Egyelőre jól áll a PirateBay a nagy torrentperben

Elejtették a vádak felét a legnagyobb bittorrent tracker szájt, a PirateBay elleni stockholmi perben. Történt ugyanis, hogy a felperesnek nem sikerült megértenie a DHT működési elvét, így a vádak fele el is hasalt a per második napján.

A PirateBay persze hatalmas győzelemként értékeli ezt a fejleményt. Ugyanakkor még nincs lejátszva a meccs. Könnyen megtörténhet, hogy a nagy mennyiségű illegális tartalomcsere technikai megtámogatásával vádolt PirateBay ezúttal nem ússza meg büntetés nélkül.

Ha így lesz, a történelem egyik legnagyobb csapását mérhetik a sok tízmilliós torrentközösségre. Ha nem, akkor talán leszállnak végre a PirateBayről. Viszont még ebben az esetben is megtörténhet az, amire az Egyesült Államokban már volt pár példa.

Egyrészt megkísérelhetnek a törvényhozókra nyomást gyakorolni, hogy módosítsanak a vonatkozó jogszabályokon. Másrészt a végfelhasználók, vagyis a torrentezők szúrópróbaszerű vegzálása is következhet Európában.

Ez persze csak a legrosszabb eshetőség. A védelem csütörtökön mondhatja el a stockholmi bíróság előtt, hogy miért nem tartják bűncselekménynek a PirateBay szervereinek üzemeltetését.

Akik nincsenek annyira tisztában a svéd torrentközösség különös történetével, azoknak ajánlott a Steal This Film "trial" változata. Innen lehet szedni. Aki élőben szeretné követni a perrel kapcsolatos fejleményeket, az a #spectrial hashtagre keressen a TwitterSearchön.

Címkék: jog torrent
2009.02.18. 10:16. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Go Pirate Bay!

Már csak a Legal threats szekció miatt is imádom őket, ha rossz kedvem van, csak elolvasok egy-két levelet: thepiratebay.org/legal

Szerintem ebből is simán kihúzzák magukat.
megacé@csakezértregisztrált:
lehet, hogy ez a film megacélozza az akaraterőnket, ha ellopjuk :)
hogy néz már ki az a bal oldali
Dániában, ahol dolgozok, az internet szolgáltató (TDC) letiltotta a thepiratebay.org elérést, egy jogerős bírósági határozatra hivatkozva, amelyben egy kiadó perelt be egy másik ISP-t, hogy bűnrészes szerzői jogok megsértésében azzal, hogy engedi a hozzáférést a piratebay-hez.
Erre sok ISP besz.rt és letiltotta az oldalt (meg még pár másikat is).
És az igazán szar az, hogy nem csak a weboldal nem elérhető, hanm a tracker-ek sem, szal itt torrent tényleg nuku.

Ez a jövő. Nem kell a piratebay-t letiltani, elég beijeszteni az internet szolgáltatókat. :(((
Igazi informatikus gyerek :-)
Napot is csak fényképen lát.
Nekem most, oldal megy tracker nem nagyon, de a DHT él és virul, szóval jön az adat :D
Kizárólag a peres anyag leirata :D
@báró Csekonics: most mi bajod van?! a monitortol is lehet barnulni:)
@smartdrive:

A matek tanáromra emlékeztet... :DD

Múgy ne szóljatok be, sok jó cuccot köszönhetünk nekik ... :))
Hajrá kalózok!
Egyébként tényleg az ISP-k a gyenge láncszem a sztoriban.
bolomba 2009.02.18. 13:27:14

Ha jó régi, akkor biztosan :-DDDD
"a történelem egyik legnagyobb csapását mérhetik a sok tízmilliós torrentközösségre"

A történelem legnagyobb csapását mérték már a Napsterre is, úgy 10 évvel ezelőtt, oszt' mi történt? Legfeljebb annyi, hogy azóta már azok is torrenteznek, akik az ilyen típusú hírekből értesülnek arról, hogy Pirate Bay egyáltalán létezik... Nem tudom mikor látják már be, hogy a P2P csak az emberiséggel együtt pusztítható el.
@Lova: Ha eleg sok szolgaltato csinalja ezt, akkor majd szuletik valami megoldas ami megint lekovethetetlen lesz a szamukra (titkositas, P2P). Gondolom a DHT-vel sem nagyon tudnak mit kezdeni. Addig viszont te hasznalhatsz anonim proxy megoldast, pl. a jondonym-et (www.jondos.de/en/) vagy a TOR-t (www.torproject.org/). Ezekkel nem latja a szolgaltatod, hogy hova csatlakozol es milyen adatokat toltesz le onnan.
tisztázzunk már valamit:
a p2p egy elosztott háló, amiben a gépek egyenrangúak, abban nincsenek dedikált szerverek.

a p2p hálózatokban valódi közösségi a megosztás folyik, és nincs az, hogy megosztod egy másik ember alkotását a világgal.

a p2p megosztás nem sérti az alkotók érdekeit, mert ugyan lehet, hogy nem veszel meg egy albumot, mert megosztotta valaki a koleszban, de az is lehet, hogy éppen azért veszed meg, mert így ismerted meg azt a zenekart. illetve majd elmész a koncerjükre. ugyanez nem áll fennt, amikor a világegyetemmel osztasz meg olyan alkotásokat is, amit az alkotó megvásárlásra szánt.

az alkotókról beszélek, és szándékosan nem a kiadókról. a kiadók vezetői zömmel seggfejek, ők azt mondják, hogy minden dalt el kell adni, hugyért, szarért pénzt kell kérni, holott például a kezdő zenekarok esetén például érdemes lenne egy-egy dalt marketing célra felhasználni.

de ugyanígy seggfejeknek tartom a kalóz kiadók képviselőit is, beleértve ezt két svédet is, ők a másik véglet, ők meg azt mondják, hogy minden dal marketing, és ha az alkotók nem osztják meg a dalokat a világgal, akkor majd ők megosztják helyettük. azaz ők az alkotókat egyszerűen kizárják a közösségből.

hírbehozó például maoista, csak nem tud róla. mao szerint a kultúrális javak felett nem az alkotók, hanem a kultúra ingyenességét hirdető pártok, vagy partik rendelkeznek. ilyen parti a piratebay is.

de majd jön az atléta nevű nick, aki elmondja, hogy koncertezzen minden zenész, csak ugye európában nyereséges koncertturnét csinálni majdnem lehetetlen, mert annyira töredezett a piac, ezt elfelejti hozzátenni.

szóval a pirate bay az nem éppen p2p, ennyi a lényeg. a többi a szokásos kommunistázás.
@web1: szerintem a p2p kultura a cserebereles kulturajanak uj formaja. "kolcsonadod az uj kazidat?" itt senki nem birtokolni akar, sokkal inkabb hozzaferni aktualisan erdekes tartalmakhoz. aka kolcsonkerni. lasd: stream videok a weben.
ennek pedig nem h a maoizmushoz, de ab ovo a politikahoz sincs sok koze.
hh,
a pirate bay nem p2p. mert van egy dedikált szerver. és innentől kezdve semmi köze ahhoz, hogy kölcsönadsz egy kazettát egy ismerősnek.

a kiadókkal az volt a gáz, hogy ők a valódi p2p ellen is fel akartak lépni, meg az, hogy nem látják be, hogy szükség van szabadon felhasználható egyszerű dalokra. amit imrityinkó a motoros videója alá bekever, meg szórakozik vele az összes amatőr. ez tök jó dolog lenne, ezt elvenni a fiataloktól köcsög dolog. és azt mondani, hogy ezért fizessenek pénzt, estébé, estébé. ebben vélhetően egyetértés van közöttünk.

de a totalitárius eget rátok, nem lehet ilyen a világon az összes dal, nem lehet azt mondani, hogy minden dal marketing, mert átesünk a ló másik oldaláról. a primkó kapitalizmusból a primkó kommunizmusba. európában egyik sem járható út.

a másik dolog, a kulturpolitikához hogy a fenébe ne volna köze. ne tégy már úgy, mint egy óvodás.
@web1: hat ez most egy vegtelen vita lesz (mint mindig, ha errol a temarol van szo). en azt gondolom h a kiadok oldalan pattog a labda. nekik kene belatni h nem fenyegetozni kell, hanem olyan uzletpolitikat folytatni, ami erdekeltte teszi a felhasznalokat a vasarlasban.
az h pl az amazonrol kell dvd-t rendelnem, mert idehaza hatszoros aron adjak ugyanazt a filmet, mar onmagaban egy vicc.
a masik dolog, sokszor, sok helyen elmondtuk mar tobben: azok, akik online sok zenet es filmet fogyasztanak, azok nagyon gyakran vasarolnak is, ha van ra lehetoseguk. ertsd: ha hozzaferheto ertelmes formatumban (mp3, avi, dvd) az adott tartalom.
pozitiv fejlemenynek tartom h pl a magyar kercsatornak weben publikaljak sajat gyartasu filmjeiket. es azt is pozitivnak tartanam, ha a hulu magyarorszagon is elerheto lenne.
az esetek tobbsegeben amugy nem is birtokolni akarok, hanem egyszer-egyszer meghallgatni egy zenet, vagy megnezni egy filmet. (ezt hivtam en kolcsonkeresnek)
pont ugy, ahogy te is nezed a tevet: nem fizeted ki a filmek arat, amit megneztel. azt hiszem, a tevenezo offline emberek is hamar raszoknanak a torrentezesre, ha egy esti tevefilmert 4-5-6 ezer forintot kellene leperkalniuk.
ja, hogy ott a reklamokbol jon a bevetel jelentos resze?
helyben vagyunk.
na de akkor erre az a válasz, hogy töltsél le mindent ingyen, mert most forradalom van?

szerintem az, hogy akkor töltsd le ingyen, és tedd azt mindaddig, amíg a kulturális termékeket túl drágának találod, és közben keressük a működő megoldást.

---

amúgy persze, hogy vicc a többszörös áru dvd. és néha még az is gyenge minőségű. de ez fogyasztóvédelmi kérdés. fel kellene lépni ilyenkor.

kérdezze meg a helyhatóság a forgalmazótól, hogy miért van ez, és esetleg vizsgálja meg az esetet a versenyhivatal. és persze tudom, hogy vannak nickek akik elmondják, hogy nem kell ide helyhatóság, mert a piac majd önszabályoz. szerintem meg európának erős helyhatóságokra van szüksége.

kínában raktak a tejporba egy anyagból és 10M csecsemőből meghalt 10. ennyi kisgyerek szervezete nem tudta feldolgozni a melamint, vagy mit. és persze sok gyereknek ment a hasa, de ők nem haltak meg.

kínában a felelősöket kivégezték. és nép háborgott, hogy miért csak 3 embert akasztanak fel. 10 csecsemő halt meg, tehát a 3 felelős mellé még kell 7. ilyen a kínai gondolkodás. egyszerű, mint a faék. gondolom legközelebb meggondolják a gyárban, hogy mit kevernek a tejporba. ott így működik a fogyasztóvédelem.

amerikában meg úgy, hogy ha kiderül, hogy valamelyik tejportól megy a gyerek hasa, akkor attól a gyártótól nem vesz többet senki. ezért a piac önszabályoz.

európában egyik sem működik igazán. ha a norbi update terméktől a népek fele összefosta magát, mégsem diszkriminálták a gyártót, még a terméket is alig, norbi elmondta, hogy ez a termék fosat, úgy fogyaszt. és a népek azt mondták: ja vagy úgy, akkor oké. amerikában ez elképzelhetetlen. ott perek sorozata indult volna el. de ez itt nem amerika.

ha 10M kisgyerekből meghal 10, mert a tejporban van valami, azt itt észre se vesszük. mert egy portugál hal meg, meg egy görög, meg egy svéd. szóval szét van így esve a piac. ezért kell itt erős fogyasztóvédelem.

szóval itt azért 6x áru a dvd mert annyiért is megveszik. és ha 1x áru lenne, nem vennék meg 6x annyian. a minőség azért szar, mert így is megveszik. de ez ellen lehet lépni.

egy hivatal nem árazhatja be a terméket, és nem adhatja ki a filmet jó minőségben, de jelezheti, hogy ez a forgalmazó a piaci ár többszöröséért forgalmaz, vagy azt, hogy gyenge minőségben.

nekem nincs különösebb bajom a megosztással, meg a torrentezéssel sem, de nekem sehogy nem jön ki a forradalom. nekem csak ezzel van bajom.

pontosabban kijön, csak azzal a kitétellel, hogy az nem európában, hanem ázsiában fog bekövetkezni. szóval a web2 szerintem még egy nagy bumm előtt áll. ha hu csin tao elvtárs elkezd bloggolni, akkor izzani fognak a szerverek. és a kínai kommunista párt úgy fog hirdetni a china networkben, mint ahogyan a google hirdetett mifelénk. és persze könnyen lehet, hogy a google adja majd ehhez az infrastruktúrát.

itt gyurcsány neki kezdett bloggolni, orbán meg vloggolni, és mi történt. semmi. hu csin tao elvtárs ilyen szempontból másik kaliber. és itt elsősorban az a különbség, hogy kína nagy, magyarország meg kicsi, hanem az, hogy ott szinkronban lép a társadalom, itt meg nem. és ugyanez a fegyelmezettség jellemző japánra, koreára is, egész ázsiára.

csodálkozom, hogy kína még nem adott ki saját linux disztribúciót, mert kína és a linux ideológiája ugyanaz. csak eszébe jut ott valakinek, hogy üssék már rá valamelyik kiadásra a párt logóját, és az összes kínai közintézményben legyen linux és mellé mozilla. európában ilyen soha nem lesz. amerikában meg pláne nem. na de nem akarok a blogban blogot, de valahogy mindig mérlegelni kellene, hogy ha van valami változás, akkor az vajon hol vált ki majd érdemi hatást. melyik kontinensen.

a másik szerintem amit érdemes fontolóra venni, hogy a high tech és az ingyenesség _európában_ összeférhetetlen.

no, de nem akarok sokat offolni, minőségi európai filmgyártás szerintem akkor lesz, ha 1-2-3-5 eurót kell majd fizetni egy koprodukciós filmért, vagy sorozatért.

1 euró egy családnak egy egész estés szórakozásáért szerintem nem túl sok. tévéfilm, plusz valami telefonos nyereményjáték. persze nem ez az idióta telefonálj már az anyja úristenit dolog, hanem az 1 euróért már lehet telefonálni, ha tudod a megfejtést, szóval ez a klasszikus rózsagyuris dolog. utána az alkotókkal lehet dumcsizni, szóval simán össze lehetne rakni egy fizetős kulturális csatornát, oké nem magyarországon, mert itt erre a fiatalok nem vevők, többek között éppen a ti áldásos tevékenységetek révén, de valahol európában szerintem van erre igény. na ennyi, mert már én is unom magam.

ps. a kommentbe lehetne rakni valami karakterkorlátot, az olyen hülyék miatt, mint amilyen én vagyok. ;-)
minek karakterkorlat? engem nem zavar. ket mondatnal hosszabb hozzaszolasoknak ugyis csak az elso es az utolso mondatat olvasom el.. te meg legalabb jol kibeszelted magad kozben..
Ne haragudjatok jobban utána olvastam,Ez a téma qvantum fizikát boncolgat, ugyanis az anyag inszubsztanciális, A gondolat erejét nem illik alábecsülni, Én megtettem, Elnézést