"Történelmi" változás előtt a Digg

Személyre szabható, mélyebben kategorizálható, lokális verziók - kábé ebbe az irányba megy a következő verzióval a Digg, írja Jay Adelson. A havi 30 milliós látogatottság fele állításuk szerint már most sem az USA-ból jön. Úgyhogy bele is vágnak a lokális verziók legyártásába. Ha minden igaz, 2009 elejére jönnek majd a nagyobb szabású változtatások.

Szerintetek lenne esélye egy magyar nyelvű Diggnek? És ha szétszabdalják nyelvekre és helyi tartalmakra a Digg-et, vajon hogyan fog viszonyulni egy erős angol nyelvű linkajánlat egy erős német vagy kínai nyelvűhöz? Amúgy az is érdekes, hogy a Digg 2008 őszére a lokalizációban és a személyre szabhatóságban látja a növekedési potenciált. Pedig ők is sokkal többet szenvednek a hirdetésekkel.

Miként a YouTube vagy a Facebook, úgy tűnik, ők sem veszik elég komolyan azt, hogy az emberek ugyan nagyon sokan és sokat használják ezeket a szájtokat, ám ehhez képest elképsztően kevés a hirdetés és a hirdetési bevétel. 2009-ben ennek bizonyosan változnia kell. Főleg, hogy senki sem számolhat a következő negyedévekben robosztus amerikai gazdasági növekedéssel.

Címkék: digg
2008.09.24. 19:18. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyar Digg-nek természetesen lenne esélye, ha komolyan veszik, és foglalkoznak vele, vagyis odafigyelnek arra, hogy kiszűrjék a spammereket.

Az eddig magyar próbálkozások mind arra mentek, hogy összedobtak valamit, aztán magára hagyták, hadd menjen, és hozza a látogatókat. Vagyis a minimális munkán kívül nem akartak foglalkozni vele, mert azzal már dolog lett volna, és utána kijelentették, hogy a magyar piacon nem lehet Digg-et csinálni. Így nem is, ahogyan ők akarták, munka nélkül.


Ami pedig a személyreszabhatóságot illeti, ez lehet a következő nagy dobás. Vagyis hogy nincs legkisebb közös többszörös Digg főoldal, hanem mindenki olyan híreket lát, ami őt érdekli. Ezt úgy lehet elérni, ha a multbeli pontozási szokásaimat összehasonlítják másokéval, és a jövőbeni sztoriknál azok szavazatait nagyobb súllyal veszik figyelembe, akik úgyanúgy szavaztak, mint én (vagyis hasonló az ízlésük, az értékrendjük, mint nekem).

Erről bővebben itt: agyvihar.blogter.hu/?post_id=260257
Kb. így van, ha lesz működőképes személyre szabhatóság, az nagy dobás lesz, már ha működik. Érdekes, hogy ezt a zenéknél pöccre sikerült összehozni, ráadásul kétféleképpen is (elvben a Pandora tudósok által analizált zeneminták alapján ajánl, a Last.fm meg a többi user alapján).

Szerintem a web következő nagy minőségugrásához három dolog kell, és ez a fajta, dinamikusan személyre szabhatóság az egyik. (Pollner pont most ír valami Kawasaki-féle kataklizmáról, ahol ennek az alapjai sincsenek meg) A másik egy legalább közepesen használható megjelenítési rendszer, mert még ilyet sem láttam, a harmadik most nem jut az eszembe :)

Persze lehet azt is mondani, hogy ez egy startupra igaz, a Digg-féle gyárnak meg télleg a hirdetésekkel kell foglalkoznia, mert ők már gyártanak eladható terméket.
nekem is tökre hiányoznak a hirdetések...
Nagyon is van esélye. Hiányzik itthon nagyon. Blogoszférának is jót tenne.
ez a testreszabhatóság azonban rendelkezik egy tulajdonsággal: szűkíti a látóköröm. egyre kevesebb dologról fogok egyre többet tudni. a végén semmiről fogok mindent tudni. szemben a szörfölés, és a jelenlegi Digg egyre tágítja a látóterem, csak felületesen. egyre több dolgoról tudok, egyre kevesebbet. a végén mindenről fogok tudni semmit.

minden testreszabhatóság mellé egy linkajánlót, talán ez a helyes egyensúly.

a hirdetés pedig komoly probléma. lesz itt még web2.0 dotcom bukta, de hál istennek már jön az újabb elgondolás.

azt látom, hogy a linkter.hu nem megy, de miért? miért menne jobban a digg.hu?
A testreszabahatóság csak akkor szűkíti le a látóköröd, ha te is akarod. Ha mondjuk konzervatív emberként konzekvensen leszavazol minden pornósztorit, akkor egy idő után nem fogsz pornót látni.

De ha változatosan szavazol, akkor (ha olyan rendszerről van szó, ami a hasonlóan szavazók pontjai alapján mutat neked sztorikat), akkor vegyes összetételű embercsoportokhoz rendelődsz majd hozzá a szavazataid alapján, vagyis változatos sztorikat fogsz látni, mert a sokféle ember szavazata ezt garantálja.


A linkter.hu egyrészt tele van spammal, mert nem törődnek vele, másrészt nem népszerűsítik, ezért nem tudnak róla az emberek (csak a spammerek).
Én nem adok túl nagy esélyt egy magyar nyelvű Diggnek, mindenesetre ha úgy döntenének, érdemes ilyen irányba menni, én biztosan örömmel fogadnám. :)
ha mukodik pld szlovakiaban harmadakkora piacon, akkor mukodnie kellene Mo-n is. Csak ki kellene talalni egy modellt hozza :)
nem jóból vagy rosszból mondom, de én a negatív pontozást még sose alkalmaztam. egyáltalán nem is lennék képes egy ilyen, utálom, ne lássam típusú testreszabást használni. én a hagyományos testreszabásra gondoltam, mely szerint pozitívan, és előre megmondod, hogy mi érdekel. na és ez a nehéz. valamint az is nehéz, és a pontozásos, tanulós módszer is nehéz, mert onnantól vigyáznod kell: ha véletlenül bepontozol itt-ott egyet, akkor onnantól már szisztematikusan, mindent, egyfolytában pontoznod kell, különben torzul.

mondok én is egy példát: nem nagyon érdekel az amerikai belpolitika. három évig jól lepontozom az ilyen híreket, már a béka segge alatt vannak. hirtelen jön az elnökválasztás, és érdekel. hihetetlen erővel kutakodom (magától már nem kapok), bányászok elő híreket, és pontozom pluszba őket. 4 hónap múlva megválasztják az elnököt, ismét nem érdekel, de a rendszer az nagyon tudja, hogy mit toljon: amerikai belpolitikát. vár rám újabb hrom év, hogy lepontozzam.

további példák: gyerekem születik, terhesség, kilenc hónap. a családban valaki elkap egy afrikai vírust, László kórház, 4 hónap. megyek egyetemre, felsőoktatási hírek, 8 hónap. tele van az élet ideiglenes érdeklődésekkel.
magyar diggnek, mint szoftvernek biztosan lenne esélye (mert jó és itthon nincs ilyen), más kérdés, hogy Kevinék valószínűleg leszarják egy olyan ország piacát, ahol összesen nincs feleannyi netező se, mint amennyi unique visitorjuk nekik *naponta*. (csak remélhetjük, hogy jómagyar szokás szerint a fehér könyvnek nincs angol fordítása, és akkor talán-talán nem tudnak konkrét adatokat ;)

nyilván német, francia, spanyol, orosz, japán stb. tartalmak lesznek, olyanok, ahol megvan a kritikus tömegű bázis egy felhasználói kontribúciókra ennyire építő szolgáltatáshoz.

érdekes lesz azért pl. Japánban megvetni a lábukat, ahol még mindig a Yahoo a király érted :)