November közepén kezdődhet az iWiW-minialkalmazások fejlesztése

Szeptember végén írtam arról, hogy az iWiW-nek lesz api-ja, vagyis lehet majd fejleszteni rá minialkalmazásokat. Éppen úgy, mint a Facebookra, csak éppen Open Social alapokon.

Nos, legfrissebb információim szerint november 15-én nyitják meg (igaz, egyelőre erősen korlátozottan) az iWiW api-ját. Első körben az Origo Zrt. hív meg bétafejlesztőket különböző magyar webes cégektől, így ők már novemberben kézhez kapják az ÁSZF-et és a technikai specifikációt, ami alapján el tudják kezdeni minialkalmazásaik fejlesztését.

Úgy hallottam, magát az api-t decemberben fogják publikálni, és 2009 elején kerülnek ki élesbe az első jóváhagyott minialkalmazások.

Amúgy elég szigorú lesz az iWiW alá fejlesztés menete. "Rohadt erős lesz a kontrol", ahogy a sztorihoz közel álló forrásom fogalmazott. Előzetes jóváhagyás után fogják csak kiengedni a minialkalmazásokat a közösségépítő szájt felületére.

A minialkalmazások témája és száma is limitált lesz. Tehát nem akármit és nem akármennyit lehet majd kitenni az iWiW-re. Azt is sikerült megtudni, hogy a hirdetési bevételek megosztásalapúak lesznek. Ez vonatkozik a tranzakcióalapú modulokra is.

Ha a fenti információk igazak, akkor majdnem biztos, hogy iWiW-re fejleszteni jóval körülményesebb lesz, mint mondjuk Facebookra. Ugyanakkor az is igaz, hogy az iWiW felhasználóinak elérése sok webes cég számára lehet olyan fontos, hogy a mégoly szigorú feltételeket is bevállalják majd.

Címkék: dev iwiw magyar social network opensocial
2008.10.30. 11:01. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nem használok iwiw-et, de azt hallom, hogy sokszor lassú, és van olyan funkció, ami nem is működik (legrövidebb út?).

Ilyen híreket olvasva felmerül bennem, hogy nem boldogabbak lennének a userek, ha az alapfunkciókat tennék rendbe először, és csak után kezdenének bele ilyen fejlesztésekbe?
WIW (2002-2005, elt 3 evet)
kiadhatnák szigorú feltételek mellett az alapfunkciók rendbetételét is különböző magyar webes cégeknek.
Épp iwiw-ről jövök, minden 2. kattintásra újra be kell lépni mondván "letelt a biztonsági időkorlát", szóval csatlakozom az elöttem szólókhoz.
Ami meg a minialkalmazások előzetes tartalmi cenzúrázását illeti, nem hiszem, hogy az origo/t-csoport cégérdekeit sértő alkalmazásokat engedélyeznének, innentől meg akkor minek...
Nálam működik nagyjából rendesen. Az oldalak betöltenek, bár valóban néha kiírja, hogy ez és ez a funkció átmenetileg nem elérhető vagy, hogy a wiwd leállt. Az api-t pedig már várom.
Nem biztos, hogy baj az: a facebook tele van szemettel, meg botranyos adatlenyulos alkalmazasokkal. A szemet szuresehez nem kell kozponti kontroll (csak ajanlas), az adatlenyulasok es tisztessegtelen szolgaltatasok ellen viszont igen. Majd meglatjuk, hogy mennyire fognak visszaelni ezzel a kontrollal, es mennyire szurnek az alapjan, hogy egy otlet (szerintuk) mondjuk serti-e a T erdekeit.

Azert szerencsere itt is eleg eros kontrol van, az ilyen megmozdulasokbol nagy botrany szokott lenni.
OFF:
Jé, egyébként lehet tag-elni meg kommentelni a képeket...
éppen október 16. óta nem bírnak megoldani egy levelezéssel kapcsolatos problémát, most pedig nagyon sok felhasználónak egyszerűen eltűnt a levelezése.
szánalmas, baszki
Az IWIW egy Szar!!!...