Online felháborodás egy túlélőket vegzáló bulvárcikk nyomán

Március nyolcadikán exkluzív sztorival jelentkezett a brit Sunday Express című lap. A cikk  Nagy-Britannia legsúlyosabb tömeggyilkossága túlélőinek jelenlegi életét kísérli meg feltérképezni, a bulvármédiára jellemző felületességgel.

Tizenhárom évvel ezelőtt a Skóciában található Dunblane-ben egy tömeggyilkos berontott a helyi általános iskolába, és lemészárolt 16 gyermeket, egy felnőttet, majd végzett magával. A brit sajtó az elmúlt évtizedben tabuként kezelte az ügyet. A túlélőkről nem közöltek képeket, neveiket nem írták le. Egyrészt kiskorúakról volt szó, másrészről pedig az egész országot megrázta a tömeggyilkosság. Érzékeny téma volt ez a média és a médiafogyasztó britek számára is.

A mészárlás évfordulóján közölt tehát cikket a brit bulvárlap. A címlapos anyag címe az lett, hogy "A Dunblane-i túlélők évfordulós szégyene". Az alcím pedig így hangzik: "Interneten kérkednek szexszel, ivászattal és erőszakoskodásukkal a 18 évessé lett túlélők."

A cikk írója, Paula Murray annak kísérelt meg utánajárni, hogy mi történt a túlélőkkel, most, hogy elérték a felnőtt kort. Az újságíró a lehető legegyszerűbb módszert választotta: belépett a (Nagy-Britanniában extrém népszerűnek számító) Bebo közösségépítő szájtra, valamint a Facebookra, és rákeresett a túlélők nevére. Majd az épp csak felnőtt korba lépő tinédzserek státuszüzeneteiből, képeiből arra a következtetésre jutott, hogy a dunblane-i mészárlás túlélőivel nincs minden rendben.

Az újság a cikk megjelentetésével kiütötte a biztosítékot a briteknél. Nem csak arról van szó, hogy közfelháborodást okozott, hogy a brutális mészárlást túlélő tinik után kutakodik egy újságíró a weben, hanem arról is, hogy a cikkben az újságíró nevesítette is a túlélőket, valamint képeket közölt róluk, idézett facebookos státuszüzeneteikből.

A felháborodott brit bloggerek ugyanott vágtak vissza, ahol Murray támadott. Postokban elemezték ki az újságíró facebookos aktivitásait, részletesen taglalva az újságírónő alkoholproblémáit és erkölcsi züllöttségét.

Az újsághoz harminc panasz érkezett a cikk miatt, ezek közül kettőt két túlélő gyermek szülei küldtek be. A Sunday Express főszerkesztője és újságírója ellen online petíciót indítottak a brit netezők. A közösségi szájtokon, blogokon a britek egymás után adnak hangot felháborodásuknak.

A történet röviden ennyi. Ami itt médiatörténetileg talán érdekes lehet, az az, hogy a bulvármédia néhol kifejezetten otromba és gyomorforgató témakezelése nem marad annyiban, hogy az olvasók mormognak egyet a papírlapok fölött. Az olvasók egyre többször veszik a fáradtságot, és a neten szélesebb közönséggel tudatják felháborodásukat, mint amennyi példányban a legsikeresebb bulvárlap valaha is elkelt a standokon.

Egyébként a Sunday Express online kiadásából már eltávolították az ominózus cikket. Az újságíró pedig törölte magát a Facebookról.

Címkék: média blogok bulvár social network facebook bebo
2009.03.21. 12:46. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nemhinném, hogy tényleg normálisak. Vagy esetleg bárki, azokona szigeteken.
Tenyleg nem azok. Eltem koztuk jo darabig. Mit gondolsz pl. arrol a volt kollegarol, akinek segitettem egyszer meg autot is szerelni, egyutt legoztuk a fekbetetjet fulig mocskosan, majd miutan hazajottem, fel ev mulva kovetkezetesen es mindig kinyomja a telefont, amikor megprobalom hivni es latja a szamomat? Ha meg az asztali drotosan hivom, eljatssza, hogy nem hallja, amit mondok, suket a vonal?

:-(
a médiának pont erre volt szüksége. Majomparádé
Helyes! Így kéne elbánni az összes médiahiénával. A paparazzókról komprommitáló lesifotókat, az "újságírókról" kitalált balhékat közölni orrba-szájba.
Itthon ugyanez megy. Történik veled valami, az újságírók szétnéznek a közösségi oldalakon, letöltik onnan a fotóidat és kész is a cikk.
azt nem ertem, hogy a bulvarcikkben mi volt a rendkivulo. Kb mindegyik tizeneves ugyanezt csinalja, barki a ki kimegy az utcara pentek este lathatja.
kiváncsi vagyok, azóta mennyivel emelkedett a példányszáma a lapnak...
eladott példányszáma, természetesen.
Érdekelne, hogy mi a véleménye erről Szilágyi Ákosnak...
Így kell elbánni a bulvárújságírókkal... Szilágyi Ákos meg csak rinyáljon tovább, hogy a neten kétségbevonják a "sajtószabadság" önkényét.
Még jobb, mint a Lex Répássy..
Valami ilyesmi azért történt itt is ebben az országban, konkrétan Demcsák Nemlettemszóvivő Zsuzsa blogjára gondolok.
:)
namost ez a iefrmae alulra mi a picsanak????

legalabb konyorgom lehessen eltuntetni...
Szerintem ez egy nagyon érdekes eset, és egy normális társadalomra utal, ahol az embereknek joguk van gyászolni és felejteni.
OFF
A Nokiás poszthoz biztos nem véletlenül nem lehet hozzászólni, de ott a link helyesen: microsite.nokia.hu/play/
És én igenis kíváncsi lennék arra a bannerra. Egy screenshot?

OFF
@BKV

tényleg elég zavaró. 1x lehet, hogy jó poén volt, de baromira lassítja az oldalletöltést és szvsz nem sok haszna van.

legalább adblock-kal lehet blokkolni. így is levesz a lapméretből, de legalább nem lassít
/OFF
@b p: @BKV: nem csodálkoznék, ha az az iframe szerződés miatt IS figyelne ott (nyilván hasznos és értelmes IS)

botnsuk két részre a dolgot: 1) rákeresett kiválasztott 18 évesekre 2) ezek a 18 évesek nem teljesen véletlenszerűen lettek kiválasztva

a 2)-t el lehet és el kell ítélni, főleg névvel, képpel stb. az 1) viszont társadalomkritika és tükörkép. az internet továbbra is public domain, és az egyik legveszélyesebb dolog. aki feltesz szexuális, erőszakos infokat, üzeneteket, az vállalja a következményeket. az interneten ugyanúgy kell viselkedni, mint IRL. még álnéven is.