iWiW: itt az új korszak, élesek a kisalkalmazások

Nos, rendben elindultak a kisalkalmazások az iWiW-en. Úgyhogy mostantól mindenki láthatja, hogy az elmúlt hónapokban milyen játékszereken dolgoztak a külsős fejlesztők. Kezdésnek kilenc témában összesen 23 kisalkalmazással lehet játszani ma reggeltől. Aztán folyamatosan élesednek majd az újak, meg a még újabbak. Rajtatok múlik.

(Az alkalmazások működésében ma még várhatóak akadozások. A fejlesztők a gáton vannak. Úgyhogy mindenre oda van figyelve, jól. Lásd még.)

Nem csak a felhasználók számára jön el tehát új korszak, de remélhetőleg azok a magyar fejlesztők, akik eddig kivártak, most, látva a kiélesedett miniappokat, talán kedvet kapnak saját kisalkalmazások fejlesztéséhez.

Az Open Social nem egy veszélyesen nehéz téma. Igazából csak egy jó ötlet kell ahhoz, hogy potenciálisan többmillió iwiwes felhasználó kattanjon rá egy-egy kisalkalmazásra. Úgyhogy  amagyar fejlesztők kaptak most egy nagyon nagy játszóteret.

Azt hiszem nem tévedek nagyot, ha azt írom, a következő hónapokban ez lesz az a téma, ami meghatározza majd a magyar webet. A piaci szereplők elkezdenek majd viszonyulni az új helyzethez. A felhasználók aktivitásaikkal fognak szavazni az új érában. iWiW oldalon pedig a funkció továbbfejlesztése lesz napirenden. 

Az iWiW online telefonkönyvből nagy közösségi online játszótérré alakul. 

(Full disclosure: A szerző annak a Virgo Systems-nek a tanácsadója, mely többek közt az iWiW-et is fejleszti.)

Címkék: dev iwiw magyar open social miniapp
2009.04.22. 07:57. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Iszonyat lassú, ezen nem fejlesztettetek?
IE7Pro-val néztem, stabil 8 megás netnél...
A rengeteg reklám is morcosít, ehh, nem érdekes, úgyis max. a Subbán a linkekről ugork be röhögni:)
Még mindíg nem lehet bezárni az oldalsávban a felesleges cuccokat, nem szabhatom testere a kezdőoldalt, a linkekre néha sokat kell kattintani (születésnapnál a kezdőlapon), hogy legyen valami...
És nagyon lassú... Képnézegetést ez egyik ismerős albumában feladtam, mert a 30 kép estig eltart :)

Nem kötekedésből írtam a fentieket, de nálam egy oldal (de lehet az telefon, PC, egyéb kütyü) használhatóságát 70%-ban a sebesség jelenti, ha várni kell egy menüre, oldalra, akármire, akkor az nekem nem tetszik, ilyen vagyok.
Remélem a sebességen tudtok javítani, sokaknak fontosabb a csillogó retro-gomboknál.
Egy két példát azért lehetett volna írni az elkészült alkalmazásokra azoknak, akik nincsenek iwiw-en. Mert vannak ilyenek. :)

Használni ugyan nem fogom ezután sem, de érdekelt volna, hogy mivel álltak elő a magyar fejlesztők.
@agyvihar:
Geokirály: Mo. városainak ismeretére alapuló játék,
Mit hallgatok,
Perfarm,
Casino,
DKWidget: OSZK könyvtárában keres,
Videotelefon: iwiwen keresztül történő skype,
Kocsmakereső.

Remélem azért fejlődni fog még a dolog. Például nem látom, hogy a felhasználók milyen közös felületen osztanák meg ezeket az alkalmazásokat. A hírfolyam egy jó lépés ezúton, de jó lenne, ha nem kellene 2-őt kattintani odáig (értem én, reklámok). Mindenesetre lehet, hogy ez rádöbbenti a magyar netezőket, hogy a közösségi oldal nem azt jelenti, hogy kép-megosztás.

"Full disclosure: A szerző annak a Virgo Systems-nek a tanácsadója, mely többek közt az iWiW-et is fejleszti."
Ezekkel burkolva próbálsz utalni arra, hogy ne kritizáljuk agyon?
@Kamela: full disclosure: nem. ezzel *nyiltan* es *egyertelmuen* probalom jelezni h a postot annak fenyeben tessek olvasni h erintett vagyok a temaban. kritizalni egeszen nyugodtan lehet.
Szerintem a legjobb külsős alkalmazás továbbra is az iwiw tools, de az már az opensocial előtt is volt.
Az alkalmazások a gadgets.io.makeRequest metódus segítségével tudnak külső szerverrel kommunikálni, ami az iWiW saját rendszerén keresztül "bújtatja át" a kéréseket.

Jelenleg ez a része úgy tűnik nem bírja a terhelést, a külső szerverek nem kapják meg a kéréseket, ezért a legtöbb alkalmazás nem működik/iszonyat lassú.
Kipróbáltam, őszintén szólva ez még viccnek is rossz.

A Mit hallgatok alkalmazást aktiváltam. Először is, alig lehetett kiigazodni, hogy hány pipát kell beikszelni, mire elfogadtam az összes feltételt. Facebookon ez egyetlen gombnyomás. Allow, és kész.

Baromi lassú, ahogy mások is írták. Unalmas várakozni arra, aminek egy másodperca alatt meg kéne történnie. Itt meg folyamatosan 4-8 másodperceket tölt.

Utána azt tapasztaltam, hogy egy gombra kattintva be lehetett írni, hogy X előadótól Y számot hallgatom.

És utána megjelent ez a szöveg, hogy X előadótól Y számot hallgatom. Az alkalmazáson belül.
A címoldalon sehol nem láttam.

Ennek így abszolút semmi értelme.

Megpróbáltam átírni, azóta nem jött be az oldal.

Sajnos úgy tűnik, a minialkalmazások színvonala pont úgy aránylik a facebookos applicationokhoz, mint a wiw a facebookhoz.

lesz egyetlenegy olyan jatek vagy alkalmazas, amelyik nem valamelyik nepszeru facebook apps butacska ugyetlen leutanzasa?
Én odáig eljutottam, hogy megjelent a Mit hallgatok app, de a last.fm fülre már nem lehet rajta lapozni...
Most kap eloszor komoly forgalmat a teljes infrastruktura. Ilyenkor (ahogy az nagy valtoztatasoknal lenni szokott) johetnek elo bottleneckek. Please be paitent...
app eltávolítása után nem takarítja ki a hírfolyamot, ez szerintem hiba. és kézzel sem lehet törölni, ha jól sejtem.
Nem nagyon értem, hogy miért nem az alap iwiw-et csinálják már meg rendesen? A magyar nép évek óta vár már arra, hogy az iwiw jelenlegi működését végre gatyába rázzák. Igaz, hogy most már nem fagy le a portál minden ötödik másodperben (éveken keresztül egy szégyen volt), de azért még mindig nagyon lassú és akadozik. Pedig úgy tudom, hogy pénz van a fejlesztésre, csak hát valószínűleg tudás nincs.
Az iwiw jó példa arra, hogy az igénytelen magyar közönségnek még mindig minden szirszárt el lehet adni megfelelő marketinggel, nem kell, hogy jól is működjön... De kit tudja? Ez utóbbi jelenség talán még a minialkalmazások divatját is elhozhatja a portálon.
@lenard:
ok, ez tiszta...
no de -ámbátor, ha meg nem bánom- EDDÍG IS ISZONYAT LASSÚ VOLT!
És nem a kisalkalmazások, hanem minden, kivéve talán a hirdetéseket...
Ez még nem is lenne gond, de nem egy-két hónapja lassú, hanem szinte a kezdetektől. Ezzel (is) kezdjetek vmit kérlek.
@◄ViZion: Az iwiw valaszideje 1 sec koruli szokott lenni, a reklamok, merokodok valaszideje viszont ronthatja az userelmenyt. Ha teszt jelleggel tiltod a reklamok megjeleneset sokat dob a helyzeten. De ismetlem, az hogy most botladozik ertheto es remeljuk hamar megoldodik. (A tovabbiakban nem szeretnek vitazni arrol, hogy mit tekintunk lassunak es azt hogyan kell pontosan diagnosztizalni)
Wazz, ez MEGAGIGAGIGALOL!

Megpróbáltam belépni az iwiwre, „természetesen” azt választottam, hogy nem járulok hozzá, hogy a profiladataimat a kisalkalmazások kezeljék. Erre kidobott, mondván „nem várt hiba történt”.

Ha így, akkor inkább nem lépek be többet.
En azt valasztottam, hogy kezelhetik, de nalam is nem vart hiba tortent.
Ugy latszik fejlesztettek bele egy konstans-generator minialkalmazast, ami barmit valasztasz belepeskor mindig azt irja ki, hogy nem var hiba tortent =).
@Dexter68: Ismert hiba, par perc mulva ujra javul.
Micsoda primitív egy reklámszöveg... Az iwiw egy elmaradott, pr-eszközökkel etetett, hozzá nem értő, átvert tulajdonosokkal működtetett, lassú szemétdomb.

"A fejlesztők a gáton vannak." - ez a baj, parasztok csinálják, akik máshol nem kapnak munkát, de mellet döngetni oly nagyon szeretnek.
@lenard:
Ok, ne vitatkozzunk, nem is érdekes, és nem is érdemes, hiszen ez eddíg is ilyen szinten volt, sajnos ezek szerint ezután is ilyen marad.
Az 1 sec azért durva (bár a serveren böngészve helytálló lehet), ahogyan fentebb írtam pl. a galéria is szánalmasan lassú, menük váltása se 1 sec szerintem, igaz, messze lakom pesttől :)
Másrészt igazad van, hiszen a post az újításokról, és nem a meglévő bugok javításáról szólt, elnézést az offolásért.

Azért mielőtt nem vitatkoznánk, érdemes lenne az usereket megkérdezni, h mi tetszik, mi nem tetszik az oldalon.
És akkor máris nem a saját kis diagnosztizáló scriptjeitekről, hanem a felhasználókról szól a dolog. Hatalmas különbség.
Utána majd vitatkozunk. :)
Szokásos kommunikáció: beharangozunk valami nagyot ami mégsem olyan nagy és nem is működik... De legalább beszélnek róla! :-D
A java így ebben a formában alkalmatlan (sajnos)...
"A piaci szereplők elkezdenek majd viszonyulni az új helyzethez." - ez komolyan röhejes. Szánalmas.
@lenard: Oké... látom, télleg. A Bugjelentő gomb visszajön majd, ha úgy érzitek, hogy kész?
@◄ViZion: Mi tetszik es mi nem? Hmmm. Nehez kerdes. Nem az en asztalom, de gondolom ez nem egyszeru feladat. Pl ha egy 20 fos buliba piat viszel ott sem tudod eltalalni azt az italt ami mindenkinek jo. Hogy lenne ez 4M embernel? :) (ez csak privat velemeny, nem en mondom meg mi/hogy legyen az oldalon...)

A "lassu" az oldal tema remelem azert nem lesz orokke igy. De mondom, az, hogy neked 2 kattintas kozott mennyi ido telik el 25 dologtol fugg, hogy eppen kiszolgal-e az iwiw szinten tobb layeren mulik, amirol sajnos ti end userek (szerintem) nem vagytok elegge informalva. :(

A hozzaertok meg a megalapozott szakmai velemenyuk nyilvanitasa mellett jelentkeznek hozzank es megmutajak mi a franko. Fejlesztoi es uzemeltetoi oneletrajzot is varunk. ;)
@Dexter68: Bug jelento gomb alatt mit ertesz?
@lenard: Régen volt egy gomb egy bogárkával, aláírva, hogy jelentem. Nemrég akartam használni, mert Opera alatt szétesett az ismerősök listája. Ez által jöttem rá, hogy valamin nagyon dolgoztok, mert addig nem foglalkoztam vele.
@Dexter68: Az a gomb a fake userek jelentesere van fenntartva. Az adatlapokon most is megtalalod.
@lenard:
Tényleg nem kötekedni akartam, a véleményemet azért osztottam meg, hogy hasznát vegyétek (ok kicsit morcosan fogalmaztam).

A sajád oldal testreszebása megfontolandó, és ha mindenki magának pakolgathatja a cuccokat akkor -hasonlatoddal élve- Te a buliba egy zsúrkocsival érkezel, és onnan ki-ki kedve szerint töltöget.
~
Távmunka is játszik? :)
@◄ViZion: Igen, a sajat oldal testreszabasa szerintem is nagyon jo otlet. Igazabol sok jo otlet van hazon belul is, csak ido kell ezeket kiporgetni.

Tavmunka tema: Nem tudok konkret igennel vagy nemmel valaszolni, a job@virgo.hu-ra dobj oneletrajzot, kiderul.
@lenard:
Különösebb észosztás szándéka nélkül muszáj ehhez hozzászólnom. Írod, hogy nehéz kitalálni, hogy mi tetszik 4M embernek. Miért kéne kitalálni? Az iwiw eddig sem arról volt híres, hogy egyedi megoldásokkal, hihetetlen ötletekkel porba alázza a konkurenseket. Nem gáz a bevált megoldások koppintása, legfeljebb dicsekedni nem lehet vele... A másik: írod, hogy nem tudják az end-userek, hogy hány layeren megy keresztül az adat. Nem tudják/tudjuk, viszont nem is érdekel senkit, mint ahogy téged sem érdekel, hogy ha veszel egy csili-vili autót, akkor azt kik, hogy, milyen módon szerelik/szállítják/rakják össze. Téged csak az érdekel, mint end-usert, hogy gyorsul, milyen szép, stb... Nyilván te is azonnal rinyálnál, ha nem az elvárt minőségben kapnád meg az autót. Az, hogy rossz a példa, mert az autóért fizetsz, az iwiwért meg nem, most hagyjuk, mert egy más dimenzióját nyitná meg a vitának, maradjunk annyiban, hogy az iwiw is csak látszólag ingyenes.
Számomra nyilvánvaló, hogy az iwiwvel nem az a baj, hogy an block rossz, hiszen funkcionálisan működik, hanem az, hogy egészen biztos, hogy nincs olyan ember, aki a GET / -től a -ig átlátná az egész rendszert (nem üzemeltetési, hanem mint komplex hardver- és szoftverrendszert). Már rég nem a java vs. php kérdés az igazi kérdés, ez a lényeget tekintve teljesen mindegy. A fennálló problémák megoldhatóak kifizethető áron, csak nem szabad elmerülni abban a mocsárban, amit az egyes szoftver- és hardver komponensek összessége alkot.
És még egy: "Érted haragszom, nem ellened" :)
blogmotor monnyonle.
A szövegem közepén "GET / -től a per html-ig lenne, de kiszedte...
@◄ViZion:

róka és adblock plus ;)
@Zenyatta Mondatta: Egyetertek. Nem titok, en sem vagyok mindennel elegedett es rinyalok, de felettem is vannak uzleti dontesek, lehetosegek, blablabla.. :)
Az iwiw most fennallasa ota legnagyobb fejlesztesen van tul. A kozeljovoben varhatoan nem lesz ilyen volumenu fejlesztes, remelem, hogy igy kicsit levegohoz jutva a jelenlegi (es eddigi) parak folyamatosan javitasra/megoldasra kerulnek.

uff :)
@lenard: nem kötözködni akarok, de majdnem szó szerint ugyanez a sablonszöveg volt kommunikálva akkor is, amikor megvette a Trékom az iwiwet :) Sokat gyorsult (köszönhetően a sok új szervernek), de az alapvető problémáit nem lehet megoldani sem újabb szerverekkel, sem újabb licenszek vásárlásával.

Örülök az alkalmazásoknak. Az "új korszak" kifejezést azért kicsit erősnek érzem.

Kedves iwiw! Azért a konkurencia (pl. már magyarul is tudó Facebook) még mindig előrébb jár.

Az ismerőseim 10%-a fél év alatt átregisztrált, és növekszik ez az arány.
@lenard: Hihi... látom... akkor már csak a feliratot kell lecserélni rajta „Feljelentem”-re :o)
@a_laco: Az iwiw soha nem lesz facebook, ahogyan freemail sem nem lesz gmail. Aki ezt varja el toluk alomvilagban el..

@Zenyatta Mondatta: akkor meg nem voltam itt, de ugy emlekszem az teljesult. Akkoriban az iwiw kb 100k userrel rendelkezett es gyakorlatilag halott volt. Ami most van mar sem meretekben sem komplexitasban nem hasonlithato ossze az akkori allapottal megha ez az user interfacen nem is feltetlenul latszik.

@Dexter68: :)
@lenard: Rosszul tudod, egy millió feletti volt a júzerszám... Nem akkor vették meg, amikor átalakult iwiwvé, hanem jóval később. Értem én, hogy próbálod menteni a cég becsületét, de akkor sincs mentség 2009-ben egy napi átlag 1.2m látogatottságú webszájt ilyen színvonalú működésére/működtetésére/fejlesztésére. Ráadásul olyan háttérrel, ahol a megfelelő forrásoknak rendelkezésre kéne állniuk... Az egyéb, főként kommunikációs baklövésekről (túlhájpolás, "Azt hiszem nem tévedek nagyot, ha azt írom, a következő hónapokban ez lesz az a téma, ami meghatározza majd a magyar webet.") nem is beszélve, amelyek -finoman szólva- nem ébresztenek rokonszenvet azokban sem, akik esetleg segítenének.

Tévedtem, még nem érte el az egymilliót, de ez a lényegen nem változtat.
@Zenyatta Mondatta: Mindenki monggggyon le. :) Ezzel nem tudok mit tenni, az ilyen kommentek - finoman szolva - csak elveszik a kedvem, hogy az esetleges kerdeseitekre reagaljak, vagy szakmailag beszelgessunk az iwiwrol.
valaki tájoljon be engem!

mit jelent az üzenetek és a meghívó közt újonnan felfedezhető kis piros zászlós "értesítés" rész?????
magamtól nem jöttem rá...
Annyira szar,elmaradott az IWIW,hogy fogalmam sincs mi a francnak van?!
Vki arulja mar el????
Fiatalok koreben sokkal nepszerubb a Facebook,Myspace.
Ezek fenyevekkel elorebb tartanak ennel a hulladeknal.
@casadera: Az egyes alkalmazasoktol kapott ertesitesek szamat jelzi.
Örülök, hogy legalább történt valami fejlesztés, mégha facebook koppintások is, de legalább valami beindult. Ennyit a jó dolgokról, tényleg über lassú, mivel egyszerre lett aktiválva, valószínű, hogy most mindenki próbálgatja őket... Amellett ami tényleg használható nemcsak időpocsékolás jellegű az kevés van. Biztos lesz jobb is, addig is facebookolok...
tudom, hogy le leszek hurrogva, de akkor is választ várok:
miért vannak még emberek az iwiw-en, ha a Facebook már tud magyarul is?
@crystal_clear: mert az iwiw a magyar online telefonkonyv, ahol nem feltetlenul a te/mi generacionk tolti a napjait, hanem azok a nem IT iparagban dolgozok, akinek az internet heti 2x1 orat jelent es az INTERNET a frimel iwiw vonalon teljesedik ki.

Amugy meg nem ertem a kommentelok tetemes reszet, lehetoseg lenne erdemi kommunikaciot kezdemenyezni a fejlesztokkel, aminek kereteben el tudnatok mondani a _meg_ nem ismert hibakat, javaslatokat tenni, megugy anblokk konstruktivan belefolyni az oldal alakitasanak lehetosegebe, de nem inkabb esztelenul flemeltek, hogy lassu meg szar meg a facebook jobb.
Teny, hogy vannak betegsegei a wiwnek, teny hogy lassu, de az is teny,hogy valami olyat csinaltak/nak a hazai piacon amit eddig mas nem. Probaljatok meg cseppet pozitivabban nezni azt ami tortenik.

Ui: nem vagyok Virgos es nem hasznalok wiwet, szimplan idegesit az ertelmetlen flame
@crystal_clear:

Szerintem azért, mert egy ilyen oldalból elég egy is. Bőven. Az iwiwen majdnem mindenki ott van és ez bővven elég ahhoz, hogy akármilyen esetlen az iwiw, nem fognak elmenni innen tömegestül. Itt már az évek során kialakította mindenki a kapcsolati hálóját és nem akarja ezt újra kezdeni mégegyszer az elejétől. Én pl nem. pedig sokkal jobban tetszik a facebook. Ott legalább nyelvet is lehet választani. Az iwiwből kiszedték ezt sajnos. :(
Sziasztok!
Nem nagyon szoktam kommentezni, de most mégis.

Lenard felvetéseire néhány véleményem, kérdésem:
Most kap eloszor komoly forgalmat a teljes infrastruktura
-- akkor miért használhatatlan az egész hónapok óta?

Az iwiw valaszideje 1 sec (hol nézitek? szerverteremben kihúzott wan kapcsolatnál?), 2 kattintas kozott mennyi ido telik
-- Nálunk előfordul 1-2 nap is 2 katt között (ráklikkel, vár 4percet, semmi, anyád, otthagy)
Az meg hogy hány layeren meg szerveren megy keresztül és hányszor kerüli meg a galaxist
-- who cares?? Felhasználó vagyok.

Mi tetszik es mi nem,20 fos buliba piat viszel ott sem tudod eltalalni azt az italt ami mindenkinek jo.
--Nem is kell feltalálni a spanyol viaszt, de ha már másoltok valamit (Faceb**k, lehet anyázni hogy nem is) akkor legalább normálisan. Egy két app amit érdemes megnézni, hát mit mondjak vicces?? Világvándor vs. Cities I've visited. Pet Farm vs Pet Society (többet egyelőre nem tudtam megnyitni iwiwen)


Ezzel nem lenardot akartam minősíteni, megkapja a munkát csinálni kell, kész, de Ő van itt egyedül.
Lehet fogni (rossz) üzleti döntésekre, bármire, azon nem változtat hogy ez így használhatatlan. És engem mint felhasználót, aki meg akarja nézni Jolánka új képeit, rohadtul nem érdekel miért nem megy.
Egyszerűen szánalom az iwiw, minden fogyatékkal élő "fejlesztőjével" együtt. Mégis mi a faxnak csinálnak "kisalkalmazásokat"? Az ég világon semmi értelme, mert úgyse lehet betölteni az iwiw-et, olyan lassú.
Abszolut felesleges az iwiw, teljesen feleslegesen van, mert úgy sem lehet elérni. Miről fut? Valami Celeron 2-es gépről? Érdekes, a myvip gond nélkül tud működni, gondolom ők már beruháztak egy P4-esbe.
@ddq:
konstruktivan belefolyni az oldal alakitasanak lehetosegebe
--Emlékeim szerint az iwiw mögött komoly üzleti érdek(ek) van. most akkor ötleteket mi adjunk? (másolni még mindig lehet. de lécci, jóóól!!)

olyat csinaltak/nak a hazai piacon amit eddig mas nem
--kéremszépen ez itt a zinternet, itt nincs hazai/külföldi. ilyen csak kínában van
És látá a felhasználó, hogy megjelentek az alkalmazások iwiwen, és örvendezett vala. Ki is próbálá azon nyomban az eseménynaptárat, örvendezvén, hogy végre megoszthatja a jobbnál jobb programokat ismerőseivel. A felhasználó felvitt egy programot, entert ütött, és a program megjelent a profilján. És látá a felhasználó, hogy ez jó.

De jaj, a felasználó mást is lát: összesen 10, azaz TÍZ eseményt lehet csak felvinni a naptárba. A felhasználó hitetlenkedett, közelebb hajolt a monitorhoz, majd így szólt:
"Idióták!"

Végül a felhasználó belépett Facebookra, felvitte a százhuszadik eseményét a naptárba, és az megjelent a kezdőlapon. És látá a felhasználó, hogy ez TÉNYLEG jó.
Hátizé... tényleg akadoznak, ez legalább biztos :S
@Söge: Az van, hogy az iwiwes opensocial tamogatas jelenleg 10 bejegyzest enged tarolni az iwiw backend szervereken (minden implementalo maga donti el, hogy mennyi legyen ez a szam, indulasra ezt huztak meg limitnek). A fejleszto persze ezt nem koteles hasznalni, mert a sajat alkalmazasa tarolhatja az adatot az iwiwen kivul is. O igy oldotta meg..
@Söge: Az van, hogy az iwiwes opensocial tamogatas jelenleg 10 bejegyzest enged tarolni az iwiw backend szervereken (minden implementalo maga donti el, hogy mennyi legyen ez a szam, indulasra ezt huztak meg limitnek). A fejleszto persze ezt nem koteles hasznalni, mert a sajat alkalmazasa tarolhatja az adatot az iwiwen kivul is. O igy oldotta meg..
Én most a könyvessel próbálkozom, hol várakozik, hol kiléptet, hol 404. Remélem, azért 1-2 nap alatt összecsiszolják, ha már éles üzem.
eddig is hibák voltak benne és lassú volt, most már még több hibával és app-al még jobban lassítható...
@lenard: Ez kifogás. Az átlag felhasználót egy dolog érdekli, használható-e az iwiw vagy sem. Nem érdekel senkit, hogy az alkalmazásokat ki fejlesztette, azok az iwiw részei. Ha egy alkalmazás használhatatlan (mert az) az bizony az iwiwet minősíti.
Nekem régebben is lassú volt az iwiw de az még bírható volt. De amióta nemrég új kinézetet kapott, egyszerűen használhatatlanul lassú. 1-2 perc alatt tölt be egy profiloldalt, ha betölti egyáltalán, és akkor is az esetek felében elfelejti betölteni hozzá a stíluslapot. Nagyon gáz, így használhatatlan a site...
Reggel még viszonylag jó volt, működött jól az alkalmazás is, most viszont - úgy látszik csúcsidő van - kivárhatatlanul hosszú bárminek a betöltése.
@Steve the Great: egy ilyen iwiw-szintű fejlesztésnél miért nem alkalmazzák azt a külföldön bevett módszert, hogy egy nagyobb fejlesztésnél fokozatosan engedik rá a felhasználókra az újdonságokat?

Először mondjuk 100 random userre, várnak kicsit a visszajelzésekre, javítanak, aztán még 1000-re, majd 10000-re, és így tovább.

Így fokozatosan lehetne nézni, hogy mennyire bírja a terhelést, és javítgatni rajta.
haliho
vmi tudja hova tunt az osszetett kereses gomb?
Csak nehogy a kreativitasrol megfletkezve egy komplett facebook masolat legyen az egesz.
@gergelyk3: Kicsi a piac. Külföldön gőzerővel megy a fejlesztés, és örülnek, ha a másolásban lépést tudnak tartani legalább.

Ez olyan, mint a vetélkedők. Azokból is kevés a magyar találmány, mert biztonságosabb külföldről behozni a már kipróbált dolgokat, mint itthon kísérletezni a bizonytalannal.

Két hozzápofáznivalóm van. Egyik, hogy minden normális ember azonnal letiltja a reklámokat, bárhová is téved a neten. (Nőkkel is előfordul, ha van mellettük vki aki felrak egy adblockot a firefoxhoz :))

Másik, nem minősítve az iwiw júzereket. Aki használja, az várja csak meg nyugodtan, amíg betöltődik az oldal. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. Főleg érvényes ez utóbbi ezekre a hmm... pff... vicces miniappletekre..

De figyelmezzetek, ti ott ! Ti látszólag nagy türelemmel, de a valóságban óriási mazochizmussal és voyerizmussal rendelkező iwiwes júzerek! Egyszer el fog jönni az idő, bizony mondom néktek, amikor a mazochizmusotok a felszínre tör majd és a már csak a BDSM-ben fogjátok örömötöket lelni! Vigyááááázzz vigyááázzz
Kikúrt lassú... :S
Édesapám kétségbeesve hív fel, hogy mi van a WiW-el, nem tud belépni. Most mondjam azt neki, hogy ez azért van, mert nem is tudja hány lájeren megy át a dolog??

Elmondtam, hogy igen ez azért van,mert 'fejlesztették' a wiw-et és most rosszabb lett, de én már a Facebookot használom, mert ... itt gyorsan összefoglaltam az előnyeit, figyelmesen meghallgatta, bár még biztos nem fog átlépni wiw-ről, mert az ő 50-es éveiben járó ismerősei is mind a wiw-en vannak.

De ha nem tud belépni sokáig, akkor lehet, hogy elgondolkozik ezen.

És ha megemlítem neki hogy ezentúl az összes babás képemet és VIDEóKAT a facebookon rögtön láthatja, hát, még az is lehet, hogy regizni fog.

És ha az ötvenes generáció is átáll fészbúkra, akkor a wiw bukó.

Azzal egyetértek, hogy emiatt nem is kéne megpróbálni facebookosítani, mert úgysem fog menni, nem lesz hozzá erőforrás. Inkább valami új, egyedi, jó ötlet kéne. A minialkalmazások sem ötlet szinten, sem megvalósítás szintjén nemjók.

na, a wiw az egy picit a magyar microsoft.
nagy, lassú és buta.

lassúlassúlassú. (pedig viszonylag reggel van)
szerintem mar alakul a cucc. :)
hová tűnt az egyetlen érdekes alkalmazás? (egymás szemében)
@punpa: nem birta a szerveruk. sajna ez ahogy megoldodnak a perf. parak tobb alkalmazasnal is varhato. van aki nem keszult fel rendesen a forgalomra. (mert ugye a kisalkalmazasokat nem az iwiw szerverei szolgaljak ki..)
Beírtam iwiw.hu, stoppert elindíottam(14:18), gépet otthagytam.
Jelentkezem ha bejött valami....
Bár kellene valami deadline, nem?

Breaking!!!! 02:23 és megjelent yessss!
@Lacaaaa: kamu szerintem (bocs). :) vagy torrentezel kozben ezerrel, vagy mar fel is tortek a geped 5x kozben:) A merest ismeteld meg 10x legalabb es ugy kozold az eredmenyeket, illetve erdekelne, hogy be voltal-e lepve, vagy szerinted a login oldal betoltese tartott 2:23-ig.
@lenard:
igazad van, tényleg nem a login oldal töltött eddig, üzenetem érkezett, erre kattintottam a levelezőből. (vonjunk le 5, ne inkább legyen 30 másodpercet, az átlinkelés miatt) marad 1:53 az már azért ott van...
a mérést a harmadik refresh után kezdtem el, ne haragudj 10x nem végzem el, kinek van erre ideje???
torrent nincs, ezt nem szoktam szponzorálni munka közben
biztos valak törögeti a gépemet, a szemét, tuti a mérési eredményeim akarja meghamisítani (de mind a 3at?? összeesküvés én mondom)
Szerintem a facebookosok törik a gépem, tuti ez lehet.
@lenard: nem birta a szerveruk. sajna ez ahogy megoldodnak a perf. parak tobb alkalmazasnal is varhato. van aki nem keszult fel rendesen a forgalomra. (mert ugye a kisalkalmazasokat nem az iwiw szerverei szolgaljak ki..)

Ez meg megaLOL, fogjunk mindent az idióta szerencsétlen külső fejlesztőkre.
Hat ez egy szegyen, de a verseny mezonye is egy vicc. Az elso harom helyezettben van egy tamagocsi, egy facebook app koppintas (egymas szemeben - bar az legalabb igenyesen nez ki!) es egy virtualis falu. Ebbol kettonek semmi koze a szosolnetvorkinghez, de hat aert olyan nagyon agyas dolgokat szerintem nem is lehet itt csinalni. Lehet nehany kozossegi funkciot (mint a zenehallgatos, esemenyajanlos), de ez nyilvan nem lesz eszetlen nagy durranas.

A teljesitmeny problemak miatt meg reszvetem minden kulsos fejlesztonek, aki beleugrott. Szar erzes lehet, hogy emiatt nem mukodik az alkalmazasuk normalisan.

@lenard: azt irod, hogy ez az elso eles (igazi?) terheles teszt, de ez eleg szarul hangzik. Tegnap neztem, akkor nagyjabol es saccra max 10-20 ezer alkalmazas peldany lehetett telepitve. Ezt ugye az alkalmazas listaban szereplo telepites szamokbol lehet becsulni. Egesz biztos, hogy a felhasznalok egy jelentos resze legelabb ket alkalmazast is felrakott (bar, ha ilyen lassu volt a dolog..) Ez nyilvan a kozelebe sem er annak, amilyen terhelesre es felhasznalasra terveztetek a rendszert.

Azt sem ertem, hogy miert ne tudtatok volna eles indulas elott ti magatok ranyomni egy stress tesztet. Kivulrol persze. Remek szoftverek vannak erre. Ha ez volt az elso igazi terheles teszt, akkor nem alltok a helyzet magaslatan :(. Vagy batrak vagytok ;). Meg jo, hogy kozossegi site-ot epitetek es nem mondjuk hidat.
Rank ferne mar egy korrektebb ghblog, ahol lathatjatok mi is tortenik. Most pl belefutottunk egy memcache bugba, ezert haldoklik a site. Kozben atalltunk egy ujabb verziora, ami miatt az osszes cachet ujra kell inditanunk (~200Gbyte), ez fajni fog... :(

A kritikakkal ugy vagyok, hogy fikazni mindent konnyu, csak okosat mondani (csinalni) nehez.
@lenard: > Rank ferne mar egy korrektebb ghblog

Ezt mondjuk 3 (vagy mar 4?) eve az iwiw indulasa ota mondogatjuk nektek nagyon sokan. Hogy blog vagy forum topik, vagy uzenofal az elso korben mindegy, a lenyeg a kommunikacio lett volna. A legtobb hibat konnyebb elviselni, ha a felhasznalo ugy erzi, hogy torodnek vele. Egy akkora szervezetnel, mint a tietek ez vegkepp nem bocsanatos hiba.

> A kritikakkal ugy vagyok, hogy fikazni mindent konnyu,
> csak okosat mondani (csinalni) nehez.

En meg ugy vagyok vele, hogy aki keptelen megkulonboztetni a kritikat a fikazastol, az nagyjabol egeszeben remenytelen eset. Tudod a kellemetlen tenyeketmindig konnyebb korbemagyarazni es eltorzitani, mint kezdeni veluk valamit (a kognitiv disszonancia feloldasara tett kiserletek kozben az emberek elobb valtoztatjak meg a tenyeket, mint hogy megvaltoztatnak az erzelmi viszonyulasukat). Azert nyilvan latod, hogy vannak olyen rendszerek az interneten, amik jobban mukodnek tobb felhasznaloval, meg olyanok, amiket kevesebb kritika er - es foleg kevesebb az elegedetlen felhasznalo. Raadasul a ket halmaz metszete is eleg tekintelyes. Attol tehat hogy esetleg egy facebookot vagy google appengine-t is er kritika, meg nem lesztek veluk egy kategoriaban.

Azt is nehez ezek ismereteben elfogadni, hogy olyan nehez dolgotok lenne szakmai es technologiai szempontbol. TUdjuk, hogy vannak nagyobb es tobb felhasznalot jol kiszolgalo rendszerek, ezeknek az architekturajarol egeszen sokat is lehet tudni. No rocket science ugye, meg ha Magyarorszagon viszonylag kevesen is epitenek es uzemeltetnek ekkora rendszert. Ehhez kepest az altalatok kb. ket eve bemutatott architektura ("Exponencialis novekedes kezelese horizontalis skalazassal" ;) )eleg ad hocnak tunt, eleg kevesse emlekeztetett azokra a megoldasokra, amikat mas szakcikkekben lathattunk. Ezek utan fikazassal felcimkezni a kritikakat kicst furcsan hat.

Persze tudom en, hogy nektek fejlesztoknek nehez, mert a nyakatokban van egy eles uzemelo rendszer az osszes hibajaval, megkotesevel - amiknek egy resze nem is szakmai - es ilyenkor meg csak belatni is nehez, hogy az ugy nem jo. Ha valaki be is latja, valtoztatni altalaban akkor is szinte lehetetlen, ilyenkor jon a management nyomas, hogy most mar ez igy van, gyorsan gyorsan valamit fejleszteni kell, majd kijavitjuk kesobb, most nincs ra keret, ido, igeny, blablabla. Ettol a kritika ugyan biztos kellemetlenebb lesz, de megalapozatlanabb nem.
ultraszar
az iwiw is meg ezek az appok is
:(

facebook win
Én is készítettem miniapp-ot, és látom 1-2 emberke hozza az átlag magyar szintet szájkaratéban!

1478 97 277: Ha az alkalmazásfejlesztők parasztok, akkor Te is az vagy, mert nem tudod a nevedet felvállalni, csak járatod a szádat itt feleslegesen.

Söge: Igen, 10 eseményt lehet hozzáadni a naptárhoz, de:
- A userek többsége még ezt se fogja felhasználni teljesen.
- Nincs anyagi kapacitásom arra, hogy tárhelyet tartsak fent minimális mennyiségű adatnak.

És még annyit hozzátennék, hogy elég nehéz volt úgy készíteni egy alkalmazást, hogy előtte ilyet ide még senki se csinált és nem volt semmi összehasonlítási alapunk. Könnyű a másikat leszólni. Te csináltál ide bármilyen app-ot?
@lifelike:
"facebook win"
ezt most komolyan mondtad?mert akkor ugyan olyan Phail vagy mint facebookod
ugyanugy van hibálya akét rendszernek és ezt ne akarjuk kivesézni,cska azt h ugyanolyan rossz/jó mind2.
Kinek az amerikanizmus, kinek nem.
Jól látom hogy valamit sikerült optimalizálni? Vagy csak ebédszünet van mindenhol?
@Lacaaaa: Olyan kar, hogy nem irhatom meg mi volt a konkretum, pusholom a ghblog eleszteset... :(( Annyit mondhatok, hogy az indulas ota nyilvan tobb para is kiderult. Ezek egy resze nyilvan alkalmazas szintu, de belefutottunk jvm illetve memcache bugba is, illetve kozrejatszottak halozati problemak is tolunk fuggetlenul. Gep bovites nem tortent.