Sajtóközlemény: szenzációs eredmény az Első Magyar Twitter Versenyen

2009. május 6. New York City, USA - Kevesebb mint két hét leforgása alatt sikerült elérnie a Nagy Twitter Verseny egyik versenyzőjének a lehetetlent: magyar létére több mint ezren követik Twitteren. Mint ismeretes, a Nagy Twitter Verseny eredeti célkitűzése az, hogy a három rivalizáló twitterező - S. József, D. Mátyás, Sz. Gergely - valamelyike egy hónap alatt elérje a 2009 követőt, s ezzel új lendületet adjon a hazai twitterezésnek.

Helyszíni tudósítónk jelenti. A közösségépítő és -felrázó misszió máris elért első mérföldkövéhez. A verseny kezdetén a maga 438 követőjével még csak sereghajtónak számító HH a minap elérte az 1000 követőt. A versenyző újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: féltávhoz először érni még nem jelenti azt, hogy a hajrában is overdose-ként tud majd vágtázni a twitterelés. Ugyanakkor bizakodóan nyilatkozott a következő hetekről, jelezvén, hogy vannak még ötletek a tarsolyában, melyek segítségével lehetőség nyílhat a mostani, számára kedvező eredmény megtartására. "Vagyis a képzletbeli kupa megszerzésére", tette hozzá.

Arra a felvetésre, miszerint nem tartja-e méltánytalannak, hogy a futam célja a Média Hungary nevű rendezvény idejére esik, HH határozott "de bazmeg"-gel válaszolt, majd megjegyezte, hogy a maga részéről nem tartja szerencsésnek a búza és az ocsú összekeverését. Főleg, hogy az ragad is.

A versenyző ezzel valószínűleg arra célzott, hogy eredeti szándékaik szerint a megmérettetés politikai és üzleti felhangoktól mentes. Vagy ahogy civil körökben mondani szokás: tiszta. A jelenleg az élen álló sportoló mindn előzmény nélkül, munkatársunk kifejezett egyet nem értése ellenére is diktafonba mondta, hogy részéről az MTI által meghonosított nyelvezetet a közoktatási reform keretében szívesen fellőné a világűrbe, hogy a nemzetközi űrszeméttelepen keringhessen az idők végezetéig.

Helyszíni tudósítónk jelentése szerint az éllovas versenyző kedélyállapota kielégítő. Most éppen a tengerentúlon edz a második fordulóra. Mint a távirati iroda megtudta, az élen álló versenyzőt már több tévétársaság és rádióadó is megkereste. Várhatóan a nagy népszerűségnek örvendő hazai kereskedelmi tévéműsorokban is téma lesz tehát a hazánkban mindeddig példa nélkül álló versengés.

HH hivatalos fotósa Debreczeni Zita (telefon: 06 20 ZITAKATTINTS), sajtószóvivője: Kelemen Anna (telefon: 06 70 ANNACSKAHIV), személyi edzője: Sch. Norbert (telefon: 06 30 CUKORMENTES).

Címkék: magyar twitter ntv2009
2009.05.06. 18:48. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Próbálok a cikk olvasata után felocsúdni, de csak egy kérdés kering bennem. Mi a szart tehetnek a nyújorki sztárbákszos kávékba????
Na mind1. Azt látom, hogy HH erősen seózza a szájtot. Nincs mese na. A gúgli jó barát. :)
No offense, de _nyelvileg_ (és nem tartalmilag) még mindig inkább két MTI-hír, mint egy fél HH-bejegyzés.
Érdekes lenne egy statisztika arról, hogy a szerzett követők közül hányan használják aktívan a Twittert, és mennyi belőlük a halott account, amire csak néhányszor írnak, és utána ráunnak.

Csak holtsúly ez a sok új követő vagy mind lelkes Twitter-user?
Csak azért nem röhögtem fel hangosan, mert az elalvó félben lévő lányom zokon venné. :) :)

Tetszik!

Egyébként a Hungary location-t megadó hazai, de angol nyelven twittelő 1000 feletti userek direkt nem számítanak, mert inglisplíz?
-AD szokott ilyen postokat írni
-A Twitter userek 20%-a a tényleges user, a többi halott account, emiatt az egész nem sokat ér
-A mennyiség nem minőség
Azt nem értem, hogy miért kell állandóan kiemelni, hogy a verseny kezdetén neked volt a legkevesebb követőd? Talán nem véletlenül, ha lelakatoltad magad, míg Józsi és Matyi tudomásom szerint mindig követhető volt. Csak parasztvakítás hogy utolsóból első lettél, ha nem zárkóztál volna el, lazán az első helyről kezdesz, index vezércikkel meg, pff, miről beszélünk?

1 hónap alatt 2009 követő biztos nem lesz, min. nyár közepére saccolom 2000ig eljussatok.
Ezt nem hiszem el, a mindig higgadt, mi több visszafogott Webisztán HH-ja, aki messze földön híres volt a lényegretörően száraz ájtí írásokról, egyszeriben felfedte emberi arcát és tolja ezerrel! Végre valami élet:)
Gergő eltanult egy csodálatos dolgot a második helyezett angeldaytől ez pedig az öncélú sajtóközlemény.
@Pöcsköszörű: Azért ennyire nem kell komolyan venni. Ez csak egy játék ! :-) Egyébként jó az írás.
Az igaz, hogy hh az elején lakatos volt, de ettől még lehetett követni...
Első pillantásra én is Sasvári kezenyomát véltem felfedezni. :) Már várom, mikor kezdi el Doransky nyomni koptatott farmerban.

Jó kis írás lett, grat az 1000-hez. Azonban nincs még vége, fog még táncolni angelday az NLC fórumozó háziasszonyainak...
Edzője helyesen: Besenyő István aka. Pista bácsi :)))
így aztán majd megnyered a magad által felajánlott nyereményt (;
@papplaszlo: Besenyő ALKT Pista bácsi, azaz Besenyő Akit a Legtöbben Követnek a Twitteren Pista bácsi az edzője
Már többször kérdeztem de senki nem akar válaszolni, hogy hol lehet beszállni a játékba. Már 411 követőm van, úgy hogy alapból hátrányból indulnék.
@=ALARM=: Ez egy zrt játék. a kitalálók privilégiuma a részvétel. mi max csápolhatunk... na de majd ha egyszer nagyra növünk akkor mi is csinálunk magunknak ilyen aranyos pléjgrándot mondjuk az összes magyar twitterezővel. vagy ilyesmi... vagy mittomén...
Büszkék lehetünk magunkra, mert köztünk is vannak követők. :)
@tóbiás: Értem. Akkor indítok külön versenyt itt és most. Aki akar versenyezni és van minimum 400 követője azt a versenytársamnak tekintem... Mindent bele fiúk :D
@=ALARM=: 400? Nem vagyok én annyira érdekes... Nem lehetne inkább görbetükre a jelenlegi versenynek? Kinek van a legkevesebb követője. Tehát a feladat minél több embert lepöckölni magunkról. Így már izgibb lenne. :)
Ugye van, akinek már több, mint egymillió követője van. Angol blogoldalakon followereket gyűjteni csalásnak számít?

blog.twitter.com/2009/04/malaria-no-more.html
@tóbiás: Mondja ezt az, aki azt se tudta, hogy van twitter acc-ja :P
@tóbiás: IWIWEN már volt -10 levelem, nem tudom a twitternél hogy sikerülne -2009 követő :D
@e-lias: / OFF / Vírusos az oldalad, jelzi a NOD / ON /
@Alan Greenspam: 1 millió követője még Jézus Krisztusnak se nagyon vót (:
@e-lias: Annyi helyre regelek, tudom is én merre járok. :)
@=ALARM=: Próba cseresznye. :)
Na énis beálltam a sorba a támogatással: bootsequence.wordpress.com/

hajrá!