SMO helyett: profi vírusmarketing

A TechCrunchon egy vírusmarketingben járatos vendégszerző két éve azt vette végig, hogy ők hogyan készítettek sikeres vírudvideó kampányokat.

A téma ugye őjból aktuális, hiszen egyre többet beszélünk arról, hogy a közösségi média hogyan és mennyiben használható hatékony marketingeszközként. Eddig egy jó példát tudunk, és ez pedig a vírusmarketing.

Akit érdekel, olvassa végig a postot odaát, megéri. Akik épp sietnek valahova, azoknak összefoglalom pár mondatban azokat a részeket, amik szerintem érdekesek.

Videókészítésnél az alapdolgok: 

  • rövidség (15-30 másodperc)
  • egyszerű tartalmi elem, ami könnyen remixelhető
  • ne legyen hirdetésszerű
  • megdöbbentő legyen (mindenképpen keltse fel az érdeklődést)
  • hamis, figyelemfelkeltő szövegek (irányítsa a figyelmet a tartalomra, minden áron)
  • szex (szexi csajokkal mindent el lehet adni)

A lényeg, hogy a videó koncepciója illeszkedjen a megrendelő hirdetni kívánt termékének élményvilágába. És ne direkt utalásokkal operáljunk.

Ebből lesz tehát az alapanyag. Ezt követően el is kell terjeszteni a YouTube-on. A szerző szerint a napi toplistára kell felkerülni, úgyhogy a videó elterjesztésére nagyon kevés az idő. Tolni kell, tolni kell, tolni kell: blogokra akár pénzért kitetetni (PPP), megosztani mindenhol, ahol lehet. Álthreadeket indítani a videó kapcsán, barátokat, ismerősöket bombázni levlistákon, közösségi szájtokon a videóval.

A videó címében használjuk az "exkluzív", "kiszivárgott", "színfalak mögött" és egyéb fordulatokat. A videó thumbnailképe pedig legyen jó minőségű, és legyen jól látható rajta egy alak vagy arc. Optimális esetben egy szexi nő, de legalább egy emberi arc.

Amúgy ezt a thumbnailgyártási módszert megfigyelhetjük fotómegosztó szájtokon is. Ha megnézitek a Flickren vagy Indafotón publikált képeitek statisztikáját, valószínűleg ti is azt fogjátok látni, hogy azokra a fotóitokra kattintottak többen, amik arcot ábrázolnak.

A postból kiderül, hogy nem szabad kislányoskodni, ha az ember jó vírusvideó kampányt akar csinálni. Plusz gyorsnak is kell lenni, és nem kell félni attól, hogy egy csomó fake accounttal álpárbeszédeket generáljunk egy adott téma (videó) kapcsán.

Jó, ha egyszerre több videóval is támadunk. Mert az emberek, ha valami érdekeset látnak, szeretnék még többet kapni ugyanabból a tartalomból.

Mindez felhasználói szemmel nézve talán túl embertelen, gépies és számító. Ugyanakkor ne feledjük, hogy az agresszív marketingkampányok éppen az általános emberi természetre építenek. Vagyis ha mi nem harapnánk az ilyen egyszerű trükkökre, akkor ezek a módszerek sem működhetnének. De működnek. Mégha nem is olyan nagy százalékban, hogy érdemes lenne vírusvideó gyárakat felhúzni.

Ne feledjük, egy amerikai marketingcégről beszélünk, ahol a nagyköltségvetésű kampánynak is mindössze 100 ezres látogatószám a célja. Csodák nincsenek az instant művészetben, vagyis a reklámszakmában sem.

Címkék: marketing viral smo
2009.10.29. 20:05. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

"szexi csajokkal mindent el lehet adni"

Ez nem inkább az olyan tartalmakra igaz, amit inkább férfiak fogyasztanak? A nők nem a szexi férfiak képeire buknak inkább?

Bár a mai világban.... :P
@agyvihar: az összes női magazin címplapján nők vannak.
XXI századi Machiavelli. (Az eredetit is szerettem)
a nők több nőt megbámulnak mint férfit, és alaposabban. a rivalitásnak sokkal nagyobb a hajtóereje a fejlett társadalmakban, mint a szexcentrikusságnak.

vírusmarketinggyár: kreatív csapat, elvetemült ötletek, szakmai háttér és eszközerőforrás. csináljuk!
magyarországon van vírusmarketingben járatos szakember? keressen meg :)
szóval pornó klip, amiben viccesen feldarabolnak valakit?
ezek elég alap dolgok, számomra inkább az az érdekes, ami a thumbnailes arcképes-alakos részről szól. esküszöm meg kéne keresni azokat a kutatásokat, ahol a fogyasztói döntést vizsgálják mondjuk egy ilyen felületen, mint itt jobbra lent a google friend connectje, melyik thumbra kattintanak a leghajlamosabban és miért. legyen nőalak, arccal, látszódjon valami részlet, a háttér legyen piros de ne túl erős szín, stb, és végül összerakni a tökéletes killer vírusvideót ilyen alapon. nagyon elrugaszkodott? pedig szerintem nincs messze...
Szerintem ez nem marketing, hanem opportunizmus.
Háát nem is tudom...
Lehet, h megnézem a filmet, v tetszik is (pl. bravia film király, igaz nem vírus volt), de attól nem veszem meg a terméket.
Másoknak elég ha a TV sopba' látják, és már telefonálnak is...

Szal. szerintem egyénfüggő erősen.
@◄ViZion: a viruskampány nem akar direktben eladni
hypeot akar generálni
pont par napja mutattak, mondjuk kisse
mas a szint :) -> ikontent.hu/tacepao/milyen_ugyes.jpg
ViZion,
Egy brand ismertsege egy dolog, az, hogy veszel-e a szarbol az egy masik.
Barmilyen hihetetlen, meg en is tudok 4-5 mosopor reklamot, pedig meg sose vettem. Ha egyszer majd kell, tudom, hogy mejik fejjerit. that's all there iz.
>4-5 mosopor reklamot,
helyesen 4-5 markat.
Szerintem ez nem embertelen, hanem szimplán csalás. Amit nem ment, hogy az általános emberi természetre épít, mert minden csalás ezt teszi. Amíg egy-kettő van belőle, lehet csodálkozni rajta, hogy hű, de ügyes, de ha majd tanítani fogják, és minden majom ilyen eszközökkel fog dolgozni, és nem lesz egy rohadt videó a neten, ami valódi lenne, akkor majd lesz rá törvény. Mostanság ennél sokkal finomabb dolgok kapcsán beszélnek reklám etikáról. Vírusmerketing kapcsán csak azért nem, mert még nem tömeges, és nem éri el az ingerküszöböt a kellemetlensége.
@blc27: sztem ez nem opportunizmus, hanem gátlástalan csalás.

amúgy:

"Ne feledjük, egy amerikai marketingcégről beszélünk, ahol a nagyköltségvetésű kampánynak is mindössze 100 ezres látogatószám a célja."

ez mekkora vicc már. egy pesti metróhirdetéses kampány kijön párszázezer forintból, és veri ezt a reachet. ennyit a webes marketing túlhypeolásáról..
@Art Mooney: Pontosan mire gondolsz itt? Anno nézegettem, és a metróban irdatlan összegekért mérik a felületet...
@A Hannibal Lektűr-attitűd: @ave:
Követem az ipart, marketing területen dolgozom (mondjuk rá), láttam már vírusfilmet, de egy brandot sem tudok mondani. a legtöbb TV reklám is olyan mintha kakaóra innál vodkát: átfolyik az emberen...

Még mindíg a leghatékonyabbnak az igényesen kivitelezett, vicces, nézhető reklámokat tartom. Mert azt meg is lehet nézni.

Pl. itt a csaj, aki a férje cuccait áulja... ki a picsa ez? Első blogpostban (én innen ismerem, aki ilyesmit küldene azt már rég spamlistára tettem...) kiderült, h kamu, az embereket nem is érdekelte tovább. Mondjuk ez sz¤rul is volt kitalálva, de sebaj. Bár ezt a brandot (muhaha) +jegyeztem: íbéj, vagy addel vagy mia franc.

Célközönség vagyok-e? :)
YouTube?

Tay Zonday szereplésével kell készíteni reklámot, vagy egyéb YouTube sztárokkal.
Vagy egyéb celebekkel.

Vagy: milyen volt már Sziget reklámvideó, na azt kézről kézre adták, egy darab nő vagy szex nem volt benne.

Legújabb: csináltass amatőrökkel reklámvideót a cégedről. Akiét a legtöbben megnézik, az kap 100.000 Forintot.

Másik: csinálj pályázatot, ahová gyerekek fényképeit fel lehet tölteni, majd szavazási verseny kezdődik.
Ekkor a versenyzők az összes netes ismerősüknek elfogják mondani, hogy az xy cég honlapján kell szavazni. És máris kapja az oldal a találtatokat. Ezzel klikkszámot lehet növelni, vagy 1000 szavazóból 10-20 vesz valamit, vagy megismeri a céget.
@HalivudEstevez:
A gyerekest elsütöttük, az működik, viszont sajna a projectnek nem volt igazi gazdája, és így díjak, stb. sem igazán... Hát a végére majdnem visszanyalt a fagyi.

Ezt a reklám csinálást mások is használják, pl. ott a tepsi kóla, h küldj videót... aztán ha van egy jó ötlet (a sok ezerből egy-két 5letes tutira van) azt kidolgozzák, továbbgondolják.

Fotopályázatok is ilyenek, küldöd a képet, mert 1. díj egy jó gép, a 2., 3., etc. díj meg egy csomag cukorka... sok ezer kép, aminek a jogairól a fotós le is mond a nevezéssel... lol. Kb. 2-300 ezer Ft-ból lesz egy használható fotobázisuk.
"Álthreadeket indítani a videó kapcsán, barátokat, ismerősöket bombázni levlistákon, közösségi szájtokon a videóval."

azt hiszem, ez kimeríti a spam fogalmát. kb. mint a "küldd tovább" ppt-k emailekben.
Mindössze két éves ez a cikk, akkor ez most a "még szinte friss" kategória?

Biztos csak az én hülyeségem, de az interneten 2 év... sok idő. Vagyis inkább rohadt sok idő.

Mit szólnánk vajon, ha a mai újságban azt olvasnánk, hogy leomlott a berlini fal?

Megáll az ész.
@ggPeti: egy modszerrol szol a post. ami annak kapcsan merul ujra fel, hogy az smo mellett/helyett milyen marketingeszkozok tudnak sikeresek lenni a kozossegi mediaban. az smo maga, mint fogalom 2005-os. elmeletek, elkepzelesek, modszerek szavatossaga nem percekben vagy napokban merheto.
Akit érdekel ez a téma, az javaslom időzzön el kicsit Tim Street honlapján/blogján - 1timstreet.com/blog/category/viral-videos/
2 éves vagy nem 2 éves szerintem attól még működhet, persze a kérdés az, hogy mennyire tervezted meg a kampányt. Mi a célod az egésszel, ismertség, vagy eladás is?

A célozott marketingben az a jó, hogy nem kell tömegekhez szólnod, csak a célcsoportodat megtalálni.

Kérdés még az is, hogy mik a célcsoportod igényei? Vagy csak ez a terméked és aki veszi veszi? :-)
másra is használható az a közösségi médija mint vírusmarketing :) tudok adni pár tippet, akinek szüksége van rá