A weben már eldőlt az amerikai választás?

A nyugati világ választási kampányaiban egyre fontosabb szerepet játszik az internet. Ez elsősorban és kiemelten persze az Egyesült Államokra igaz. Ahol ugye épp elnökválasztásra készülnek.

Az imént olvastam a Datamationön egy cikket, mely megkísérli valahogy megmérni, hogy a nagyobb amerikai közösségi szájtokon hogyan is állnak az amerikai elnökjelölt-jelöltek.

Mike Elgan elsőként a Digget nézte meg. Itt azt látta, hogy a McCainnel és Clintonnal kapcsolatos vélemények a linkajánlóknál rendre negatívak, míg Obamával kapcsolatban általában pozitívak a reakciók.

Ez az eredmény persze lehet legalább annyira hekkelés eredménye, mint a következő adatcsoport. A MySpace-en a cikk szerzője nem tudta megmérni a temérdek említés minőségét (vagyis hogy inkább negatív vagy pozitív-e), így pusztán a találatokat vetette össze. Eszerint is Obama vezet, bár hozzátenném, hogy ha egy másik jelölt - Ron Paul - nevére keresünk rá, akkor még több találatot kapunk.

Persze ez nyiván abból fakad, hogy több amerikait hívhatnak Ron Paulnak mint Barack Obamának. Mindenesetre ez az adat sem mondd sokat a wannabe amerikai elnökök valós webes támogatottságáról.

Talán a leghitelesebb adat a Facebookból jöhet. Hiszen ide csak valós névvel lehet regisztrálni. Szóval viszonylag nehéz tömegesen fake júzereket gyártani a politikai píárosztagoknak. Itt meggyőző Obama fölénye. Több mint 728 ezer facebooker támogatja őt. Míg mondjuk Clintont mindössze 140 ezer. Ugyanakkor itt meg ugye nehéz megmondani, hogy a támogatók közül mennyi a választásra jogosult facebooker. Például nekem több nem amerikai állampolgár ismerősöm is van, aki Obama-supporter.

Ugyanakkor egybecseng a Facebook-eredménnyel Arrington korábbi nyilatkozata, miszerint a kaliforniai geekek egyértelműen Obama-pártiak. Nem is csoda, hiszen a republikánus ellenlábas McCain saját bevallása szerint mégcsak a számítógépet sem nagyon használja. Obama meg lelkes iPod-júzer és netező.

Ha már az amerikai jelöltek összemérése, megnéztem a ViralVideoCharton, melyikük tolja a legjobban a vírusmarketinget a YouTube-on. Eszerint a mostanában nagy vihart kavart Clinton-videó vezet, a második pedig Obama hirhedt "A More Perfect Union" című beszéde.

És hogy egy igazi geek közösséget is megnézzünk, íme a Twitter-említések.

Szóval az amerikai választás még nem igazán dőlt el a weben, mindenesetre az jól látszik, hogy a közvélemény-kuatatási adatokhoz képest a weben sokkal jobban áll Obama. Lehet, hogy ez a geekek kitartó támogatásának köszönhető. Nem tudom. Talán mégis működik a politikai hype-o-lógia.

Amúgy az jutott eszembe, hogy én is összeállítok egy metodológiát a kövtkező magyarországi parlamenti választásokra. Hátha idehaza is értékelhető már a közösségi szájtok és a politikai kampányok egymásrahatása. To be continued...

Címkék: viral politika stat bulvár kommuniti
2008.03.29. 21:30. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Te, HH, megis hogy tervezed megmerni, hogy kit mennyire nem erdekel, ill. hogy hogy kivanja a legtobb ember fenebe kivetel nelkul az osszes jelenleg aktiv politikust?

A Sonda Ipsosnak meg a Mediannak tok jo statisztikai vannak a magyar nepesseg politikai apatetikussagara... igaz, nem internetes. De megis hogy mered azt, hanyszor NEM fordul elo a politikai partok emlegetese? (Kiv. penztarcat erinto dontesnel)
Általában a weben mindent elobb megvitatnak / kibeszélnek stb., mert a net kényelmesebb, csak le kell ulni a gp elé, és másodpercek alatt ottvagyok ahol akarok, míg a szavazásra ki kell kelnem a fotelbol és el kell slattyognom a s(z)avazó helységbe.
A "hírhedt" inkább negatív szó, márpedig abban a beszédben kevés negatívum van.
a Ron Paul elterjedt poén kifejezéssé vált néhány nagyon elborult oldalon, ebből (is) adódhat a sikeressége:
www.4chan.org/
www.encyclopediadramatica.com/Ron_Paul

(vigyázat, 18+ meg ilyesmik)
az internet a fiatalabb, képzettebb, városibb ember huncutsága, azok meg Obamat támogatják. persze, hogy ez jön ki rajta. a vidéki, kevésbé tanult, öregebb emberek meg Clintont.

na, már így is sokat írtam, ez ennyit se ért.