Az én kis jelentéktelen esetem a Microsofttal

Nem nagyon szeretek panaszkodni. Főleg postban nem. Főleg olyan témában nem, ami csak nekem fáj. Ám mégiscsak arra érdemesnek gondolom, hogy legyen itt erről egy post, mert egyszerűen nem értem, hogy hogyan lehetséges valamit ennyire szerencsétlenül menedzselni.

Ugye történt, hogy anno, a Windows 7 betájának megjelenésekor én is telepítettem az új oprendszert. Nagyon elégedett is vagyok vele. Eddig ok.

Április 30-án kaptam egy nagyon kedves levelet a Microsoft egyik magyarországi képviselőjétől, hogy kipróbálhatom a hivatalos megjelenés előtt a Win 7 RC verzióját. Klassz, megkaptam a kódot, akkor irány telepíteni.

Telepítés failed. Újabb levelezgetés. Kiderült, hogy az amerikai szerverrel van valami, de majd később megjavul. Később sem tudtam validálni a kódot, úgyhogy abban maradtunk, hogy kiküldik nekem a dvd-t postán.

A dvd azóta sem jött meg, közben viszont elérhető a Microsoft TechNeten is a hivatalos RC verzió, úgyhogy ma úgy döntöttem, leszedem hát onnan, ha már máshogyan nem sikerült.

Le is jött az iso-fájl, minden rendben van. Csakhogy a telepítés során nem sikerült upgrade-elni a meglévő Win 7 verziót, úgyhogy megintcsak hoppon maradtam.

Most nyilván le kéne dózerolnom a partíciót, aztán telepíteni az RC-t, hogy aztán megint visszainstalláljam az összes programot, helyükre tegyem a fájlokat, beállításokat.

De úgy döntöttem, hogy nem fogom megtenni.

Könyörgöm, 2009-et írunk. Egy oprendszerfrissítés legyen egy gombnyomás és annyi. A béta kód működjön elsőre, az egész folymat során nekem max kettőt kelljen klikkelnem. Nem tudom felfogni, hogy miért kell ennyire körmönfontan elbonyolítani egy ilyen folyamatot. Ráadásul egy olyan oprendszerrel kapcsolatban lett most rossz tapasztalatom, amit tényleg jónak, használhatónak, működőképesnek gondoltam. Kár.

Merthogy ilyenkor szokott jönni, hogy az ember idegből feltesz egy Ubuntu Netbook Remixet a Windjére.

(Még egyszer ideírom a gyengébbek kedvéért: nem a szoftverrel, hanem a telepítési folymat agyonbonyolításával és működésképtelenségével van a bajom.)

[update] Közben a win7 fórumról kiderül, hogy ezt a tweaket kell végigtolni a sikeres upgrade-hez: 

1.Download the ISO as you did previously and burn the ISO to a DVD. 2.Copy the whole image to a storage location you wish to run the upgrade from (a bootable flash drive or a directory on any partition on the machine running the pre-release build). 3.Browse to the sources directory. 4.Open the file cversion.ini in a text editor like Notepad. 5.Modify the MinClient build number to a value lower than the down-level build. For example, change 7077 to 7000. 6.Save the file in place with the same name. 7.Run setup like you would normally from this modified copy of the image and the version check will be bypassed.

Gratulálok. De tényleg. Nagyon kulturált megoldás, mondhatom.

Címkék: microsoft windows 7 fail
2009.05.28. 15:02. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Én nem érzem olyan komolynak ezt a dolgot. Az elvárásod reális, de nem a béta rendszereknél. Azzal, h azt feltetted vállaltad az ilyeneket. Szvsz.
Nekem is az remlik, hogy a betarol es az RC-rol kikuldott MS levelben is benne van, hogy nincs upgradere lehetoseg, tessek szepen reinstallni. Sot, RC-rol a retail release-re se lehet majd upgrade, elore szolok.
hubaz HH, BÉTA! És amúgy ez nem akkora show :) Microsofthoz képest eégszen jó fej. Mármint a post többi része, amit nem emeltél ki:
Kaptál levelet tőlük, DVD (igaz, nem ért még oda)...
de surface az van..... :)
a béta tényleg azt jelenti, hogy a szándék megvan de hibák akadályozhatják...
Az a legfájóbb, hogy a legtöbb alkalmazás ablakát a képembe vágja indulás után. Ha még nem töltődött be az msn, browser, word, kutyaf@sza, és lerakom tálcára, ha már fut az app, ne küldje már ki aktívba. Ez minden eddigi win.
@hh, nem tudom mit vársz egy béta és rc windows 7-től. Egyszerűen nem kész rendszerek, szóval nincs okod panaszkodni.
Ha meg eleged van a windows-ból, miért nem használsz os x-et?
A post első felét ezzel kell összehasonlítani: plastik.hu/2009/05/11/so-i-have-an-xbox/ a másik fele meg tényleg az amit nem kellett volna megírni, mert béta rendszer tesztelést vállaltál, aminek vannak ilyen kényelmetlen velejárói.
Neten van anyag, hogy hogyan lehet a Beta-ról feltenni az RC-t!
Szia
Gondolom azt a rész elolvastad hogy az RC telepítése előtt gyalulni kell a gépet. Az más kérdés hogy meg lehet oldani hogy felmenjen de azt NEM garantálják.

Előbb olvass aztán Blogolj.
Egy dolgot azért szem előtt kell tartani, attól még hogy beta rendszert töltene le az ember, attól még a letöltőközpontnak (letöltési lehetőséget támogató weboldalnak) nem kellene bétának lennie...
Működött már valaha rendesen az upgrade windowson? Úgy, hogy nem kétszer akkora, fele olyan gyors rendszer lett a végeredmény... Én nem emlékszem...
ha nem ertheto:
maga az aktivalo kod, a szoftver letoltese és az upgrade nem mukodott, es NEM MAGA A WIN 7.
ugyhogy ne jojjon itt nekem senki azzal h ez csak beta.
Most nem akarok a pici és törékeny lelki világotokba gázolni, de ennek manapság triviálisan egyszerűnek kéne lennie.

Letöltesz egy kis programot, végigrohan a rendszerfájljaidon, megnézi melyikből van újabb, lehúzza netről, és cseréli. Csomagmenedzsment nagyban. És MS-nek nem is kell megküzdenie azzal, hogy nem tudja kinek mi lehet a gépén, hiszen feltételezheti, hogy a "béta" fájljai pont olyanok nálad, mint náluk.
Win7 remekül tud upgradelni: Vistáról. De arra már a béta alatt is figyelmeztettek, hogy 7-ről 7-re nem lesz "upgrade path", ők tudják miért. (Gondolom nem akartak plusz bug-lehetőséget vagy ilyesmi.)

Egyébként kis konfig-változtatással rá lehet venni az installert közvetlen 7-to-7 upgrade-re, talán Lifehackeren volt róla cikk, guglizd meg.
@PAStheLoD: Ezt Windows Update-nek hívják, csak épp a béta-RC upgrade-hez nem csináltak rá deltát. :) Ha megnézed, a Service Pack-ek simán ott mennek, pedig azok is szép nagy frissítések.
Nah kicsit megijedtem az utolsó zárojeles rész olvasásánek kezdetén. Azt hittem megint jön a hh meg az iwiw esete rész. Kár pedig valóban használható cucc. Majd ha végleges visszatérünk rá...
EGYÉBKÉNT MEG HH NEM TUDOM MIT VÁRSZ EZ CSAK EGY BÉTA!!!! :P Jóvanna nem hagyhattam ki...
En sem igazsan ertem a gondot. Eloszor gond volt a szerverrel, hatbizony a megjeleneskor ez elofordul... meg a magassagos Ubuntuval is megesik. Aztan pedig nem ment az upgrade.. Mivel hogy ilyen funkcioja nincs, ezert ezt emailekben, a techneten, a cikkekben, kb mindenhol kulon kiemelik, hogy ilyet nem lehet, nehogy veletlenul az egyseg sugaru geek fennakadjon ezen es postot irjon rola :)
Nem szeretnék flame-t indítani és remélem sikerül most kulturáltan, indulatok nélkül kezelni. Csak néhány tényt leírok:

1. Már nem kell hozzá, se TechNet, se MSDN előfizetés, egy kis google, és máris kidobja a szükséges linket, ami nem más mint ez: http://www.microsoft.com/windows/windows-7/
Letöltheted hamar, én is innen szedtem, nem volt vele gond, és még kulcs is járt simán. Sokkal gyorsabb mint a postásra várni, ami a magyar postát ismerve háááát... én nem sokat tennék rá, hogy az ide is ér rajtuk keresztül.

2. A frissítés kérdése tudatos döntés volt, de had magyarázzam el. Alapvetően a Microsoft azért tette elérhetővé a Windows 7 RC-t, hogy minél több visszajelzést kaphasson az azt "tesztelő" emberektől, milliónyi különböző konfiguráción. Real world scenario-kat akartak tesztelni, a sima telepítés, vagy a Vistaról upgrade ilyenek, ezek simán működnek is, nincs semmi hiba,de a Beta-ról frissítés már nem. Ebből az okból kifolyólag le is tiltották.

Ez van, lehet ezen dühöngeni, vagy lehet a kákán is csomót keresni, és siránkozni. Szerintem ennyi rugalmasság beleférhet a Ti részetekről is.
@zm: ok, utoljara irom le: nem mukodott az aktivalo kod. aztan megint nem mukodott az uj kod. a szerver nem volt elerheto. a beigert dvd nem jott meg.
plusz azert mert ok azt irjak h nincs upgrade, attol meg hadd rohogjem mar ki. vicc h ujra kell vasalni 2009-ben a vinyot, op upgrade-hez. ha mentegetoznek, ha nem. ennyi.
@hírbehozó:
-nem mukodott az aktivalo kod -> van hogy -nem megy rendesen a szerver
aztan megint nem mukodott az uj kod -> ha gond van a szerverrel akkor az uj kod sem fog menni
-a szerver nem volt elerheto -> ha nem megy akkor nem megy
-a beigert dvd nem jott meg -> ok, ez tenyleg fobenjaro bun...
- vicc h ujra kell vasalni 2009-ben a vinyot -> felve irom, de azert mert at csak beta.. a vegleges fog frissulni hidd el :)

@zm: az aktivalo kodos sztori es a szerverleallos sztori ket kulon sztori. maskor tortent.
Nem semmi ez a kzoli7 a www.veledutaztam.hu/Blog/ -on.
Megkérdezted tőle, hogy az mi?
@Gyulus: van rá egy remek szó: lopás... remélem, nem fogok kzoli70-nel utazni :)
Az 'amerikai szerverrel van gond' meg a 'később megjavul', illetve a majd 'elküldjük dvd-n' nekem úgy tűnik, hogy a "fingunk sincs, hogy miért nem megy" szinonímái, egy "megjelenés előtt hallgattassátok el a bloggert egy beígért DVD-vel" megoldással fűszerezve.

Egyébként tényleg az volt a mondás, hogy win7 ilyen, tessék megszeretni, de előre szólunk, hogy vinyóvasalás lesz ápgrade helyett. Azt hiszem a lifehackeren volt.
Egyébként az már milyen volt, hogy a megjelenés napján IE-vel nem lehetett letölteni a win7-et, csak firefox-szal, akkor is úgy, hogy a java download manager mókát az ember kikapcsolta. :)
szerintem jogos a panasz. szerintem.
mindezektől függetlenül én soha nem bíztam az ilyen oprendszer ápgrédelős témákban, én azt szeretem, ha egy teljesen szűziesen tiszta partícióra tudja magát szépen felszuszakolni a nulláról az épp aktuális Windowsom, de aztán meglehet, hogy ez csak az én hülyeségem :)
A Windows 7 nek alapból követelménye, hogy csak és kizárólag Vistáról frissűl, és akkor is csak akkor, ha azonos nyelvű az oprendszer az előzővel.

Akármennyire is közhely, ez egy Béta, nem kész termék. Sőt ingyenes. Ha valami nem tetszik, azzal azonnal lehet fordúlni a Microsofthoz, hogy ez és ez nem jó, ez az észrevételem, ezt egyszerűsítsék, végülis ezért adták ki, hogy MI tegyük jobbá. Ha most mindenki elkezd panaszkodni, de ez nem jut el a Microsofthoz, fölöslegesen szenvedtél, pk nem javítják ki, és majd AKKOR BOSSZANKODJ, HA MEGVETTED ÉS NEM MŰKÖDIK!!! Ne akkor, amikor azért telepíted, hogy késöbb a teljes működjön. Ajándék lónak ne nézd a fogát, ahogy mondani szokták. Nem vagyok Microsoft párti, rühellem a céget, de el kell ismernem, ez az eddigi legjobb és legstabilabb oprendszerük, még a RC verzió ellenére is!
@hírbehozó: Az upgrade (a telepito) az szerinted nem resze az oprendszernek? Az nem szoftver amit tesztelni kell? Az egesz beta. Tok vicces, hogy a nagy webkettozesben mindanhova betat irogatott mindenki akiknek a site-jarol te irogattal, sot, te maad irtal arrol, hogy a webketto az mennyire kiralyul folyamatos beta, es most amikor kapsz egy deklaraltan teszteles alatt allo rendszert, akkor elfelejted, hogy mit jelent ez :).

Eleve azert kaptad, hogy teszteld, es megtalald az ilyen hibakat. Nem ingyen van, te dolgozol ingyen nekik. :)
Aztán majd jönnek a figyelmeztetö leállások 2 óránként.......

így kell frissíteni: #:apt-get dist-upgrade
:)
Teljesen megértem HH-t, maximálisan igaza van.
Attól, hogy béta, vagy legyen akármi a neve, még ilyen dologgal illene megbírkóznia, ha nem azért mert windóz, akkor azért mert 2009-van.

Lehet, hogy magasak az elvárások?
Nálam marad az XP, egyszerűen azért, mert nincs egy napom újratelepíteni az összes alkalmazást.

Cégnél is maradnak az XP-k, éppen ezért.
Itt nem csak office, net és paint van, hanem egy halom alkalmazás, teljes adobe csomagok több gépen, fontok, etc.
Teljesen normális, hogy letiltják a betáról való frissítést.

Tegyük fel, hogy a betában volt valami hiba (ez elég valószínű ugyebár). Tegyük fel, hogy emiatt nem fog sikerülni a frissítés az RC-re. Közben a hiba a betában már ki lett javítva, vagy meg lett változtatva a kapcsolódó funkció, vagy teljesen ki lett törölve.

Akkor meg miért szopassa magát a Microsoft egy olyan hiba felderítésével, ami a véglegesről véglegesre frissítésnél már fel sem léphet?
@◄ViZion: Meg tud vele birkózni. Konfigból van letiltva a 7->7 upgrade (mert most erről van szó, nem XP->7-ről), egyetlen sort kell csak változtatni az install image-ben, utána nevetve megcsinálja.

XP-ről meg csinálsz egy upgrade-et Vistára, onnan meg már simán megy a Win7. ;)
@Pettyes Zebra:
Vágom, hogy nem XP-ről akarta frissíteni. A fura csak az, hogy pl. az "átkozott és használhatatlan" linux ezt ezer éve tudja.

A "felhasználói élmény" ne a telepítéssel járó orális kalandokat jelentse má'! Én is a lehető legtöbb progiból igyekszem portable verziót beszerezni, remélem hamarosan eljön az az idő, amikor minden progi weben lesz, akár az OS-is, nálam meg csak a saját fileok...

Amúgy én is a "szűz" vinyó híve vagyok -ismerve az XP-t ez indokolt is. Remélem a 7 tényleg jó lesz.
@◄ViZion: OFF Azért a linux (dist) upgrade-et én nem nagyon hoznám fel mint ellenpélda. Hogy azzal mit össze lehet szopni, azt egy mezei user inkább soha ne tudja meg... :)
@csakezértregisztrált: ajánlom trey leírásait a hup.hu-n az ubuntu dist-upgrade-ekről. Ott meg lehet nézni, hogy egy rendszergazda a saját gépét milyen körülmények között tudja dist-upgrade-elni.
@deejayy: Ez rendben is lenne, de ha megnézel egy google keresést a dist upgrade párosra a HUP-on, a helyzet már közel sem ennyire rózsás, sőt.
@HH:
Sztem a beta fogalom - függetlenítve a web 2.0 hype részétől - számodra is érthető.
Amennyiben a pozst az M$ support részét hivatott lehúzni azzal gondolom sokan egyet tudnak érteni, azonban ez újdonságot se nagyon mond sztem.
@◄ViZion: Hát igen, egyszerre csak egy dolgot frissíthetek, ami egy Oprendszernél inkább hátrány mint előny, elvégre azért van hogy több dolgot csináljon egy időben a gépem, ne ragadjon le egy bizonyos dolognál. No meg nem kevés dolgot, kódokat kellett másolgatnom lépésről lépésre az Ubuntu frissítésénél, ha kezdő felhasználó lennék, megoldhatatlan ügy lenne számomra a frissítés. Én is használok Ubuntut, de nem napi szinten, szeretem, de a frissítés nagyon rossz rajta, ennél még a windows fél óránként előugró ablaka is jobb, hogy indísd újra a géped...

XP meg már igazán leváltásra érdemes oprendszer, ha belegondol az ember, hány éves... Röhelyesen öreg, a Win7 már tényleg leválthatja, és főleg most érdemes kipróbálni és megbizonyosodni erről, amíg ingyenes.

Mellesleg az Update nekem sem működött, updétoltam telepítés után 3 perccel, na bumm. Amúgyis mindent felismert, a telefonomtól kezdve a tvtuneren és a monitoron át a digitális kamerámig mindent azonnal (pl telefon: SE P990i) felismert, sőt a neten keresi hozzá az újjabb drivereket, és sokkal hatékonyabban mint az XP-nél. Nem kellett drivert telepítenem, jó ez idővel változni fog, de kitudja, lehet ezt is megoldják. Ezzel szemben a Linuxnál egy órát kell szenvednem, mire a Skypon a mikrofon működésbe lép. És ugyebár most egy ingyenes, kiadás elötti oprendszerről, és egy ingyenes teljes oprendszerről beszéltem.

@Pettyes Zebra: Windows update azért nem egészen ez. Ott programokat töltesz le, amik utána isten-se-tudja miket csinálnak. Nincs központi rendszerfájl adatbázis (vagy ha van is, nem használja a WU, illetve kb. kimerül a "fontos" dll-ek monitorozásában)

@ogabi: igen, nyilván tesztelni akartak, de egyszerűen az okok, amiket felsoroltál nem jelentősek. sőt, szerintem pont, hogy jó lenne, ha tesztelnék a Windows Update-t is, hiszen elég fontos része egy operációs rendszernek manapság. Ők már nem is Windows 7 OS-ként utalgatnak rá, hanem Windows ecosystem-ként. És igazuk is van.

@Karbonade: mondj már egy olyan hibát, ami miatt nem tudsz a winyóra írni X fájlt, berakni a boot processbe egy másold X fájlokat Y helyre, majd rebootolj parancsot.


És ha a kedves Microsoft azt szeretné, hogy 0-ról installált rendszerekről kapjon tesztadatokat, csak kérje meg a népet. (Amit egyébként meg is tett, de letiltotta az upgrade lehetőségét.)


És persze, alapvetően fényévekkel vannak önmagukhoz képest, ezért meg is kapják a +100 pontot. De mivel még mindig nem azon az elven működnek, hogy "maximális szabadság a júzernek/adminnak", ezért az ilyenek miatt szépen járnak a -1 pontok is. És esélyes, hogy a DRM és egyéb hülyeségek miatt a repülőrajtból származó előnyük szépen el fog fogyni.
én töltöttem két bétát, egy rc-t mindet még nagyon-nagyon frissen, kaptam kulcsot, aktiváltam, jó volt, és a microsoft által küldött emailből egyértelműen kiderül, hogy a beta-t le kell szedni ha fel akarod rakni a véglegest. a rc gyakorlatilag pedig a végleges verzió amit progikkal és lokalizálással kiegészítenek decemberig. miért jó poén zöldeket írni...
@PAStheLoD: Ebben nem tudok neked igazat adni, két okból se.
1. Az indok jelentős, tekintsük át a szereplőket a történetben. Bár most is milliónyi user telepítette az alkalmazást, ha arányiban tekintjük ez a lehetséges végfelhasználók elenyésző töredéke, csak a geek-ek egy részéről van itt szó. Az emberek többsége nem ebbe a kategóriába esik, és a cégek se. Bármiben lefogadom, hogy az utóbbi két kategóriába eső emberek képezik a leendő kliensek elsöprő többségét.
A való világban nem túl sokszor fog az előfordulni, hogy ezek a kedves felhasználók Beta-ról vagy RC-ről, RTM-re frissítenek. Ezzel ellenben a tiszta gépre történő telepítés és a Vista-ról történénő upgrade annál inkább.
Telejsen logikus döntésről van itt szó, azokkal a use-case-ekkel akarnak foglalkozni, ami fontos lesz. Ha ez automatikus lefutna a Windows Update keretében, akkor ez a tesztelési lehetőség kimaradna, buknának marha sok feedback-et, ami ronthatja a termék minőségét.
2. Windows Update: Igenis tesztelik, folyamatosan jönnek rá a frissítések, sőt már volt példa "álfrissítésekre" is amivel kifejezetten a Windows Update rendszert tesztelik. Amennyiben telepítetted ezt Te is láthatod...

Igazából nem értem ezt az egész nyafogást, abszolút elfogadható dolgokról van itt szó, amik mögött normális indokok vannak. Kis rugalmasság kellene ide, és annak megértése, hogy itt az elsődleges cél a termék tesztelése, a hibák felderítése, azok javítása, azaz direkt módon a leendő produktum minőségének javítása.

Uff, én beszéltem!
Hagyjátok már szegényt! Ha egyszer nem tudott fölmenni a szerverre, hadd nyavajogjon már miatta!

:)
tipikus m$... mi mast vartal tole?

montdjuk nem kivanom senkinek, hogy egy linuxos dist-upgrade megdogoljon neki, de azt azert el lehet mondani, hogy az legalabb az esetek nagy szazalekaban mukodik, attol fuggetlenul, hogy milyen kiadasu rendszerrol van szo...
Öcsém, ingyen kipróbálhatja a béta verziót és még rinyál. Le ne cidázzanak frissítés közben? Azért egy fizetős szoftver bétatesztjét ne hasonlítsuk már össze egy ingyenes végleges szoftverrel.