Fészbúkosodik az iWiW?

Egyre többet hallani a pletykát innen-onnan, hogy a Virgo (az iWiW korábbi tulajdonosa, jelenleg a szájt karbantartásáért és fejlesztésért felelős cég) Open Social alapokon készül miniapp-támogatást fejleszteni az iWiW-nek. 

Kábé egy éve már megjósoltuk. És most még biztosabbnak tűnik, hogy nem véletlenül járt virgós fejlesztő áprilisban a londoni OpenSocial Hacathonon.

Lesz elvileg egy alkalmazás-api, melynek segítségével lehet majd fejleszteni a harmadik oldali miniappokat iWiW alá. Egyelőre túlságosan sok részlet nem szivárgott ki. Például nem lehet tudni, hogy teljesen szabadon lehet majd minialkalmazásokat (vagyhát gadgeteket) faragni iWiW-re, vagy azért lesz ebben egy erőteljes kontroll a T-csoport oldaláról. 

Azt sem tudjuk pontosan, hogy mikor lesznek készen a fejlesztéssel, valamint hogy ha készen is lesznek, az Origo Zrt. (az iWiW tulajdonosa) mikor szánja rá magát az iWiW új verziójának bevezetésére. Annyit hallottunk, hogy "előrehaladott állapotban" van a fejlesztes. 

A másik, hogy egyelőre úgy tudjuk, az Origo Zrt. nem ült tárgyalóaszalhoz a Google-lal. Ugye a Google az Open Social-kezdeményezés életre hívója. És természetesen az a minialkalmazás, amit mondjuk iGoogle vagy Orkut alá lefejlesztettek már, az elméletben az új iWiW alatt is működhetne. (Nyelvi problémák lehetnek. Ebben kellene nyilván lépnie a két cégnek, ha komolyan gondolják...)

Úgyhogy lenne itt potenciál. Meglátjuk mennyi és mikor... Mindenesetre kezdjünk el hozzászokni (és nem csak az iWiW miatt) ahhoz, hogy 
<Require feature="opensocial-0.8" />...

 

Címkék: dev iwiw virgo magyar open social
2008.09.23. 13:46. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elképesztő, hogy megálmodtam ezt az Open Social cuccot. Talán még postoltam is róla, erre ott a termék. Nem az első ilyen pozitív csalódásom ez már. Persze ez inkább a dolog evidencia faktorát erősíti, semmint az asszociációs skillt.
Mi lenne ha a reklámokat szednék inkább rendbe?
Vagy a beígért fake regisztrációk törlésével szórakoznának?
Hiszem, ha látom.
Már nagyon sok pletykát hallottam, ennek ellenére 2005 ősze óta gyakorlatilag semmi nem változott, az eredeti rendszert kevesebb idő alatt lecserélték a mostanira.
"Lesz elvileg egy alkalmazás-api, melynek segítségével lehet majd fejleszteni a harmadik oldali miniappokat iWiW alá."

ki vállalja, hogy addig fél lábon áll?
Egyszerűbb lenne a magyar nyelvű Facebook-ot használni. Fordítás hogy áll?
nade mit lehetne kezdeni az iwiw mostani formájával? úgy értem, milyen miniapp-ot lehet rá fejleszteni? keresőt? és...? ennél több funkció egyelőre nem nagyon van benne, amire érdemes lenne gadgetelni. Vagy tévednék?
Facebook: 2.908 Untranslated Phrases
Szvsz amien nepszeru az iWiW, annyira leszartak a fejleszteseket. Ebbol is kitunik a "Jo ez a magyaroknak" taktika. Rengeteg dolgot -amik telleg csak aprosagok- lehetett volna finomitani a rendszeren, szerintem mi, a Webisztan olvasoi is jonehanyat tudnank sorolni. Majd egyszer rajonnek, mikor atszokik a nep a Facebookra, mert rajonnek h "Huu, ilyen is van, eddig miert nem szolt nekunk senki?!"
Közhely, de inkább a meglévő funkciók megbízhatóságát növelhetnék.
@KGyST hát épp ezért van itt az ideje :)
Ebből sem lesz semmi...
Szerintem az iwiw menthetettlen. Rakeresek egy nevre -nem a kovacs janosra- hosszu percekig gondolkodik, es kiirja, hogy tul sok talalat, szukitsek, pedig nyilvanvalo, hogy nem lehet tobb, mint mondjuk tiz. De van, hogy egyszeruen csak nem mukodik a kereses. Az iwiw-nel az alapokkal van a baj, az alapfunkcioi sem megbizhatoak, ilyenre varat epiteni nem szabadna, illetve nem erdemes.
iwiw sucks. ahogy van egy rakat. lusta vagyok törölni magam mert akkor megtalálnak hogy "jaj, miért törölted magad?" - azért mert szar.
A keresés tényleg jópofa, mondhatni ultraheurisztikus: gondolom, van egy listájuk a gyakorinak gondolt nevekből, aztán akárhogy is szűkíti az ember (város, életkor stb.), mindig sok lesz a találat... Nem tudom, ennek a megjavítására mi mindent kellene kukázni és újraírni.
Persze ettől függetlenül csomó érdekes app-t lehetne írni/használni, a nép jól ellesz majd a kvízekkel meg az ilyesfélékkel...
"A másik, hogy egyelőre úgy tudjuk, az Origo Zrt. nem ült tárgyalóaszalhoz a Google-lal."

A magenta cég leül tárgyalni a guglival? Á, menőbbek ők annál, hogy holmi keresőcéggel kokettáljanak.

Az iwiw szerintem közel full létszámmal és tovább biztonsággal nem fejleszthető állapotban van.
Magentáéknak kis pénzt kéne betalicskázni a fejlesztésekre, de ez őnáluk nem nagymúltú szokás.
Szerintem meg szó se lesz tömeges átvándorlásról a fészbúkra.
Én mondjuk azért nem látogatom már jó ideje, mert elegem lett belőle, hogy naponta 50 ingyombingyomot kaptam unatkozó ismerőseimtől =S
De ettől függetlenül: a többség lusta vagy kevésbé tájékozott ahhoz, hogy váltson.
Valaki elmagyarázná nekem magyarul, röviden, hogy miről van szó?
azt az 50 ingyombingyomot kb. 2 perc letíltani
[blogíró · agyvihar.blogter.hu/ 2008.09.23. 14:29:09]
> Egyszerűbb lenne a magyar nyelvű Facebook-ot
> használni. Fordítás hogy áll?

Egy-két hónapja csak áll. Szavazgatni kéne (és olyan dolgokat kéne felszavazni, amik nem totális baromságok), meg javítgatni, meg baromi jó lenne, ha egyáltalán működne a fordítórendszer (ma is találtam valamit amit nem ad ki a fordító keresője...)

Minden le van fordítva egyébként. Nekem legalább is ezt mondja a felület.
wiwbe inkább a privacynek valami nyoma kéne. és a meglévő szolgáltatások megbízhatóvá fejlesztése. addig menjenek a búsba a miniappokkal. de legalább smsben is írhatok az üzenőfalra, jeee.

.....abból élnek máig, hogy jókor voltak jó helyen (ezt készséggel elismerem). A nagy felhasználói bázis miatt szinte megkerülhetetlen itthon, pedig szolgáltatásait, megbízhatóságát, arculatát tekintve egy elavult hulladék. Egy normális evolúció rég kiszelektálta volna :).
"Bugajozsinemszepgyerek 2008.09.23. 21:41:26
"A másik, hogy egyelőre úgy tudjuk, az Origo Zrt. nem ült tárgyalóaszalhoz a Google-lal."

A magenta cég leül tárgyalni a guglival? Á, menőbbek ők annál, hogy holmi keresőcéggel kokettáljanak."

Azért valahogy csak lett Google-phone.
"Például nem lehet tudni, hogy teljesen szabadon lehet majd minialkalmazásokat (vagyhát gadgeteket) faragni iWiW-re, .."

alig VÁROM, hogy legyen gadget a ziwiwen, ésazonnalilag regisztrálni fogok...

naná

csak ezért nem vagyok még fennt-e, mert olan geek vagyok aki minialkalmazás miánt vágyakozik.

bazze...
Látom megy a fikázás ezerrel a kommentekben. Persze ez semmit nem jelent, szerintem az emberek igenis imádni fogják a jól megírt API-kat. Elkezdődik majd a koppintás-gyár, mindenki azt fogja másolni, ami jól megy a facebook-on. (És a magyar konkurrensek oldalain)
Pl. ajándék, szavazások, mozi, likeness, stb.
Az iwiw-el ugyan az a helyzet mint mondjuk MSN-el. Túl népszerű ahhoz, hogy csak így hirtelen le lehessen cserélni. Sajnos nem lehet megindítani egy erős népvándorlást egyik közösségi rendszerből a másikba vagy egyik beszélgetős kliensből másikba, hiába jobb az egyik a másiknál. Az iwiw azér nem igyekszik összeszedni magát, mert tudja ezt. Ezért vannak idegesítő hibái és korszerűtlen designja.
2-3 közösségi site simán megél egy ekkora országban egymás mellett. Ez bizonyított tény.

Maradj fennt az iwiw-en, de regisztrálj máshová is. Ennyi.