iWiW: ráncfelvarrás és aktivitáskövetés, élesben

Igen, akkor tehát megkezdődött az iWiW átalakulása. Az első felvonásban két dolog változik. Az egyik a dizájnt érinti. Mint korábban már írtunk róla, a ráncfelvarrással a közösségi szájt régi adósságát törleszti: a sokéves, megfáradt dizájn kap most vérfrissítést. Ez tehát a szembetűnőbb változás. (Amúgy a visszajelzések igazolják, hogy jó döntés volt faceliftelni, dizájnváltás helyett. Milliós felhasználótáborral rendelkező szolgáltatásnál valszeg nem is lehet máshogy.)

A másik pedig a hírfolyam funkció. Ez a Facebookról jól ismert aktivitásfeed megfelelője. Egyelőre csak a profiloldalak bal menüsorából érhető el, és az iwiwes felhasználókkal kapcsolatos néhány történést mutatja meg, automatikusan generálódó aktivitáshírekben. Avagy, most aztán tényleg fészbúkosodik az iWiW.

Mindez csak az első lépés. Hamarosan élesednek a kisalkalmazások is az iWiW-en. Ez egyértelműen jelentősebb változás lesz, mint a mostani. Ugyanakkor ezek (és a soron következő) fejlesztési lépcsőfokok együttesen talán elvezethetnek végre oda, hogy a közösségépítő szájt valóban új korszakot nyisson saját életében.

Hét év, hét bőr. Épp ideje tehát megújulni.

Full disclosure: A szerző annak a Virgo Systems-nek a munkatársa, mely többek közt az iWiW-et is fejleszti.

Címkék: iwiw dizájn magyar social network
2009.04.16. 01:54. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az utóbbi időben nagyon ritkán használom, mert ötből négyszer kivárhatatlanul hosszú ideig sem jön be a bejelentkező oldal (Waiting for static.iwiw.hu).
Az hogy fészbúkosodik nem minden esetben hátrány. Vannak ott azért okos dolgok. A desváltás tényleg kellett bár nem nagyon nyúlnak a felépítéshez aminek gondolom több oka is lehet. Azokat most nem részletezném. Ha befrissül azért meglesem. A hírfolyam nem rossz dolog, de sok ember idegenkedik tőle. Szerintem szerves részének kell lennie a szájtnak mivel azért közösségi, hogy követhesd a barátaidat. Mit csinál mi történek vele. Egy hírfolyam pont ennek a tartalomjegyzéke. Egy kis nosztalgiának meg itt van a "kikicsoda" oldal. :) web.archive.org/web/20020706092058/www.wiw.hu/hu/index.phtml
@yarisugi: Nem rohadtul mindegy? Mivel még az eredeti készítők változtatták iwiw-re a nevet, szerintem vehetjük ugyanannak.
Apropopo. Nekem nem jön most be az iwiw. Vagy túlterhelt vagy a kóderek bűvészkedtek vmit el. :)
@mqqq:
Tényleg nem ez a legfőbb baja az IWIWnek, bárcsak ez lenne. Annyiból viszont nem mindegy, hogy az átnevezés után kb. fél évvel eladták a TKomnak és azóta a TKom igyekszik úgy marketingelni az IWIW-et, mintha már 2002 óta létezne, mintha a TKom 2002-ben indította volna.

A fejlesztő cég ugyanaz, ez oké. De az IWIW felhasználói vagy hirdetői nem azt nézik, ki fejleszti hanem hogy kié. Ezért úgy csapódik le hogy a TKom IWIW közösségi oldala 7 éves, hogy a TKom már 2002 óta nyomul az IWIW-vel a hazai piacon. Ez finoman szólva lódítás.

Tények:
Az IWIW elnevezés 2005 októbere óta létezik, tehát az IWIW 3 és fél éves.
Az IWIW rendszer 2006 áprilisa óta tulajdona a T-Komnak, tehát a T-Kom IWIW rendszere 3 éve van jelen a hazai piacon.
Ennyi. Minden más adat kamu.

most épp ezt látom iwiw.hu ra:

HTTP Status 404 - /

--------------------------------------------------------------------------------

type Status report

message /

description The requested resource (/) is not available.


--------------------------------------------------------------------------------

Apache Tomcat/5.5.25


sikeres a dolog úgy látom :D
Lerohadt az iwiw. "HTTP Status 404 - /"
Majd ha beérnek a csúcsfejlesztők kilencre, és megisszák a kávéjukat, utána majd nekiállnak megcsinálni.
A szülinap kérdésben adaléknak ajánlom az alábbi blogpostot:

dzso.blog.hu/2006/10/26/iwiw_szulinap_csondben_100_000_000_kapcs

2006-ban maga az egyik fejlesztő emlékezett meg így az IWIW 1. (ELSŐ!) szülinapjáról 2006-ban. 1 db gyertyával a tortán, 1 év említésével a szövegben. Elég egyértelmü.

2006 óta 3 év telt el, legalább is ezen a bolygón.
Annyira tudtam, hogy ma már fel sem lehet menni az oldalra, mert hibaüzenet fog megjelenni.. az üzenőfalon tegnapelőtt fel is hívtam az ismerősök figyelmét, hogy pár napon belül átalakítás lesz, meg azt is , hogy kiváncsi vagyok, mi nem fog működni.. haha a lottó ötös lenne ilyen tuti... De remélem, hogy nem fog annyit szarakodni a ráncfelvarrás után, mint előtte.. A Facebook meg érdekes módon jól működik.. Pedig több felhasználója van, mint az iwiw-nek.
Az iwiw-en ha már minden ismerősöddel bejelöltétek egymást, akkor utána mit csinálsz? Ha meg olyan közösségi oldalt akarsz csinálni, aminek az a funkciója, hogy azonos érdeklődésű emberek megismerjék egymást és tudjanak kommunikálni, programokat szervezni, ahhoz meg nem találni szerkesztőt. Mert mind csak sablonokban gondolkodnak.
Bakker, még mindig nem hagyott abba ez az urban legendnek is gyenge rögeszme, hogy az iwiw az egy rendőrségi, nemzetbiztonsági, vagy mi a faszom adattár, mintha ugyan kényszerítettek volna, hogy fenn légy rajta, hogy adatokat adj meg?
Az üldözési mániával sztem orvoshoz kellene inkább fordulni.


Egyébként a témához visszatérve.
Most épp nem lehet belépni az oldalra, ám láttam az újításoknak a reklámját.
Aki nem látott még facebook oldalt, aki csak iwiw-ben gondolkodik, annak ez valami új lesz.
Van egy tippem, hogy ők lesznek többet.
@TDF2009:
Nem kell ilyen szélsőségekbe menni.
Akinek esze van az nem ad meg magáról olyan adatokat sehol amivel idegenek vissza tudnak élni. Aki hülye, az megszopja.

Viszont az is naivitás hogy urban legendnek hisszük az IWIW hatóságok általi megfigyelését. A sajtóban is több hírben szerepelt hogy bünözők kapcsolatainak felderítésében használták az IWIWet is, gyanusitottak törölték magukat stb. A rendőrség ugyanúgy használja az IWIWet mint bárki más átlagos user aki utána akar nézni valakinek.

Nincs ebben semmi különös. Ez egy létező dolog. Ugyanigy használják nézik bűnözők és más rossz szándéku emberek.

Aki nem képes felismerni ezeket az naiv hülye, akár a hatóságoktól van félni valója, akár az ártó szándékú emberektől, és előbb utóbb rá is fog baszni. Elég ha azt vesszük hány párkapcsolatban éltek már vissza IWIW-es fotókkal, adatokkal. Mindennapos jelenség. Okos ember más kárán tanul.
radikális változtatást nem lehet csinálni, mert be van magolva hova kell kattintani, powerjuzerek megbolondulnának, ha tényleg nagy átalakítás lenne.
Sztem a Tomcat hibaüzit kellett volna úgyhagyni, db-t droppolni azt jóvan.

Egy CSS csere meg tényleg nagy fejlesztés...

Saját klubbjaidat kis ablakban nézheted, de a klubbajánló, ahol a sok agytorz szexésnyújork klubbját meg józaszínfejhőszejetők klubbját azt persze dubpla méretben tolják a pofádba.

ismét gratula az iwiw semmihez se értő csapatának, ettől még várady "írok egy szart és eladom" zsolt is többet tudott. Bár az is nagyon kevés vót...
A Nemzetbiztonsági hivatal is kiváncsi a a fejlődésre, már csak azért is mert kapott pár milliót a fejlesztő.
"Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi hülye van, aki felregisztrálja magát!"-mondotta.
Azért én valamit nem értek, lehet azért, mert nem vagyok iviv-es.
Mindenki szidja a fejlesztőket, szidja a rendszert, háborog a levelezés, meg mindenféle belső hibák és következetlenségek miatt. Meg hogy milyen már most 2009-ben ilyen színeket használni, mikor C64-is jobb volt '89-ben.
Ha jól értem ez a rendszer egy szolgáltatás, amit a tisztelt nagyérdemű önszántából és INGYEN vesz igénybe. Márpedig ha ajándékba kapok valakitől valamit, akkor vagy elfogadom és megköszönöm, vagy ha nem tetszik, akkor beteszem a fiókba és többet rá sem nézek. Nem értem mi alapján szidja itt mindenki a fejlesztők felmenőit és a munkájukat. Tessék választani egy másik közösségi oldalt, ha ez nem tetszik. Vagy jobbat mondok, tessék felhívni az ismerősöket, találkozni, beszélgetni velük, ahogy azt egy normális emberi kapcsolat megkívánja.
Nem vagyok iviv-es, nem érthetem.
@yarisugi: Te egy iwiw fejlesztő voltál, akit azért tettek ki, mert mindig jól megmondta, hogy ki mekkora balf@sz, nemdebár?:)

Ha Kovács Gizike 18 éves korában az anyakönyvvezetőnél Károly Róbert-re nevezteti át magát, akkor 0 éves lesz?

Csak az egyértelmű WIW -> IWIW párhuzamból kiindulva: ugye ezt a "logikát" kell követni?

Mi, többi ember nagyon megértjük, hogy frusztrált kicsi életedben nagyon sok a fájdalom, ha szeretnél róla beszélni, akkor fórumozó pajtásaid biztosan szívesen meghallgatnak! Bizony!
Jajj bocsánat, az átalakulás jegyében cerkát is varratott magának stbatb. De mindezt csak azért, hogy ne az átalakulás tényébe köss bele;)
@M1rage:
Nagy hülyeségeket írsz. Inkább te tünsz frusztráltnak XD szerintem inkább te lehetsz ilyen kis IWIW fejlesztő aki megsértődik hogy valaki nem esik hasra a gagyi fejlesztések előtt és rámutat a hibákra.

Ha én benne lettem volna az IWIW fejlesztő csapatában akkor biztosan nem lennének benne ezek a hibák amiket irtam, az biztos XD

Ha esetleg a témában tudsz valami értelmeset hozzászólni akkor kiváncsian várom.

Kovács Gizikés példád röhejes. Az IWIW nem egy személy hanem egy kereskedelmi vállalkozás, kurva sokat számít a piacon hogy hány évesnek hazudják, hogyan tudják eladni. Majd ha nagy leszel és jársz egyetemre, főiskolába, tanuljátok.
IWIW - since 1870
pont olyan is :D
Éppen mostanában gondoltam sokat a kedves fejlesztő csapatra....
Volt ugye a wiw, amely azért indult, hogy képes legyek néhány kattintással összegyűjteni az ismerőseimet és a folytonosan változó telefonszámok, email címek, lakcímek gomolygó káoszában legyen egy biztos pont, ahol mindenkit megtalálok ha kell... (persze kérdés, hogy kell-e, de mondjuk, hogy mégis)
Ebből lett az ami most van... de mi is ez pontosan???
Évek alatt sikerült eljutni oda, hogy ha véletlenül többszöri próbálkozás után eljutok a bejelentkezésig, akkor az oldal tele van csili-vili flash-es bannerekkel, reklámokkal és egyéb marketinges szarokkal, viszont három napja képtelen vagyok megnézni azt kurva üzenetet, amit a ismerősöm küldött London-ból (azóta már nagy nehezen kiderítettem az email címét és ott kommunikálunk)...
Számomra teljesen ismeretlenek jelölnek be... ezzel frusztrálnak ... fingom sincs ki-kicsoda...
Ha vissza jelölöm, akkor lesz még egy kapcsolatom, akiről nem tudom honnam ismer, ha nem jelölöm be megsértődik és morcos üzeneteket küld, ha rékérdezek hülyének néz... hát nem emlékszel, hogy két hete beszéltünk 3 percig valahol...
Mindenféle agyatlan üzeneteket kapok vegyek ezt, vegyek azt, regisztráljak a lófasz tudja milyen közösségi oldalra...
Azt kéne végre eldönteni, hogy mire is lenne jó az iwiw, a reklám felület eladásán kívül...
Azon töröm a fejem, hogy kell ez nekem egyáltalán?
@Zordon Blue:
Az ingyenes portálnak ne nézd a fogát, ugye ebből indulsz ki? Ez igaz, de pár dolgot nem vettél figyelembe.

Az IWIW-et nem jótékonyságból üzemelteti a T-Kom. Nem azért fizettek ki érte 2006-ban egymilliárd forintot hogy nekünk legyen hol játszadozni. Ezt a pénzt és további pénzeket szeretnék behozni, kereskedelmi vállalkozás. Hirdetésekre épít.

Pont azért olyan részletes az adatlap az IWIWen hogy minél jobb hirdetéseket lehessen felrakni (targetált hirdetés cimszó alatt nézhetsz utána). Minél kifinomultabb az IWIW hirdetés célzó rendszere, annál többet lehet kérni a hirdetőktől, annál több a bevétel.

A másik fontos értéke hirdetések tehát bevétel szempontból az IWIWnek a sok felhasználó. Minél több a reg, annál több a látogató, annál értékesebb a hirdetési felület.

Ha így nézed, akkor mi, felhasználók, azért hogy a tulajdonos kaszálhasson, rengeteget adunk INGYEN. A felhasnzáló a saját szabadidejét, kapcsolatait, a hülyébbje a személyes adatait is adja, amiket a tulajdonos a fenti módon remekül felhasznál.

Mit is kap ezért cserébe a felhasználó?
Közösségi szolgáltatásokat és reklámokat. A reklámok mindegy, a szolgáltatások viszont jórészt igencsak szarok.

"El lehet menni, kérem szépen, nem kötelező az IWIWre járni."
Ez szerinted jó érv a kifogásokra?

Értelmes, épeszű fejlesztő az, aki arrogánsan elhajtja azokat, akik azért kifogásolnak, mert jobbat szeretnének kapni OTT, azon a helyen? Nem másutt!

Okos fejlesztő a seggét kinyalná a felhasználóinak, hogy lehetőleg nála maradjanak és ne pártoljanak át máshova.

Arrogáns hazai megnyilvánulások meg jól elküldik az elégedetlenkedőket és a többieket meg azzal alázzák hogy igénytelen barmoknak tekintik őket akiknek jó lesz a szar is. Asszem pont itt a Webisztánon interjuvoltak meg egy IWIW illetékest (azóta kirugták) aki pofátlanul ki is mondta ugyanezt, csak kicsit szebben csomagolva.

A szemlélettel van itt baj. Nem csak az IWIW-en, de az már más téma.
@yarisugi:
Értem a gondolatmeneted, csak nem arra reagáltál, amit én leírtam. Igazad van, komoly reklámértéke lehet az oldalnak, de akkor ne a felhasználó akadékoskodjon, ha nem működik valami, hanem az aki a reklámokért fizet.
Ha pedig majd regisztrációs díjat kérnek a felhasználóktól (ami szerintem jó ötlet lenne), akkor lehetne háborogni, hogy sokszori próbálkozás után sem tudok belépni, és megint nem tudom elolvasni az üzenetemet. Mert akkor fizettem valamiért amit nem kaptam meg. De így teljesen alaptalannak érzem a reklamációkat. Mindenki eszi amit kapott, mert képtelen nemet mondani.
Igazad van, a fejlesztő nem küldheti el a népet, hogy ha nem tetszik menjetek máshová. A felhasználónak kellene azt mondania, hogy köszönöm, ezt nem kérem, megyek máshová.
Talán nem kellett volna átalakulásnak nevezni, hogy a gombok kifakultak és máshova került a profil link. Akkor a felhasználók sem vártak volna extra dolgokat. Így most mi van? Belép az ember, és látja ugyanazt, csak más színben. Persze, hogy keresi az újat, ami nincs.
És valóban kérdés, hogy mit csinál az ember akkor, ha már minden ismerősét bejelölte, belépett minden klubba [ahol egyébként ugyanazt lehet csinálni, mint egy sima profilban]? Vár és néz. Más rendszerekben ez már _évek óta_ megoldott, itt egyelőre kifakultak a gombok, igen, a változatosság gyönyörködtet.
és mégis hova menjenek a szerencsétlenek, akik egy ilyen szolgáltatást szeretnének használni? myvipre? facebookra? dehát mindenki itt van... az iwiw készítői - gusztustalanul kihasználva a site hatalmas helyzeti előnyét - egyelőre megtehetik, hogy szarnak bele mindenbe, de nemsokára forró lesz alattuk a talaj, mert a júzerek lassan de biztosan el fognak szivárogni máshova. muszáj lépniük valami, de ilyen szintű inkompetenciával ugyanazt a bukdácsolást várhatjuk, mint ami eddig volt :D
@Zordon Blue:
Azt hiszem ez egy kicsit lökött dolog, amit írsz...
Egy eszköz használható vagy nem, működik vagy nem ennyi!
Nem azzal van a baj, hogy reklám meg marketing, hanem, hogy az eredeti funkcióját nem látja el, így nem használható vagy csak nehezen..
A sztaki szótár is ingyenes, azt is megvették az is tele van reklámmal de mint szótár ettől még kiválóan működik!
És ez az óriási különbség...
@yarisugi:
" A 21. században egy közösségi portálon az lenne a minimum hogy a user customizálni tudja a kezdőlapját"

A XXI. században még ne felejtsünk el magyarúl beszélni. Nyugodtan írhatod azt, hogy " a felhasználó szerkeszteni tudja a kezdőlapját". Nem leszel semmivel sem kevesebb tőle...
Szerintem meg kurvára nem kéne hozzányúlni , arra jó volt amire kitalálták, aki meg bohóckodni akar ott a fészbok meg májvip ...
@Lótepertő:
...és ha a Sztaki mégsem működne, nem lehetne egy szavad sem.
Ez a helyzet az iviv-vel is.
@min: Na meg helyesen is. magyarúl-->> magyarul ;-)
@Zordon Blue:
Írod:
"ne a felhasználó akadékoskodjon, ha nem működik valami, hanem az aki a reklámokért fizet."

Ez sajnos nem megy, mert a hirdető nem nézi a hirdetésének heleyt adó oldalak funkcionális működését (jól kinézne, ha ezzel foglalkozna), a felhasználók viszont csakis ezt nézik. Az a logikus, hogy a felhasználó akadékoskodjon és ne a hirdető.

Írod:
"Ha pedig majd regisztrációs díjat kérnek a felhasználóktól (ami szerintem jó ötlet lenne)"

Nem lenne jó ötlet sajnos ez sem, mert az emberek nem szívesen fizetnének ilyesmiért. Ha ezt bevezetnék, pillanatok alatt alakulna egy másik portál, ami azzal csábítaná át a juzereket hogy náluk jobb is és ingyenes is. Marketing öngyilkosság lenne díjat szedni az IWIW-ért, arról nem is beszélve, hogy ez már mint fizetős szolgáltatás, polgári jogi szerződésnek minősülne a felek (az IWIW és a felhasználó) között, annak minden fogyasztóvédelmi, adóügyi és jogi vonzatával. Egy ilyet egy ilyen színvonalú szolgáltatáscsomaggal, ilyen rendszerrel még a legbeképzeltebb tulaj se vállalna be.

"De így teljesen alaptalannak érzem a reklamációkat. Mindenki eszi amit kapott, mert képtelen nemet mondani."

Ez az a szemlélet, amin változtatni kell. Nem abból kell kiindulni, hogy "fizettél érte, baszod? Nem? Akkor kussoljál", mert ez a szemlélet a mult században volt divat, de ma már hátrányt jelent versenyben, morálban, mindenben.

"A felhasználónak kellene azt mondania, hogy köszönöm, ezt nem kérem, megyek máshová."

Na, ez lényeges pont, jó hogy kiemelted.
Mennének a szerencsétlenek, de HOVÁ?

@z1: Nem akarom védeni az iwiw-et, de tényleg el kéne olvasni, mit írnak ki:

"...megint jelentős újdonságokkal szolgálunk:_első_lépésként_átalakult az oldal kinézete, hamarosan pedig érkeznek az izgalmas alkalmazások is."
Akik szerint a felhasználóknak egy szavuk sem lehet az iwiw szolgáltatási szintjére, amíg az egy ingyenes szolgáltatás, azok gondolom ugyanezt mondanák akkor is, ha a gmail egyik napról a másikra elérhetetlenné válna...
@min:
Igazad van, bár itt a Webisztánon azért valsz a legtöbben értik. Kapkodva írtam de azért figyelek, nem mindenhol írok így.

Magyarítom is:
"A XXI. században egy közösségi portálon az lenne a minimum hogy a felhasználó saját igényei szerint rendezhesse el a kezdőlapja tartalmát."
@Steve the Great:

Ja eddig nagyon izgi alkalmazások vannak ... ezek az importálgatós baromságok pl. ki a tökömnek kellettek. Meg bejelölni kit honnan ismerek az eleve kettőnk dolga az ismerőssel ...
igen, fontos tudni, hogy az iwiw atalakulasa tobb lepcsoben zajlik. multkor a social timeline, most pedig a facelift es a profiloldali activity elesedett. ezzel meg messze nincs vege. turelem, tornater... na, szoval ertitek.
"Ha ismerek valakit, akkor arról valószínűleg tudok. Nem fogom elfelejteni. Mi több, az a valaki is tud róla, hiszen ez volna az ismeretség lényege. Erről teljesen fölöslegesen írunk papírt, fölöslegesen kattintjuk be egymást. Nincs mit visszaigazolni, és főleg nincs miért. Ha összefutunk valahol, köszönünk. Ha mondanivalónk van, telefonálunk. Vagy megszervezzük, hogy összefussunk. Így ment ez a Wiw előtt. Nem volt talán mindenkinek ezer „ismerőse”, de azokkal kezdett valamit."
...
"Ahogy megsemmisítettem a nyilvános listát, találtam több tucat nevet, akiről fogalmam sincs, hogy került oda: sohasem találkoztam velük, ez majnem biztos. És találtam húsz-harminc embert, akivel ez volt az egyetlen kapcsolatom, pedig érdemes volna néha meginni velük egy kávét; viszont ehhez nem kell semmi az e-mailjükön kívül. A Wiw pszeudo-hálózatokat eredményez: be vagy jelölve, oszt ennyi, akkor mi már tudunk egymásról. Közben persze nem tudunk semmit se, szomorúan semmit." Tóta W. Árpád
@Steve the Great:
amiket verseny címszó alatt azokkal csináltattak meg, akik látják (látták), hogy merre lesz érdemes elindulni. ingyen van, bár van annál is olcsóbb...
@yarisugi: szerintem egyértelmű: erre az évre pont Hírbehozó jósolta valamelyik nap, hogy a facebook magyar közössége meghaladja majd a 200 ezret. tudom, iwiwjez képest nem sok, de a trend jellemző.
érdemes lenne statot látni, hogy mennyi az iwiw-en eltöltött átlagos session idő és mennyi máshol, facebookon, myspace-en. nem tudom, nem láttam ilyet, de szerintem az iwiwen viszonylag alacsony. ide csak célirányosan jönnek a felhasználók (legalábbbis én elég sok ilyet ismerek), azaz kaptak egy üzenetet, valaki ismerősnek jelölte őket, stb. számomra ez így nem közösségi oldal, hiszen nem tudok semmit tenni. ezen remélhetőleg változtat, ha végre sok év után tényleg lesznek app-ok, bár ezt is ígérik már mióta...
szóval szerintem ha el nem is megy sok felhasználó,, de párhuzamosan biztosan elkezdenek használni maást is
@Steve the Great:
Az "átalakulás" azt jelenti IWIW nyelven tehát hogy
- lecserélték a fő betűtípust egy olvashatatlanabbra,
- adtak egy kis divatjamúlt csillogást a gomboknak,
- kicsit nagyobbra méretezték a kezdőoldal paneljeit,
- beleraktak egy becsuk-kinyit funkciót a kezdőlap 2 paneljébe (pedig az összeshez kellene ilyen),
- lecserélték a címsorok betűtípusát egy olvashatóbbra és a színét kékről feketére változtatták,
- a kezdőoldal fejlécébe betettek pár direkt linket

Ez lenne az átalakulás?
Ez tényleg csak facelift, ráncfelvarrás, de annak is igen szerény.

Átalakulásról akkor lenne szó, ha például ki lehetne kapcsolni a kezdőoldalon a klubajánlót vagy más helyre lehetne rakni a kedvenc topikok listáját vagy a gépház üzeneteit, más felépítésű lenne a főmenü stb.

De ez csak szavakon lovagolás, le is tojná az ember ha nem mindig az derülne ki hogy mindenféle új szolgáltatást raknak be és az évek óta megoldatlan hiányosságokat továbbra se javították ki vagy éppen még rontottak is rajta.

Sajnos nálam az iwiw a kedvesen bájos kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk feelingből már régen átment felejtsük már el ezt a szart-ba, és ezen úgy tűnik ez a ráncfelvarrás sem fog segíteni.

Tegnap pont szólt a Facebook, hogy megvan a magyar fordítás, tehát még ez sem lehet akadály, így elkezdtem spammelni az iwiwes üzenőfalat, amiben arról győzködöm ismerőseimet, hogy miért éri meg nekik átjönni FB-re. Úgy tervezem, hogy minden héten kapni fognak egy ilyen szép levelet.

Én 2009 végére teszem a Facebook robbanását és 2010 közepére azt a pillanatot, amikor megelőzi a Wiw-et.

És ez még akkor is törvényszerű lenne, ha nem három és fél évente 'fejlesztenének' a wiw-en, hanem szívvel-lélekkel nyomnák.

Szerintem három fő ok miatt sem fog tudni versenyezni az iWiW a Facebookal:
1. a nemzetközi felhasználói tábor miatt azok a komolyabb felhasználók, akik rendelkeznek külföldi kapcsolatokkal, egyértelmű, hogy a facebookot fogják preferálni
2. mérhetetlenül több pénz jut a facebook fejlesztésére, így biztos, hogy a iWiw és Facebook közötti színvonalbeli különbség az idővel még tovább nőni fog.
3. a Facebook integrációja más, nagy tömegek által használt szolgáltatásokkal (pl. YouTube, Flickr) szintén olyan előny, amelyet a WiW sosem fog tudni teljesen utolérni. Nem hinném, hogy a YouTube-on valaha is lesz "Post to iWiW" link...

Ami egyedül az iwiw-en segíthet, az az innováció lenne, ha valami olyat tudna nyújtani, amely kihasználja a nagy felhasználó tábort és mást ad, mint amit a Facebook tud. Én még nem tudom mi lehetne ez, de enélkül kb. 2015-re az iWiW el fogja veszíteni véglegesen a versenyt.
@Asszem: Erre csak azt tudom mondani, hogy Facebook-on írogass az összes kidobott Kovács Jánosnak, hogy ugyanmá Ő e akivel együtt homokoztál az Ájtatos utca 4-be.

Szal az is fos a maga módján, iwiw-en legalább korrekt módon lehet keresni...
@hírbehozó:
De mi lesz azokkal a problémákkal amiket már évek óta felhoznak és évek óta az rájuk a válasz hogy nincs válasz vagy hogy törpe kisebbség pattog akikre nem kell odafigyelni?

Mi lenne, ha egyszer az életben úgy csinálnátok fejlesztést, hogy ELŐBB kikalapáljátok az összes régi hibát, AZTÁN felméritek hogy a közösség milyen új szolgáltatásokra tartana igényt (feldobni a tervezett ötleteket szavazólapon és bekérni a javaslataikat is), és csak EZUTÁN és ezek alapján csinálnátok nagy fejlesztési projekteket?

A közösség attól közösség, hogy segít formálni saját magát. Nem a T-Komnál ülő projektmenedzsereknek kellene asztalnál összemeetingelni, kibrainstormingolni a lángeszü ötleteket amik aztán befulladnak vagy csendesen elvegetálnak.

Hiába van GH blog, számtalan esetben volt hogy több száz dühös komment érkezett valamelyik hibára, és a GH gyakorlatilag oda se baltázott. Ez nem kommunikáció és nem közösségi fejlesztés.

Újabb vcersenyzőknek elmondanám hogy amikor még csak WIW volt, a juzerek visszajelzéseit a GH azonnal feldolgozta és szinte napokon belül beépítette, javította, reagálta. Most, sokkal nagyobb erőforrások birtokában, ez érdekes módon nem megy.
Jol nez ki, csak a forumhozzaszolasokat a falon (vagymi, a fooldalon) jo volna datummal, nem csak utso hozzaszolo nevevel jelezni :)
Egyebkent telleg pofas lett.
Sok értelme nincs így a fejlesztéseknek, ha a levelekhez semmit nem lehet csatolni. Így elég fapados.
az a baj hogy a myvip sokkal használhatóbb az iwiwnél, fényévekkel előbb jár minden szinten viszont sajnos nem az terjedt el ezért ott csak olyan emberek vannak akiket senki nem akar bejelölni:D
Ideje kicsit kapkodni. Kellenének már a saját alkalmazások, én mondjuk nem érek rá ilyeneket írogatni, de látszik, hogy népszerű. És egy rakás funkció... azért a képen szereplés bejelölhetősége jó, a lightbox galéria jó próbálkozás volt, a vélemény jó, a képenkénti vélemény jó, a klubbá alakítás jó. A honnan ismerem funkció jó. A kit ismerhetekben a Coca-cola szerepeltetése anno nagyon jó volt. Adatlap mezők bővülése jó... galériákba rendezés... hát itt inkább megvennék és kapcsolnék valami fotószájtot, mert ez így elég 1.0-s, meg lassú, de akinek 41db képe volt eddig is, az legalább örül. Legalább egy ugyanilyen listányi funkció hiányzik, és amennyi pénzt hoz naponta, szerintem nem pénz kérdés.

A "Wiw-ből iWiw-vé alakulást" én nem nevezném jelentősnek, azon kívül, hogy hónapokig idegesített, hogy én wiw.hu-n léptem be, más iwiw.net-en, más meg iwiw.hu-n, és ha linket kaptam, mindig át kellett jelentkeznem a másikba, másra nem emlékszem.

Viszont rögtöm a Telekomos átvétel után a kilépő oldalt megszórni [Origo] linkekkel, na az pl. jó ötlet volt, meg a login oldali banner. Ez kábé negyede a lehetőségeknek, amivel élni lehetett volna, de akkor is ezek dícséretesek!

Azért közben szép csendben múlt héten elindult az INDA.HU, olyan felhasználói felülettel, ami kenterbe veri az iwiw mögött álló gondolkodókat. Látszik, hogy ott leültek, megbeszélték, hogy mit tudjon. Utána ezt elmagyarázták egy user interface alkotásban jártas kreatív valakinek, és egy fiatal grafikusnak. Durván jó is lett. Az egész olyan, mintha egy már-már tenyérbemászóan igényes német mérnök óbégatott volna minden funkció publikálása előtt, hogy EZ MÉG MINDIG NEM ELÉG JÓ, és csak akkor rakták ki, amikor már könny szökött a szemükbe az alkotás gyönyörűségétől. A T-home IPTV kezelőfelületét tudnám még ehhez mérni, lehet vitatkozni, de az valami nagyon igényes munka, látszik, hogy nem a vak világba fejlesztették, hanem egy jó szellemiség alatt vezetve lett olyan mindjárt elsőre, amilyen.

Bocs, hogy hosszú voltam, nekem az ilyen sikerszájtok felpimpelése szívügyem, csomó mindent ki lehetne hozni, és szomorú vagyok a lassúság miatt. De ami elkészül, annak tudok örülni!

NBH-s kommentet nem tudom megállni, hogy ne röhögjem ki. Inkább a külföldi titkosszolgálatok miatt lehet aggógni, ne haragudj, de az NBH oda megy be, ahová akar, van neki saját "iwiw"-je, mindent tud, amit akar, engedéllyel le is hallgathat, be is kamerázhat, alhat az ágyacskádban, ihat a bögrécskédből, pont leszarja az iwiwet. Ráadásul ha törlöd is magad, bármilyen mentést elkérhet, sőt, nyilván el is kér, és (ez már inkább aggályos, de) eltesz, és elővesz, ha akar. Ezt mind tudnia kell, és ezt mind nem teheti meg egyetlen más állam titkosszolgálata sem Magyarországon -- ők viszont beregisztrálhatnak és mulathatnak az iwiwen, meg a munkáltatód is hőbörög hogy fúúú az ügyfelek ne lássanak meg hosszú hajjal meg félmeztelenül, meg amikor sört iszol... ezzel legyen problémád, én legalábbis ezeket tartom ferde szemmel tekindendő jelenségeknek.
to all: A fejemet azért kár leharapni. :) Annyit írtam összesen z1 olvtársnak, hogy a GH üzen blokk alapján a "nagy átalakulás"-nak csak az első része az új dizájn. Ettől még mindenki tarthatja sz@rnak ezt is, meg az új alkalmazásokat is, én nem vitatom...

Viszont a dizájn kapcsán: Talán érdemes lenn lecserélni a találati listákban a felhasználói kártyácskák+ikonok+stb. kinézetét kinézetét is, mert így eléggé összegányoltnak néz ki.
Na, úgy látom van itt egy-két hozzáértő ember.
Felvetettem már máskor is, de nem kaptam választ.

Hogy lehetséges az, hogy az iwiw olyan embernek is kijelzi a pontos születésnapját, akinek (már) nincs megadva még a születési éve sem? Ennek ellenére megjelenik az 'ajánlóban' - és ráadásul a valódi, ténylegesen születésnapja. Nem hinném, hogy véletlen. Megőrzi a régi adatokat?

És ha már véletlenek. Az vajon véletlen, hogy a freemail és az iwiw szinte mindig egyszerre döglik be?
Pl. jelenleg.
Iwiwien: próbálkozz később.
Freemailen: adatbázis hiba.
@yarisugi: wiw és iwiw nyilvánvalóan ugyanaz, ez csak névváltoztatás volt. Az iwiwnek nem célja, hogy phpbb szintű fórumot nyújtson. Nem célja az sem, hogy egy olyan fórum működjön, ami nem rövid hozzáfűzésekből álljon, hanem valaki bemásolja és formázza a Száz év magányt. A facebookon is kicsik az ablakok. A színvilág, megjelenés az tényleg siralmas volt, most azért jobban néz ki...
@Asszem:

Elég türelmes ismerőseid vannak, hogy nem tiltanak le a p*csába :D
@lokki:
Lehet, de nem hiszem én azt hogy az átlagos IWIW juzer áttér FB-ra. Örül hogy meg birja jegyezni az iwiwes jelszavát és valamennyire el tud tájékozódni az IWIWen.

Ami igazán rossz, hogy nem viheti magával az ismerőseit, kezdheti elölről alakitgatni a kapcsolati hálóját, agitálni a többieket hogy menjenek át ők is. Na ehhez nem sok embernek lesz kedve.

És az a szomoru hogy közben mindez felesleges. Óriási lehetőségek, tartalékok lennének még az IWIWben, ha nem ilyen átgondolatlanul fejlesztenének hanem kihasználnák a meglévő lehetőségeket és utána keresnének újat.

Már rég össze lehetett volna kapcsolni webkettő módon az Origo szolgáltatásaival, e-mail, blog funkciókkal, ott a Videa mint T-Komos videoportál, azzal is össze lehetne hozni, értelmes médiatárat kialakítani, online boltokat és rendelhető szolgáltatásokat behúzni stb stb.

Ez már évek óta mehetne. Ehelyett fejlesztettek nagy semmit, gadgetet, hülyeségeket, a bosszantó hibákat meghagyták.

Valsz nem is a fejlesztők a hibásak. Ők csak azt fejlesztik amit a tulaj megrendel tőlük, a tulajnak meg lövése nincs a közösségi portálokról.
@Sean: ezzel egyetértek, valóban idegesítően kevés adat jelenik meg az ismeretlenekről, de szerintem igencsak gyorsan orvosolni fogják ezt a problémát is.
Addig meg sajnos kénytelen leszel IRL megkérni a te Kovács János ismerősöd, hogy ugyanmár vegyen fel facebookra, vagy rakjon ki egy egyértelmű profilképet magáról.
@Carnivora: hehe, hát igen, még csak most kezdtem a térítést, ha majd kapom a fenyegető emaileket akkor lehet, hogy visszább veszek és létrehozok egy kamu felhasználót, vagy klubot, vagy mittudomén...
@Asszem: Ez önmagában szerintem teljesen rendben van, jónak tartom, ha szabályozhatom azt, hogy a teljesen ismeretlenek mit lássanak az adatlapomból. A FB keresője inkább abban (is) gázos, hogy ugyanazt az embert többször is előhozza a találati listában való lapozgatásnál.
@hybe: Igaz de gépelésközben nem mindig nézem a betűket és itt nem is a helyesírásra céloztam.
Magyarországon a ráncfelvarrás azt jelenti, hogy a hét éves szarra rábaszunk egy gradient overlayt fotosoppban, meg lenyúljuk a Fészbúkról az igen/nem gombok sajátos stílusát (az elfogadás kék ikonos gomb, a visszautasítás meg csak szöveges link) oszt jónapot? Hát gratulálok.
@subabubba:
Ha az évek óta egy helyben topogó rendszert nézzük, valóban ugyanaz.

Az "i" betűre máig sem érkezett semmilyen hivatalos magyarázat, beismerés hogy megbukott a többnyelvű franchise gondolata.

A marketing hátterü sunyiságát a dolognak meg már leirtam fent, hadd ne ismételjem XD

A fórum már érdekesebb. Szerintem egy közösségi portálnak fontos funkciója a fórum, az eszmecsere egyik eszköze. Ha berakunk fórumot, akkor miért kéne rosszat betenni, ha lehet jót is? Mi ez a hülyeség hogy ha phpBB szintű a fórum akkor telerakják flooddal? Arra valók a topikgazdák hogy rendet tartsanak. Ez pont ugyanolyan nehéz vagy könnyű mindkét esetben.

Nehogy már megideologizáld hogy szándékosan azért nem fejlesztettek a fórummotoron 2002 óta szinte semmit mert direkt XD nehogy túl sokat abuzálják XDDD Ne nézzük már egymást hülyének.

Én ráadásul indulás óta használom ezt a vacakot. Tudom hogy azért nem raktak bele jobb fórummotort mert akkor még csak alakulófélben voltak a licencelhető motorok, Váradyék nem akartak idegen kódot, inkább összeraktak egy sajátot és menet közben csiszolgatták, utólag raktak bele pl. hozzászólás számozást, válasz linket stb. de sokáig pl. csak a GH nyithatott új topikot.

Ma már ott vagyunk hogy ezt az elavult és tákolt, házifusi rendszert már nem is tákolják tovább, de jobb sincs helyette. Arról viszont nem is álmodtam hogy valaki gyárt melléje egy magyarázatot hogy ez direkt így van kitalálva XDD

Az ilyen hozzáállások miatt fog megbukni az IWIW egy szép napon. De sokkal egyszerűbb lenne ha kijavítanák a hibákat. Vagy ha ez túl nagy fejlesztői kihívás, akkor az opensource boardok költséghatékonyabbak, bár a T-Komot egy fizetős licenc sem vágná földhöz.
@Asszem: Hát, ezzel én úgy vagyok, hogy ez egy szolgáltatás. Olyan szállodába ne szálljanak meg az ismerőseim, ahol nem mondja meg a recepciós, hogy ki, melyik szobában lakik, hanem nekem kell végigkopogtatni mindet :) Ha meg megszálltak hát istenem, nem fogom keresgetni őket. A Facebook-ról is hiper sebességgel töröltem magam emiatt. Mint írtam ez egy szolgáltatás. Ha szar, akkor nem kell használni.

Iwiw-vel ugyan ez a helyzet, annyi bibivel, hogy itthon nem nagyon van más alternatíva, ahol tényleg fent lenne mindenki. A myvip az iwiw putri verziója, oda biztos nem tenném fel magam, úgyhogy marad ez a tréség, bár egy ideje gondolkozom azon, hogy onnan is törlöm magam.

Törlöm.. Ez is vicces. Törölt adatlapot ugye nem lehet visszaállítani, ahogy írja a zsiwiw is. Ettől függetlenül megőrzik szépen maguknak. Már próbáltam újraregelni törölt adatlapos e-mail címmel. Hát nem sikerült...
@yarisugi: Jaja...

Múltkor jelentettem kb. 20 pókeres hirdetős fiktív adatlapot. Aztán visszakérdeztem, hogy ugyan miért nem törlik. Jött a válasz, hogy el vannak havazva. Ok gondoltam. Következő körben szépen rögzítettem egy excel táblába a linkeket, neveket és hogy mikor jelentettem. 2 hét után is csak 2 adatlapot szedtek le a 20-ból.

Szépen fossák az arcunkba az adatvédelmi meg kötelezettségi újításokat, közben a saját adatainkat nem is védik, bárki, bárhogy regisztrálhat, lényeg, hogy a hirdetőknek meglegyen a napi 2 millió letöltés.

Tel-iwiw ahogy Magyar Barátaim mondanák....
@Steve the Great: igen, de ha Kovács János nem rak fel magáról jól felismerhető profilképet, akkor nem fogod tudni megtalálni a 23231 találat közül.

@Asszem: Kovács János mondjon le!
@Sean: igen, ehhez kell a kritikus tömeg, amikor egy csomó ismerősöd nyaggat, hogy miért nem vagy fent már a facebookon, és amikor egyre több ismerősöd szokik át csak a facebookra, akkor már ez kevésbé lesz gond.

Pláne, hogy ha egy barátod látja, hogy új vagy a facebookon, tud neked ajánlani ismerősöket, így lehet, hogy az általad keresett KovácsJános is köztük lesz.

Plusz idővel a userek megtanulják, hogy valós és jó profilképet rakjanak fel.
@yarisugi: igazad van, nem is az átlag felhasználóról beszélek, hanem azokról, akik valóban közösségi funkciókat szeretnének. eddig tartott a türelem. nálam legalábbis tavally elfogyott, akkor költöztem át a FB-ra és meg kell mondjam, nem vágyom vissza az iwiwre...
azzal vitatkoznék, hogy a FB valaha is userszámban megelőzné az iwiw-et, de egy aktív közösséget, a core-magot elveszíti a "magyar citrom"...
1 dologra vágyom, de azt nem fejlesztik bele a cuccba: hogy ki tudjam kapcsolni/hide-olni tudjam az üzenőfalat...
@Asszem: Hát, ezzel nem győztél meg :) Ez egy szolgáltatás Asszem, nem nekem kell a rendszert úgy használni, hogy kiskapukat meg ügyeskedéseket keresek, hanem a rendszernek kell olyannak lenni, ami kiszolgálja az igényeimet és azok alapján válik használhatóvá.
nagyon örülök. csak megint félmunkát végeztek. valahogy folyamatosan azt látom, hogy csinálnak valami "nagyot", tele apró hibákkal. Nagyrészük nem befolyásolja a wiw működését, inkább csak zavaró. Ilyen pl a gépház doboz. Ha rányomok, hogy legyen bezárva, az nem azt jelenti, hogy reload után nyitva va és újra bezáródik. ráadásul ügyesen falhasználták a scriptalous animációt, csak nem az odavalót.

de ha már komolyan hozzányúltak az oldalhoz, azt kellett volna megvalóítaniuk, hogy ne 15 pec legyen a belépési procedúra :)
@yarisugi: Ott a pont. Köszi, hogy nem kellett leírnom.

"@Zordon Blue:
Az ingyenes portálnak ne nézd a fogát, ugye ebből indulsz ki? Ez igaz, de pár dolgot nem vettél figyelembe.

Az IWIW-et nem jótékonyságból..."
@Sean: ez igaz, akkor ne használd. jelenleg úgy tűnik a facebookot használók többségének az az igénye, hogy vadidegenek egy fényképen és néven kívül más adatokat ne lássanak róla.

szerintem az nem kiskapuzás meg ügyeskedés, ha ezt tudod és ezért egy olyan képet raksz fel magadról, ami alapján fel lehet ismerni :D

másfelől meg a kritikus tömeg pont azért lesz kritiks, mert kvázi rákényszerít, hogy használd, mert csomó ismerősöd csak itt található meg. ez persze nem mindig jó, én pont ezért kezdtem a wiwellenes kampányomat, hogy gyarapítsam a facebook kritikus tömegét.

minden egyes átvitt ismerőssel beverek egy újabb szeget a wiw koporsójába, hogy úgy mondjam... :p
1. A WiW-et annak idején azért (is) hozták létre, hgy a gyakorlatban kipróbálják a Karinthy Frigyes féle "7 kézfogással mindenkit elérek" sejtést: az emberiséghálózat méretét. Sikerült, bevált.

2. A hálózattudomány azóta sokat fejlődött. Az iWiW-et kiválóan lehet arra használni, hogy felderítsék, kik a "csomópontok", akiknek sok olyan olyan ismerőse van, akiknek szintén sok ismerőse van. Ezek hatékonyabb reklámcélpontok, mint a kevésbé aktív iwiwelők. EZT a szolgáltatását nem reklámozza az Origó úgy, mint a Freemailt: "3 millió címet nyújtünk önnek, kedves Hirdető!"
@yarisugi: "Az ilyen hozzáállások miatt fog megbukni az IWIW egy szép napon"

Dehogy fog megbukni.

A Freemail is ugyanaz a szar-fos-gagyi ami 10 évvel ezelőtt is volt, és mégis, még ma is sokszorosa a hazai felhasználói tábora mint a Gmailnek.

Ez ugyanaz, mint a teszkós kaja: ócsó, szar, de a prolinak az is megfelel. Akkor meg minek erőlködjenek vele, hogy fejlesszék? Látogatják, kattintják a reklámot, dől a lé, más meg nem szempont.
@flegman: Az iWiW tools erre megoldást adott. Vagyis a debil ismerősek üzeneteit lehett vele törölni, meg jól letiltani. Sajna a design váltással az iwiw tools is eltűnt (ez egy külső, Firefoxba épülő plugin volt, a Tel-Iwiw fejlesztőgárdájának köze nem volt hozzá, ez abból is látszott, hogy ez egy kivételesen hasznáható plugin volt). Remélhetőleg hamar utánafejlesztik az új feszületnek akarom mondani felüleletnek.
@Gery Greyhound >: a hasonlatod annyiban sántít, hogy levelezésnél nincs kényszerítő erő, ami miatt akaratod ellenére is kénytelen volnál mondjuk gmail-t használni, nemcsak azért, mert fényévekkel jobb, mint bármi más...

social networknél szerencsére ha a kellően nagy tömeg kizárólagosan átáll a jobbra, akkor az is kénytelen lesz a tömeg után menni, aki egyébként elégedett a wiw-vel.
@Asszem: Nekem elég kényszerítő erő, hogy freemailre átlag 15-20 perc alatt érkezik meg a levél, de van rá példa, hogy 2-3 nap, vagy meg sem jön...

Gmailbe belépek, már ott is van.
@Sean: ez más, ez kényelmi dolog, nem arról van szó, hogy mondjuk a freemailes fiók nem hajlandó hotmailes leveleket olvasni, csak yahoo-sat, na az lenne kényszerítő erő: ha el akarod olvasni a leveleid, akkor kényszerítve vagy arra, hogy x. szolgáltatót használj.
@Asszem: De mivel az átlagember teljesen elégedett vele, nem lesz meg sosem a kellő tömeg. Egy szűk réteg használja itthon a Facebookot (jellemzően az értelmiséghez tartozók) az iwiw pedig megmarad a tömegeknek, mert picsamutogatós képet arra is fel lehet tenni, másra meg úgysem kell.
@Gery Greyhound >: 5 éve egy szűk réteg használta itthon az iwiwet, akik jellemzően az értelmiséghez tartoztak...

az iwiw robbanását szerintem 90%-ban a képek okozták, és a facebook ebben kenterbe veri a wiwet, ha a 'picsamutogatós' userek erre rájönnek, akkor atomrobbanás lesz :D
Ez az új iwiw hulladék keresni is szar jól eldugták, fagy ... vicc
@Asszem: ott a pont ->

"az iwiw robbanását szerintem 90%-ban a képek okozták, és a facebook ebben kenterbe veri a wiwet, ha a 'picsamutogatós' userek erre rájönnek, akkor atomrobbanás lesz :D"
Hál' istennek, hogy a láblécben lévő virgo, origo és egyéb logók kiszínesítésére fordítottak emberi erőforrást.
Az nem számít, hogy a főoldalon a klubjaim dobozban (amiben listázva vannak a klub _tagságaim_) a további klubjaim hivatkozásra kattintva az általam létrehozott klubokhoz jutok - ami nincs, így szép piros Nem vagy tulajdonosa klubnak mondatcsökevény fogad. Itt van egy kis fogalomzavar, szerintem.
Egy link kicserélését még biztos nem projektmenedzselték meg, hogy szépen mondjam.

És ahogy valaki írta előttem:
"Ha mondanivalónk van, telefonálunk. Vagy megszervezzük, hogy összefussunk. Így ment ez a Wiw előtt."
Csak a Wiw segítséget nyújt abban, hogy megszervezzem az összefutást valakivel, ezt nem tagadhatom. Szóval igen, fenn vagyok. Ennyi. Nem tárolom el az összes ismerősöm (nem barát, ismerős!), elérhetőségét, telefonszámát, miegymását csak azért, hogy egy évben egyszer összefussak velük.
@yarisugi: Alap, hogy például amikor melóba jelentkezel, akkor a HR azonnal leül az iwiw elé...
Azt meg belső forrásokból tudo, hogy a zsaruk folyamatosan nézik az oldalt.
Szóval nem urban legend.... sajnos....
@yarisugi: A drag n dropot én is nagyon hiányolom.
@Plutonic: És ha valaki nincs wiw-en, akkor mit néz a HR-es?

Gondolom a fórumokat nem bújják át :)

Hasonlítsuk az iwiw-et egy kellmes kicsiny szórakozóhelyhez. Kedves jó társaság gyűlt össze, mindenki ismert mindenkit eleinte, majd mikor népszerűbb lett jöttek többen is. A közösség jól szórakozott élvezte a köztük kialakult kapcsolatot, de emelett ijedve nézte, hogy egyre többen lesznek. A kocsmáros persze örült a népszerűségnek, bővítette a helyet és próbált az új igényeknek megfelelni. Segített, hogy a látogatók könnyebben megtalálják a sok ember között az ismerőseiket, sok pénzt és energiát fektetett abba, hogy a napról napra növekvő vendégsereget hozzásegítse a szórakozáshoz. Így lett ebből a helyből egy hatalmas csarnok ahol a sok jó ember mind elfér egymás mellett, és mindenki kialakíthatja saját közösségét. Időről-időre persze kicseréli a bútorokat és próbál olyan eszközöket beszerezni ami mindig vonzóvá teszi a helyet. Az emberek járnak is oda minden nap, így természetes, hogy egyik-másik beleun, vagy nem találja meg a számára ideális környezetet. Be kéne látnunk, hogy a hely az csak egy külső tényező. A cél amiért oda járunk a régi maradt. A társaság, a közösség az ami elsődleges és ami rajtunk múlik. Lehet eldugott kis kocsma, vagy hatalmas szórakozóhely.. a lényeget és a hangulatot az egyén és az általa alkotott közösség adja!
Nagyon kiraly. A belepo oldal megjeleneseig 15 masodperc, a belepes gomb megnyomasatol a fooldal betoltodeseig 10.

Emellett a nagy dizajnolasban sikerult pl. elveszteni a kedvenc topikok listajabol az utolso hozzaszolas idopontjat. Eddig ugye ott voltak a kedvencek, es ha azt meg nem is sikerult megoldani, hogy kijelezze, hogy melyikben van uj hozzaszolas, legalabb latszott az utso hozzaszolas datuma. Most csak a hozzaszolo neve latszik, ami onmagaban nagyjabol 0 informacioval bir.

Es lehet magyarazni, hogy elsore nem sikerulhet, meg javitani kell, de ez egyreszt nem erossege a wiwes csodacsapatnak, masreszt azon dolgozott valaki, hogy _kivegye_ onnan ezt az infot. Mindezt ugy, hogy kozben a tobbi felhasznalo aktivitasainak kijelzese a legfontosabb fejlesztes.
@atleta.hu: Az uzenofalon meg maradt tovabbra is a 3 uzenet a fooldalon, utana meg otosevel lehet lapozgatni. Es ugye ha elsore nom az ember a fooldalon a "tovabbi uzenetek" linkre, akkor az igy bejovo ot egesz uzenetbol harmat mar latott az elobb. Persze ez biztosjo, mert igy plusz kattintasokat generalunk, es az jol mutat a sales meetingen. Hat ezek akkor fogjak utolerni a feszbukot amikor Mo. Ausztriat :). Egyre no a kulonbseg.
@Plutonic: komolyan, a zsaruk nézik az iwiwet? jézusmária! és mit tudnak meg rólad? amit felraksz. Magyarországon nem büntetendő dolog valakinek az ismerősének lenni, maximum ciki. Akkor meg töröld.

A HR-es is megnézi az adatlapod? Örülj neki. Rakj fel komoly képeket, írj be okos dolgokat, legyen imponáló az adatlapod.
Aztán ha felvettek, visszarakhatod a bulizós képeid...

A buta ember beparázik attól, hogy a HR-es megnézi az adatlapját... az okos ember kihasználja :) Asszem igazad van
Az alkalmazásokra leszek inkább kiváncsi, bár nem tudom mire lehet ezeket használni, ha még csak külső linkeket se lehet belerakni :-/
omfg, ezt láttátok? inda.hu/

Reggeltem... kb 10 másodperc alatt világos, hogy volt iwiw nincs iwiw.
Baszki mit akarnak alkalmazásokat, este nyolc órára egy css váltástól megmihálylott az egész cucc. (Lehet azért, mert mindenki azt lesi, hogy mit lehet fikázni az új dizájnon, és leterhelték a szerverparkot :D)
Internet Worst Innovation Workgroup
Ehh.
beléptem, homokora homokora...
majd Ismerősok "ikon" -->>> 404 - Not Found
és aztán mindenhol..
Édes mindegy, hogy hogy néz ki, mivel teljesen használhatatlan délután/este, amikor az ember az ilyen oldalakat nézné meg. CSS, alkalmazások, anyám kínja, minek?! Délután környékén be se tölt az oldal. Csak pár új szervert kéne venni és rendbe lenne.
pár szerver vagy optimalizálás nem ártana neki
@lurko:
"Egy link kicserélését még biztos nem projektmenedzselték meg, hogy szépen mondjam."

LOL. Most néztem megint és úgy tűnik a projektmenedzselés meg is történt, kicserélték a linket. Köszi puszi
@JackR: > Csak pár új szervert kéne venni és rendbe lenne.

Ket eve mar 100+ szerveruk volt. A mostanaban tapasztalt sebesseggel - ha tenyleg olyan szuper az architekturajuk, ahogy allitjak... - siman duplazniuk kene, az meg azert elegge huzos anyagilag. Bar en ketlem, hogy ilyen szepen skalazodnanak. A megoldas valoszinuleg az lenne, ha szepen atkoltoznenek az amazonra (EC2). Legalabb reszben (pl. a kepek kiszolgalasa, atmeretezese tok fuggetlen a tobbi funkcionalitastol). Bar azzal meg lehet, hogy nem nyernek semmit.

Egy biztos: a feladat nem megoldhatatlan, hiszen egeszen sok ilyen meretu (meg sokkal nagyobb) SN ketyeg a neten.
Kizárt, hogy legyen 100 szerverük, ez nevetséges. 15 db 2 x 4 magos Xeon procis szerverrel csak úgy hasítana.
@hamlet79: ezt mondom. Szinte megalázóan jó, első ránézésre tarol az inda.hu - aztán hogy annyira addiktív-e, és odatalálnak-e az ismerőseid, majd az dönt, hogy borul-e az iwiw. A MyVIP is ránézésre vonzónak tűnt, de a tinik uralma alá került, kontrollálhatatlan, idegenektől érkező jelölések érkeztek, ezért töröltem magam, vonzó látvány ide vagy oda.

De különösen blog.hu területen az a minimum, hogy az ember kipróbálja. Hogy ténylegesen mit lesz kedvem csinálni benne, az majd elválik.
amióta átalakult az iwiw, nincs városváltás link

bár a faq azt a tanácsot adja, hogy kattints a lap tetején, de nincs mire

az ügyfélszolgálat írjon nekünk linkje a faq-ra vezet, egyszerű lerázás

a blognak meg minden kommentje zárolva van, ez is lerázás

dögöljön meg a felhasználó, ne írjon, ne váltson várost, csak töltse az oldalakat milliószám

ez így nem fog menni, azt hiszem