt nézik meg, miként fest?
Ha nem gond, csak idézegetnék saját cikkből:
tinyurl.com/2wttnm

Egyik:
"Tökmindegy, milyen videofájlt akartam vele megetetni, azonnal feltette a kérdést, hogy akarom-e telepíteni a szükséges kodeket, klikk-igen-klikk-engedélyezem a zárt szoftver telepítését, és mikor lement az install, már játsza is a videónkat. 2007-ben végre olyat látok, hogy nem kell azon gondolkodni, milyen codec packot telepítsen az ember, mert megoldódik magától."

Másik:
"Láttatok-e már olyan operációs rendszert, amelynek telepítése közben ugyanazon rendszeren aknakeresőztetek és internetes rádiót hallgattatok?"

És mindezt virtuális gépen, szinte röccenés nélkül. A tisztelt szerzőtől megkérdezem, mikor csinálja meg ugyanezeket Windows alatt. És hogy mennyiért.
Na, ez korrekt. Nalam is hatarertekig feszult a bizti. Sajnos tovabbra is az latszik, hogy mekkora egy fos az index tech rovata. Nincs egy szaklektor, aki ezt visszadobja a francba? Tele van csusztatassal, hibas tenyekkel (lasd kereses), es ertelmetlen dolgokon valo morgolodassal (fontok).

A fontos resz volt a vegen a leggazosabb. Mert azt sajnos mar megszoktuk, hogy az atlag autodidakta modon edzodott vindoz juzer azt varja, hogy az evek alatt a haverok basztatasavol megszerzett tudasa helybol mukodjon linuxszon, hogy eszre sem veszi, hogy az egy ora telepitgetessel annyi szoftvert rakott fel a gepre, amit egy mezitlabas winre fel napig pakolgathatna.

De hogy egy tech rovatban miert pattog azon egy ujsagiro, hogy a masik rendszeren a masik bongeszovel es a masik fontkeszlettel maskepp neznek ki az oldalak? Hat egyreszt miota dolga az az ujsagironak, miota nem design feladat? Masreszt ha meg mar igy ert hozza (meg esetleg ott megis elvaras), akkor mifele hozza nem ertes, hogy nem tudja, hogy hogy mukodik a font rendering? (Megmondom oszinten, en se nagyon tudom, hogy mi az a hinting, de nem is szarozom a win-t miatta, hogy be lehet allitani. Vagy, hogy nem lehet.) Aztan a vegen odabofog egy olyan edes megjegyzest, hogy hasznalj windows-t vagy _mac_-et. Mer a mac az kul, foleg ujsagiroi korokben. Egy nagy baj van vele: nem, hogy a fontkeszlet mas, de a rendering is total mas. Ez annyira igy van, hogy a windowsra kiadott safariba beraktak a maces rendering engine-t, es ezek utan hatalmas vita kezdodott nemely blogon arrol, hogy az apple vagy az ms technikaja a jobb. A mac-esek szapultak a windowsos kinezetet, a win fanok osztottak a safarit, hogy tul homalyosak a betuk. Vagy ennyire nem jo a szeme a kolleganak?

Es szo nincs arrol, hogy nem lehet rosszat irni a linuxrol. Aki itt edig ezt reagalta, az total elfogult, es ostoba. Ha a vistaban lehet file-okat cimkezni, es az alapjan keresni, jo dolog. A GNOME-os file kezeloben nem lehet, ahogy a cikk is leirta. Idovel nyilvan le kell koppintani. Ha nem vette fel a vistat a boot menube, az is gaz. Tessek a valos hianyossagokrol irni. Vagy azok nem jonnek elo 1-2 ora telepitgetes es kattintgatas alatt? Akkor tobb melot kell belefeccolni.
EdBoyWW: Jogos. Az is jol kimaradt, hogy az Ubuntu 'telepitoje' valojaban egy live cd. Ha ki akarod probalni, bedobod a meghatjotba, kattintgatsz egy kicsit, ha tetszik raboksz az installalas ikonra, es kozben hasznalod tovabb a rendszert.
Ár: Az idő pénz, ha a Vista alatt bármit is gyorsabban csinálsz meg (gyorsabban ismered meg) akkor minden órának, minden percnek van ára, és ezzel az esetek nagy többségében a Windows kifejezetten olcsó. Office is.

Ha meg a tisztelt webisztános unixfan pattog, hogy a zindex pontatlan, meg csúsztat, meg inkorrekt, meg...

Akkor ugyanmár el kellene jutni oda, hogy bizony az Arial-t a Microsoft csak licenceli, azt egy Monotype nevű cég készítette az IBM megbízására. Ekkor a Microsoft pl. használta a Helvetica-t (van rá licencük), de az IBM nyomtatóival való kompatibilitás miatt lett Arial az "alap".

Ugye ennek ellenére szokás az Arial kapcsán vádaskodni.

Az, hogy máshogy néztek ki aweblapok mint Windows alatt az sem meglepő, mégakkor sem, ha Firefox került elő windows alatt: pl. a font problémák miatt. De ugye windows és OS X alatt is van pl. Silverlight, ami linux alatt még nincs.

Megjegyzem: Van amire a linux való, van amire a Windows, van amire FreeBSD a jó, van amire OpenBSD. Ha már linux akkor viszont nem sértődök meg, ha forrásból telepít...
Kedves TheElf,

Egy nagyon fontos dolgot szeretnek tisztazni. Itt nem a "zindex" hibazott. Itt hibazott egy ujsagiro, amikor kozismert szakmai normak menten feluletesen vegezte a munkajat, esetlegesen hibazott az, akinek a munkajat ellenoriznie kellett volna, mert nem gondolta vegig, de nem az index hibazott. Ez fontos.

A Vista is penz, es ertelemszeruen az ubuntu egyik celkozonsege nem az a felhasznaloi tabor, akik letorrentezik, hanem azok a vallalatok, ahol ugyan nem tortenik a titkarnonel semmifele specialis szoftver hasznalat (nincs archicad, abev, stb), de jelenleg megis windowson vannak, amiert ok kokemenyen penzt fizetnek.

Az Arial tenyleg Monotype Arial, rossz pelda volt, elnezest - a Georgia -t akartam hozni, csak az Arial ismertebb - amit azonban fontos megerteni, hogy ez nem egy ingyen szort dolog a linuxszal ellentetben, ezert nincs rajt az alapdisztribucioban, hanem ket ceg megegyezett a licenceleseben, ami a Vista aranak resze - egy ingyenes szamitogepes rendszernel ez veszteseges uzlet lenne, ezert nincs fent alapbol rajt.

A Silverlight, mint bizonyara Te is tudod, a Silverlight technologianak az elso, a Microsoft altal se nyomatott valtozata iden szeptemberben kerult RTW statuszba, es a vele egyutt bejelentett 1.1 meg mindig alfa statuszu. Kozben pedig fejlodik a Moonlight, a Silverlight linuxos valtozata, a Microsoft tamogatasaval...

En mar 1999-ben is ugy gondoltam, egy linuxdisztro ne telepuljon forrasbol, es ehhez tobbe-kevesbe ma is tartom magam - bar egyes szervereinken jelenleg Gentoo fut.

Ugyanakkor ami a Feisty Fawnbol es a Gutsy Gibbonbol egyertelmuen latszik, hogy az Ubuntu lassan de biztosan elerkezett arra a pontra, ahol mar van ertelme az asztali hasznalatrol beszelni egy atlagfelhasznalo gepen - telepitsd fel a csaladban (nagymama, dednagymama), vagy ismerosnel,es meg fogsz lepodni, en se gondoltam ennyire olajozottnak a dolgot.

Marpedig a cikk pont ebben csusztat, ezt nem ismeri el.
Csak egy apró gusztustalanságra hívnám fel itten a figyelmét a kedves kommentelőknek. Azokra a bizonyos sunyi rekontra vádaskodásokra, hogyaszongya ha a linuxra rosszat mond valaki, akkor máris jönnek a fanok védeni.

Én windowst használok. Tóth "Balu" cikke meg úgy szar ahogy van, és semmit nem lehet belőle megtudni az Ubunturól.
Cikkíró_1 (Tóth B.): felületes, elfogult
Cikkíró_2 (Aadaam): korrekt, elfogult

Az álmoskönyv szerint "ne vitatkozz a unix-like témakörben olyannal, aki nem használ ékezetet". :)
nem tisztem Balázst védeni, vagy akár a Aadaamot baszlatni, de egy dolgot azárt megjegyeznék: a wifi/bt témakörben TB azt írta, hogy csak akkor működött, ha a hardweres kapcsolót még Win alatt benyomta, nem?
Tehát az a válasz Aadaamtól, hogy "felismerte vagy sem? jereváni rádió, stb" az baszott nagy csúsztatás, mert azt Mezei Júzer Béla honnan a faszból tudja telepítés előtt, hogy kel egy windóz, ami alatt be kell nyomni a kurva kapcsolót, mert egyébként nem lesz wifi?

Mielőtt bárki is bármit, mac, panther, nem vista, nekem is elegem lett billgeccből. gondolom majd MCS is megkapja a magáért az almafetisisztáktó, mert le merte írni, hogy a párduc annyival nem harap nagyobbat, mint beharangozták, pedig sztem igaza van.

És még egy dolog a kinek van a legfaszább oprenccere témakörben: van három célszoftverem, amit a kedves cég, akinek melózok, nem hajlandó, csak win xp alá megírni, tehát ha pénzt akarok keresni, akkor kénytelen vagyok a macen is egy vmware fusiont futtatni a kibaszott xp-nek, és gondolom, ugyanezt kell összebűvészkednem bármelyik linux disztribúció alatt is. ez van, a világ erre a szarra van beállva. pingvines életérzésért nem adnak tejet a madarasteszkóban, még akkor sem, ha baccpapucsban szakítom le az ajtót.
"kel egy windóz, ami alatt be kell nyomni a kurva kapcsolót, mert egyébként nem lesz wifi? "

Ekkora baromságot rég nem olvastam. Nálam nincs egyik gépen se vinfos, jé, az ubuntu mégis alapból kezeli a wifit...
4 éve használok rendszeresen Linuxot. Kezdtem egy SuSE 9.2-vel, amihez még újságmellékletként jutottam hozzá, de ennek ellenére, hogy nem teljes disztrib, csak egy 1 cd-s "miinta", egész jól muzsikált. Leszámítva, hogy a hangkértyát nem ismerte fel.
Aztán új gépet vettem, gondoltam megszoktam már ezt a disztribet, jó lesz oida is. Igen ám, SATA vinyót nem ismeri fel. (De hisz eléggé új technológia, talán érthető is. :-)) Jó, letöltöttem openSuSE 10.2-t, ez minden gond nélkül kezelte, csak a hálókártyával volt kis macera, azt alapból nem ismerte fel, de beállítottam egy kompatibilis típusra, azóta azzal vígan elmegy. Alapból a grafikus kártyát sem ismerte fel, ahhoz is telepítgetni kellett a gyártó oldaláról drivert. A hangkártyához viszint itt sem találtam drivert, de ez nekem annyira nem gond. :-)
Összegezve a telepítés maga nem egy hűdekomoly dolog, ha csak Linux lesz a gépen (illetve ha még szűzek a vinyók), még a partícionálást is rá lehet bízni a telepítőre, de a partícionálós buli se egy pokolian nehéz dolog. Viszont komplikációk bizony adódhatnak, és egy átlagos felhasználónak bizony okozhat gondokat.
Maga a rendszer szép számban tartalmaz segédprogramokat, bár alapból némelyik kedvenc progimnat kihagyta volna, szóval én ragaszkodtam ahhoz, hogy magam válasszam kji a csomagokat. De alapból is felrak midnent, ami a hétköznapi használathoz kell. :-)
Aztán felraktam az Ubuntut is a SuSE mellé, a Drappert próbáltam, de az új gépemen jópár hardvert nem ismert fel. Többek között hálókártya nem működött, hangkártya nem működött, stb. Jó, letöltöttem az akkori legújabbat, a Feisty-t, na, az már gond nélkül kezelte a hálókártyát is, sőt, még a hangkártyát is. :-) A grafikus kártyához ismátelten a gyártó oldaláról kellett drivert beszerezni, de ez sikerült is, szóval részemről nem gond. Ami viszont nem tetszett, hogy még a DVD-s változat is csak néhány alap progit tesz fel magától, szóval utána még külön fel kellett tennem a hiányzó progikat. De egy ideje már ezt használom, és én meg vagyok elégedve velem. Az mp3-ak tekintetében tényleg makacskodik kicsit, de én feltettem az összes médialejátszót, és volt közte olyan, amelyik telepítgetés nélkül lejátszotta. :-)
A betűtípusok meg a legkevésbé zavarnak, hogy mások. Aki meg webre fejleszt, az tegye már meg azt a szívességet, hogy gondoljon arra is, mi van, ha valahol más betűvel jelenik meg. Amikor kezdtem tanulni a webszerkesztést, több szakmabelitől is hallottam, hogy mindent úgy készítsek el, hogy ha valamit nem az általam megadott módon jelenítenek meg (pl. betűtípus, vagy kikapcsolják a háttérképet meg a képeket, stb) akkor attól még az szép és használható legyen. Az már a webszerkesztő/designer hanyagsága, ha egy betűtípus miatt borul az egész oldal.
Amúgy tény, hogy vannak hátrányai a Linuxnak, például a szegényes hardvertámogatása (márpedig elvárható lenne egy olyan Linuxtól, ami nem a buherátorokat célozza meg, hanem az átlagfelhasználókat, hogy ha már elkezdi használni, akkor az gond nélkül működjön is, és ne kelljen még órákig drivereket keresni, tekintve, hogy aki telepíti, nem is biztos hogy tudja, hogyan kell), bizonyos esetekben a nehéz konfigurálás, illetve hogy adódhatnak olyan helyzetek, amivbel egy átlagos felhasználó nem biztos, hogy tudja, mit kell csinálni. Ilyen például amikor nem indul el lemezhiba miatt, és megkér, hogy futtassam le az fsck-t. Ugye winesetében ez automatikusan végbemegy, itt viszont aki nem érti, mit kell csinálni, az igen csak nehéz helyzetben van.
Nem vagyok Linux-gyűlölő, elvégre napi szinten használom, viszont aki nem szereti bütykülgetni a rendszerét, annak félve merném csak ajánlani, hogy ő maga nekiálljon a gépére Linuxot telepíteni. De még ha valaki hozzáértő is telepíti fel, nem árt, hogy ha az illetőnem van Linuxhoz értő ismerőse a közelben.
maszogep: notebookról volt szó az írásban, olvasd el.
Egy valamit áruljon el nekem valaki. Miért nem lehet azt megérteni, hogy manapság már nem lehet egy lapon emliteni a Windowst és a Linuxot. Gyakorlatilag eljutottunk oda, hogy teljesen más az alkalmazási területe, mindkét operációs rendszer kiadásainak.
Otthoni felhasználással én nem foglalkozom, csak a nagy vállalati környezettel. Jelenleg a cégnél kb. 150-160 server van. Tulnyomó többségükben Microsoftos operációs rendszerrel. Csak abban az esetben használunk Linuxot, ha vmi spec. szerepköre lesz. Pl. tűzfal, proxy(bár ezt éppen most cserélem le, mert nem hajlandó kommunikálni az ISA-val...). Ezekkel nincs is semmi gond, működnek megbizhatóan. De a Linux sztem soha nem fog eljutni olyan szintre, mint a Microsoft. Gondolok itt az SMS-re, SPS-re(workflow támogatás), ISA-ra, Exchange-re. Ezek egy tökéletesen együttműködő megoldások. És a cég nem sajnálja a pénzt arra, hogy bár egy drága, de rengeteg funkcióval ellátott rendszert üzemeljen.

Bár ha tud valaki egy ezeket együttesen kiváltó disztribúciót, ami kezeli az alábbiakat, érdeklódve hallgatom:
- AD (vagy vmi megfelelő)
- DNS
- Központi menedzsment (mind munkaállomás, mind felhasználók)
- Levelezés
- Portál rendszer(külső belső)
- Proxy, tűzfal
- Jah és persze működjenek együtt a Callmanagerrel...
Na igen.. a Linux felhsználóbarát :) Csak megválogatja a barátait.
Meg :
MS Windows is not the answer. MS Win is the question. And the answer is: NO!

Vista? Ugyan!!! Ubi 7.04 Asztali effekteket kapcsold be és kész.
30 perc alatt kész egy olyan oprendszer ami kenterbe veri z összes Win-t.
De a legsikerültebb win az XP. A Vista fos.
Azt nem veszitek észre, hogy a júzerek 96 százaléka Windowst használ, és ez igaz az Index olvasóira is, ezért elsősorban nekik kell írni a cikkeket. Az egy dolog, hogy működik valami, de ha máshogy, mint a vistában vagy az xp-ben, akkor nem feltétlenül baj, ha az meg van említve az írásban. Főleg, hogy egy mezei júzer is találkozhat azzal, hogy a tescóban olcsóért megvásárolt gépén nem Windows fut. Tök feleslegesen idegeskedtek, amikor a túlnyomó többség szempontjából olvasva a cikket a kifogásolt részek legtöbbjével nincs is probléma. És lehet, hogy az átlagjúzernek el kell mondani, hogy fontokkal kell játszania, meg hogy az oldalak máshogy néznek ki, mert nem tud róla.
Az Indexes techrovat már korábban is okozott problémákat:
prohardver.hu/hir/az_olvaso_ir_mac_kontra_pc.html
_Sky erre kéne körülnéznetek:
- www.novell.com/hungary/
- www.redhat.com/
- www.ibm.com
- hu.sun.com/ - bár ők valszínű solaris-t adnak

Ha "150-160 servert" használtok, akkor talán érdemes lenne egy kicsit olvasgatni szerverkonszolidáció témakörben...
Annyit tennék hozzá, hogy a laptopomba (ami nem egy mai darab) betettem az Ubuntu telepítőt, és 40 perc múlva már a szomszéd szobában lévő windowsos gép mögötti nyomtatóra nyomtatott wifin keresztül. És csak kattingattam, vagy még azt sem, mert beállította automatikusan a legtöbb dolgot. Kicsit szégyelltem is magamat, hogy nem kellett semmi terminál, meg feketeablak, meg izé...
én is használtam linuxot és GYŰLÖLTEM. Van ez így. Read only-ba tette a winfoson használt meghajtómat, sehogy nem lehetett feloldani. Nem ment se a film, se az mp3, még új codec-kel sem. Nem ismert fel semmit a gépemben, egyesével kellett levadászgatni a drivereket. Lehet hogy egy winxp-nek 40 perc a feltelepítése, míg az ubunak csak 10, de én ezerszer inkább a windowst választom, mert többmindent tud (az egy dolog hogy bill bácsi mástól lopta el az ötletet). És nem utolsósorban, azon mennek el a játékok is. (Hozzátenném, az én UBU-m is ugyanannyira problémás volt mint a microsoft terméke) Nem pártatlan itt a cikkíró, csak mond egy véleményt. Amelyik linux pártolójéval nem esik egybe, hát istenem, az fogadja el hogy valaki nem szereti az ubuntu-t, és ne kiáltson egyből összeesküvést.
(rá kell állnom leszedni hamarosan a Leopardot, kíváncsi leszek mit alkottak, állítólag megy PC-n is, nem kell hozzá Mac)
A cikkbõl tényleg érzõdött, hogy az író nem fordított rá túl sok energiát. Ami jó egy blogbejegyzésnek, már nem megy el, mint egy portál címoldalának kiemelt cikke.
Mondjuk meg lehetett volna próbálni több gépen, lehetett volna hívni egy szakértõt, aki besegít, ha a válllakozó kedvû laikus kudarcot vall.

A desktop Linux-nak azért van létjogosultsága, mert a felhasználók zöme nem használ semmi olyat, aminek ne lenne meg a teljesen jól használható ingyenes Linux-os verziója. Én még Windows alatt is szeretek inkább open source alkalmazásokat használni.

A vállalati szoftverek közül is egyre több támogatja a böngészõs elérést, az erõforrásigényes, nehezen karbantartható vastagkliensekkel szemben. A böngészõhöz meg nem kell Windows.

Amiben a linux tényleg nem fogja utolérni a windows-t, az a MARKETING(költségvetés).
És ha már személyes tapasztalat. Az Ubuntu 7.10 az elsõ linux, ami csont nélkül használhatónak bizonyult a kicsit öregecske Asus notebook-omon. Semmit sem kellett állítani, minden hardvert felismert és használni tudott.
Csak azért nem váltok rá, mert ezen a gépen sebességben nem versenyezhet a Puppy-val.
"- A telepítő rákérdez, tulajdonában állnak-e a szükséges jogok: A Windows Vista feltételezi saját magáról, hogy 40 000 forintért megvették."

hát, valamit valamiért. Csak akkor nem kéne olyan hülyeségekkel jönni, hogy linuxon ingyen kapod ugyanazt mint winen. Linxon azt kapod ingyen amit a win tiz évvel ezelőtt nyújtott. (lásd office)


"Nem első mozdulattal telepítette a Total Commandert? "

olvasd már el az eredeti cikket és próbáld meg értelmezni is. csoportositásról volt szó.

"De csak azért, mert még Windows alatt benyomtam a hardveres kapcsolót: FELISMERTE VAGY NEM ISMERTE FEL? "

Ez nagyon vicces. Ezek szerint fel kell telepiteni egy vistát, ott bekapcsolni a hardver gombot és utána tudja az átlagfelhasználó birtokba venni a wifit linuxon. Bruhaha.

"még Macintoshon is kattintani kell a keresés mezőre"

vistán meg windows gomb + gépelés

" A Firefox az ugyanaz - a betűtípusok viszont a Microsoft tulajdonjogában állnak "

és ez mégis hol a francba érdekli az egyszeri usert? Ti olyan szinten el vagytok tévedve, ideje lenne már kiszállni kicsit a monitor fényéből és körülnézni a valódi világban. Nagy megelepetések fognak érni.

"Hinting"

ezzel egyetértek, ha túl sok mindent lehet állitani az sosem baj.

"ezt a cikket a Microsoft szponzorálta? "

pont annyira amennnyire téged az fsf, ibm stb...

"Már nem emlékszem, melyik lapban olvastam ennyi csúsztatást egy helyen"

úgy tűnik csúsztatásért neked sem kell a szomszédba menjél. az indexes cikk pár fényévnyivel közelebb van az igazsághoz, ha nem vérlinuxos szemüvegből, hanem átlag user szemszögéből nézzük, akinek annyi a tudománya, hogy végigkattintgatja a telepitő wizardot, bedobja a hardverekhez/szoftverekhez kapott cd-t, ami elindul magától és ott is végignyomkodja a next-next finish-t (oem win-nél még ennyit se) és működik minden a gépén, hardvergomboktól kezdve a bluetooth, webkameráig.

whining_old (törölt) 2007.10.30. 09:18:11

Az a baj az ilyen és hasonló cikkekkel, hogy megpróbál meggyőzni arról, hogy én hülye vagyok mert ezt használom, meg a Windowst biztos naponta kell telepítenem 3 órán át...
no hát akkor nem vagyok egyedül a véleményemmel. Volt szerencsém nekem is írni tegnap este egy Re: admin hiba cikket blogomra
cruelangelic.extra.hu/?q=node/232
Az Ubuntu és társai az asztalon azon buknak vagy állnak, hogy mennyire egyszerű beüzemelni a megszokott tartalmakat.

Pl. a neten még mindig sok minden Windows Media-ban van feltéve (pl. az MTV archívuma is így van, ha jól emlékszem), tehát a Windows Mediának alapból mennie kell, mert a user ezt alapnak tekinti.

Tudom, hogy ennek vannak technikai, eg jogi akadályai, de sajna ilyen az élet, hogy a user nem akar szórakozni ezekkel, hanem inkább ellopja magának a Windowst...
Imádom ezeket a flamewarokat.
Folyton-folyt megy a vita az operációs rendszerről, pedig pont nem az a lényeg. A hétvégén kipróbáltam Gutsy-t és tetszett, nagyon. Egyszerű netezésre, szöveget szerkeszteni és tsai remek.
De az OS csak az alap. A géped használati értékét a használt szoftverek adják és lehet basztatni az MS-t, de nem velük van a legnagyobb gond, hanem azokkal a szoftvergyártókkal, akik nem írnak linuxos verziót. NINCS Photoshop Linux alatt pl és lehet mondani, hogy Gimp, de az bizony komoly nyomdai munkára tökéletesen alkalmatlan.
Ergo marad a Mac vagy a Windows, a Linux kiesett.
Az a kérdés, mi a cél.
Ha a különböző Linux disztrók célja az, hogy létrehozzunk valami szépet és jót, akkor igazságtalan az index.
Ha valami olyat szeretnénk, ami után ki lehet dobni a vindózt, és a Marcsi meg az Évike ezután ezt használhatja helyette - akkor igaza van.

Merthogy ha pl. minden állami cégnél kivághatnánk a Windows+Office-t, és Linux+Openoffice-ra sikerülne átállítani a titkárnőket, azzal nem kevés pénzt meg lehetne pl. spórolni.
De ez csak akkor megy, ha ezzel nem válnak "kevésbé produktívvá", még átmenetileg sem a titkárnők.
Birka:

Szerintem (legalábbis itthon) a fizető Windows-felhasználók jelentős része csak az internetexplórert és az Office-t használja.
Photoshop-ot meg Visual Studio-t elenyésző kisebbség.
Én utóbbit is nagy fegyvernek látom amúgy a Microsoft kezében. Mert a KDevelop egy vicc ehhez képest...
Más:
Az indexes cikknél miért van az, hogy az apple oprendszerét gyönyörű éles képekkel, az ubuntut meg ótvarul tömörített jpegekkel díszítik? Az ubuntu egyből szép png-be menti a screenshotokat, egyetlen egy gombbal (printscreen). Nem kicsit manipuláció, hogy a betűtípusbeállításokat direkte ilyen rondán mutatja be...
Tegnap elolvastam, én is az Indexes cikket. Elég gyenge lett. Főleg ez akasztott ki "Csak mindenre elszántaknak" ez hihetetlen baromság. Az Ubuntuban (mint user desktop)pont az a jó, hogy szinte alig kell valamit konfigurálni, erre jön ez a nyilvánvaló hülyeség. Büntetésből leültetném egy Debian Woody elé esetleg egy 1.0-s Slackware elé, de akár egy XP elé is. Lehet konfigurálgatni. Meg cikket írni róla.
Azért kiváncsi lennék rá, hogy hányan állnának linuxra, ha jobb játékok jelennének meg rá mint a winre...
Aadaam, köszi ezért a cikkért/levélért :)

A hozzászólásokat olvasva érzékeny pontra tapitott Tóth Balázs, de öröm látni, hogy most már főleg nem az oldskool linuxosok védik az Ubuntut (persze Aadaam spec. pont ilyen; a hozzászólásokról beszélek), hanem szimpla asztali felhasználók.

technikai megjegyzés: ha Beagle-t használsz a desktopodon, meglehetősen jó kereső van a segged alá tolva.
Nekem mindig tetszenek azok az érvek, hogy a Windows-on ezt mindenki tudja, vagy közismert, hogyan kell használni. Különösen annak a fényében, hogy a magyar állam is minden évben jelentős pénzeket csenget le az MS-nek, hogy a tanulók/tanárok ingyen használhassanak Windows op rendszert és Office-t. Így ez az ügyes cég két legyet üt egy csapásra: a jövő számítógép használói (és az őket oktatók) ezt fogják ismerni, és nyilván ezt is fogják preferálni, illetve szép pénzt tesz zsebre mindezért.
A szép pénzt csak tippelem, mert annak a szerződésnek a részleteit még mindig nem hozták nyilvánosságra az illetékesek, pedig ez közérdekű adat volna. (Többszöri kérésre sem voltak erre hajlandók.)
Személy szerint én, mint adófizető, szívesebben áldoznám az én részemet linux (pl. ubuntu) népszerűsítésre, annak ellenére, hogy most Xp alól írok... :)
"Merthogy ha pl. minden állami cégnél kivághatnánk a Windows+Office-t, és Linux+Openoffice-ra sikerülne átállítani a titkárnőket, azzal nem kevés pénzt meg lehetne pl. spórolni.
De ez csak akkor megy, ha ezzel nem válnak "kevésbé produktívvá", még átmenetileg sem a titkárnők."

He-he-he. Nem tudom, hogy hogyan tudnának "kevésbé produktívvá" válni az állami alkalmazottakból az adminisztrátorok, stb.

Legalábbis a mostani szintnél kevésbé produktívvá.

Szerintem sehogy.

Ja, de, mégis: ha be se mennének dolgozni.
Miért van az, hogy az MSI laptopomon az Ubuntuval minden működik, wifi is, NVIDIA 3D-s gyorsítással, stb?

Igaz, én úgy vettem a laptopot, hogy megnéztem, támogatja-e a Linux/Ubuntu.

Dehát Windows Vistát is csak úgy vesz az ember, hogy előbb megnézi a hardvert, hogy van-e mindenhez driver. Vagy ha nem én nézem ezt meg, akkor az eladó.
Soga nem használnék Linuxot. Biztos sokat fejlődött azóta, hogy 2002 környékén feltettem a Susét az egyik particíóra. Napokig szenvedtem a beállításokkal, minden egyes dologésrt órákig kellett izzadni. Aztán szépen letöröltem a particiót és rájöttem miért a legelterjedtebb OPrendszer a windows :)
amondó: tök jogos észrevétel, nekem is feltűnt. Amennyire tudom, az Apple lefizette az Indexet, amiért cserébe digitálisan feljavították a leopardos képek minőségét. Tárgyalt a szerkesztőség az Ubuntu fejlesztőivel is, de azok nem voltak hajlandók fizetni, ezért aztán digitálisan lerontották a képeket.
Érdemes jobban megnézni az eredeti indexes cikkhez illusztrációként közölt képet:

index.hu/cikkepek/0710/tech/ubi2007//.gdata/gpb_mappaza.png

"vista_crack.doc"
Bravó index! :-(
Linuxhoz teljesen hülye júzer vagyok, de a cikk(ek) hatására mindenképpen kipróbálom. Már régóta játszom a gondolattal, hogy közelebbről is szemügyre veszem a Linuxot.
Kérdés: teszt jelleggel bátran feltehető win xp mellé, vagy szűz gépre ajánljátok?
(off: Ha az Index a wines felhasználóknak szól, akkor nem kell írni az ubunturól. Ha az érdeklődő embereknek is szól, akkor meg értelmes meghallgatni azokat is, akik használják is az ubuntut. Ha az Index a wines felhasználóknak szól, akkor miért szól minden második cikk az Apple-ről? Kérdezhetném, de inkább mégsem.)
ha teszt jelleggel akarod hasznalni, akkor eleg a Live CD nyujtotta lehetosegekkel ismerkedni. De ha aldozol ra idot, es nem szegyellsz ujdonsagokat megismerni, tanulni, hamar rajohetsz, neked szemely szerint megfelelobb-e mint a mostani rendszered. Akar meg jatekra is.

a maniakus vitazoknak meg... "rofl, retards".
Amúgy kicsit sajnálom, h azt senki nem emelte eddig ki, hogy az Ubuntu és a másik két os egészen más körülmények közt fejlődik. Talán a mostani ubuntuverzióban látszik annak lehetősége, hogy értelmes és érdemes a széles tömegeknek is használható ingyenes oprendszert használni. Ha esetleg úgy alakul. Ha az unokaöcsém ma azt kérdezné, hogy Vista krekk vagy Ubuntu, biztosan az utóbbit ajánlanám első nekifutásra. Ez már tényleg nem a Suse-korszak. Hanem valami egészen más. Vagyis az új ubuntu *minden windows-felhasználónak* szól. A.k.a. az index olvasói 99 százalékának.
Mindenképpen szentelek neki elég időt, mert nem szégyen az, ha az ember nem egy rendszert ismer. Köszi!
hirbehozó, majd te fogod eldönteni, hogy miről ír az Index, gondolom.
mcs: bár úgy lenne, de ezek a lefizetett köcsögök úgyis csak arról írnak, amiért megfizetik őket.
az ubuntu letezo alternativa egy wines szamara, a leopard meg nem az. es ez nem mellekes szempont. ennyi.
A leopard miért nem létező alternatíva??? (Persze azt leszámítva, hogy egy mac-ért új gépet kell venni)
A Vistanal emlegett cimkezest es szivesen hasznaltam volna, de kiderult, hogy csak bizonyos fajltipusokat lehet cimkezni!
Mindig is az volt az erzesem, az index olvasoi kozott azert vannak agyonreprezentalva a ferfiak meg a magyar internetezokhoz kepest is, agyonreprezentalva a jobb geppel, laptoppal, nagyobb muszaki erdeklodessel stb. rendelkezok, mert az index olvasotaborabol hatalmas szeletet szakitanak le a geekek. Ok viszont mar mind-mind lattak linuxot, es tobbsegukben melyebben is.

Tovabbra se ertem, miert kell egy "gonzo-stilusu" (first-hand) cikket ugy megjelentetni, hogy azt irjuk a koncertrol, szar volt az elso 2 zenekar, eljottunk: egy asztali kornyezetet legalabb egy het megerezni, magyarul ahhoz, hogy hirerteke legyen, meg kene varni az ejfel utani Iron Maident.

Az pedig lehet, az en elvarasom csak, hogy az ujsagiro, mint ahogy a tanar is, hiszen mindketto ismeretet terjeszt, tajekoztat, rendelkezzen csak egy picivel melyebb tudassal az atlagos olvasonal? A cikkben leirt tapasztalatokat barki egy liveCD kiirasaval megtudhatja - megcsak telepitenie se kell.

Ez az iras egy First Hand leirasa annak, hogy milyen az, ha valakit megkernek, hogy tegye fel a linuxot, es nezze meg, majd irjon belole cikket, mikozben ehhez neki se kedve, se ideje. De nem szol arrol, hogy milyen hasznalni a linuxot egy hetig, ket hetig, windows helyett, windowszal. Ez a bajom.

(Egyebkent a hardvergomb hatasat lehet szoftverbol kapcsolgatni, de a laptopgyartok fel vannak keszulve a linux-variansokra, ezert van rajtuk hardvergomb. Egyebkent a linuxon is a windows meghajtokkal szokas hasznalni a wifi-eszkozoket (ndiswrapper), mert mindenkinek igy kenyelmes)
nem olyan régen próbáltam SuSe-t telepíteni Win mellé, de nem sokat használtam, mert minden bekapcsoláskor több mint 5 percig töltődött, én meg néztem bután a sok vackot.

nekem mindig azt mondják a linux-szemellenzős ismerőseim, h a linux az sokkal hatékonyabban használja az erőforrásokat v vmi ilyesmi. ez nekem annyit jelentene alapból, h gyorsabb. talán nincs igazam, akkor úgy fogalmazok, h csak ez érdekel.

de emlékszem, hogy egy konferencián, amikor az egyik előadó linuxos gépről próbált egy ppt-szerű prezentációt bemutatni, minden diaváltáskor előjött a homokóra linuxos megfelelője, és hosszú másodpercekig vártunk, míg megjelent a köv slide. ez windozban kb 0.001 mp.

a kedvenc részem az, amikor ezeket az ellenérveket felvetem a linux-hívőknek, ők egyből sértve érzik megukat a vallásukban, és azzal jönnek, h én nem olvastam utána eléggé, és ugye nem a linux tehet arról, h én nemtom használni.

csakhogy itt a bibi. én nem akarom programozni a linuxot. egyáltalán nem érdekelnek a programsorok meg hasonlók. én azt akarom, h pöccre induljon, és pár kattintással beállíthassak mindent (amit általában win-ben megoldok). egy fél évig használtam mac-et is, arra szívesen lecserélném a win-t, ehhez kérem a közönség nagylelkű anyagi támogatását.
Szeptember eleje óta használok Ubuntut (7.04), teljes mértékben elégedett vagyok vele.
"Melyik újsagíróképzésen NEM tanítják?"

muhahaha. ha tudnád, hogy mit tanítanak akármilyen újságíró képzésén..... ennél sokkal fontosabb dolgok maradnak ki :)
Ezt a wifi dolgot nem ertem, de lelke rajta. Milyen "hardveres kapcsolo" az amelyiket csak windowsal lehet bekapcsolni?
Másfél éve tértem át Ubuntura. Persze, friss userként egy csomó szívásom volt nekem is kezdetben - akárcsak akkor, amikor életemben először kezdtem Windowst használni!

Viszont egy hét után annyira megszoktam az Ubuntus használatot, hogy amikor visszaváltottam windowsba (pl. játék miatt), akkor kifejezetten idegesített a windows kezelése. Ez az érzés a másfél év alatt tovább mélyült. Ideggörcsöt kapok, ha át kell valami miatt váltanom winbe.

Nem vagyok programozó, teljesen egyszerű átlagfelhasználó vagyok, akinek egy normális munkakörnyezetre van szüksége. Ebben pedig az Ubuntu szerintem magasan veri a Wint (najó, Vistát még nem láttam, bevallom.)
kollegahgy:
"Különösen annak a fényében, hogy a magyar állam is minden évben jelentős pénzeket csenget le az MS-nek, hogy a tanulók/tanárok ingyen használhassanak Windows op rendszert és Office-t."
"Személy szerint én, mint adófizető, szívesebben áldoznám az én részemet linux (pl. ubuntu) népszerűsítésre, annak ellenére, hogy most Xp alól írok... :)"

Igen tudjuk, köcsög MS, agymossa a szegény tanulókat, tanárokat. Arra persze kevesebben gondolnak, hogyha ez a Campus licenc nem lenne, akkor szegény diák vagy illegális Windowst használna vagy Linuxot. Utóbbi tudom, hogy óriási elégedettséget okozna minden Linux rajongónak, de pont az a szituáció lenne, ami ellen most lázadnak, hogy nincs választási lehetőség. Nem azt mondom, hogy MSék ezt nem üzleti érdekből csinálják, de akkor is sokaknak nagyon is jól jön ez.
Az meg, hogy azért nem használják az emberek a Linuxot mert nem ismerik, egyszerűen nem igaz. Ha jövök azzal, hogy a Win nekem egyszerű és sokszor inituitív akkor hülye vagyok, mert a Linux is tök egyszerű meg mindenki tudja kezelni és mindent jobban is tud. Ha kipróbálom és nekem nem megy semmi ahogy kéne (lásd akár cikkíró), akkor hülye vagyok, mert én nem értek a Linuxhoz.
Nekem sokszor ellentmondásos ez az egész *nix filozófia/vallás.
szukuro 2007.10.30. 11:45:35 >>>

Nem hiszem, hogy hülye lennél attól, mert nem tudsz Linuxot használni, csupán vagy nem szeretnéd használni, vagy ha szeretnéd akkor nem vagy elég kitartó. Ugyan azt a grafikus felületet használhatod, mind pl. Win alatt. Konzolhoz sosem kell nyúlnod, esetleg ha ADSL-neked van, akkor benyomsz egy "sudo pppoeconf"-ot és kész:)

Persze, kinek mire van szüksége. Aki nem szeret rendszeresen hibaüzenetet olvasni, az szenvedjen a linuxal, aki nem szenved a linuxal, annak néha beköszön a kék halál:)

Sok tény szól linux ellen és melett.
ez most lehet, hogy hülyeség lesz, de szerintem az átlag user leszarja, hogy milyen oprendszer ketyeg a gépen. nem az oprendszert akarja használni, hanem alkalmazásokat alatta. az oprendszer csak hátteret ad, lehetővé teszi ezt. (vagy nem.) ha felülök a távolsági buszra, engem sem érdekel, hogy milyen gyártmányú motor ketyeg benne, csak hogy vigyen el gyorsan, kényelmesen a célomhoz.
az oprendszer sem cél, csak eszköz. (kivéve néhány geeket, akik napokig el tudnak szórakozni konfigurálgatással). a piac zömét az átlagfelhasználók adják, nem a geek, de nem is a síkhülye, hanem az "átlag". őket az érdekli, hogy meg tudja-e nézni a torrenten letöltött filmeket, hogy elindul-e a vórkraft, hogy szól-e a zene, hogy tud-e nyomtatni stb.

innét kezdve az a kérdés melyik oprendszer szolgálja ki leghatékonyabban (gyorsan-tökölésmentesen, könnyen-hülyebiztosan). a kényelmet meg meg kell fizetni, ez mindig így volt.

disclaimer: nem értek az oprendszerekhez, DR DOS-szal kezdtem, most XP-nél tartok, sosem volt Linuxom, nem szeretek oprendszert telepítgetni, konfigurálni, közepesen értelmes, középhaladó IT-vénával megáldott mezítlábas tizenkettőegytucat user vagyok. semmilyen szentimentális kötődésem nincs Vinfoshoz, de jobb híján ezt használom.
ja, valaki kérdezte feljebb, ha jobb játékok lennének Linux alá, úgy megyek át, mint a pinty. :)
ja, még egy:
Merras, ha csak játék miatt mentél vissza Windowshoz, akkor mi idegesített a kezelésén? az 1 db duplaklikk az asztalon? :)
kb ennyit látok a windowsból, ha játszom. felteszem a többi oprendszernél is ez van.
Molcsa-val némiképp egyetértve, sok felhasználó nem úgy áll a géphez ahogy az van, telepítsünk fel levelezőt, zenelejátszót, videólejátszót (külön!) és a többi dolgot, mert a 3.1es windowsból és a norton commander használatából úgy képzeltük és éljük meg a jövőt, hogy a gépet másképp használni sem lehet. Réges rég próbálkoztam egy linux felrakásával, de mikor a chipsetekkel jött nekem az installnál akkor úgy voltam vele hogy ezt mellőzük. Egyébként kontra rá, hogy jó dolognak tartom hogy egy szép kis csoport összeállt és elérhetővé tette ingyenesen az emberek számára egy oprendszert felspécizve jónéhány featurrel. Tápolom még mellé az opensource és free projecteket, de azért ha valaki használja észreveszi, hogy azért miért kell fizetni ezért miért nem.
Vindóz felhasználóként sokszor kacsingattam másfelé is, feltűnt, hogy esetleg lehet úgy is használni valamit amire azt valójában tervezték és nem telenyomni minden szar installal és esetleg elolvasni a helpet mert akkor jön a "ja", hogy ez alapból benne van, meg ez azért villog. A winfos meg ott jön ki a linuxosnál (tapasztalat), mikor nyomni próbálja amit húzni kéne, mert ott úgy megy (átlag user esetén). Aztán szépen megelégeli az egészet és elhatározza, hogy átmegy a túlpartra és 3* annyit áldoz valamire, mert megéri és meggyőzödik róla, hogy mennyi mindent tud a Made in California. (Egyébként nem porosodik a gépem, de kb 3 év volt mire észrevettem, hogy xpben van address book)

Tömören, nem kéne rohanni, hagyni az előítéleteket a francba, mindegy ki mit mond, leülni, körbenézni, kitalálni és kipróbálni, hogy számára mi a legmegfelelőbb a kényelemhez és gyors munkavégzéshez/szorakozáshoz. (Egyénileg)
szukuro:
"Arra persze kevesebben gondolnak, hogyha ez a Campus licenc nem lenne, akkor szegény diák vagy illegális Windowst használna vagy Linuxot. Utóbbi tudom, hogy óriási elégedettséget okozna minden Linux rajongónak, de pont az a szituáció lenne, ami ellen most lázadnak, hogy nincs választási lehetőség."

1. Nem csak Linux létezik mint ingyenes operációs rendszer. És léteznek pénzesek még a winen kívül is. Tehát választási lehetőség akad.
2. Nem a Linuxról beszélünk általánosságban hanem annak az Ubuntu disztribúciójáról. Elhiheted egyes disztribúciók között meglehetősen nagy különbség van. Nagyon sokat én sem javasolnék átlagusernek. Az Ubuntut viszont igen.
3. Miért baj az ha a diák nem kap ingyen win-t, és ingyenes operációs rendszert kell használnia? Egyébként ha van pénze és annyira kell a win, akkor akár meg is veheti.
4. Elég nagy ellentmondást érzek a két mondatod között.
5. Ma Magyarországon a szakmai oktatást kivéve (sőt még jó pár igénytelen helyen abban is) csak Windowst oktatnak. Senki nem mondja már meg nekem hogy az M$-nek ez nem alapvető érdeke hogy M$ felhasználókat/szakértőket neveljenek az adófizetők pénzén!
6. Szerintem egyetlen "linuxos" sem lesz elégedettebb ha valaki más, kényszerből gyűlölettel használ linuxot. Kit érdekel ki mit használ?

Egy példa: amikor megismertem a barátnőmet sok évvel ezelőtt, meglehetősen számítógép analfabéta volt. Se win-t se mást nem igazán tudott használni. Ma, otthon saját gépén Ubuntun átlagfelhasználó. Új munkahelyén win-t kell neki használnia, az Ubuntun szerzett tapasztalataival már azon is elboldogul. Tehát nem kell gurunak lenni a kezeléséhez, csak nem ellenségesen kell hozzáállni, ugyanis akkor tényleg csak rosszat fog az ember tapasztalni. Mert nem is akar mást.
Atyaúristen. Ti windows alatt nem használtok terminált?

Pedig nincs jobb backup egy pendrájvhoz, mint az xcopy, ezt kezeljétek tényként.

Amúgy én már el vagyok rontva. Van ubuntum itthon, de igazán hozzászokni, feketövesmesterévé válni már nem nagyon fogok tudni. Túlságosan hozzá vagyok szokva a windowshoz: úgy ismerem a rendszerleíróadatbázist, mint a tenyeremet. MS-DOS kötegfájlokat gyártok szabadidőmben. Visual Basicben programozok. A terminálját is tudom használni...
Amúgy itt is érvényes az a közhely, hogy nincs tökéletes.

Van amiben az egyik erős, van amiben a másik: href.hu/x/3u5y ;-)
Aki tényleg nem ért hozzá, és lövése sincs arról, mi az a linux, az valóban használjon vindózt.
Nem mindenkinek a kezébe való linux. Ők használják a M$ oprendszerét. Meg Internet Explorert hozzá, gondolom.
@BKV_figyelő: sztem baromi randa az asztalod XD
mcs: az remek erv, hogy az index olvasoinak sok szazaleka windowst hasznal, ezert kell lehuzni az Ubuntut. Na de akkor meirt nem a valos hianyossagok szerepeltek ott? Vagy miert nem tobb azokbol? Mert az, hogy a bootloader telepitese felresikerult, es nem kerult bele a listaba a Vista az pl. jogos kifogas volt. Az, hogy masok a betuk, az meg egy okorseg.

Ugyanakkor elsiklunk a teny felett, hogy nyilvan egy tanulni nem hajlando windows poweruser fintorgasanak lehettunk tanui, hiszen vista alatt siman beallitotta a boot managert, mikozben linux alatt meg csak arra sem guglizott ra, hogy nincs-e hozza valami grafikus kutyu. (Egyebkent a GRUB konfiguracios file-ja szerintem is egy fos.) Mellesleg szerintem egy Vista sem telepul fel ugy egy linux melle, hogy utana szepen megjelenik a boot menuben a korabbi linux, de ez csak egy megerzes.

Tok ertelmetlen olyan kritikat irni, hogy azert szar az Ubuntu, mert nem olyan, mint a windows. Nem is kell neki olyannak lennie. Hasznalhatonak kell lennie. Akinek mindenkepp windows kell, az hasznalja azt. Atlag juzer e-mailez, kepeket nezeget, zenet hallgat, letoltget, webezik. Ez siman mukodik mindenfele varazslas nelkul. Sot, akkor mar illene erossegkent megemliteni, hogy a tovabbi szoftverek telepitese es _eltavolitasa_ igen egyszeru, kozpontositott feluletrol tortenik. Mert ez a linux disztribuciok egyik legnagyobb erossege, nem? Kell egy ilyen-olyan program? Rakattintunk, feltelepiti, es kesz. Nem kell letoltogetni, elinditani a telepitot, aztan a masik alkalmazast meg mashonnan letolteni, ujra bohockodni vele.
"Ha valaki linuxot használ, ne várja el azt, hogy az olyan legyen mint a Windows, mert az nem innováció lenne, hanem koppintás."

Ezt még a Novell elnöke mondta valamikor tavaly. Azt hiszem igaza van.
"használni és használni hagyni"
Mindenki foglalkozzon azzal az OS-el amit szeret. Szerintem itt le is zárhatjuk a vitát, mert értelmetlen.
Elolvastam mindkét cikket, kipróbáltam LiveCD-ről a disztrot és összességében én inkább Adaam hozzászólásával értek egyet. Minden hardver működött(P35 alaplap, SATA HD és DVD, 8600GT kártya), már a telepítés elején felajánlotta az 1600x1050-es felbontást.

Az indexes cikkben megfogalmazott kritikákból két olyan volt, amit kifejezetten szerzői dilettantizmusnak, méghozzá a hely és az olvasóközönség miatt igen súlyos dilettantizmusnak tartok. Az egyik a médiameghajtók telepítése. Ha annyit sem tud valaki, hogy az eltérő jogi szabályozások és az egységes disztro miatt nem engedélyezhetnek mindent alapból, az ne írjon erről cikket. Jobb lett volna, ha azt írja le, hogy Magyarországon nyugodtan telepítheted az automatikusan felkínált opciókat, mert jogod van hozzá. Tehát egy kdeves korábbi hozzászólóval ellentétben nem azt kapod ingyen, amit tíz éve a Windows-zal, hanem minden aktuálisat, csak nem akarnak jogsértésbe kényszeríteni.
A másik a netes megjelenítés/betűk. Egy weblapnál alap, hogy MINDENKINÉL máshogy jelenhet meg, az oprendszer, az alapértelmezett font, a beállított betűméret miatt. Ha ez valakinek újdonság, illetve az oprendszer hibájának tartja, annak nem biztos, hogy erről a témáról kellene írnia. A hinting fogalmának nem ismerése e mellett már valóban mellékes.

Az én véleményem szerint az új Ubuntu egy nagyon jól eltalált, könnyen használható, általános célú asztali oprendszer. Ha valaki még soha nem telepített rendszert, annak itt is lesznek gondjai, de az az XP-vel is szívna. Kisvállkozásnak, otthoni netező gépre tökéletes mindaddig, amíg nincs valamilyen Windows specifikus program (ABEV, játék, CAD, Photoshop, stb.).
> Amúgy tény, hogy vannak hátrányai a Linuxnak,
> például a szegényes hardvertámogatása.

Azért kivácsni lennék, hogy a Win alatt hogy működnének a hardverek, ha a gyártók nem biztosítanák a drivereket a MS-nek...Szerintem még szegényesebb lenne a hw-támogatás, mint Linux esetében.