Nagy Twitter Verseny: lassan féltávnál vagyunk, most jön a java!

Nos, az elmúlt napokban sikerült féltáv közelébe kerülni. Átléptük a 900-as határt, úgyhogy mostmár csak körülbelül 1100 követőre lenne szükségünk ahhoz, hogy elérjük a célt: a 2009 követőt.

Az elmúlt napokban számos blogtól kaptunk támogatást. A teljesség igénye nélkül a következő blogok tették ki a támogató matricát oldalukra: 

(Ha valakit kihagytam, jelezze, és beteszem a listába.)

Amúgy létrejött a versenyre egy külön blog is "Izzik a twitter" címmel. A versenyzők közül tudtommal senkinek nincs kapcsolata velük, úgyhogy független kampányhíradóként üzemelnek. A legfrissebb történéseket a #ntv2009 csatornán is lehet követni.

Szintén ide kapcsolódó hír, hogy megújult a magyar Twitter, vagyis a Turulcsirip. Akinek megtetszik, az ott is követheti az eseményeket.

Kaptunk nyereményfelajánlásokat is, amiket köszönettel visszautasítottunk. És egyben arra kérnék minden marketingest, hogy tartózkodjonak a felajánlásoktól. Ez a verseny igazából egy játék, melynek az a célja, hogy kicsit felpezsdítse a hazai Twitter-közösség életét. Úgyhogy maradjon a verseny tiszta és önfeledt. Ahogy eddig az is volt.

Továbbra is szeretném kérni, hogy küldjétek el minél több helyre ennek a postnak a linkjét. Hátha mások is kedvet kapnak a twitterezéshez. A cél persze, hogy kövessenek minket a twitter.com/hh címen. Mert azért mégiscsak egy versenyről van szó.

Körülbelül ezek vannak most. Én holnap - Doranskyhoz hasonlóan - elutazom. Úgyhogy eljött a harmadik nagy rivális, József nagy ideje. Annál fontosabb lenne, hogy támogassatok minket. Hiszen egy óceánnyi távolságból nehezebb lesz tartani az első helyezést. Főleg, hogy ellenfeleink csak arra várnak, hogy napokig offline legyünk.

Ennek ellenére megkísérlünk minél többet bejelentkezni az USÁ-ból. Lesznek videók, élő közvetítések és twitek a New York-i mindennapokról, a sertésinfluenzáról, helyi geek dolgokról. Úgyhogy akiket érdekelnek az ilyenek, azoknak ajánlott feliratkozni a twitter.com/hh címre.

Emellett persze a hazai hírekkel, történésekkel is foglalkozunk majd. Ahogy ez már megszokott.

Úgyhogy továbbra is nagyon köszönünk minden támogatást. És hajrá, kövessetek. Nyerjük meg! Jó lesz.

Ha a blogotokra szeretnétek kitenni a támogató badge-et, akkor ezt a kódot másoljátok be a html-nézetbe. 500 pixeles verzió: 

<a href="https://twitter.com/signup?follow=hh&commit=Join+today!"><img src="http://webisztan.blog.hu/media/image/0904/twitcamp500.png" class="imgright" alt="" style="border: 0pt none ;" /></a> 

Vagy itt a 180x180 pixeles verzió is: 

<a href="https://twitter.com/signup?follow=hh&commit=Join+today!"><img src="http://webisztan.blog.hu/media/image/0904/twitcamp180.png"/></a>

Címkék: magyar twitter ntv2009
2009.04.30. 14:53. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asszem mostmár leiratkozom rss-ről, meguntam, hogy hetek óta semmi értelmes, csak megint ez a buziság. hány ilyen poszt lesz még? vagy csinálhatnál külön szavazzramatwitterenmertazjo blogot. továbbra sincs semmi értelmes a twittereteken most, hogy ránéztem megint. angelday-t meg csak a háttere se miatt követném, jovan, hogy vállalja gyerekkori énjét, de ez sok. na gl && hf
@b4ker: kar lenne leiratkozni. eleg jo temak lesznek a kovetkezo napokban (es nem a versenyrol).
gyerekek gyerekek...!:)
@hh: sztem érdemes lenne arról írni a népnek, mi mindenre jó a twitter, mert az életérzés tényleg kevésbé jön át a "szavazzrám"-posztoknál:D
@O'Seamus: Angelday már megpróbálta. Szerintem rád hallgatott. :)
O'Seamus:
Ezt nem lehet leírni, ki kell próbálni. ;-) Sokáig én is szkeptikus voltam a twitterel kapcsolatban. Aztán a verseny (meg az, hogy könnyen követhessem Trent Reznor agymenéseit :-) rá vett a regisztrációra.
off: sertés influenza mától "új típusú influenza" (az Európai Unió ajánlásával, így mondták az MR1-en)
Ez nem fog több magyar nem geek twitterezőt hozni. Ha jönnének a sztárok, meg ilyenek, az igen, de az átlagember nem igazán kiváncsi a geekekre.
@O'Seamus: Ez már párszor elhangzott, de hiába. A szervezők szemmel láthatólag csak a puszta számok erejében hisznek.
Hétfőn terveim szerint négy helyre is benyomom a "Szinkronblogolás a Twitterről - május 4" felhívásra készülő twitter post-omat. Ha csak ennyivel is, de hajrá. :)
a gyermekszoba.blog.hu és a gyerektrend.blog.hu kimaradt, kiraktuk a matricát:)
"külön blog "Izzik a twitter" független kampányhíradó tudtommal senkinek nincs kapcsolata velük"

Ezt jól tudod, valóban így van!
Inkább az index fórumot javítanátok meg ti indexes geekek a sok hülyeség helyett
ez a verseny halott. 1009nél hirdessünk győztest.
Én akartam, csak elbuktam a regnél, foglalt a nevem. Más néven meg hülyeség. :S