A Prezi.com lesz 2009 magyar ígérete

A Mashable összeszedte azt a 19 európai startupot, amit érdemes lesz figyelemmel kísérni 2009-ben. Az első helyen a Prezi.com-ot említik. Véggiböngészve az elmúlt hónapok nemzetközi startup-híreit, azt hiszem, kezd egyértelművé válni, hogy a magyar startupnak momentuma van nyugaton is.

A Prezi.com jelenlegi hazai és várható nyugati sikere jól mutatja, hogy a siker egyik receptje, ha egy meglévő problémára ("unalmasak a prezentációk") kopernikuszi fordulattal reagál egy startup. Ne legyünk restek szemléletet váltani, és új szemszögből tekinteni egy problémára, ha már egyszer a régi személetből sok-sok éve kifogytak a lehetőségek.

A Prezi.com nem a meglévőknél jobb prezentáció-készítő, hanem egy, a prezentáció-készítést új szemléletben felfogó alkalmazás.

S bár a Prezi.com sok esetben nem megfelelő eszköz a hatékony prezenzálásra, mégis, jópár olyan téma akad, ahol kifejezetten ez a fajta többdimenziós prezentálás a megfelelő eszköz gondolatmenetek bemutatására.

A Prezi.com számomra azt mutatja meg, hogy különféle gondolatmenetekhez különféle szemléltetőeszközök passzolnak. Azt várnám, hogy a közeljövőben a mindmapping-alkalmazások, a vizuális megjelenítések és a prezentációs struktúrák háromszögéből újabb megoldások is kieshetnek. Abban a világban, ahol már csak 10 slide-ban, 10 tételmondattal lehet hatákonyan információkat megosztani nagyobb tömegekkel, a megjelenítés legalább olyan fontossá válik, mint maga a mondanivaló.

Csak Marcit tudom idézni, aki a Prezi.com-ot bemutató postját úgy zárta, hogy "megszokott dolgokat újraértelmező termékekből (feltéve hogy hasznosan sikerült újraértelmezni) akár nagy dolgok is születhetnek." Igaza van.

Címkék: magyar startup prezi.com
2009.04.05. 12:03. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szia HH, szívesen olvasnék valamit a jelenleg korszerűnek számító mindmap-alkalmazásokról, biztos hosszú a lista de ha esetleg majd valamikor...
OFF @O'Seamus: az egyik kedvenc temam. csak azert nem szoktam sokat irni rola, mert azt gondolnam h titeket ez annyira nem erdekel. de ha megis, en orulok a legjobban.
2 megjegyzésem van ehhez a prezi.com-hoz, amellett persze, hogy nekem is nagyon tetszik az ötlet is és a kivitelezés is:

1) amiről nem győzőtt meg, hogy hosszabb, jellemzően szöveges és grafikonos prezentációkkal lehet-e valami értelmeset kezdeni vele

2) nem tudom, hogy nem megy-e a nézősereg agyára egy idő után a ki be zoomolás és húzogatás

összegezve, egyelőre nekem úgy tűnik, hogy a fő felhasználási terület ez a rövid (mondjuk 15 PP dia kiváltása), de nagyon villantós, képes prezentációk témája, arra viszont szívesen használnám én is
@O'Seamus: emelett jegyzetelő eszközökről is érdemes lenne egy posztot írni, akár csak azért, hogy a kommentekben összegyűljenek a tapasztalatok, hogy ki mit talált jónak.

A mai információáradatban igencsak aktuálisak azok a tool-ok, amikkel az ember megzabolázhatja a zuhatagot.
Csatlakozom: jegyzetelő és mindmapping szoftverekről szívesen olvasnék - épp most próbálgatom néhányukat jómagam is :)

A Prezi.com-nak sok sikert - remélem, sikerül rendesen megtanulni használni, és akkor vagány prezentációkat készíteni vele!
@GYUSZI BACSI:
neked egy movie makerre fáj a fogad. ti. a nagyon villantós képes prezentációt úgy hívják: reklámfilm.
Nemtom, nekem ugy tunik hogy ez a prezi.com megvette a fel magyar webmediat hogy most mindenhonnan az jojjon a csapbol...de valahogy nem latom be hogy ez miert akkora nagy szam...
Egy viszonylag nagy IT cégnél dolgozom, ahol is felvetettem a szoftver cégen belüli alkalmazását. A válasz az volt, hogy tetszik a program, de amíg nem tudnak a mi saját rendszerünkbe illeszteni egy szervert, amit csak belülről lehet elérni, addig nem is merül fel, hogy vállalati célra használjuk. Multik nem fognak belső, bizalmas információt az ő szervereiken tárolni. Ezen nagyon kellene dolgozni.
Én továbbra is azt mondom, hajrá prezi! A legfontosab, hogy megtalálja azt a szegmenst és azokat az embereket, akik a megfelelő célra és minél nagyobb kreativitással tudják használni. Ha ez bejön, 1-2 éven belül minden "nagynak" lesz valamilyen nonlineáris prezentáció-szerkesztője. A kérdés már csak az, hogy egy erősödő versenyben hogyan tud majd a prezi a felszínen maradni.
Remélem sikeresek lesznek.

Igaza van Gr3g-nek, jó lenne tudni, készülnek-e belső szerveren futtatható (fizetős) verzióval, vagy akár AIR-en vagy Zinc-en keresztül lokálisan futtatható verzióval.
@Gr3g: blog.prezi.com/?p=169 a bejegyzés végén, vagy a licenszek oldalán csekkold, ott van :)
@Vén Márton: van mindkettő. igaz, még erősen fejlesztés alatt, de béták már mindegyikből vannak.
azthiszem jol tudnam hasznalni az arculat terveim bemutatasara.
nagyon érdekes, de sose használnám
@smidgen: ha beírtad volna, hogy miért nem, akkor még értelme is lett volna
Régebben tökre szerettem ezt a blogot, voltak jopofa dolgok...
de mostanában egy hajszálnyit unalmassá vált... (a frissülést tekintve)
@Tomivagyok: Igen, néha nagyon sokáig nincs semmi mozgás :S

Perzira: Én használnám, ha kéne prezentációkat csinálnom. Az ilyen mind mapping szoftverekről én is szívesen olvasnék.
én élesben csináltam egy prezit. olyan érzésem lett, hogy a tetőtől építitek lefelé a cuccot. benne van a zoom (az újdonság), de alap formázások leginkább nincsenek (betűtípus, felsorolások, színezés stb.). egy szót egy 5 szavas mondat közepén nyilván nem lehet úgy kiemelni, hogy első 3 szó külön textbox, kiemelt szó külön textbox (a kiemelést nem tudom meghatározni, a legtöbb sablonban a strong és a text nem nagyon különül el), utolsó szó külön textbox, és kézzel igazgatom. akkor viszont nincs kiemelés, nincs hangsúly, nincs kulcsszó vagy kulcsmondat. na innentől nehéz a gondolatokat rendesen közölni. márpedig a prezinek az _alap_ funkciója továbbra is a gondolat _emlékezetes_, _visszaidézhető_ formában való közlése. azaz bizony handoutot kell adni (a prezentációk sokkal inkább menedzseri dolgok, mint szövőnőiek, a menedzsert pedig nem ültetheted az internet elé), amit harmadnap a hallgató még egyszer átfuthat, zoom és időbeli sorrend nélkül. ott pedig a fenti hiányosságok ORDÍTANAK. amennyire igényes a zoom, annyira érdemes lett volna még az alapot is előre betenni, várható, hogy csak ezekkel lesz igazi, céges, fizetős felhasználótok. és addig a befektetőtök megőrül, mert csak nyomja belétek a havi apanázst, bevétel meg nincs.

ha kell egy usability tesztelő (akár munkabarterben, mert én is fejlesztek valami mást), csak szóljatok, én már sok prezit csináltam életemben :-)
off: "...momentuma van"???

Vagyis pillanata? Mozzanata? Netán nyomatéka? Sajnálattal közlöm, hogy ez a szó magyarul nem azt jelenti, amit angolul.
@is: > olyan érzésem lett, hogy a tetőtől építitek lefelé a cuccot.

Nem biztos, hogy az baj. Szinte az osszes 'igy indits webes szolgaltatast' eszosztas arrol szol, hogy ne torekedj tokeletessegre elso korben, mert egyreszt amig a reszleteken dolgozol vayg gondolkodsz, addig mas beeloz, masreszt meg egy csomo minden csak menet kozben derul ki. En is csoszolgatos fajta vagyok, de ettol meg valoszinuleg ez a durrbele megoldas mukodik jobban a gyakorlatban :). Foleg, ha penzt akarnak szerezni hozza...
@atleta.hu: nem mondasz nekem ellent. persze, hogy nem kell a végletekig csiszolni, de egy HASZNÁLHATÓ (usable) subsetet kell adni. képzeld el, hogy van egy hiper-szuper új autó elképzelésem, mondjuk egyetlen kerékre felteszem (valami Segway-szerű), és tud ugrálni, és ugrálással fog előzni (KITT a KnightRiderből). és kapsz egy olyan autót, aminek nincs teteje, se ülések benne, nincs ablaktörlője és lámpái, nincs csomagtartója, a kormány egy T34-es tankét idézi, sebváltó nem is fér bele, egysebességes, csak az ugrálás és az egykerék, azok persze tökéletesen. ki vesz meg egy ilyen autót, és hány példányban? hát komoly, ipari méretű felhasználó nem, az biztos. pár unatkozó milliomos, vagy ha olcsón adod, akkor sok unatkozó tizenéves, de abból nem élsz meg.
Többször nekifutottam, hogy használjam, mert nagyon jól néznek ki benne a prezik. De nagyon fárasztó benne dolgozni jelenleg. Próbáltam mind-mapként használni, de arra is fárasztó volt.

Most nem írok szép hibalistát, hanem egy olyan ötletet adnék, ami talán segíthet: érdemes lenne logolni a felhasználók szerkesztési aktivitását, és figyelni, milyen gyorsan lehet megtanulni egy-egy funkciót, hogyan próbálnak valamit megcsinálni a felhasználók, mi az amit sokáig csinálnak, majd letörölnek, stb.
Tök sokat lehetne tanulni belőle, nem jár sok fejlesztéssel, és sokat segíthet abban, hogy használják is a cuccot.

A kétkedőknek annyit,hogy biztos vagyok benne, hogy ennek van piaca. Ezt nem a magyar felhasználók fogják eltartani, hanem nemzetközivé válva olyan helyek, ahol sok pénzt érdemes belenyüstölni abba, hogy egy prezi jó legyen, hogy kitűnjön a szürkeségből. És majd eljön a nap, amikor nem előny lesz, ha valaki ilyen prezit csinál, hanem versenyhátrány, ha nem ilyet...
@is: > nem mondasz nekem ellent. persze,

Nem is akartam :), csak jeleztem, hogy attol, hogy az igenyes felhasznalok kenyelmetlennek talaljak, meg nem biztos, hogy rossz strategiat kovetnek. Ezen kivul valoszinuleg kifejezetten elonyos, hogy a tetotol epitkeznek, ahogy te irtad, es az ujdonsagokat rakjak bele elobb.

> hogy nem kell a végletekig csiszolni, de egy HASZNÁLHATÓ
> (usable) subsetet kell adni.

Ez szubjektiv, es nem is bitzos, hogy mindenki szamara ugyanott van a hatar. Modnom, en is nehezen adnek ki a kezembol olyan munkat, amiben az altalad is emlegetett alapveto hianyossagok vannak, tehat az elvarasaink biztos hasonloak. Ennek ellenere ha palyazatot es penzt nyertek vele, akkor lehet, hogy az o strategiajuk is jo (meg ha egy power user szamara nem is tul megnyero). Csak ennyit akartam mondani, nem tobbet. :)
@atleta.hu: még annyit tennék hozzá, C s a b a-ra is reagálva, hogy egy rendszernek tényleg el kell döntenie, hogy sűrű fillérekre, vagy ritka forintokra játszik-e. azaz millió eseti, pikk-pakk felhasználó, aki majd esetleg visszajön három hónap múlva megint 5-6-ot kattintani, _kényelmesen_ akarja használni és fizet havi 1-2 dolcsit; vagy olyan user, aki napi 8 órában csak ezt nyomja, _mindenből_ a leghatékonyabb megoldást várja el. mert az UI most az utóbbira van kihegyezve, az általam ismert üzleti modell meg az előbbire, és a kettő az üti egymást.

és felteszek egy indiszkrét kérdést is: az egész MS Office 2007 jelenleg €180. az éves full Prezi előfizetés €120, azaz másfél év alatt kifizeted a teljes Office-t, ami a Tiéd örökre (OK, cseréljük 3 évente, de akkor meg csak upgrade ár), titkosan, akárhány prezire, doc-ra, xls-re, access alkalmazásra, infopathra, és nincs 2GB limit. és akkor jönnek a fenti funkcionális hiányosságok. marketingben mindenképpen erősnek kell lenni ilyen számszaki adatok után.
pontosítom magam: csak az MS Office Standard 2007 OEM €180, és abban nincs se infopath, se access, viszont az outlookot kihagytam. a kérdés lényegét nem érinti, csak a pontosság miatt.
szerintem is nagyon ígéretes a fejlesztés, a tapasztalataimat le is írtam. Alapvetően még sok funkcionalitás van, ami fejleszthető, de a mag elég erős, jó a koncepciója.