A Twittertől félnek a premierfilmek forgalmazói?

Az elmúlt években többször hallottam filmes újságíró kollégáktól, hogy vannak filmforgalmazók, akik olykor nem veszik jó néven, ha "negatív kicsengésű kritika" jelenik meg egy-egy premierfilmről. Mert - így az idegeskedő érvelés - ez nagyban befolyásolhatja a mozilátogatási kedvet.

Az érvelés persze nevetséges, hiszen ha az emberek a filmkritikák értékítélete alapján járnának mozikba, akkor biztosan máshogyan nézne ki a filmtörténet legnagyobb kasszasikereinek toplistája.

Másrészt pedig a filmkritikánál sokkal erősebb befolyásoló erő, hogy mit mond az adott filmről egy barát, családtag, esetleg egy filmhez jobban értő ismerős.

Ma - többek közt - az Origo is lehozta azt az MTI-hírt, mely egy hétfői Daily Telegraph-cikket ismertet, ami meg egy egyhetes New York Times-cikken alapul. (Haha, cikkért fizetni, mi?)

Na szóval, a lényeg, hogy újabban a Twitter került egyes filmforgalmazók célkeresztjébe. Most azt a vád, hogy a Twitter lehetőséget teremet arra, hogy az emberek megosszák egymással mozis élményeiket, és ezek az élmények többségében negatívak. Vagyis a twitterezők egymást beszélik le egyes filmek megtekintéséről.

Hát borzasztó, mondhatom. Hogy is képzelik az emberek, hogy csak úgy, felelőtlenül elmondják a véleményüket egy-egy filmről. Mennyivel jobb volt az a világ, ahol a filmforgalmazók reklámhadjárata volt az egyetlen információs csatorna, mely "segített" az embereknek a filmválasztásban!

Amúgy a Mashable tegnap írt arról, hogy a Twitter-hatás nem mindig negatív a premierfilmek esetében. Ott van például az új Tarantino-mozi, vagy a District 9, melyek sokkal több pozitív visszhangot kaptak a Twitteren, mint negatívat. Nem úgy mint a Brüno, ami meg a gonosz twitterezőknek csak nem akart tetszeni.

A Twitter valójában csak felerősíti azt a jelenséget, mely azóta létezik, mióta filmek léteznek: az emberek megbeszélik egymás között, hogy melyik film szar, és melyik klassz. Nem hosszú, körmönfont, kultúrtörténeti távlatokat felvázoló nagyelemzésekben, hanem spontán, személyes ízlésre hagyatkozó véleményekben. (Amúgy a zenékkel is épp ez a helyzet.)

Sőt, ma már nem is úgy merül fel ez a kérdés az egyszeri fogyasztóban, hogy akkor megnézzem-e a filmet  amoziban vagy sem. Eggyel több az opció: 1. érdekel, megnézem moziban, 2. nem érdekel, leszarom, 3. érdekel, de azért sanszos, hogy szar, úgyhogy inkább letorrentezem.

Akinek ez nem tetszik, az forgalmazzon inkább mosóport.

Címkék: média mozi twitter
2009.08.25. 12:17. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ilyen alapon az iwiw üzenőfalától is félhetne a Mokép :)
ez csak annyit jelent, hogy a hagyományos marketingeszközök felett kissé eljárt az idő, és lehet hogy már nem elég ha minden utcasarkon a pofádba nyomják az aktuális múviposztert. különben is, a közvetlenebb infóáramlás legalább annyira lehetőség is, mint veszély, lehet tolni a word of mouth-ot.
HÁHÁ, mégis mi az, hogy az embereknek saját véleményük van? Szépen cenzúrázunk inkább megint, lássuk hogyan tetszik majd minden (film).

Ilyenkor egy pajszerral úgy felpofoznám az ilyen hülye forgalmazók főnökeit.. Nívós filmek kellenek, nem mindenféle "még le sem töltöm, annyira buta" alkotással kéne traktálni a népet és akkor nem kéne félni a véleményező nézőktől, akik egyébként a bevétel is jön.

Jézus.
Arról nem is beszélve, ha jó a film akkor letöltés után még moziban is megnézem. Pl.: Mátrix
egyenes úton a megrendszabályozott internet felé...
csak be kéne tiltani ezt az egész világhálót vagy mifenét, hova vezet ez...
nyilván a kiadónak is joga van véleményt nyilvánítani, még ha az is a véleménye, hogy villamosszékbe midnenkivel, aki szdta a filmet, vagyhogy mindenki köcsög, aki nem nézte meg a filmet.

A konkurenciának meg sünt...
Ez nem csak a filmekkel van igy. Epp most olvasgattam utana egy picit mas temanak, nev szerint a Windows mint szoftver tortenetenek es eladasainak, es ott is eleg rendesen meg van, hogy amikor anno a Win 9x szeria kijott, meg mindenki csak az ujsagok tobbe/kevesbe fair (ertsd [nem] lefizetett) irasai alapjan tajekozodhatott, ma meg mar mindenki a haverokat kerdi, meg az online kozossegeket, ahol valos flehasznaloi tapasztalatot osztanak meg, nem azt, amit a cegek kifizetnek, igy esetleg tobben elfordulnak a termekektol. [tudom a Vista nem ezert nem volt sikeres program, meg azt is hogy az MS eladasok kb 70%a OEM termekekbol jon, de szerintem ez is benne volt abban, hogy nehezen terjed el.]
Megszakad a szívem a /hazai/kiadókon! Sokmilliós plakátkampányon kívűl alig van ötletük. A netre /ritkán!/ feltett trailek lassan a kőkorszakot idézik, méretben kicsik, fantáziátlanok. Elég lenne egyszer ellátogatni az Eyewonder.com-ra, ott számtalan példa van arra, hogy néz ki egy korszerű filmbemutató. A hazai filmes honlapok mindegyike azért siránkozik, mert még egy nyomorult előzetesért is heteket kell gazsulálni - ha egyáltalán megkapják a végén - a hazai forgalmazók "kegyet" gyakorolnak és "kevés a pénzünk" felkiáltással elvárják, hogy a trailereket mindenki ingyen tegye fel.
Valószínűleg más is így van vele de SOHA nem nézek meg olyan filmet, amelyből legalább 15-20 másodperces előzetes nem láttam ! Ezt a bonyolult összefüggést kellene felfogni a forgalmazóknak.
És akkor a Twitteren csiripelhetnek akármit.
Majd kiterjesztik a három dobás elméletét. A harmadik (bármilyen) vélemény nyilvánításod után letilt az internetszolgáltatód. :D

Egyébként okosan kaszálják el magukat a kiadók.

Mindent megtesznek, hogy kinyirják a torrentezést, ahonnan az ember saját tapasztalatot tudna szerezni, hogy megvegye DVD-n, CD-n, vagy se. Moziba meg nem ez alapján jár az ember. Szerintem, ha valaki meg akar nézni egy filmet moziban, akkor elötte nem nézi meg (vagy úgyis megnézi a moziban is), ha meg csak úgy hirtelen ötlettől vezérelve indul neki társasággal, akkor meg a jó filmet szívesen megnézi moziban is.

Most majd a sok netes fikázásra (amiknek még erős alapjai is vannak) hagyatkozhatnak, akik nem nézik meg moziban, de DVD-n megvennék.

Sokész+marketingeshozzáértés forever.
@micu: A trailer a legtöbb esetben semmit sem mond a filmről. Pont azért hagyatkozik a legtöbb ember az ismerősei, vagy a netes közösség véleményére, mert a "szakoldalakban" nem bízik, mivel azokat a kiadók fizetik, a trailerek meg ravaszul vannak összerakva (mezőgazdasági munkás 100%-os maradandó látáskárosítása).
hajrá twitter! így legközelebb nem tudnak majd megetetni Rocky6-ttal, és a többi vacak klón "megnézetésével" - kénytelenek lesznek maradandó filmeket alkotni, figyelembe kell majd venniük a twitteren levő hypergyors infóáramlást is.
Egyszerű: tessék pozitív hozzáállású bértwitterezőket alkalmazni, akik helyrebillentik a mérleg nyelvét.
Mindig is csodálkoztam amikor filmeket nézek, hogy ki volt az idióta fasz, aki azt mondta, hogy ez jó történet adok rá pénzt.....
Némelyik filmet szóban meghallgatni is fáj, nemhogy megnézni.

Meg azt sem értem egy szaros szerepért miért kell kipengetni 10-30millió dollárt.

A Nobel-díjjal csak 1 jár.
Na és a Facebook, meg a Flixster alkalmazás? Ott szépen áttekinthetően vannak a le-felpontozások...
ilyen hír szokott még lenni, hogy "félnek az iphone-tól az usában a zöldségesek, mert az emberek iphone-on elmondják egymásnak, hogy melyik zöldséges a jobb, vagy melyika a rosszabb"
Szerintem a torrentezés majdnem teljesen más kategória, kár ide keverni.
De tény, hogy manapság olyan sok borzasztó filmet csinálnak, hogy tényleg még letölteni is fölösleges, mert az ember sajnálja a rá fordított időt. Elgondolkodom sok forgatókönyvön, hogy ezt most komolyan gondolták, vagy csak kísérlet az egész, hogy meddig mehetnek el, mi az a szar, amit letolhatnak az emberek torkán.
Elég lenne csak lemenni a legközelebbi szerepjátékklubba, és pár rutinosabb mesélőtől olyan sztorikat kapnának, a játékosoktól meg olyan kidolgozott szereplőket, hogy ihaj! Ha én lennék egy filmstúdió, kiírnék egy-egy pályázatot, és a srácok olyan sztorikkal állnának elő...
Fárasztó már a filmesek állandó nyávogása. Úgysem tudnak mit csinálni..

A "betílcsákot" pedig már írták, szóval azt nem mondom. :D
@Sutty: en szemely szerint nagyon jonak talaltam a Rocky6-t. Remelem megszunik hamarosan az amerikai gagyiaradat.

-cs-
Sanyi
Most komolyan, ha valami szar (vagy éppen jó), nem tökmindegy, hogy szóban tárgyalom meg a barátaimmal, vagy MSN-en, vagy Twitteren? Ennyi erővel a beszédet és az írást is le kéne tiltani. Először a Torrent, most meg a Twitter, mi lesz a következő? Azokat a könyveket is be kéne gyűjteni, amikbl a filmeket csinálták. Sőt, az összes könyvet, hiszen mi van, ha később film lesz belőle... És a híreket is, hiszen vannak igaz történeten alapuló filmek...le velük! (Vagy apáink apáinak apáinak apáit is)
@Nűnű: Na az kellene meg nekunk, hogy szerepjatekosok irjak a forgatokonyveket... :)
Ez a filmforgalmazók szokásos műbalhéinak egyike: hány s hány olyan esetet lehetne felsorolni, amikor éppen arrafelé haladt a csevej, hogy:
-Fúbazz ez kurva jó film, nehogy kihagyd!
-De nemsok jót olvastam róla...
-Le se szard az okostojás kritikusokat, ez egy kurva jó film.

Nevetséges cécó.
@lOc (a pasztafáriánus): Jaja, ám ennek a dolognak van egy olyan jövőképe is, hogy nem fognak filmek készülni, így nem lesz mit letorrentezni. Ha a pénz kivonul a filmből (maradjunk csak itt), akkor ez igenis elképzelhető lesz, hiszen ingyen nem dolgozik sem a világosító, sem az operatőr, Brad Pittről nem is szólva, nem adnak oda helyszíneket, stb., stb. Szóval csak okosan a torrentezéssel is, mert ez a -majd jól letorrentezem- épp olyan baromság, mint amivel most a forgalmazók álltak elő.
Valamelyik hétvégén nekikezdtem főzés közben Crank 2-t nézni. Ha jól emlékszem éppen rakott krumplit csináltam. A filmből semmire sem emlékszem. Néha odanéztem, és akkor Jason Statham éppen valami új módon belezett éppen valakit. Olyan volt a történett, amit még a legfosabb FPS-ben is szégyelnének az alkotók. A forró főtt krumpli héjának lehúzása, meg a tojáspucolás szórakoztatóbb volt, mint a film. Komolyan szarabb volt, mint az Uwe Boll filmek, mert azok legalább már olyan szarok, hogy jók.
Jaja, elég lenne harmadennyi filmet csinálni, de azok normálisak lennének.

Épp a napokban néztem át a filmgyűjteményem: az még hagyján, hogy minden harmadikat nem láttam, de hogy az egésznek a kétharmadát ha kidobnám, sem hiányozna egy percig sem, az hótziher. A 60 forintos dvd árát is sajnálom már rá, nem beszélve az életemből elvett másfél-két óráról.
@Nűnű: Annyiban érdemes idekeverni a torrentet, hogy a kiadók, és az őket képviselő jogvédők állításaival szemben a statisztikák azt mutatják, hogy hatalmas reklám potenciál van a torrentezésben, mert a jó filmeket, zenéket, játékokat, könyveket, (főleg az utóbbi időben)úgyis megveszik. Amolyan preview funkciót tölt be a célközönségnél. Így meg elbukhatnak sok vásárlót, mert a többségnek nem tetszik a film, stb, és a user nem veszi meg, és sose fog kiderülni, hogy tetszene-e neki.

A szerepjátékosokkal óvatósan. Kevés az igényes mese. ;)
Meg ugye ki itéli meg, hogy igényes egy sztori, vagy sem? Hát aki most. ;)
@efes: több közösségi film készül majd. most is vannak jók.
"Most azt a vád, hogy a Twitter lehetőséget teremet arra, hogy az emberek megosszák egymással mozis élményeiket" - hát ez nagyon nagy.. :D mit képzelnek?? a telefonálást is tiltsák be!! :D

amúgy meg k.ra nem bírom felfogni mi értelme van a Twitternek, de lehet hogy bennem van a hiba. ugyanez a funkció megvan minden más közösségi oldalon. az meg, hogy emberek 30 másodpercenként beírják hányszor fingottak aznap, vagy hogy épp tojásos nokedlit eszik-e, az meg aztán k.ra érdekel engem :D
majd a riaa/asva/mittoménki kitalálja, hogy ez is bűncselekmény és jól beperelnek mindenkit, aki szídja az aktuális 15 perces sztárocska új alkotását... aztán majd a politikusok se akarnak majd lemaradni és jöhet a gondolatrendőrség...

ja, hogy a XXI. században vagyunk, nem 1984-ben? na és?
A film marketingköltségeiből egy minimális részt oda kellene adni egy kocsirakomány unatkozó munkanélküli bölcsészgyereknek, akik fejenként 20 felhasználónév alatt folyamatosan tolják az erre fogékony kedves közönség arcába, hogy az X film kurvajó és mindenki nézze meg, ahelyett, hogy azon sírnának, hogy az emberek elmondják egymásnak, hogy az X film szar :).
Ha mosóport reklámoznának,azt is kibeszélnék a Twitteren! ;) :P Fából vaskarika :P
Valszeg sokkal többen tudnak az IMDB-ről, mint ahányan twittereznek...Ami IMDB szerint szar, az valóban szar is..még soha nem nyúltam vele mellé. Az ami gagyi szarokat meg amúgy sem nézem meg.
"Az érvelés persze nevetséges, hiszen ha az emberek a filmkritikák értékítélete alapján járnának mozikba, akkor biztosan máshogyan nézne ki a filmtörténet legnagyobb kasszasikereinek toplistája."

Na ja! Sok multiplex üresen kongana, a Művész előtt meg tömegverekedés lenne a bejutásért!
ez a "word of mouth", ami a stúdiórendszer létezése óta a legfontosabb marketingeszköz, persze a rendszer irányításán kívül. most, hogy van twitter, facebook, stb, és nem a kertkerítésre támaszkodva beszélik meg az emberek meg fröccs mellett, nyilvános platformokra került, és ezért támadható.

a trélerekről meg annyit, hogy kétfajta van: ami rengeteg poént lelő a filmből (vígjátékok, thrillerek - például az új Antall Nimród film bemutatója is majdnem az egészet elmeséli) és ami félrevezet (Inglorious Basterds). mindegyiknek ugyanaz a célja: első hétvégén menj el megnézni, hogy lehetőleg pár nap alatt visszahozza a gyártási költségét és ne tudjon működni a "word of mouth", azaz a szóbeszéd. hétfőn mennek munkába az emberek és elmondják a kollégáknak, hogy mennyire szar/jó valami.
mosóport is lehet fikázni twitteren

vagy a geekek mosatnak?:)
Amíg a G.I.Joe százmillió felett hoz az első hétvégén, addig nem igen kell aggódni senkinek a twitter miatt...
Ennyit a fuggetlen internetrol.
Hamarosan jon a filmkiadok, zeneikiadok, konyvkiadok rendorsege.
Eleg egy rossz szo barhol a neten es jon az emberert a fekete auto.
Majd elkezdik a lobbit, hogy tiltsák be a twittert.
(még szerencse hogy véletlen a "vezetéknélküli" hírhez küldtem először a kommentet, azért egy szerkesztés, vagy komment törlése gomb nem lenne rossz)