A Google nagy dobása

Nos, mára elterjedt a weben, amire pár napja meg csak homályosan utalhattunk. (De legalább a világon elsőként tehettük.) Hamarosan jön a Chrome, a Google böngészője.

A brózerháború új felvonását láthatja a világ, mely néhány óra múlva (magyar idő szerint valószínűleg 21:00-tól) meg is kezdődik. És ti már azt is tudjátok, hogy várhatóan a magyar is benne lesz az első körös lokalizációban.

Nos, nagy dobás vagy sem?

(A Google magyarországi vezetőjenek mondom, hogy elég hamar jött az első jó megfejtéses/tippek a kommentekben is. Kéretik küldeni a beígért pólót. update: a Google jelezte, hogy komolyan gondolta a pólóversenyt. Ráadásul mindjárt kettőt is felajánlottak. Az egyiket a brózert témát először említő kommentezőnek, a másikat pedig a Chrome-ot megnevezőnek. Grat.)

Címkék: google google chrome
2008.09.02. 11:14. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

így a böngészőt saját online szolgáltatásaihoz szabhatja és ez nyilván egy idő után átalakul "online oprendszerré"
Megcsinálták a saját platformjukat. Ez oylan, mint ha a Microsoft saját PC-t gyártana. (Vagy mint pl ahogy a Sun csinálja a Solaris-szal.)
Naná, hogy nagy dobás!
Szerintem is nagy dobás! Kíváncsian várom! De mikor lehet már letölteni?
a google platformja a web: egy nyílt szabványok által hajtott valami. elvileg tehát minden jó böngésző az ő platformjuk. más szóval: akkor tudják igazán a saját malmukra hajtani a vizet ezzel a cuccal, ha nem követik a szabványokat. ilyet viszont már láttunk, és Microsoftnak hívták, és nem is jött be nekik, ráadásul ellenkezik a Google alapvető értékeivel. szóval maradjunk annyiban, hogy ideális esetben ez csak egy jól megírt, gyors böngésző lesz, ami a Mozillát is gondolkodásra készteti.
Szerintem még a nők lapja is hamarabb lehozta végül a hírt, mint a webisztán. :/
Sajnos lipilee magyarázata elég életszagú!
Bízom benne, hogy csak egy x-edik böngésző lesz pontos szabványkövetéssel, és nem egy eldurrant szabványmentes, kizárólag a cég szolgáltatásaival használható dolog.
Kiváncsian várom, hogy kipróbálhassam, és véleményt mondhassak róla!
A hírek szerint minden tab külön *processzben* fog futni, ami elég radikális váltás lehet az eddigiekhez képest.

Egy összeomlás nem rántja magával az egész böngészőt, és ha egy oldalon elfolyik a memória, akkor csak becsukod a tabot és az OS visszaadja neked a memóriát, amit az fogyasztott.

Ezeket szeretném az Operába is.
Egyébként ha stabil lesz és a Google kirak egy linket a google.com-ra, hogy mi ezt a böngészőt ajánljuk, töltsd le, akkor igen hamar komoly szereplővé nőheti ki magát.

A userek bíznak a google brandban, így ha a google mondja, hogy az a böngésző jobb, akkor sokan váltani fognak.
Ez miért is nagy dobás?

Majd akkor ha működik, és szignifikánsan többet tud majd mint a Firefox. Ezt viszont hiszem ha látom. A fülek felülre helyezése például szerintem usability rémálom, és a Firefox szintű kiterjeszthetőség is igencsak kérdésesnek tűnik. Nyilván nem lesz benne Adblock sem (ami sokaknak igénye), legalábbis igencsak fura lenne ha így tennének.
nem csak adblock nem lesz benne, de a nagyteso adatgyujo feketedoboza is elore telepitett lesz benne :DDD
Ha a Firefox-ot nem magadnak fordítod, akkor a binárisokban elvben ott is benne lehet, és nem is tudsz róla.
adblock nelkulozhetetlen. inkabb fagyjon a browserem orankent es legyen lassu mint a bun minthogy folyamatosan reklamokat kelljen neznem.

a browsereknel az a kritikus hogy ratudja-e venni a google a par nagy pcgyartot hogy alapbol tegye fel a gepekre.

a legtobb ember nem installal semmit, a ceges gepekre meg nem is nagyon lehet, marpedig szignifikans eredmenyt csak igy lehet elerni.

szerintem itt tobb a fust mint a lang.
Miért is jó nekünk, ha a Google lassan minden webes területen kinyírja a független fejlesztéseket?
Szerintem ez Microsoft 2.0 Internet Edition.
De ha nem vagy elég paranoid, akkor még forrásból fordításnál is ott lehet, szóval nem egyszerű az élet. :D
xstranger: és pont a Google ne tudná rávenni a gyártókat, hogy az övét rakják fel? Egy jó kis bevételmegosztás az adsenseből és boldogan tapsikolva, már fel is teszik. A Google-nek az a jó, hogy a Mozillának már majd nem kell leosztani a pénzből, elég lesz a gyártóknak.
Jah majdnem elfelejtettem a cégfilozófiát... "Nem pénzel fizetsz, hanem az életed legaprólékosabb, és legtitkosabb adataival..."

Persze a személy minden információját tartalmazó adatbázis értékesebb, de remélem adatösszekapcsolást nem csinálnak. (a törvénytelen voltáról ne is beszéljünk)

Beszéljünk a böngészőről!
Honnan lehet letölteni?
Mellesleg a a Webisztános fiúk megcsinálhatnák, hogy ha a bejegyzés írása után tab-ot nyomok, akkor a Komment küldése gombra ugorjon a fókusz, hogy enterrel egyből el lehessen küldeni, és ne kelljen egerezni.
Egy download link azert igen jol esett volna (megha meg nem is mukodik a site).

Google Chrome - Download a new browser
Google Chrome is a browser that combines a minimal design with sophisticated technology to make the web faster, safer, and easier.
gears.google.com/chrome/?hl=en

www.google.com/chrome -> 404 error
chrome.google.com/ -> Address Not Found

(szvsz ez a post volt minden idok legbulvarosabb webisztan postja. ki - ki dontse el maga, hogy ez jo irany-e)
mit ér az ekszkluzivitás ha lófaszt sem árultok el, csak miután már megbloggolta az összes hülyegyerek?
"a browsereknel az a kritikus hogy ratudja-e venni a google a par nagy pcgyartot hogy alapbol tegye fel a gepekre."

Nem kell félteni!
Pár napja vásárolt Toshiba laptop első indulásakor majdnem az örök disk-rétekre költözött a megterheléstől, ugyanis a Vista mellett előre telepített módon minden létező letölthető google program, toolbar, picasa, earth... stb elindult, majdnem negyed órásra nyújtva az indítást.
Első dolgom volt mindent leszedni, és a laptop egy korszerű gép benyomását keltette sebességileg.

Ugyanúgy, ahogy a Microsoft a power gomb után automatikusan belép a felhasználóü életébe, a Google is erre hajt, és jó úton jár.

Én meg egyre inkább hiányolom bizonyos programok linux támogatását!
Már létezik a Google Chrome Help group, csak még nem engednek be.

Ha az angol Groups-ban rákeresel, akkor már felajánl a csoportokat:

groups.google.com/groups/search?ie=UTF-8&oe=utf-8&q=google+chrome+help&qt_s=Search
az esti óráktól lesz elérhető az Chrome oldala.
nyílt forráskódú lesz, ha lehet hinni a pletykáknak, szóval az ír rá adblockot, aki akar.
A böngészőre van korábbi tipp is, amikor még nem szivárgott ki info, szerintem ő a nyertes:

webisztan.blog.hu/2008/08/28/exkluziv_nagy_dobas_elott_a_google?fullcommentlist=1#c3214486
A chrome eleg erdekes nev egy bongeszonek, tekintve hogy igy hivjak Mozillaek a sajat JS alapu (bongeszu) UI rendszeruket. Aki nem hiszi, az nezzen bele pl. a Firefox profile konyvtaraba.

A hirekbol egyebkent nem is az latszik erdekesnek, hogy csinaltak egy bongeszot - ennek valoban nem sok ertelme van, de a talalgatasok es felinformaciok kozott mintha azt lehetne levenni, hogy ez inkabb a webes alkalmazasokra lesz kihegyezve. Es webes alkalmazasok alatt itt most nem a web site-kent megirt alkalmazasokat ertem, hanem az olyan vekony kliens megoldasokat, ahol a kliens UI a szerverrol jon le, de a helyi gepen fut. Igen, az ajaxos web ui is valami ilyesmi, de itt mintha JS+XUL-rol lenne szo, vagyis igazi, erre a celra kitalalt technologiarol. Erre pedig nagy szukseg lenne, mert azert az ajaxos csodak ugyan nagyon latvanyosan tobbet tudnak mint egy mezei statikus weboldallal megalkotott webapp, de azert inkabb beszelgetnek Zuzu Petalsszal, mint hogy ezeket hasznaljam desktop alkalmazasok helyett :).

Ugyanakkor a gepre letoltodo vekony kliens mar regota tema, es lehet tudni, hogy az lesz a megoldas, csak eddig meg senki nem nyomta le a vilag torkan.

> csak homályosan utalhattunk. (De
> legalább a világon elsőként tehettük.)

Pff.... nem mondtatok semmit, es ebben biztos, hogy nem ti vagytok a vilagon az elsok. De akkor en most bejelentem a google kovetkezo nagy dobasat! Lehet talalgatni... :)
Ez kb arra lesz jó, hogy egy keretet adjon a sok szétszórt webes Google alkalmazásnak, ebben fogod megnyitni a gmailt, a google docs-odat a Readert, meg mittudomén miket és az jó lesz.

Kár amúgy a Webisztánért, már korántsem olyan trendi a webet illetően, mint amilyen az induláskor volt. Kifogyott a lelkesedés úgy látom.
Azért ne írjuk le még a webisztánt. Tudjuk be ezt a nyári melegnek, meg hogy szabadságon voltak.

Itt jön az ősz, vége a nyárnak, most bizonyíthatnak, hogy újra tudják hozni a régi szintet.
allna a google inkabb az opera moge ;]
hh, te is megkaptad pár nappal korábban a képregényt, mint kellett volna? ;)
inx 2008.09.02. 13:38:19
allna a google inkabb az opera moge ;]


ÁMEN:D
heh, tényleg vicces lenne a chrome adblocker.
Az otlet jo. Eloszor ilyen felepitesu bongeszot meg amigan lattam, voyager neven, aztan keszult belole qnx-es port is. Ez meg az internet explorer elotti idokben volt, de a belso felepitese megegyezett a google altal most leirttal. A chrome kulseje pedig megegyezik az operaval, tehat uj otlet itt sincs benne, de legalabb probalkoznak.

ps: A fo fejlesztesnek beharangozott oldalankent kulon process-es bongeszest mar jopar eve tudja meg az ie is, csak nagyon eldugtak az opciot, mert anno ha aktivaltuk, akkor iszonyuan belassult tole a winnt4-es.
majmeglássuk, 1 próbát megér, csak aztán legyen ott biztonságilag is. A következő lépés az oprendszer!
ajandeknapmintnap.info: A SEO huszárok is rányomultak a témára:-)
in other news...
A Picasaban is lesz arcfelismerés:
www.techcrunch.com/2008/09/02/picasa-refresh-brings-facial-recognition/
És mivel ezt délre ígérték (magyar idő szerint este 9), a Chrome is ekkora várható, gondolom, egy napra elég egy világrengető megjelenési idő. :)
csak azt nem értem, hogyha saját process managert használ, akkor az miben különbözik az eddigiektől, illetve miért nem használja az oprendszerét?
ebben a task managerben a plugin által használt erőforrást is látszik, emellett tabonkénti /oldalankénti/ bontásban is látszik melyik mennyit zabál, melyik tabot, vagy plugint lődd le, ha fogy.
atleta.hu: a chrome magát a grafikus felületet jelenti, csak már nemigen használják. A mozilla GUI-jának XUL a neve amúgy.
Download Google Chrome later today: gears.google.com/chrome/

Most azér' ez az oldal jelentősen mást mutat. ;)
atleta,
"Ugyanakkor a gepre letoltodo vekony kliens mar regota tema, es lehet tudni, hogy az lesz a megoldas, csak eddig meg senki nem nyomta le a vilag torkan."

próbálkozások voltak, vannak:
-- volt a corba nevű történet. az omg kezdetektől azt akarta, hogy oprendszertől, és programnyelvtől függetlenül elosztottan fussanak komponensek a hálózatban. nyílt, elosztott, heterogén, komponens-alapú rendszert akartak, ehhez csináltak közös interfészleíró nyelvet, és különféle protokollokat. ez ugye elbukott. a ms kivételével ezt anno minden akkoriban lényeges szereplő (hp, ibm, sun, apple, oracle) elfogadta.

-- a sun is próbálkozott a kezdetektől. ők azt mondták, hogy oprendszertől függetlenedni kell, de programnyelvtől nem. és így lett a java nyelv és platform.

-- a microsoft részéről ott a .net, és előzményei, illetve utózöngéi. ők is összepakolták a maguk keretrendszerét. ami operációs rendszertől függ, de programnyelvtől nem.

-- és most itt a chrome xml+js támogatással. az androidot is ráhúzhatták volna erre a történetre. sokkal ütősebb lett volna egy chrome és egy mobile chrome. de ugye nem ez lett. a google megoldása egyelőre oprendszertől, és programnyelvtől is függ.

és akkor ezek csak az alapváltozatok. azt hiszem ideje feladni, feledni a net semlegességét.
Szerintem ez azert nagy dobas, mert azzal, hogy csinaltak egy eros js vm-et, megoldottak, hogy process managerrel lehessen nezni, melyik site mennyit visz, valamint minimalisra csokkentettek a bongeszo interface-et, hogy minel inkabb a weboldal latszodjon egyertelmuen abba az iranyba indultak el, hogy meg okosabb, meg tobbet tudo webes alkalmazasokat lehessen csinalni. A mostaniak ugyanis feszegetik a bongeszok hatarait. Emellett a sandbox-os megoldas tenyleg noveli a biztonsagot. Valamint nyilt forraskodu.
Szerintem eleg egyertelmu, hogy arra jatszanak, hogy ez nepszeru legyen, a nagy gyartok atvegyek a technologiat es igy ok sokkal utosebb alkalmazasokat csinalhassanak mar erre epitve. A Gears integracio is erre mutat.
Ha sikerul nekik es tenyleg elterjed akkor az komoly uj fejleszteseket indithat utjara par even belul. Igazabol ezert jo, hogy ennyire meghizott a google, megteheti, hogy ennyi penzt es energiat raaldoz egy ilyen projektreami csak hosszabb tavon hoz valtozast, es az sem belathato pontosan milyen valtozast. En mindenesetre orulok neki es kivancsian varom mi lesz ebbol.
Hé, és ha nekem az Android Market nagyobb dobás, mint a Chrome? Mert az is jön, úgyhogy kedves Google-vezetőség én és kérek egy pólót :P

(Lécciléccilécci)
Egy ötletes tippet hallottam a bongészorol:

"Feloperásított FireFox lessz..."

Ebben lehet valami.
Tuti FF lessz az alapja.
Amit meg a hírekben olvasok, a Google belemásolt egy rakás dolgot, amit az Operától loptak el.

Ennyi...

Nemhiszem, hogy akkora durranás lenne...
Az operás fájörfox nekem bejönne, van amit az operában szeretek, van amit a ff-ban. még ~1 óra aztán meglássuk
Mikorra is várható? 8ra? 9re?
JDW,
www.freechromethemes.com/DownloadGoogleChrome.php
e szerint hajnal 4.

Imre,
lesz, lesz, lesz. szimpla esz. (nekem mindegy amúgy.)
Remélem nem :D Hogy lehet egy "global launch"-ot eu idő szerint hajnalra tenni?
Asszem ez nem mérvadó, nekem jelenleg ennyit ír:
0 day 18 hour 45 min. 27 sec.
asszonták hungari idő szerint 20:00, ha 9-ig nem lesz akkor jó az az óra. De remélem okultak a firefox hibájából és egy folyékony nitrogénes medencébe ültették a szervereket naagyon széles internetkapcsolattal.
tényleg. az előbb minhta mást mutatott vola. persze az is lehet, hogy én nem látok rendesen. bocs.
Ha jól látom, akkor mégsem szeptember 2-án lesz a nagy-nagy boom?

De ha minden igaz, akkor még 7 perc és kiderül...
pwaa :( nothing....
aztán lehet hogy a "sajtótájékoztatón" fognak megnyomni egy piros gombot
www.mattcutts.com/blog/download-google-chrome-browser-beta/

A blogon találhattok WMP és Real típusú élőképet a sajtótájékoztatóról
Sooge Köszi a linket!!
azon agyalok, hogy vajon mennyi idő alatt ér el majd "említésre méltó" piaci részesedést... hiszen... neki (Google) aztán van hol hirdetni a cuccot. Amiért a többiek (IE - Micros... és FF) fizetnek és víruskampányt nyomnak, az neki a kezében van, mint média.

Kíváncsi leszek. Ha user oldalról jól használható, és fejlesztő oldalról is király (kulturáltan jeleníti meg a dolgokat), akkor sztem hónapok kérdése és már ott lesz az analitikákban és figyelnünk kell majd rá a site fejlesztéseknél...
Helyi idő szerint délben, magyar idő szerint 21.00-kor lesz elérhető a Chrome
A Safari/Webkit alap annyira nem villanyoz fel.
ott van magyarország zászlaja!(a prezentáción)
jaja, én is figyeltem erősen :) Hungary rulez
Safari gyors... bár PC-n próbáltam és végül maradtam FF-nél, ennek ellenére gyors. Szóval alapnak jó lehet. Ami nekem jobban tetszik, az az, hogy minden tab külön process...
Viszont amitől félek, az az, hogy a Gmail levél megjelenítése sem világbajnok, félek, a böngészőjük sem megy át az acid teszteken. Akkor viszont fejleszthetünk és tesztelhetünk mindent újra :(
A Google Search szerint már 18-20 órája éles volt a Gears-en a letöltés:
www.google.com/search?q=site:gears.google.com+google+chrome+download
A linkek momentán visszaterelnek a ggogle.com-ra és persze a cache is ki van kapcsolva :)
nekem megfelelt a szörcs szövegdoboz+URL doboz combo
hát érdekes... omnibox... az ötlet jó, de nekem kicsit az "egy gombbal mindent" típusú megoldásnak tűnik, amíg ki nem próbálom persze.
Jól értettem, hogy _lefordítják_ a JS-et?

Viszont a tabonkénti processz csak bizonyos böngészési szokások mellet jó. Pl. egy oldal több (tíz) aloldala mind külön processzként elég pazarló. Külön letölti mindhez a (x)html-t, a css-t, a js-et?
inkognito ablak 4 dö vin! ez a fícsör teccik :DD
Ez az előadás igen-igen felcsigázott és egyre inkább csigáz.
"The beta for the Windows version is due to be released on September 2, 2008 at 20:00 UTC." (Wikipedia)
Ezek szerint este 10 körül örülhetünk. Hosszú éjszaka lesz :)
Littlemat: Igen, úgy tűnik, szépen befordítja gépi kódra. Emiatt aztán erősen platformfüggő. :-|
magyarul is live :) válaszd ki... 475 k a telepítő (persze, úgy látom utána még tölt...)
delayes, de közben megtalaltam. :]
Kipróbálom, de biztos nem cserélem erre az Operát.

Inkább úgy tűnik, ez lesz _A_Google_desktop_alkalmazás_, semmint hétköznapi böngésző.
nahopp, első bejegyzés ide chromemal :)

geek
no, gyerekek, ezt már a Chrome-ból írom... gyors.
Első lépésben FF-et zárjam be (mivel azt használom), mondja ő, majd importál mindent... jelszavak, history, bookmark, mindent...
szerintem le is törlöm a firefoxot... najó, inkább az explorert :) ki tuggya milyen biztonsági rés van rajta...
Hát alaptalanul féltettem a site-jainkat. Gyorsak, működnek, nem zuhan szét semmi. Nice :)
csak nekem halt be a letöltés?

beszürkül a gomb és semmi :(
már vagy 50ezerszer próbáltam :-/
adjatok már egy rohadt közvetlen linket... vagy toljátok fel vhova
A fordítást kicsit elkapkodták, bár érthető okokból. Ezt nem cikizésből mondom, hanem remélem olvassák a Google HU főhadiszálláson és orvosolják a dolgokat. Ez volt az első amibe belefutottam:
kepfeltoltes.hu/080902/forditas_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
jólvanna, kicsit még raccsol :)

Nekem első blikkre zsír, jobb gomb, elem kivizsgálása... beépített firebug, wow!
gphilip: innen nem sikerül letölteni? www.google.com/chrome
az elemek kivizsgálása tényleg állat, és az is tetszik, hogy jó magas helyet hagy a weboldalnak, nincsenek felesleges eszköztárak...

a Ctrl+N-re viszont jó lenne, ha új tabot nyitna és nem ablakot... tabbed browsinggal nincs értelme mégegy böngészőablaknak, ez a mozillánál sem érthető (Maxthon2 go!)
szerintem még a java egy kicsit lassú, legalábbis lassan tölt be ( dan-ball.jp/en/javagame/dust ) éés kéne bele egy legalább olyan jó AdBlock mint a firefoxban. Néha kicsit befagy(1-2 mp-re), de piszok gyors (úgy érzem mintha egy gyors gépem lenne) Most már nyugodtan fogok lefeküdni!
gphilip: új tabra ctrl+t a böngészőközi standard
tényleg iszonyat gyors, elsőre nekem nagyon bejön!!
A beállítások ablak lapfülei LOL :D
Ctrl+T, mint máshol is? :)

about:memory
a javascript gyorsaságát olyan oldalanál lehet nagyon jól megfigyelni, ahol nagy mennyiségű adat áramlik AJAX-on, mint pl:

www.computeremporium.hu/2007/main.php?oldal=notebook
Na. Installálásnál mi az, hogy kérdés nélkül csinál quick launchot? Feketepont.

A többit most tesztelem. Furik a felső tabok.
A gmail suhan, eddig jó.
roger_roger 2008.09.02. 21:28:21

Nanee! :D
Nem rossz, de nem tudom miért cserélném le erre az FF-t...

Ja és a K&H ebankjára, azt mondja nem elérhető, míg FF-fel megy vígan.
Szóval egy fekete pont a krómnak :(
Jelenleg épp az indexet nem tudja betölteni... ellenben a hibaüzenet ez: A manóba! ...

FF-ből, hogyan lehet importálni?
én meg tudtam adni neki a kvik launcsot, csak a személyre szabható beállításokba mentem, _rögtön telepítés indításnál_ - ahol könyvjelző import is van.
RSS kezelést kicsit hiányolom vhogy... FF-ben látható, ha egy oldalnak van feed-je a címsorban, namost... ebben egyelőre homály van
zsom, ez egy B-É-T-A, még csak !!0.2!! verzió
hát én ezen a szóhasználaton be fogok fosni!!!!

www.tcz.hu/manoba.jpg
JaniDeWihl: import a kulcs ikon jobb felül és "Könyvjelzők és beállítások importja"
nincs osx-re
bullshit
forrás megtekintésénél rá lehet klikkelni az url-ekre. :D
A Tabok többsoros elrendezése azért hiányzik, plusz az olvasatlan tabok jelölése is, de gondolom lesz rá extension hamarosan.
A feladatkezelőben is van egy "A számítógépeseknek" gomb, aranyos.

Viszont nem lehet a futó processzeket sorba rendezni cpu használat szerint. Gondolom csak egyelőre.

amit megint csak hibának látok: az új indító képernyőn a "könyvjelző kiegészítő letöltése" FF plugint akar (nálam) leszedni... há'ez???
Az egyes füleket ki lehet húzni új ablakba. És vissza is. Sok értelme nincs, de látványos.
Facebookba nem tud belépni...
nonameforsecurityreasons:
Igen, de ott nekem csak IE szerepel feladóként o.O
Felraktam, megnyitottam néhány oldalt, és nagyon durván elámultam. Mondogatják mindig, hogy az új ilyen-olyan webböngésző x-szer gyorsabb mint az eddigiek...jóbiztos...de ez egyből szemmel láthatóan villámgyors...hihetetlen. Korrekt a dizájn is, chat.hu mondjuk kiakadt rajta ami a java futtatást illeti :S
JaniDeWihl: az gáz :) nekem legördülő, oszt ott figyel
lehet, hogy nem az eddigi legjobb böngéző (bér első dobásnak elég jó), de a legédesebb! :)

Újabb hiány: az egéren a wheelert megnyomva nem jön be a szokásos kör alakú scrollbizbasz
jajj miért nem tudom egyetlen kommentbe összefoglalni??? izgatott vagyok! szóval iwiw keresés (normális esetben halálosan lassú ajax) itt villámgyors
nagyon jó lett volna, ha az alábbi két lehetőség közül egy megtalálható lenne a Chrome-ban:

1. kikapcsolható helyesírás-ellenőrzés
2. magyar nyelv az helysírás-ellenőrző "szótárak" között

Mert lokalizáció ide, vagy oda, ezt nem sikerült megtalálni benne, és egy idő után elég zavaróak a pirossal aláhúzgált szavak :(
gphilip: a scroll nekem is hiányzik :'( de ügyesek ezek a gúúglis fiúk, sitty-sutty beledobják, amúgy meg még a "megállítás" gomb is kéne szerintem. I love google!
elsőre nekem tetszik, viszont ami nagyon zavar,az az, ha új lap reményében kettőt kattintok a fülek melletti sávra...
ill. a DuDe által említett aláhúzás.
amúgy meg még a "megállítás" gomb is kéne szerintem.

Van. Címsor jobb széle. nyíl(ugrás), vagy iksz(leáll)
szerintem 2008-ban elvárható lenne egy böngészőtől, hogy legyen benne rss olvasó...
vagy hogy ki tudjam kapcsolni a helyesírás-ellenőrzőt. (engem nagyon idegesít)
vagy hogy scrollozhatóak legyenek az oldalak.

innentől kezdve csak várni tudom a folytatást, de azért most nem vagyok hanyatt esve.

szép, jó, gyors, miegyéb, de szerintem egy átlag júzer egyszer próbál emailt írni úgy, hogy minden egyes szavát aláhúzza pirossal a böngésző és úgy repül a google-cucc a gépről, hogy a lába se éri a földet.
ha már magyar az egész cucc, miért nem tettek bele egy magyar szótárt?

vissza a firefoxhoz.
megyeget. grat a pólót nyerteknek!
Aztmondja az inkognitóablak, hogy:

"Ügyeljen a következőkre:
-Olyan webhelyek, amelyek információt gyűjtenek...
...
-Titkos ügynökök megfigyelése
..."

:)
bfz: EZ EGY BÉÉÉTA (hányszor kell még elmondani?) majd ha 1-el kezdődik a verziószám lehet pampogni.
Asszem 2008.09.02. 21:30:25
a telepítésnél testreszabható, hogy hová tegyen parancsikont, csak oda kell figyelni (rá kell kattintani, hogy "testreszabás" vagy mi).

az nekem külön teccett, hogy nem akarta egyáltalán alapértelmezett böngészővé tenni, még fel sem ajánlotta (nem volt kipipálva a checkbox alapban).
nektek is ide tette fel magát??

C:\Documents and Settings\++usernév++\Local Settings\Application Data\Google\Chrome\Application
TIPP:
a helyesításellenőzőt úgy ikattam ki, hogy a

C:\Documents and Settings\++usernév++\Local Settings\Application Data\Google\Chrome\Application\Dictionaries

könyvtárban lévő en-us.bdic fájból egyszeráen mindent töröltem, egy üres fájt csináltam belőle. csodák csodájára ki sem fagyott ettől.
Gyorskritika:
olahandras.blog.hu/2008/09/02/google_chrome_5_perc_hasznalat_utan

Gravy_t: aha, hát azt nem néztem telepítéskor, nálam alap, hogy egy progi udvarias és megkérdezi. Az alapértelmezett dologgal egyetértek.

Egy jólnevelt böngésző ne csak udvarias legyen, de előzékeny és szerény is. :D
monnyuk azért mennyenek a fenébe hogy horvát meg román helyesírás cucc van... biztos (jobban) lobbiztak
A blog.hu-s oldalak nem jönnek be chrome-ról. Ez a hibaüzenet:

Hiba: 320net::ERR_INVALID_RESPONSE): Ismeretlen hiba.

Ki tudja, mi lehet ez?
cserebogár: nekem bejönnek. Még blogot is írtam, rendesen működik a felület.

Nekem a Facebook nem jön be.

Többieknek?
Nincs hozzá adblock :)

Viszont észvesztően gyors.
A Google Gearst tudta valaki aktiválni bármelyik weboldalhoz? Én nem. A beállításoknál ott van, de üres minden és nem dobja fel a sárga sávot az elvileg gearses oldalakon.
Most nézem, a Gears a rememberthemilknél megy, a google saját oldalain nem. wtf
újraindítom a gépet, jobb ötletem nincs :)
folyamatos a hiba
Szerintem villámgyorsan lesz adblock, talán hetek kérdése...

reboot után is változatlan a helyzet
még valami:
az omiboxot lehetne lokaliálni picit, engem pl nem érdekelnke horvát meg román weboldalak.

jó lenne, ha a google kereséshez hasonlóan a magayr nyelvű oldalakat preferálná az ajánlatok között
www nélkül a facebook-ot se tölti be
hi!

1.ha valaki tudja hogy kell: Greasemonkey is beépiteni akkor írja már meg. Köszi.

2. ha nem jön be egy oldal, az el lehet külden nekik hogy nem mükszik..
Aktuális lap ... clikk és legalsó menüpont.

+. mi lesz veled FF? :)
Na, nekem már megy magyarul!!!
google.com/chrome
kutacs: A CORBA az foleg egy elosztott rendszer architektura (ami olyan bonyolultra sikerult, hogy vegul alig hasznaljak), a java es a .net pedig egy platform fuggetlen futtato kornyezet (bar ez az utobbinal inkabb csak egy vicc) plusz ahozzajuk tartozo programkonyvtarak, amik tartalmaznak pl. elosztott rendszerek epitesere is alkalmas komponenseket (RMI, CORBA, WebServices, whatnot). Ezekre valoban szukseg van ha vekony klienst akar epiteni az ember, de ezek az alap dolgok, amikkel igazabol nem is akarnal foglalkozni.

En olyasmi megoldasrol beszeltem, hogy van egy vekony kliens futtato kornyezeted, ami megoldja a UI letolteset, naprakeszen tartasat es persze ad egy megfeleloen magas szintu programozasi interface-t. Szerintem a Chrome-mal ez (is) lesz a cel. Volt ilyen korabban is, asszem pl. xforms neven is futott ilyesmi, meg lehet ezt oldani javaban is (valami XUL leiro nyelv + java vagy egyeb script nyelv hasznalataval). Raadasul a javaban ott van pl. a webstart, ami mondjuk a rakattintok a weboldalon, es elindul a program (plusz allandoan naprakesz marad) reszet meg is oldja a dolognak, de ezek meg mindig csak az alapok, itt meg nincs meg a magas szintu UI leiro nyelv es a scripting (mondom, az eszkozok adottak, ossze lehet rakni).

Az is eleg valoszinu, hogy a juzernep annyira raszokott a browserre, hogy eleve csak olyan iranybol lehet megkozeliteni a dolgot, browserkent kell eladni, hogy lassan talan visszaterunk a normalis UI-hoz :). (De mondhatjuk azt is, hogy tezis, anitezis, szintezis...)

Sevcsik: > a chrome magát a grafikus felületet jelenti,

Ezt nem tudtam, meg sosem hallottam.

> A mozilla GUI-jának XUL a neve amúgy.

Hat az csak az XML alapu leiro nyelv. Viszont a doksikban is gyakran hivatkoznak az eges UIra, mint chrome-ra, de akkor ezek szerint az meg egy altalanos elnevezes.
Veszettül, de nagyon gyors.
a youtube.com -nál is ugyanez a hiba, de www-vel bejön
Asszem 2008.09.02. 22:16:06
aha, esetleg ha még lemosná a kocsit is...
www nélkül nekem betölti a facebookot is, MINDEN oldal bejött eddig nálam. Flash játékokat simán viszi (KMK rulez)
Egyébként kíváncsi vagyok arra, mennyire dobja meg a böngésző elterjedését az, hogy ott virít a google.com-on a link...

Aztán végszükség esetén megléphetik azt is, hogy a Google keresést kizárólag Chrome-hoz kötik...igaz, ez olyan microsoftos lépés lenne, de szerintem kicsit megszorongatná a mezőnyt.
Egy kicsit elnéző mosollyal vártam a fejleményeket, de...
...ez zseniális!

Bármely szövegrész kiemelésénél jobbklikkel azonnal rákeres, könyvjelző eszköztár sem zavar (ha nem akarom - viszont az új tabon ott van, ahol lennie kell. Big Up!

Amit viszont nem értek:
Firefox könyvjelzőket importál - ez jó. De a Google Bookmarks hová tűnt?! :-o

nekem hiányzik a google toolbar :)
Szerintem elég béna. Néhány bug nyilván a bétaság miatt van, majd kijavul. Ilyen pl. hogy sikerült a Local Settings Application Data mappába teszi az exét is. Meg hogy a FF3 sql-es historyját képtelen importálni, hosszú perceken át dolgozik 100 %-on. A Hírszerző és egy blogspot blog egyszerre 30-40 %-os CPU leterhelést csinál. A processzek összesen nem foglalnak kevesebb memóriát, mint a FF3 (10 tabbal 130 mega, 3-4 % CPU). Ezek majd biztos lesznek jobbak.

A koncepció, hogy a browserben nincs semmilyen funkcionalitás, hanem mindent webapplikációban kell hozzáadni, hát, nem tudom. Nekem nem túl szimpatikus, mivel e-mailre, minden másra standalone applikációt használok, így egy ilyen "csupasz" browsert nem teszek fel, hacsak nincs valami rettenetesen nagy teljesítménybeli előny a többihez képest.

Az UI rettenetes, a tetején lévő tabokkal, a leállítás gomb hiányával, az omnibar kezelhetetlenségével, ezek közül nyilván van, ami fog változni. De a koncepció nekem nem jön be. (Ami azt illeti, a kinézet sem, de előbb-utóbb valaki csak hekkel belőle valami rendes windowsszürke, kocka alakú, csak szöveges gombokat tartalmazó verziót.)

És van hozzá némi aljasság, az eltávolító opció nélkül telepített, automatikus indításba tett, schedulerből (szerencsére le van tiltva) csakazért is újraindított googleupdate.exe.
@Asszem: igazán szemét húzás lenne, mellesleg van, aki azt se tudja mi az a vezérlőpult, szal nem várhatod el hogy letőccsék! (de nem lenne hülyeség hogy a keresési találatok közé egy "best view with chrome" sort beillesztenek, de ez nagyon nem a gúgli arculata)

Mikor lesznek kaphatók a teszkóban az "I'm using Google Chrome" pólók? Csak 3000Ft felett nem venném meg...

Nekem feltűnt hogy lehet a méretét változtatni ennek a kis szövegdobozkának amibe mi lelkesen pötyögünk; másnak is?
Na és akkor jön a feketeleves: a CIB bankba nem lehet vele belépni...

Hátizé, ez az első megroggyanás.
Asszem: én is cib-es vagyok, nálam is marad a FF a bankoláshoz...
XP-hez SP2 nélkül nem hajlandó telepíteni.
csere: ja, nem hittem volna, hogy egyszer még az ff lesz a tartalék browser...:D
Nekem elindul, de bármilyen oldal betöltésénél (pl.: gmail) az írja ki, hogy "Jaj! A Google Chrome lefagyott!" és leáll.
Ötletek?

Újratelepítés/újraindítás nem segített... :(
azért itt még nem tartunk :) FF maradt az alapértelmezett, csak próbálgatom
és amíg a blog.hu nem jön be, addig biztos nem is változtatom meg
fél év és FF csere, a UI nagyon tetszik. Apróbb usability hiányosságok (béta). Meg ff-el kevesebb a reklám.

kezdjétek el fennt beirni egy szinész nevét, automatikusan dobja az imdb linket a nélkül, hogy valaha megnézted volna. (gondlom a legrelevánsabb google találatod dobja, mintha i feel lucky-ra kattintanál)
Remélem, gyorsan jön a Cooliris Preview...
Megszoktam. :)
nohátakkor:
+ gyors (ezentúl iwiw-et csak ezzel)
+ nagyon gyors :)
+ inkognitó
+ tetszik a "Leggyakrabban látogatott webhelyek" a nyitóoldalon, persze ez szubjektív, ahogy a design is
+ vicces feliratok, üzenetek :D

ellenben:
- nem látja a ff-et, importálni csak ie-ből lenne hajlandó (tudom, másnak megy, de nekem nem)
- könyvjelzősávra tett linkekhez nem mindig teszi oda az ikont (nekem pl. csak ikonok vannak ff-ben)
- kilométerhosszú címsor és alatta ugyanakkora könyvjelzősor... bőven elférne egymás mellett ha már olyan überhelytakaréskos akar lenni...
- olykor megmagyarázhatatlan hibákat ejt, pl amikor itt olvasnám a kommenteket akkor kihagy pár órányit, 16 óra után 23 órai a következő o.O

Ha valakinek az iportálásra van ötlete akkor szivesen venném :)
annyira rosszul hangzik a neve.....:(
JaniDeWihl,
szerintem óriási, hogy a könyvjelzősáv állandó megjelenését kiveheted - így már nem zavaró. :)

Amikor kell, ott van: új tab nyitásakor. Szerintem ez a megoldás önmagában is zseniális!

Ez pont annyira zseniális mint amennyire zavaró. Félre ne érts, nem vitázni szeretnék veled, izlések és pofonok :D Én szeretek 1 klikkre eljutni a könyvjelzőimre, ezért vannak fent ff-ban állandóan. Mivel ott kiteszi az ikonokat ezért szöveg nélkül kényelmesen elférnek a menü és a gombok után.
jo ahogy a stop gomb csak akkor látszik amikor töltődik az oldal (=amikor kellhet)
atleta,
"En olyasmi megoldasrol beszeltem, hogy van egy vekony kliens futtato kornyezeted, ami megoldja a UI letolteset, naprakeszen tartasat es persze ad egy megfeleloen magas szintu programozasi interface-t. Szerintem a Chrome-mal ez (is) lesz a cel."

ezt így gondolom én is. de már ugyanezt akarta a java applet. és ugyanez akar lenni a .net is. meg a számomra követhetetlen mindenféle leíró nyelvi megoldások. ha itt lenne normális xml+js támogatás, akkor azt mondom, hogy a google csinált valami jó dolgot. más kérdés, hogy én ugyanazt a virtuális gépet raktam volna a chrome és az android alá.
jelentem: raiffeisen ebank röccenés-mentesen megy vele
Így kezdetnek nem rossz. A sebességre nincs panaszom. A gyerekbetegségeit meg majd kinövi.
Összességében: bíztató alternatíva.
nekem pl lefagy azonnal indítás után 0xc000000005 hibaüzit ad és csá...
magyar és angol is lefagy
van egy diagnosztikai szoftverük azt lefuttattam és elküldtem nekik az eredményt, had örüljenek.
Főképp a google és az MS alkalmazások adatait gyűjtötte össze.
egy digg kommentből:

"Anyone bother reading the EULA? Congratulations to our commenters commenting using Chrome. While you still own your comment, google owns the right to use it.
Content license from you
11.1 You retain copyright and any other rights you already hold in Content which you submit, post or display on or through, the Services. By submitting, posting or displaying the content you give Google a perpetual, irrevocable, worldwide, royalty-free, and non-exclusive license to reproduce, adapt, modify, translate, publish, publicly perform, publicly display and distribute any Content which you submit, post or display on or through, the Services. This license is for the sole purpose of enabling Google to display, distribute and promote the Services and may be revoked for certain Services as defined in the Additional Terms of those Services.
11.2 You agree that this license includes a right for Google to make such Content available to other companies, organizations or individuals with whom Google has relationships for the provision of syndicated services, and to use such Content in connection with the provision of those services.
11.3 You understand that Google, in performing the required technical steps to provide the Services to our users, may (a) transmit or distribute your Content over various public networks and in various media; and (b) make such changes to your Content as are necessary to conform and adapt that Content to the technical requirements of connecting networks, devices, services or media. You agree that this license shall permit Google to take these actions.
11.4 You confirm and warrant to Google that you have all the rights, power and authority necessary to grant the above license."

Tehát ha jól értem, akkor a Google szabadon felhasználhatja akár _ezt_ a kommentet is?

Kellemes böngésző ez Chrome, de félek, hogy a Google innentől indult el az Evil-lé válás útján.
A verseimet akkor továbbra is Explórerből publikálom.
LeeFH, és ha már olvassuk a Digg-et, el lehet olvasni erre a válaszokat is:

www.mattcutts.com/blog/google-chrome-communication/
Nálam ugyan azok az alapvető hibák jöttek elő benne mint safariban. nem böngésző hanem a weblap hibái. Ami zavar benne (meg safariban is), hogy a címsor nem legöríthető vagy legalább is én még nem találtam meg ennek az opciónak a beállítását már ha van. Általában 10-15 weblapot látogatok rendszeresen, és a chromba is be kell írnom a kezdőrészét az url-nek, hogy ledobja. FF-ben pl. hátradőlve lekattintom a címsor végén a kis nyilat, és máris ott vannak felsorolva a lapok. Sőt FF még arra is figyel, hogy a sűrübben látogatott lapokat előrébb rangsorolja. Amúgy a chrome gyors érdekes, és a css szabványt is szépen veszi. :) Bár még beta ezért gondolom finomítják még.
JaniDeWihl: ha kitörlöd a könyvjelzők szövegét, ugyanúgy megkapod az ikonokat, és elférnek a sávban.
De gondolom erre is lesz plugin, mint FF-ban.
Amúgy a Readerben pakolgatni a feedeket eszméletlen gyors!! Nem hiába na, erre találták ki.. :D
Az is aranyos, hogy az "oldal betöltése..." sáv alul, ha odaviszed az egeret, akkor leugrik a tálcára, hogy helyet adjon:)

NA DE! Azért gondoljunk arra is, hogy valószínűeg a nagy G örömmel fogja begyűjteni a browsing historynkat (jobb esetben csak azt), aztán jöhet a célzott reklám, stb...

Lehet, hogy valójában az evilizer 1.0-t telepítettük az előbb, és miután minden adatot kiszippantott belőlünk, üres agyú zombivá válunk, akik az utcán élőszóban fogják darálni az adsense hirdetéseket a moszkva téren.
Van leállítás gomb az Ugrás gomb helyén, amikor töltődik az oldal.
Van HOME gomb is, ha valaki nem találta volna meg: a beállításoknál ki kell pipálni, hogy tegye ki.
Jelentkezzen az, aki nagyon jajgat, hogy a gugli leszívja az adatainkat, viszont eddig is használta a gugli toolbart!

Nekik ezúton is szeretnék gratulálni.
kolbace: ha majd tömegével jönnek a hírek a konkrét kárt szenvedett emberekről, akiknek a személyes adataival visszaélt a google, akkor lehet elkezdeni aggódni, de addig felesleges.

A célzott reklámot én valahogy nem úgy képzelem el, hogy füstös zugirodákban emberek röhögve olvassák a gmailjeimet és állítják össze nekem a tutit, majd otthon röhögve mesélik a privát infókat, amikhez hozzáfértek és leszívják a bankkártyám...

szerintem gép adja, és talán még hasznos is lehet.

persze, vissza lehet élni vele, tehát meg kell tanulnunk megbízni a szolgáltatóban.

de ehhez ugyanúgy meg kell bíznunk bármilyen programban, amelyiknek a forráskódját nem ellenőriztük le személyesen, sorról-sorra...
Asszem, egyetértek.

Amúgy nahát, lehet változtatni a textarea méretet.. :D

A másik, hoyg próbáljátok ki netvibes-on is.. :)
Netvibes megy szép, plusz legalább újra belogoltam, mióta Readert használok, nem is néztem a Netvibes felé...
gravy_t: soha nem használtam google toolbart

Asszem: egyáltalán nem mondtam, hogy aggódnék, ahogy azt sem, hogy ettől bárki is kárt szenvedne. a célzott hirdetés valóban lehet hasznos is, engem sem érdekel pl a hüvelygomba:)csak mondom, hogy a google -ha nem is elsődleges, de egyik- szándéka lehetett, hogy adatot gyűjtsenek, mint ahogy azt mindigis tették (különben minek egy újabb browser a piacra). ez persze nem baj. nekik ez a profiljuk. a google nem jóságos nagybácsi aki ad mindenkinek csak úgy 7+GB tárhelyet meg műholdképeket mert az neki jó, hanem közben kőkeményen gyűjti az adatokat és ennek segítségével hirdet és hülyére keresi magát vele. de mégegyszer mondom: ez nem baj, nem azért mondtam. én különben sem vagyok az az aggódód típus, felőlem elolvashatják a mailjeimet is, megnézhetik a browsing historymat, semmi olyan nincs amit titkolnék. pont az aggódóknak szoktam mondani, hogy lesz*om, mit csinál a google az adataimmal. az, hogy az ember a saját féltett adatait hogyan kezeli, elsősorban a saját felelőssége. szerintem nem a szolgáltatóban kell megbízni (ettől függetlenül megbízom benne, csak nem erre kell hagyatkozni), hanem gondoskodni róla, hogy a nagyonnagyon titokos sütirecepteket biztonságosan kezeljük mi magunk:) (pl TrueCrypt).

Addigis várjuk az 1.0-t és az API-t az extension készítéshez:)
na hát akkor nem is neked szólt, amit írtam. csak hát sokan vannak, akik most nekiálltak sírni-ríni, közben meg a google toolbarban simán elmentik a könyvjelzőiket meg az előzményeiket.

hogy mik a valódi okai az új bráuzör megjelenésének, azt valszleg majd csak később tudjuk meg, de én nem hinném, hogy a kémkedés lenne az.

abba kéne belegondolni, hogy a google legalább ismert cég, sok szolgáltatással, így nagyon sokat veszíthet, ha kiderülne, hogy evil. ott van viszont a millió fájörfoksz kiegészítő, amit telepítünk: őnekik meg minden gondolkodás nélkül megadjuk a hozzáférést a gépünkhöz. na, ezt magyarázzák meg az okosok.
Nem hiszem, hogy evil lenne. az teljesen ismert és nyílt dolog, hogy ahol tudnak, adatot gyűjtenek, hiszen ebből élnek. ez nem illegális, meg nem is kémkedés, csak végzik a dolgukat. de szerintem a guglis eula-kban meg egyéb apróbetűs privacy policy-kben ez benne is van.

A firefox add-onok hát igen...lehetséges, de aki nagyon akar, az bármilyen más módon is ellopja amit akar. tőlem nincs mit ellopni, max egy-két open source program termékkulcsát:) az elásott kincsem térképet meg titkosítva tárolom, és különben sem mondanám meg senkinek, hogy itt van a kert végében a fától két lépésre:)
eddig hiányzik:
- Mouse Gestures (nagyon)
- AdBlock (eléggé, bár Privoxyval úgy-ahogy elvagyok)
- Java (de azóta rájöttem, h van az is, ha akarom*)

*Java: minimum a JRE 6 Update 10 RC kell neki, letölthető innen:
java.sun.com/javase/downloads/ea.jsp
Próbáljatok meg keresni valamit /Ctrl+F/ aztán nézzétek meg mi történik a scroll-bar-on!! :D
Hát igen, amig adblock nincs...
Ja, akik a Chrome End User Licence Agreementje miatt agggodalmaskodnak, azok olvasgassák picit a Mozilláét is. Felettébb érdekes...
nah emberek, a google nagy dobasara , a tozsde tojt egy jo nagyot.
Az csak tévedés volt, már meg is változtatták a EULA-t. Itt olvasható: itcafe.hu/hir/google_chrome_eula_omnibox.html