Hazai pálya - kiakadtam.hu

A kiakadtam.hu azt az ősi szokást kívánja meglovagolni, miszerint az ember állandóan felháborodik valamin. Ilyenkor elmondja fűnek-fának az őt ért sérelmet, fogadkozik, hogy mindenkit lebeszél majd erről vagy arról a cégről, filmről, vendéglátóhelyről, majd rendszerint hamar elfelejti a dolgot.

Ehelyett a kiakadtam.hu lehetőséget kínál arra, hogy elmorogja a sérelmeit, sőt, kikérje az olvasók véleményét. Az oldal arra próbálja kapacitálni olvasóit, hogy tanácsaikkal segítsenek a többieknek, ha olyan problémát látnak, amiben már volt részük.

Az oldalon fent lévő sztorik egy része hasonlít a Homár témáihoz, az eresztés persze tágabb, és a közösségi jelleg miatt néha kevéssé érdekes (pl. valakit kiakaszt, hogy sok nyugdíjas állt sorban az OTP-ben). Mindezek mellett a történetek érdekes oldala, hogy a hazai mindennapi élet produkálta őket, így sokan érezhetnek az íróhoz hasonlóan. Kit ne zavart volna az út közepén leparkoló BMW mellett nyugodtan diskuráló maffiózó, egy töketlen önkormányzati hivatalnok, vagy a beteg fájdalmához közömbös orvos?

Ezek a sztorik a mi sztoriaink, ezért érdekes is lenne az oldal. Csakhogy megint itt van a hazai startup-ok gyakori problémája, a koncepciótlan design. Sajnos a kiakadtam.hu megjelenése nagyon amatőr. Sem a színválasztás, sem a tartalom tagolása nem mutat annyi profizmust, amennyivel igazán komolyan lehetne venni az oldalt. Óriási pluszt adna a szolgáltatásnak egy hozzáértő redesign. További változatosságot adhatna az oldalnak, ha pl. a tagok tölthetnének fel magukról képet, vagy előre definiáltak közül választhatnának avatart.

A sztorik listázása is zavaró, némelyikhez nincs lead, másokhoz van, sőt, akad amikor több, mint 30 soros csak a lead. Én a kategóriák elnevezéseit is átgondolnám, mert nekem, mint látogatónak nem sokat mond az, hogy "Kávé mellé", "Törődömök", "Jövök-megyek". Ezt nem menti az sem, hogy rámutatva a kategóriára, megjelenik annak hosszabb értelmezése.

Jó, hogy lehet kommentezni, ahogy látom használják is az emberek, de szerintem valami egyszerűbb, egy kattintásos interakció is jó lenne, pl. "Egyetértek" "Nem értek egyet" gomb.

Összességében nekem tetszik a szolgáltatás, de persze van rajta bőven javítanivaló.

U.I: Persze magánügy, hogy egy oldal milyen adatokat kér be a regisztrációhoz, de nem igazán értem hogy ha el akarom panaszolni egy sérelmemet, miért kérdezik meg, hogy mikor születtem, hol lakom, mit dolgozom, és mennyi a fizetésem?!

Címkék: magyar kommuniti startup
2008.02.13. 09:30. írta: Vén Márton

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A fejlécet kellene kicsit átdolgozni, az valóban "házi-design"-ként hat.
Ezzel nem azt mondom, hogy bonyolult grafikát kellene használni, sőt, én törekednék az egyszerű, "letisztult" design-ra, csak valami igényesebbnek tűnőre.

Illetve a post-okban kicsit lehetne nagyobb sorköz, tagolás, mert így nagyon egybefolyik, fárasztó az olvasás.

Egyébként még lehet az oldalból valami, látogatottságot tud szerezni. Ha másra nem, egy Adsense-oldalnak jó lesz :)
Hát én a Draskovics-ügyön kiakadtam.Ő lesz az új Gyúrcsány?Vagy inkább Antall ,úgy rémlik ő tudott mindent sokkal jobban?!Lehetséges ,hogy ennyi idő ,balhé ,"munka" ,átalakítás ,áldozathozatal után még mindíg a szervezeti felépítés a fő gond????Tehát idáig az rossz volt?Akkor hogyan merhettek beletúrkálni úgy-ahogy,de működő sruktúrákba?A helyzet nagyon emlékeztet a 94-98as időszakra ,arra a mélyről felszivárgó egyetemes bizonytalanságra,ami némi depresszión kívül nem hozott sokat ,ha csak azt nem ,hogy én pl. elmondhatom,életem legarctalanabb,hangulattalanabb,"nemzetietlenebb",ölég egy nyomorult időszakának tünik,így visszaemlékezve /41/,pedig akkor csak bokáig ért a magánéletben a szr,tehát nem azt projektálom ,csak hát a mindennapok hangulata ad egy általános közérzet-emléket,vagy mi.
jaj. ne erőltessük már ezeket a röhejes magyar webkettes próbálkozásokat... már a 2008azevenevem is sok volt...

egy ilyen oldalon soha az életben nem lesz minőségi tartalom és soha az életben nem fog normális bevételt termelni. tördelés nélküli postok, folyamatos siránkozás, ki a halál fogja ezt elolvasni?

ja, a zuhanyajtó gyártásos google reklámokra építeni reális bizniszmodell ;)
köszönjük pitaa. én nem értek veled egyet.
jajj, megint egy olyan, ahol azon az illúzión élvezkedhet a kisember, hogy jólmegaszontam?
persze hogy nem értesz vele egyet, neked is van egy hasonló gagyi kis szájtd a neved mellett, ami szintén szart sem ér.
a te neved mellett meg a dátum, kedves ferenc.
pitaa: A sorozat címe az, hogy Hazai pálya. Ez nem jelenti azt, hogy a bemutatott oldalak mind sikeresek lesznek, vagy hogy abiznisz modelljük minta értékű.

Úgy érzem azonban, hogy egy magyar webkettes blognak szólnia kell a magyar webkettes szolgáltatásokról.
Ha neked nem fontos vagy nem érdekel,ne látogass ide! Persze ,hogy taknyos lesz ,ha teleírod fikázással,kisember.Álnéven légy óvatosabb!
oké, de tisztában kell lenni azzal, h a népek egy jelentős része nem hisz ebben a világ ploretárjai egyesüljetekben.

nem hisznek abban, h mindent központosítani kell, mindent nép által kell összehordani, és mindent ingyen kell adni. ezek az emberek azt gondolják, h a web2 semmi egyéb mint a kommunizmus 2.0.

az álláspontom erről ez: tiszteletben tartom azt, h sokan, nagyon sokan, hisznek ebben, de eleve fenntartással fogadom azokat a webszolgáltatásokat, amelyek azt mondja, soha, semmikor, semmiért nem kér pénzt. megengedem, elfogadom, de nem gondolom, h ez a jövő.

tiszteletben tartom, h van aki az ellenkezőjét hirdeti, van ez a kommunizmus 2.0, de azt gondolom, h ezeket a szájtokat a warez, a hype, a spam tartja életben, és persze az a fölös pénz, ami időnként ezek mögé a szolgáltatások mögé beáll.

nem vagyok benne biztos ez lenne a web jövője, főleg nem idehaza. meg kellene érteni, h van egy ilyen vélemény is.
Hát... Ha nekem valami gondom van, akkor azt általában a saját blogomba írom a saját honlapomon... nem olvassa senki, de usse part, legalább a sajátom :D
a webkettes droidhadsereggel meg bólogatójánosokkal felesleges vitatkozni, de akinek még nem borította el az agyát teljesen ez a maszlag és/vagy összerakott már egy pár php/asp/stb alapú weboldalt az életében, egyből látja miért gáz több bekezdést fecsérelni erre a sok 2 nap alatt összedobált koncepciótlan baromságra.

lehet ez csak az én véleményem, de szerintem inkább előremutató, ötletes szájtokról kellene írni, olyanokról, amelyekben van munka is. ezekre úgyis a süllyesztő vár. persze ha nincsenek jobbak, akkor nem szóltam... :)

visszaszívom az előző bekezdést. igazából vicces olvasni ahogy egyre erőltetettebb ötletekkel próbálkoznak néhányan kiszakítani egy-egy szeletet a már félig megromlott tortából.

ja, akinek nem tetszik a véleményem, fejtse ki miért baromság. én elmondtam hogy szerintem mi a gond. lehet nyugodtan csuklóból kisemberezni, attól még nem lesz kevésbé gyenge se a kiakadtam se a 2008azenevem. :)

(különben is, miért nem lehet fikázni egy szájtot ami azért jött létre, hogy fikázni lehessen? mi ez a kettős mérce? :D)
na jó de a hazai tech újságírás romokban hever. nincsenek szerkesztőségek például.
pitaa, te már a minőségi tartalomnál elvesztetted a fonalat...
pitaa: nekem meg azért nem hiteles a véleményed, mert a te neved mellett nincs ott az oldalad címe

így névtelenül nem kell túl nagy bátorság ahhoz hogy fikázz mindent amit itt bemutatnak

sokkal hihetőbb lenne a dolog, ha te is kitennéd a tiedet az asztalra, és akkor a többi névtelen fikázó arról is elmondhatná a véleményét

ezt nyilván nem mered, ha egyáltalán te már csináltál internet oldalt életedben, vagy csak mondod
mindig megfogadom, h utoljára kommentelek a webisztánon, aztán sose tartom be.

szóval ha minőségi tartalmat akartok, akkor először is tisztázni kellene, h miről szól ez a blog. és kiírni az oldalsávba.

"Ez itt az Index kettőpontnullaügyi megmondó-, híradó- és pletykablogja."

ez egy hülyeség. ez nem megmondó blog, itt a posztokban nincsenek kemény vélemények, ami egyáltalán nem baj persze. a legtöbb csörte totál értelmetlen. helyette akkor ki kellene írni az oldalsávba:

a bigyóbloggal közösen átvesszük a techrunch, gizmodo, engadget híreit, és időről-időre bemutatunk egy-egy ingyenes hazai webszolgáltatást. a a budapest tech meetuppok videoival, időszakos podcastokkal a jövőben multimediálissá válik a webisztán. vagy valami.

amúgy kíméletlenül moderálni kellene minden nem a témába vágó hozzászólást. a csevegést és az adok-kapokat privátban, vagy trackbackben kellene lefolytatni. (nem értem, h a kommentjeim hogy a fenébe maradhatnak itt. Sminf, urilány, Imrityinko kommentje releváns.) stb. stb.

az olvasók száma most már tényleg minusz minuszolva vagyon. sziasztok.
zsolti · www.swen.hu/ 2008.02.13. 19:39:42

én elhiszem hogy ebből élsz és csípőből tüzelsz, ha valaki megkérdőjelezi a világképedet, de te is nagyon jól tudod, hogy a fenti szájtoknak a lényege a közösség, illetve az általuk gyakorlatilag ingyen gyártott (lehetőleg minőségi) tartalom, és ha az nincs, akkor semmi sincs.

mivel még a legjobbak/legnagyobbak se találtak rá a megfelelő módszerre amivel folyamatos, számottevő bevételt lehetne termelni, felmerül a kérdés, hogy ilyen szintű próbálkozásoknál mi a cél? (azon kívül persze, hogy reménykednek hogy megveszi őket a májkroszoft százcsillióért...) az egyik említett szájton pl. már szinte csak spam van. mi lesz ebből két hónap múlva? persze lehet, hogy csak engem foglalkoztatnak ilyen hülyeségek. ;) igazán nem fontos!

szerintem ezeken célszerű elgondolkodni. persze lehet a dolgokat ész nélkül is csinálni, mindenki úgy vesztegeti az idejét, ahogy akarja. :)
gyuszibácsi:

nincs rá szükségem, hogy kitegyem az oldalamat. 10 éve a szakmában vagyok és láttam már egy-két dolgot, amit te lehet hogy nem. tökre nem érdekel, hogy te hülyeségnek tartod azt amit írok, ugyanis fel se fogtad, mert nem veszed a fáradtságot hogy belegondolj meg utánanézz dolgoknak a hermetikus búrádon kívül. nyilván máskor sem szokásod. de ez nem az én problémám. :) akit érdekel, megfontolja és max. utána kijelenti, hogy hülyeség. de te azt se fogtad fel miről van szó.

egyébként meg az a baj tudod hogy a nagy számok törvénye alapján előfordulhat, hogy rajtad kívül mások is láttak már internetet és nem feltétlenül abból élnek, hogy webkettőről blogolnak egész nap. amúgy szólíts marknak :D
ADTAM KOLCSON PITAANAK.
nem tudom miért kell személyeskedni, meg becsmérelni másokat, ettől aztán nem leszel több, hanem inkább kevesebb

először is, én magam minden kritikát, ami komolyan vehető, komolyan is veszek, megfontolom és számos dolgot meg is változtattunk már az oldalon ezeknek a kritikáknak a következtében

másodszor, nyilván nekem is volt egy eredeti koncepcióm az oldalammal kapcsolatban, amikből néhány dolog bejött, néhány kevésbé, ezek meg lesznek változtatva

harmadszor, vannak fejlesztési ötletek amiket meg fogunk csinálni valamikor, de megfontoltan haladunk és koncepciózusan

negyedszer, én nem vagyok IT szakember és/vagy programozó, de persze nekem is van egy szakmám amiben 17 éve dolgozom, Szlovéniától Bulgáriáig az egész régióban ismernek és hívnak bizonyos problémák megoldására, és a napi gázsim a magyar havi átlagfizetés kétszerese

de ettől még nem lesz igazam, meg neked se attól lesz, hogy másokat leszólsz, meg attól hogy 10 év alatt láttál már sok internet oldalt, hanem attól, hogy érvekkel alátámasztod amit állítasz, meg attól, hogy vállalod a saját munkáidat és ezzel hitelesíted a véleményedet

ez az önteltség amit itt levetítesz szerintem elég gáz, az igazán tapasztalt és sikeres emberek mindig szerényebbek ennél

de ha belinkeled az oldalad és tetszik, be fogom ismerni és fel fogok nézni rád
gyuszibácsi:

csak az az egy probléma van, hogy akármennyire szeretnél a középpontban lenni, senki sem beszélt rólad. két másik szájtot említettem, a tiedről egy szót sem szóltam. magyarazkodj nyugodtan. mondom én, hogy problémák vannak a szövegértéssel. ezt sikerül vajon megoldanod ennyi év tapasztalattal?

ps. nekem több legóm és meccsbokszom van van és apukám is erősebb.
bajdovej a zsolti meg a janos ajfonjatekja nem is volt meg!
Amiről ennyi negatívat lehet írni ott lehet lecsúszott a léc!
mivel ezt írtad: "akinek nem tetszik a véleményem, fejtse ki miért baromság", kifejtettem

és egyébként azért vettem magamra amit írtál, mert folyamatosan általánosítasz ahelyett hogy konkrétumokról beszélnél, amit adott esetben a kritizáltak komolyan tudnának venni
Gyuszi bacsi hülyeségeket ír. A komment az komment. Ne köss bele, ne ugasd oda neki, hogy akkor csináljál jobbat, mert így az ötévesek érvelnek. Már miért is lesz hitelesebb egy vélemény, ha van nekem is egy szolgáltatásom?

Egyébként pitaa-val egyetértek, szarfos próbálkozások ezek, az én szerkesztőségi ingerküszöbömet biztosan nem lépné át. Ó, HH hol vagy?!...
Régen ilyen alapon tarolt kapd.be domainem és a rajta elhelyezett weboldal (azóta másé és semmi nincs rajta). Persze készültem és van még pár magyaroknak szánt domainem (egyszer majd megcsinálom a weboldalakat is). Ilyen például a fogja.be és a kapja.be is :D pl: mindenki.kapja.be :D
Kiakadtam! Minek az iwiwe az emberek neve helyett a reklámcsik ? Asszem leiratkozom
"miszerint az ember állandóan felháborodik valamin" - nem azért, de ez TIPIKUSAN, és SAJÁTSÁGOSAN magyar szokás. ez az egyik nemzeti karakterünk.

én továbbra is üdvözlöm a dolgot, nyilván több energiával jobban is szét lehetne nézni, és most azt kapjuk (meg), amit önjelöltek beküldtek, de aki jobbat tud, az küldje be, hogy azt is megírhassák, aztán ha sokat küldenek be, még akár válogathassanak is.

én nem várom, hogy mindegyik világmegváltó lesz, de pl. a képregénygyár-ról nem tudtam, pedig tökjó. és biztos lesz még ilyen.

én várom a folytatást - aki nem, annak ott a bazi nagy Hazai pálya felirat az elején: kerülje nagy ívben.