Re: startup konferencia

A tegnapi Startup Konferencián a platformokról szóló kerekasztalban vettem részt. Ehhez még pár mondat. Pontosabban csak hangsúlyozni szeretném még egyszer, hogy ma egy startupnak (bármilyen induló webes/it-szolgáltatásnak) kell tudnia gondolkodni más platformokban is, mint amire épp fejlesztenek.

Egy garázscég onnan ismerszik meg, hogy ha valamire, akkor marketingre, píárra, kommunikációra végképp nincs pénze. Úgyhogy ezt is házilag kell megoldani. Saját erőből, saját lehetőségekhez mérten.

Ma már egy magára valamit adó startup kommunikál a felhasználóival. Bármennyire is elcsépeltnek hangzik, blogot vezetni, esetleg twitterezni, vagy online fogadóórákat adni a felhasználóknak nagyon fontos, főként az indulás utáni hónapokban.

És ugyanennyire fontos ma az is, hogy az adott szolgáltatást a startup meg tudja fogalmazni azon a miniatürizált szinten, amit egy facebookos vagy iwiwes minialkalmazás keretei jelentenek.

A közösségépítő szájtokon jelen lenni ma már nem kuriozitás, hanem mindenki számára adott lehetőség. Azok a startupok, melyek idejekorán élnek ezzel a lehetőséggel, előnyre tehetnek szert konkurenseikhez képest. Azok, akik nem élnek vele pedig akár hosszabb távon is jelentős hátrányba kerülhetnek, annak ellenére, hogy lehet, hogy jobb szolgáltatást nyújtanak, mint konkurenseik.

A kommunikáció és a platformköziségben gondolkodás mellett szintén elengedhetetlenül fontos a seo és egy legalább minimális szintű kulcsszavas hirdetés (adwords/etarget) beizzítása is.

A fenti négy pont, vagyis az online kommunikáció, a más platformokban/minialkalmazásokban való gondolkodás, a seo és a minimális hirdetésvásárlás alapvető és must-have feladatok egy induló vállalkozás számára.

Csupán elszántság és kísérletezőkedv kell hozzá. Az utóbbi időkben pozitív példaként például a Moly.hu-t lehet említeni. Bencéék blogot vezetnek, jelen vannak Twitteren, Friend Connect-et és GFC-t is támogatnak. És biztos vagyok benne, hogy miniappokban is gondolkodnak, iWiW-re, Facebookra egyaránt. Még ha nem is ettől lesznek sikeresek vagy nem sikeresek. De esélyt adnak maguknak. És egy induló vállalkozás számára az esélyek és lehetőségek kiaknázása a legfontosabb kezdő lépés a marketingben és kommunikációban is.

Be open, get social.

Címkék: dev magyar api startup open social facebook connect gfc
2009.03.18. 10:28. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

be open, be native, be social
az is jó lenne ha épp működne az a bizonyos startup ha már egy nagyobb blog ír róla... így pár óra múlva már nem fogok emlékezni rá.
Sajnos nem slashdot effektus miatt állt, hanem ki tudja... Megpróbáljuk levadászni a hibát, sajnos a Facebook Connect egyik átka, hogy eggyel régebbi Rails működik alatta. Bocs a kellemetlenségért!
Ja és ha már a Moly.hu szépen meg lett dicsérve: igen, tervbe vannak vége a miniappok, a Facebook-os nagyjából félkész állapotban is van.

Jótanácsként pedig: a Minert használjuk arra, hogy értesüljünk arról, ha valaki szóba hoz minket a blogjában vagy Twitteren. Ezekre általában reagálunk: ha jó ötletet kapunk, megköszönjük, ha kritikát, akkor ugyancsak, csak akkor utána még a fejünket is törjük...
@Nagy Bence: ahogy egyre többet használom, úgy egyre több hibát is találok a facebook connectben. meg olyat is, ami igazából funkció, de nálam inkább hibaként jön át. és amúgy hajrá moly! :)
Szépnek tűnik az elmélet, csak minden egyes platformon jelen lenni, az egy végtelen todo-lista, és pont a fő csapástól (a szolgáltatás fejlesztésétől) veszi el az energiát. Mint a minőségbiztosíts, ami kiöli a kreativitást, és jó minőségű szarokat csinálunk a végén.

Sza nem is tudom.
A kérdés, hogy nem vagyunk már kicsit immúnisak egy-egy újabb blogra/twittre/appra?

Lassan, ahogy a reklámokat észre sem vesszük, úgy egy-egy blogon, twitter bejegyzésen is túllendülünk, keressük az újat, az érdekesebbet...

Persze, ha olyan szolgáltatásunk van, ami kifejezetten kielégít egy adott igényt, akkor az a csoport érdeklődni fog a blogunk/akármink iránt, de ezzel be is zárult a kör egy bizonyos szinten.
@dojle: nem feltetlenul. mondom, olvass bele pl a moly.hu blogjaba.
Jó lenne hasonló sikert elérni még, mint a Google! A semmiből ekkorává válni! Van rá esély?
"Egy garázscég onnan ismerszik meg, hogy ha valamire, akkor marketingre, píárra, kommunikációra végképp nincs pénze."

Mondjuk ha hozzátesszük, hogy a munkaidő és a pénz bizonyos szinten konvertálható, akkor látszik, hogy a posztban említett négy módszer is elég költséges tud lenni (és nem is az AdWords a legköltségesebb közülük). Rendesen blogot írni, platformok alá fejleszteni az nem kevés idő. Persze ha valaki az erre szánt időben inkább bérfejleszt (vagy eladó a Mekiben) és az így keresett pénzből bannerkampányt indít, tuti rosszabbul jár. :-) De akármije is _nincs_ egy garázscégnek, ha akar marketinget, vagy pénzt, vagy tetemes időt kell rászánnia.
@dojle: Mennyire érdeklik a hazai netezőket az ilyen dolgok, mint twitter, facebook? Ismerőseim között elvétve használja valaki, pedig ők főleg netközelben dolgoznak. Nem időpocsékolás ezekhez fejleszteni?