Off: Kérem kapcsolja ki!

Nem éppen webkettő, de közérdekű felhívás:

Gyerekkoromban nem értettem, mi értelme az állatok védelmében vegetáriánusnak lenni, hiszen akkor is ugyanannyi állatot fognak leölni. Egyszer egy idősebb rokon magyarázta meg: "Nem tudom megakadályozni az állatok leölését, de a lényeg, hogy Én nem veszek részt benne, ha nem eszek húst."

Bár húst azóta is eszem, igyekszem részt venni azokban a - jótékonynak ítélt - kezdeményezésekbe, amelyek nem túl megterhelőek.

Ma este 8-tól tartják a globális felmelegedés elleni összefogás jegyében a Föld Órája akciót. Ennek keretében a résztvevők kikapcsolják a világítást és a televíziót egy órára. A világszerte megrendezett eseményhez várhatóan 30 millióan csatlakoznak. Budapest és Pécs mellett Bagkok, San Francisco, Sydney, Dublin, és még egy sor város vezetése is csatlakozott azzal, hogy erre az órára kikapcsolják a városok díszkivilágításait.

Mi is részt veszünk, és távozuk egy közeli kocsma irányába. Ha megteheted, és egy kicsit is idealista vagy, kapcsolj ki!

2008.03.29. 19:55. írta: Vén Márton

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Na, ezen is túl vagyunk. Vagy tévedtek azok a villamosmérnökök, akik azt mondták, hogy ez így nem lesz jó, mert megszaladnak az erőművek, vagy szerencsésen nem csatlakoztak ehhez a meglehetősen ostoba kezdeményezéshez elegen, hogy katasztrófa legyen belőle.

Ahogy valahol másutt valaki más írta: "egy órára lekapcsolod a villanyt, ezzel megmutattad, hogy milyen környezettudatos vagy, aztán amikor letelik az óra, írány a mosógép, mosogatógép, szárító, mikro, kenyérsütõ, hajszárító, hajsütõ, villanyborotva, hi-fi, 150 centis plazmatv, számítógép, stb."

Ami külön nagyon tetszett, a TV2 Tények értelmezése a felhívással kapcsolatban: "...hogy tiltakozzanak a globális felmelegedés ellen...". Körülbelül olyan ez, mint az árapály-jelenség ellen tiltakozni a redőnyök hat órán keresztül történő leeresztésével - mind hatásában, mind relevanciájában (a globális felmelegedés majd jól meg fogja gondolni a tiltakozók számától magát, és felszívódik, mi?!), már ha a katasztrófa-potenciáltól eltekintünk.
en online vagyok 24/7. and i'm proud of it.
"vagy szerencsésen nem csatlakoztak ehhez a meglehetősen ostoba kezdeményezéshez elegen, hogy katasztrófa legyen belőle."

Miért lenne belolle katasztrófa?

Az eromuvekben napi 24-órás ellenorzés van, és hiddel, már az is betesz az eromunek (viszonylag nem jelentosen, de észrevehetoen), ha kikapcsolod a számítógépet.

Az eromuveknél ha mindenki egyszerre kapcsolja ki a villanyt, akkor ezt a kozponti számítógép érzékeli (feltéve ha nem windosos), és utánna rogton alacsonyra vált átt a termelésben, és az ermomu nem fut túl.

Katasztrófa ígyse úgyse lett volna belolle, esetleg csak párdolog kiég az eromunél, és a legrosszab esetben is 1-2 napra nem lenne áram. ;)

Hiddel, elektrotechikát is tanulok informatika mellé. ;)
Imrityinkó, középiskolás koromban én is tanultam elektrotechnikát (meg elektronikát is, meg még ezer más hülyeséget) az informatika mellé, de azért nem mondanám, hogy nagyon képben vagyok az erőművek ilyen szinten részletes működésével. Amint fentebb is írtam, villamosmérnök(ök)től hallottam ilyen vélekedés(eke)t - de belegondolva, lehet benne valami.

"Kérdés, hogy egy ilyen terhelés létrehozása (amikor az óra letelte után mindenki visszakapcsol mindent) mennyire környezettudatos és takarékos lépés. Szerintem nem."

"

hirtelen eses eseten csokkenteni kell a termelest. ha jol tudom magyarorszagon foldaz uzemu eromuveket hasznalnak azokat lehet visznylag gyorsan ki-be kapcsolni, azok termeleset kell olyan modon valtoztatni amire esetleg nincsenek felkeszitve. gondolom azokat sem 1-2 perc beinditani, tehat hirtelen fogyasztas csokkenes eseten a termeles nagyobb lesz -> karba vesz a megtermelt aram, kornyezetszennyezes meg marad. meg az eses talan a kisebb baj, a nagyobb gond szerintem a visszakapcsolaskor lehet, ha addigra esetleg meg mar kevesebb aram van mint a megugro fogyasztas. osszesegeben az egesz rendszer nem arra van tervezve, hogy 1-2 perc alatt sok szazalekot valtozik a fogyasztas."

"Ezért nem illik játszani ilyen "marhasok fogyasztót le/fel kapcsolásokat" az erõmûvekkel. Minden erõmûben van egy szabályzókör, amivel a terhelést megpróbálják egyenletes szinten tartani. Ez a szabályzókör gondoskodik arról, hogy a 230V legyen 230V +/- némi tolerancia. Ezt különbözõ típusú (atom, szén, stb) erõmûvekben különbözõ eszközökkel oldják meg. Bizonyos szinten belül ez könnyen kezelhetõ, egy adott határon túl viszont komoly gondokat tud okozni. És olyankor jön a 230 helyett 245, amikor sípol az UPS-ed, hogy akkor kicsit szabályozna. Néhány más cuccod olyenkor meg elcsattan, és lám, ha a füst kiment a gépbõl, a gép sem megy tovább...."

(A szélesvásznú nagyképernyősséget - ide tartozik a Windows-firkálás is - meg majd kinövöd. Nem ítéllek el érte, mert én is ilyen voltam, és csak reménykedem, hogy már nem vagyok.)
Te is időben írsz baszki. 5 perccel az esemény előtt...
"Hiddel, elektrotechikát is tanulok informatika mellé. ;)"

Én a helyedben a nyelvtant sem hanyagolnám, még ha nem is tűnik annyira hasznosnak...
Nem mindenki tud, akinek papírja van. :D

Nem is egy mérnokot ismerek, akinek az éretségije 1 kérdésbol ált, de azt se találta el.

Határ esettel átengették. :D
"Nem mindenki tud, akinek papírja van. :D" - ebben egyetértünk.

Nem magamra gondoltam, amikor villamosmérnökökről beszéltem. Vállaltan nem értek ahhoz, amit középiskolában tanultam. (Na jó, Kirchoff I-II-vel meg az Ohm-törvénnyel még elboldogulok, meg még egy-két ilyen dolog...) Meg a (leendő) diplomám se kifejezetten ebbbe az irányba mutat...

A helyesírásod viszont tényleg riasztó. (A nagyképűségedről tartom a fentebb leírtakat, kiegészítve annyival, hogy: reméljük a legjobbakat.)
Egy középiskolás sztem nyilatkozzon az erőművek szabályzási rendszeréről... (mondom ezt, mint harmadéves villamosmérnök palánta)
...ne nyilatkozzon...
Olvashattad a Mestert: nem mindenki tud, akinek papírja van (lesz). ;]

De most komolyan: akkor neked, mint harmadéves villamosmérnök-palántának mi a véleményed az eseménnyel (illetve az általam idézett kételyekkel) kapcsolatban?
Hát igen, a net az onkifejezés ezkoze. ;)

Van aki nagyképu (én), és van aki nem (ti?). :D

Ily kegyetlen a sors.

Torodjetek bele...
Mirko: nalad van az igazsag. Van rola papirom :), de ez meg nem jelenti azt, hogy nagyon nem ertek hozza. Minden (BMEs) villanymernok hallgat fel ev villamos energetikat, ahol az alapokat elmondjak. Ettol meg nagyon nem ertunk hozza, de hulyebbek sem leszunk egy olyan embernel, aki a budos eletben nem hallott semmit a temarol.

Meglepot fogok mondani: tobbfele eromu van. Nemelyiknek konnyebben, masoknak meg kevesbe konnyan szabalyozhato a teljesitmenye. Amikor tulterlemes van, akkor exportaljuk az aramot, amikor keves van, importalunk. Eleg bonyi egy ekkora rendszer, de egeszen biztosan bekavarna, ha tobb varos egyszerre leallna a fogyasztassal.
jelentem, kikapcsoltuk a lámpát, beültünk az autóba és elmentünk egy moziba, ahol szintén ki volt kapcsolva a lámpa. ezzel egyébként sokszorosát használtam fel annak az energiamennyiségnek, amit egy normális munkanapon szoktam, amikor az 50 W-ot fogyasztó laptopommal mászkálok kerékpáron mindenhova.
Egy hirtelen fogyasztáscsökkenés (mondjuk 2 perc alatt százalékokban mérhető) igen komoly zűrt tud csinálni. A legdinaikusabb erőmű sem tud 2 perc alatt visszavenni mondjuk 20%-ot. Ennyi idő alatt még a generátorokat sem tudják leállítani.
Ez a leállítósdi arra jó csak, hogy pár ember figyelmét felhívja a problémára. Szerintem messze nem érdekel annyi embert, hogy ezek problémát okozzanak egy erőműnek... Viszont ha néhányan vesznek emiatt pár energiatakarékos égőt, akkor már talán megérte.