Online BL-közvetítés a Tv2 honlapján

Múltkor annyit szentségelt az ország a DigiTV online bénázása kapcsán, hogy az ember már azt hitte, hogy idehaza soha nem lesz komoly és nézhető online sportesemény. De lett.

Azt szeretném mondani, hogy a Tv2 előtt le a kalappal. BL-szájtjukon egyszerre lehetett nézni silverlighttal és WMP-vel az élő képet. A jobb hasábban pedig a Tv2 hivatalos Twitter-oldalán lehetett olvasni a fejleményeket.

Komolyan mondom, amikor először az oldalra kattintottam, libabőrös lettem. Úgy éreztem magam, mintha 2009-ben élnék, Európában.

Egyben értelmetlenné vált a többi magyar hírszájt percről percre tudósítása. Ha egyszer van egy olyan szájt, ahol kiváló minőségben lehet nézni az élő adást, plusz látható a szöveges kommentár is, minden más online közvetítési megoldás nevetséges próbálkozás.

Nem tudom, ki hozta össze a Tv2-nél ezt a szájtot, kiknek kellett engedélyezni, hogy az interneten is lehessen jó és hasznos közvetítést adni, de mindenesetre mindannyiuknak nagyon köszönöm. Velem legalábbis nagyon jót tettek.

Két dolog. Egyrészt lehetne a jövőben valamikor még egy kicsit nyitni, és beágyazhatóvá tenni az adást. Nem kell félni attól, hogy az Index is kiteszi nyitólapra. Nem baj. A streamre rá lehet tenni egy-két másodperces reklámokat, saját műsorok promóit. Így mindenki jól járna. És mivel ingyen tetszenek biztosítani az élő képet, a netezők sem fognak siránkozni a hirdetések miatt.

A másik dolog, hogy ha már úgyis ül valaki a szerkesztőségben a Twitter előtt, nyugodtan be lehetne szerkeszteni a twitterezők kommentjeit is. Mondjuk a #tv2élő csatrona lehetne a közös pont.

A lényeg, hogy én komolyan meglepődtem. A hét eddigi legjobb dolga a magyar weben. Grat.

Címkék: média sport tv2 magyar stream élő
2009.09.29. 21:12. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tényleg korrekt a site, és a stream is hasít, amit el se hiszek a múltkori digis próbálkozás után... :) csak ez eredmény ne lenne.
Belenéztem a stream-be. Szuper volt a minősége, de éppen akkor kaptuk a negyedik gólt. :P
@agyvihar: Csak ne erőltetnék a M$ Silverlightot.

Ha ez is a legjobb dolog eddig a magyar weben, akkor igazán látszik az elmaradás. A site technikai szempontból nem kimagasló, abszolút átlagos.

DE valóban remek kezdeményezés. Én is néztem a meccset.... neten :)
Köszönöm tv2. Szuper
De ha csak ez lenne az egyetlen elérhetősége a meccsnek azért jobban izzadna az a szerver. Így, hogy bárki nézheti a tv-ben könnyen hasíthat a stream.
Abszolút professzionális! =) A meccsért viszont kár...
Nem csak a honlapjukon látszik az odafigyelés: maga a közvetítés is minőségi, látszik hogy jól össze van rakva minden egyes adás, jól feltöltik tartalommal azt a jónéhány órát. Látszik a munka mögötte, ezért pedig jó nézni.
Más oldalról megközelítve: ugye, mennyire jól járt a tv2 hogy megszerezte a BL-jogokat, hiszen akkor még tudni sem lehetett - sőt még remélni se mertük volna - hogy a Debrecen bejuthat, mikor a megállapodás megszületett.
a BBC nagyon jól integrálta az F1 közvetítésbe a twittert, követendő példa lehet esetleg

remélem holnap is lehet tesztelni a szolgáltatást, akkor sajnos nem tudok kimenni a stadionba :)
Azert ok is benaztak korabban, a BL sorsolas pl allandoan megszakadt multkor. De ugy latszik tanultak belole, es nem doltek hatra mint a retkes digitv.
@Megvagy hadnagy:
A BL-sorsolás azért volt élvezhetetlen, mert akkor nem volt tv-s adás, ha most is mindenki a neten akarta volna nézni, akkor biztos most is lehalt volna, amúgy a Digi oldalán most lehetett még nézni másik két meccset élőben és teljesen jól ment, tehát ha nem nézik sokan ott is jó, a szerdai meccseket is adják holnap egyébként, ha nem sokan indulnak rá, akkor biztos jó lesz, Bayern-Juve lesz amúgy, Isten adja, hogy ne nézzék sokan. :)
Szerintem ebben is a Sztancsik Tomi érhető nyomon. Ő ilyen modernizációra törekvő emberke, és jelenleg ő fogja össze az egész TV2-ős BL-banzájt. :-))
Sziasztok,

Először is köszönjük a dicséretet. :) Az internetes közvetítés nem engedélyezés kérdése hanem kötelező, az UEFA előírja. Sajnos viszont csak itthonról nézhető a stream, ez is megkötés volt, pedig sokan panaszkodnak hogy nem tudják nézni pl Londonból pedig pont annak lenne értelme. A két dologra:
- beágyazható adás jó ötlet de sajnos nem lehetséges, csak a hivatalos (ez esetben a bl.tv2.hu) siteon mehet a közvetítés, ráadásul a reklámok is megkötettek, csak a hivatalos UEFA támogatók hirdethetnek bizonyos helyeken, pl. a streamen,
- a twitterezők kommentjeire gondoltunk már mi is, de ehhez moderálnunk is kéne, egyelőre erőforrás hiányában ez nemhiszem hogy meg fog valósulni de ez persze változhat ha kapunk még sok ilyen kommentet :)

Írtátok a BL-sorsolást, az valóban necces volt, de már legalább van róla fogalmunk hogy milyen terhelésre számíthatunk ilyen esetben, milyen/mennyi plusz erőforrást kell bevetnünk és mit kell optimalizálnunk hogy ne legyen gond.

Tamás (TV2.hu)
ugy látom nagyon a meccs elején csináltad a screenshotot... :):)
Nem rossz, tényleg szépen hasít, még külföldről is. Kár, hogy nem vagyok foci rajongó.
@jdg: koszi az infokat. a twitek integralasa es moderalasa szerintem azert nem olyan veszelyesen nagy melo. de a kozosseg nagyon halas lenne erte. csak ne felejtsetek elore beharangozni.
Ugyanezt éreztem én is.
Persze tény, hogy nem kellett azért akkora szervert alávágni, mert majdnem mindenkinek van tv-je, de akkor is.

Tökéletesen megcsinálták.
Teljesen jól kiszolgálta azt a nézőszámot, amit kellett.

Egyébként ez lenne az etalon, főleg 2009 vége felé.
És ez mégis hír. Sajnos hírértéke is van.
szerintem is szuper, bár nem vagyok focinéző, de ez akkor is hatalmas pirospont. HH-val meg egyetértek a twittek integrálása kapcsán.

Hajrá!
miért ne hasítana a stream, amikor azért a többség a TV2-n nézte a cuccot. A Digi azért fagyott le nyilván, mert két perc alatt 500 ezren kattintottak rá. Amikor nincs joguk (szerdán) közvetíteni, akkor meg sehol nem lehet ismételten csak nézni. nagy húzás az lenne, ha akkor is lehetne meccset nézni, amikor a tévében nem. ettől persze még az oldal szép és tényleg kulturált. a TV2 napjain tényleg értelmetlen mással próbálkozni neten, bár a látogatottsági adatokból kiderül, hogy negyedóránként mindössze 5 ezren kattintottak a TV2 streamjére, amit azért bírnia kell a cuccnak :) ezt még a sorsolás óránkénti 15 ezre is túlszárnyalta, nem is beszélve a Digisportos számokról...
kar okoskodni addig, amig nem tudjuk h hanyan neztek az egyik meg a masik streamet.
@hírbehozó: mivel a streames oldal is a TV2 alá van bekötve, következtethető a látogatottság, abban tévedtem, hogy nem 5 hanem 6 ezer volt az negyedóránként twitpic.com/jpll7
bbc koppintás. ezzel együtt kulturált. gratulálok. a twitter csatornát meg nem kell moderálni.

hanem a "bl@tv2" követőit kell viszont követni. aki csúnyán beszél, azt meg nem kell. egy idő után kialakul a kulturált csapat. vagy nem alakul ki. ezt nem lehet tudni. de meg lehetne próbálni. a facebook meg valami képfeltöltős sztorira való. aki kinnt van a meccsen az fényképezzen.

amúgy ez a közeg átmenetileg van az interneten, a twitter az on demand tévé (set top box), a facebook a telefon kiegészítője. szóval az internetről pár év alatt el fog tűnni social média, de addig is lehet ezeket a dolgokat használni, hiszen ingyenesek.

reklámozni nem szabad rajtuk, meg alkalmazást fejleszteni. ki kell használni, hogy léteznek. és aztán el kell őket hajítani. pont úgy, mint egy papírzsebkendőt, vagy hogy profánabb példát mondjak, a vécépapírt.
Azt a részt nem nagyon értem, h a twitteren miért nem lehet reklámozni...Mint a rádiós reklám: rövid és lényegre törő, ráadásul nem vmi vírusos oldal nyílik meg(új tab/ablak), hanem egy olyané akivel a tv2 szerződést kötött. A twittert csak nem moderálja az UEFA.
Ha nem működőképes, akkor vki elmondaná, h miért?
@CsaaBee
lehet. csak ki fog egy reklámcsatornát követni. amikor jön a reklám a tévében, akkor az esetek többségében nem odakapcsolsz, hanem elkapcsolsz.

és látod a twitter ilyen tévés cucc, annak a kiegészítője. mint a fenti screenshot is mutatja. mindenki örül, hogy milyen jó ott jobbra az a kommentátor állás. csak bárki tolhassa a rizsát, ne csak hajdú pista, meg a dagi gyerek (méhes gábor).

szóval az ilyen csatornában nem kell reklámozni, mert az egy közösségi csatorna, és annak non profit módon kellene működnie. a közösségi csatornából nem kellene reklámcsatornát csinálni, abból nem kell kivenni százcsilliót. az amatőr tartalom nem arra való. civilizált ember nem akar meggazdagodni az aszfaltrajz versenyen. a fasz marketingesek vannak megőrülve ettől, hogy ez az új aranybánya. hogy ezeknél semmi se nyereségesebb csak a koka ültetvény.

de ez egy nagy szavalóverseny. abba meg nem kell reklám. non profit módon kell működtetni. szerény véleményem szerint.
@[nev]: Nem konkrétan a meggazdagodásra gondoltam, csak a lehetőségre. De akkor ötlet elvetve:)
Úgy érzed lehet lehet mintha 2009ben élnél de a tv2 oldalainak védelmi szintje a 2000-t se üti. Az télleg ciki mikor töb mellékoldala benyeli az sql beöntést ;)
Nem akarok unnepronto lenni, de en a meccset kievben, ueaf.com-rol, 2.2EUR-ert ugyanezen a feluleten neztem, csak a kozvetites angol volt es a TV2 logoja helyett az ukran TV adoja volt + nem volt twitter hanem reklam. A meccsek felehez volt ukran kommentar is (szerencsere ehhez nem, csak angol :)

szoval az infrastruktura leginkabb UEFA es nem TV2 szerintem, ettol fuggetlenul az hogy nem szartak ra hanem megcsinaltak forditast, integralast sajat sitejukkal, az dicseretes.

Gabor
uefa.com termeszetesen.