Hazai pálya - Prezentációk új nézőpontból

Új szolgáltatással előállni a számítástechnikában ma már szinte lehetetlen. Ha valaki azt gondolja, olyat talált ki, ami sok embernek hasznos lehet, működik is, de mégsem talált versenytársakat, akkor jó eséllyel csak arról van szó, hogy nem keresett elég alaposan a gugliban.

Emiatt különösen érdekesek azok az innovációk, amikor egy, már megszokott dolgot valami új oldalról közelítenek meg. A prezentációkat mindenki ismeri. Az se nagy truváj, hogy vannak web alapú eszközök prezentációk készítésére. A magyar fejlesztésű prezi.com megközelítése azonban korántsem szokványos.

A Flex-ben készült, flash alapú prezentációk készítésére alkalmas eszköz egyedisége az első pillanatban látszik, amikor az ember megnéz tőlük egy demót. A flash vektoralapú megjelenését erősen kihasználó alkalmazásban ugyanis a slide-ok nem a PowerPointban megszokott lineáris egymásutánban következnek. Inkább olyan az egész, mintha egy hatalmas papírra kisebb-nagyobb egységekben információkat írnánk, és az egyik slideból úgy jutunk a következőre, hogy ránagyítunk egy részletre, vagy elforgatjuk a munkaterületet.

Engem kicsit a jónéhány éve látott látványos fraktálképekre emlékeztet, ahogy az egyik slide-ot elolvasva a következőnél annyira kiszélesedik a kép, hogy az előző slide tartalma szinte kis folttá zsugorodik, és a korábban látható enyhe ívről kiderül, hogy a következő képernyő "e" betűjének egyik szára.

A szoftver azonnal ki is próbálható. Megtettem, ki is derült, hogy kreatív, látványos prezentációhoz elég alaposan át kell gondolni, hogy mit és hova akarok helyezni, melyik slide melyik másik része legyen, hogyan ugráljon egyik a másikba.

Az eszköztár is meglehetősen egyedi. Biztos meg lehet szokni, de az elején többször lefagytam, hogy akkor most ki kivel van. De úgy gondolom, ha papíron megtervezi az ember az elkészítendő felületeket, akkor célirányosan könnyebben megy.

Nem hiszem, hogy a prezi, mint eszköz mindenkinek megoldás lenne. Legfőképpen azért nem, mert egész más szemléletmód szükséges hozzá, mint egy megszokott PowerPoint slidesorozat elkészítéséhez. De azt gondolom, hogy aki kreatív, az ügyfeleket/hallgatóságot meghökkentő, fiatalos előadást akar készíteni, annak kiváló lehet, és megéri a fáradozást.

Nem tudom, eléri-e a célját az oldal, de az ilyen, megszokott dolgokat újraértelmező termékekből (feltéve hogy hasznosan sikerült újraértelmezni) akár nagy dolgok is születhetnek.

Címkék: magyar startup prezentáció készítő
2009.01.20. 20:17. írta: Vén Márton

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Érdekes és látványos, nem tudom nem lesz-e tiszavirág életű.
"...kreatív, látványos prezentációhoz elég alaposan át kell gondolni, hogy mit és hova akarok helyezni..."
Nah, igen, itt a gond. Többnyire két variáció van: a mókus pp-ben elkészíti a prezentációt (fehér alapon kép+szöveg, sok-sok oldal), vagy megbíz valakit, hogy készítse el (speedwork, kis pénzért...).
Ha nem a powerpoint kezelőfelületét másolja, akkor jön hogy ááá, ez nem jó, meg nem vagyok én informatikus... Sajna az emberek többsége ilyen betonagyú, de ez csak az én véleményem.
Megjegyzem az oldalon lévő demók jobbak mint némelyik film főcím! Nagyon ötletesek, gratz.
Érdekes.

Gépre is el lehet menteni a prezentációkat? Csak azért kérdezem, mert nekem a próbában a save-re nem csinált semmit sem.
De egyébként is jobb lenne, ha a gépen is kéznél lehetne és nem az oldalra/internetre kellene támaszkodni.
Szerintem szuper, látványos, és feldobhat egy amúgy unalmas prezentációt is. Persze kérdés, hogy a prezentálók veszik-e majd a fáradságot.

Remélem a technológiát nem csak prezentációkra fogják leszűkíteni.

Engem leginkább az érdekelne, ha mindmappingra, vagy jegyzetelésre is lenne egy hasonló felület, mint egy nagy vászon, ahova szabadon felírhatnék dolgokat, és könnyen navigálhatnék a kapcsolatok között.

Hasonlóan, mint ahogy a Seadragon videóban is van, csak kapcsolatokkal az elemek között:

www.youtube.com/watch?v=PKwTurQgiak&feature=related
Egyébként most olvasom az oldalukon, hogy:

"Prezi allows anyone who can sketch an idea on a napkin to create and perform stunning non-linear presentations"

Mit értenek azon, hogy non-linear? Amikor kipróbáltam nekem éppen úgy tűnt, hogy beállítasz egy sorrendet, és azon végiglépkedhetsz előre-hátra.

Persze máshova is zoomolhatsz közben, de a bejárás nekem alapvetően lineárisnak tűnt.
A usernek szokványostól eltérő dolgot beadni baromi nehéz, gondolkodásra bírni meg még nehezebb. Sajnos.
Érdekes ötlet, habár maga is egy létező médium (papírra jegyzetelés) átültetése.

@agyvihar: A bejárás lineáris, de a demók alapján a zoom funkciók és az objektumok variálásával jól lehet érzékeltetni különböző kapcsolódásokat.
@foodlfg: letöltheted offline lejátszáshoz a prezit a Download funkcióval.
Nagyon tetszik.
Remélem befut vele és ronggyá keresi magát!
A zoomolós prezentáció nem egy új ötlet, a Kitchen Budapestesek már egy éve is mutogattak ilyesmit: www.kitchenbudapest.hu/hu/zuiworkshop (persze nem kizárt, hogy ugyanazok vannak a prezi.com mögött). Persze technikailag a szerkesztőfelület a neheze a dolognak, nem maga a zoomolás.
@phanatic: Köszi

Egyébként problémáim voltak a szöveg megjelenítésével. Valahogy nem kezeli jól az ékezetes betűket, az ázsiai karakterekről már nem is beszélve, mert azokat meg sem jeleníti. oO
Látom, hogy béta, de szerintem ez már alap manapság.
@foodlfg: valóban van gond a szövegbevitellel bizonyos rendszereken, ugyanakkor van 1-1 stílus, amelyek támogatják a kínai, ill. japán karaktereket.
szerintem ő arra gondolt ott, hogy vektoros... de lehet, hogy tévedek :)
Ahhoz képest, hogy magyar fejlesztés, a kipróbálási felületen már egy egyszerű "á" betű megjelenítésénét feladja...

Amúgy tetszene - ha a betűtípusokkal, színekkel is enged játszani (Arculati színek, ugye:)
A demókon látom, hogy lehet. Asszem fel fogok dobni egy céges prezit this way - amint megkapom a hozzáférést. Perpill türelmet kérnek...
látványilag jó, meg szép, de nem tudnám használni.
De ötletes!
A magyar fejlesztők különös érzékenységgel vetik rá magukat erre a prezentációs világmegváltásra. Korábban volt már egy ilyen projekt, mégpedig ez: www.shaker.hu/

Elég jól szerepel a Google keresésben is, első oldalra jönnek a presentation/flash kulcsszavakra. Aki nem hiszi, klikkjen utána: www.google.hu/search?hl=hu&q=presentation+flash&meta=
Megnéztem a Shakert is, de az a Powerpointot inkább "csak" animációban és a flash technológiában haladja meg. A Prezi viszont valóban áttörést jelenthet, mert lehetővé teszi a prezentáció hálózatos felépítését, még akkor is, ha aztán egy lineáris lejátszási út definiálható. A hagyományos gondolatitérképező alkalmazásokat is meghaladja, mert nem egy központi elemet kell alábontani, hanem valóban tetszőleges kapcsolat rajzolható az elemek, gondolatok közé. Persze éppen emiatt kreatívabb (nehezebb) feladat egy ilyen prezentációt összerakni, és gondolom, hogy nem is minden téma kívánja meg. Nagy gratuláció a fejlesztőknek! (És várom, hogy kipróbálhassam...)
@phanatic:
így van, ők valóban ugyanazok, és most is gőzerővel dolgoznak rajta.
@morpet1: "A hagyományos gondolatitérképező alkalmazásokat is meghaladja, mert nem egy központi elemet kell alábontani, hanem valóban tetszőleges kapcsolat rajzolható az elemek, gondolatok közé."

Viszont csak egyetlen kapcsolati utat lehet definiálni, nincsenek elágazások. Ha ezt a korlátozást eltörölnék, és egy fát, vagy akár egy irányított gráfot lehetne felállítani az elemek között, akkor tényleg lehetne mindmap-ra is használni.

És ez még prezentációnál sem lenne probléma, mert az ember definiálhatna mondjuk egy default utat, amit végig lehetne kattintgatni, és így nem kellene külön prezentációt gyártani, mert a mindmap-ot egyben arra is lehetne használni, csak a prezentáció idején a default bejárást használná a user.
Még a végén a társaság össze is rakja itt a v2.0 terméket ingyé'. :)
www.youtube.com/watch?v=lWWKBY7gx_0

2 evvel ezelotti video. Szerintem latvanyosabb sokkal. Bar nem hiszem, hogy volt ra ilyen celeszkoz, mint ez, de kicsit leegyszerusitve adhatta az otletet erre a cuccra is akar.
Ettol meg ugyesek a sracok termeszetesen :).
cool. csak nekem ugrik be a Surface? látom a fejlesztők is olvassák: a bioetanolos demo prezi legnagyobb szövegben typo van: enviRonemtal.
és én is elírtam. nem egy egyszerű szó :-)
elég bóvli hatása van ezzel a tört angolsággal.
az ötlet viszont jó, csak kicsit a külsőre is kéne adjanak.
Én kipróbáltam egy értékesítési folyamat elemeként. Nagyon jól kell felépíteni, hogy ne váljon kuszává a bemutató.

Az a funkció, hogy beépíthető a weboldalba kissé hiányzik, mint megannyi más, pl: variálható betűtípusok, rajzeszközök, a png-k átlátszósága, stb.
Viszont kellemes, hogy képes futni a legtöbb böngészőn és le is tudom tölteni a gépemre. Az egyetlen bug: a videok nem indulnak el letöltve.
Itt van, amit készítettem, sztem elsőre meglepően jó lett:
prezi.com/4820/view
@mihalytoth: köszönjük a hiba jelzését. ha minden igaz, akkor a videók már mennek a letölthető változatban.
ez a dolog egesz jol sulhet el..

(off: bar a how it works-os videoban a prezentalo tag hangjatol majdnem idegszal-repedest kaptam.. nem biztos h ezzel a kicsit tulzottan eroltetett hanglejteses apple-reklamhang masolattal kellene nyomatni.. en kb fel perc utan ki kellett kapcsoljam nem tudtam vegignezni.. )