Akvizíciós magyar ősz elé nézünk

Több pletyka is kering a magyar piacon különféle akvizíciós törekvésekről. Az első őszi bevásárlás már nyélbe is üttetett. A Sanoma vette meg az Olcsóbbat.hu árösszehasonlító szájtot, ami - Longhand beszámolója szerint - napi 15 ezer organikus találatot tudhat magáénak jelenleg.

Ugye a Sanoma porfóliójába tartozott már eddig is a Kirakat.hu. A hírek szerint a két árösszehasonlító szájt - egyelőre legalábbis - nem olvad össze, viszont a mostani akvizícióval a Sanoma beelőzi a nagy konkurenst, az Árukereső.hu-t.

A két - immár - sanomás szájt összesen kábé 40 ezer látogatást gyűjt be naponta. Az Olcsóbbat.hu amúgy akár sok tízmillió forintjába is kerülhetett a Sanomának, bár konkrét információk ezzel kapcsolatban egyelőre nem láttak napvilágot.

Mindenesetre az bizonyos, hogy árösszehasonlító szájtokat érdemes ma felfuttatni. Látszik, hogy még nem teljesen lefedett a piac, és gyors sikereket lehet elérni ezen a területen. Főleg erős SEO-támogatással.

Ugyanakkor ez is a gyengéje az ilyen szájtoknak. Hiszen forgalmuk zömét a Google-ból nyerik, így könnyen megingatható egy árösszehasonlító szájt teljesítménye, ha valaki egy jobban optimalizált konkurenst mutat fel a Google crawlereinek.

Nos. Így kezdődött az ősz. Ha jönnek még (és úgy halljuk, fognak jönni) konkrét felvásárlós hírek, jelentkezünk.

Címkék: magyar sanoma akvizíció árösszehasonlító olcsóbbat.hu
2009.09.08. 10:42. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Annyit had tegyek hozzá, hogy azért nem az az egyszerű sikertörténet, sok munkája van benne az Olcsobbat csapatának.
Bevezetni, felépíteni egy olyan szintű árösszehasonlító oldalt, mint az Olcsobbat.hu, nem olyan könnyed munka.
Napi szinten új boltokat, többszáz, többezer új terméket adminisztrálni, komoly fejlesztői és adminisztrációs munkákkal jár, több ember teljes munkaidős aktivitását igénybe véve.

Attól, hogy az ember elköpi a magot, nem fognak maguktól új árösszehasonlító oldalak kinőni a földből.
:)
Ha Google Product Search lenne magyar oldalakra is, akkor az egyből kinyírná az összes ilyen magyar árösszehasonlítót, hiszen nyilván a legtöbb keresésre a Google saját szolgáltatása jönne fel kiemelt helyen.
árakról nincs info ? Mo-on mennyiért kelnek el ilyen oldalak ?
@_csótány: felmész az árukeresőre, és megnézed
El is képzeltem, ahogy az árukeresőn "Olcsobbat.hu árösszehasonlító site (vásárlás) - 4 ajánlat" : ))))
nálam az arukereso.hu a favorit designban is és használhatóságban is