Esély a magyar hírszájtoknak: feed, címkerendszer, api-nyitás

Minden olyan online szolgáltatásnak, mely jól strukturálható, profi, értékes tartalmat állít elő, el kell, hogy jöjjön az életében az a pillanat, mikor komolyan fontolóra veszi, hogy készítsen-e egy apit, melyen keresztül harmadik oldali fejlesztők is hozzáférhetnek valamilyen ellenőrzött formában a tartalmához.

Mi diktálja ezt? Néhány éve láthatjuk, hogy egy online szolgáltatás nem csak attól lesz sikeres, hogy minél több netezőt vonz. A sikerességnek már az is paramétere, hogy mennyi helyen van jelen az adott szolgáltatás a weben. A kulcsszó tehát a szórtság és az elérhetőség.

Egy felvilágosult vezetéssel rendelkező hírszájt elsőként a summary vagy full feedeket köti be az oldalára. Ezzel megnyílik a feedolvasó, híraggregáló szájtok előtt a tartalma. Olyan helyen is jelen van, ahova egyébként máshogyan nem tudna eljutni.

A feed tehát az első lépés, az api pedig a következő. Így gondolták ezt a Guardiannál is. A brit lap nem is teketóriázott, online kiadásához legyártott egy apit. Az Open Platform kezdeményezés két részből áll. Egyrészt harmadik fél számára, ellenőrzött formában elérhetővé teszik a Guardian teljes cikkarchívumát. Vagyis a külső fejlesztők felhasználhatják ezt a milliós cikkadatbázist különféle mashupok fejlesztésénél.

A másik része az Open Platformnak az úgynevezett Data Store, mely a Guardiannál meglévő, infografikákhoz, újságban megjelenő táblázatokhoz használt statisztikai adatokat tartalmazza.

Máris vannak olyan külsős fejlesztések, melyek a Guardian apiján keresztül közösségi címkézős vagy épp cikk-geolokációs alkalmazásokat fejlesztenek. Arról nem is beszélve, hogy ezeregy játéklehetőséget rejt egy ilyen api, ha mondjuk egy közösségi szájthoz (brit piachoz mérten a Bebóhoz vagy a Facebookhoz) próbálják passzintani, egy minialkalmazáson keresztül.

Mondhatnánk persze, hogy idehaza egy csak vágyálom. Úgysem lesz ilyen. Hiszen a magyar hírszájtoknál mégcsak az api fogalmát sem ismerik. Kicsit azonban mégis bizakodó vagyok. Egyrészt a feedek is kikerültek pár év alatt a magyar hírszájtokra, mégha egyelőre húzodoznak is attól, hogy a teljes tartalmat (akár hirdetéstámogatottan) kitolják az rss-be.

Másrészt pedig nemrégiben az Indexnél elkezdődött a szerkesztőségi tartalmak címkézése. Mely egy lépés abba az irányba, hogy kicsit strukturáltabb legyen az a tartalom, amit esetleg a jövőben akár apin keresztül is ki lehetne tolni.

Várhatóan néhány napon belül az Origo is kiélesíti címkefelhőjét. Ők annyival tovább mentek, mint az Index, hogy nem csak mostantól címkézik a cikkeiket, hanem a teljes archívumukat - több mint 400 ezer cikket - felcímkéznek egy külön erre a projektre fejlesztett nyelvi algoritmus segítségével. A címkézőmegoldást egyébként a Szegedi Egyetem mesterséges intelligenciával foglalkotó kutatócsoportja segítségével hozták össze.

Látható tehát, hogy idehaza is közeledünk ahhoz a szemlélethez, amit nyugaton a Guardian már képvisel. Nyilván a guardiani út azon magyar hírszájtok számára lesz járható és sikeres út, melyek egyre jobban strukturált és sokrétű tartalommal rendelkeznek.

Nem mellékesen, a kontextuális hirdetések hatékonyabb futtatásához is éppen erre van szükség. Remélem lesz olyan hírszájt Magyarországon, mely elég bátor és progresszív lesz ahhoz, hogy legalább elgondolkodjon az apiban rejlő lehetőségeken.

Címkék: média magyar api online
2009.03.11. 17:57. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Van egy rakás állami adatszolgáltató is. Ezeknek is kéne API-t nyújtaniuk, hogy minden állampolgár hozzájusson ezekhez. Legtöbb helyen ehelyett az értékesebbeket kiszervezi valaki aztán egyszercsak az állam fizet már érte...
A NY Times is megnyitotta már egy ideje
Ennek kapcsán a readeremben a cikk rögtön nem teljesen, csak content summaryban látható.

Ez a Ti sajátos humorotok, vagy mostantól ez lesz? Felvetődik a kérdés, hogy mennyi idő alatt készül hozzá barkács feed, ami mégisk a teljes szöveget fogja ?
Én sajnos csak vasáárnap érek rá legközelebb. :))
@Ketszeri: mar nagyon sokszor elmondtuk h ez nem a mi hibank, hanem a bloghu kezeli rosszul a break taget. avagy: feedben is levagja a postot, nem csak itt. pedig a break tag csak ide vonatkozna elvileg. h ne kelljen tul sokat gorgetni a postok kozott annak, akit nem erdekel a legfrissebb post.
harmadik oldali... ez valami 'mirror translation'? ;). (Szerintem itt kulso esetleg fuggetlen.)

Azert a cimkezes meg az API az valojaban ket fuggetlen dolog, csak veletlenul egyszerre jelentek meg. Cimkezni vidaman lehet anelkul, hogy kiadna a tartalmat a szolgalato kulso felhasznalasra (es persze ez forditva is igaz). En nem igazan latom, hogy ez - a tartalom hirdetesektol lecsupaszitott tovabbpasszolasa - hol eri meg egy indexnek vagy origonak. Ez gyakorlatilag hirugynoksegi mukodes lenne, de hol van erre egy ekkora piacon fizetokepes kereslet? Ha a kulso site a vegen visszatereli a felhasznalokat, az mas kerdes.