Mit várunk 2010-től? (1. rész) - A mobilplatformok

Így év vége felé sokkal jobban körvonalazódik, hogy mi várható jövőre. S ennek tükrében könnyebb is kicsit összeszedni a jövő évre vonatkozó várakozásokat, mint tavaly ugyanilyenkor.

Mindenekelőtt kezdjük pár olyan mantrával, amiket már idén is mondogattunk, de várhatóan jövőre még többet fogunk. Az egyik ilyen a mobilalkalmazások, és eleve a mobilplatform előretörése, fontossága.

Nagyon érdekes lenne visszatekinteni néhány évvel korábbra. Merthogy ugye nincs semmi új abban, hogy úgy gondoljuk, egyre többen és egyre több mindenre fogják használni telefonjaikat.

Ami változott, az maga a platform - hála az iPhone-nak és az androidos telefonoknak. Mindkét platform igen jó törekvésnek bizonyul arra, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki egy viszonylag kis méretű kijelzőfelületből, viszonylag gyenge hardverből.

Ne feledjük, hogy kialakulóban van egy masszív réteg, mely már ilyen, vagy ehhez hasonló platformokon kommuniál. És a fogyasztók megjelenésével párhuzamosan jelenik meg egyre több fejlesztés ezekre a készülékekre.

iPhone-ra fejleszteni érdekes. Androidra fejleszteni is érdekes. iPhone-on és androidos (HTC, Samsung, Motorola, Sony Ericsson stb) mobilokon pedig jó dolog jó alkalmazásokat használni. Ez a piac pedig jelenleg is dinamikusan növekszik, és várhatóan 2010 lesz az az év, mely komoly áttörést hozhat.

Az Android jó esélyekkel indul jövőre ahhoz, hogy a vezető mobilplatformmá válhasson. És lesz új iPhone is. Valamint abban is biztosak lehetünk, hogy a piac hagyományos királyai - így például a Nokia - sem lesznek tétlenek. Pörgés van.

Már korábban is említettük, hogy a mobilfejlesztés reneszánszát éli. És egyre több olyan jó fejlesztőt szív fel a piac, aki képes iPhone-ra vagy androidra klassz alkalmazásokat fejleszteni. Akik azon gondolkodnak, hogy programozói tehetségüket hogyan kamatoztathatnák, minden bizonnyal jól választanak, ha a mobilplatform felé is nyitnak.

Akik már ezen a vonaton ülnek, csatlakozzanak bátran az iphone-os, illetve androidos fejlesztői közösségekhez.

Persze nem elég csak mobilra fejleszteni. A nagy tömegek továbbra is laptopokon, netbookokon, asztali gépeken érik el avilághálót. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy az, aki ma vagy holnap webes projekten töri a fejét, fel kell, hogy készüljön arra, hogy legalább ennyi erőfeszítésre lesz szüksége ahhoz, hogy jó iphone-os vagy androidos alkalmazásverziót, szájtverziót fejlesszen.

És végi összefoglalónk második részében éppen erről, vagyis a webre fejlesztésről és a közösségi szájtokról lesz szó.

Címkék: dev mobil iphone android
2009.12.31. 10:56. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spam, de végülis témába vág: :) aktívan keresünk Ustreamhez iPhone és Android fejlesztőket! (felho@domain)
És ami méginkább témába vág: szvsz jövőre még nem fogja az Android megverni az iPhone-t, de hosszabb távon van rá esélye. Olyan igazán fasza Androidos telefont se láttam még, plusz szvsz az iPhone táborban több a kíséletező kedv is, ezért talán elsődlegesen arra éri meg fejleszteni.
@felho Állandóra vagy projektre?
@Hodicska Gergely:
szerintem nincs esélye. nyílt forráskódú oprendszer még sohasem volt piacvezető. sohasem. az a törölköző bedobásást jelenti gyakorlatilag.

a kernel a fejlesztők számára szabadon hozzáférhető (nyílt forráskódú). tehát minimiáls mérnöki szakértelemmel rá lehet írni azt, hogy samsung, vagy azt, hogy sony. vagy akár ezt: ustream.

a nyílt forráskódú fejlesztések ha sikeresek, akkor rendszerint tovább osztódnak, vagy mutálódnak. ha egyetlen linux disztribúció lenne, már rég verve volna a windows, csak ugye nem egy van, hanem egy tucat. ezért a linuxnak esélye nincsen.

olyan megoldásnak van esélye piacvezető szerepre, aminek a specifikációja szinte teljesen nyílt, az implementációja viszont szinte teljesen zárt. az iphone ilyen. az android meg pont ilyen. az iphone esélyes, az android pedig esélytelen.

persze nem muszáj ezzel egyérteni. búék.
ejnye. [...] az android meg pont nem ilyen. [...]
@[nev]: van ahol a Linux piacvezető. bár nem egy disztró, hanem a linux mint rendszer.

amúgy a windows mobileal mi van?
@charlie:
felteszem a szerverekre gondolsz. mondjuk ott sem linux van, hanem inkább unix. a szerver oldali linux disztribúciók unix disztribúciók valójában. a unix meg egy egyetemi projekt, és az alkotóknak nincs kedvük szétperelni az összes linuxos vállalatot.

szóval ez egy kivétel, igazad van, ha úgy vesszük. de ha jobban megnézzük a szerver oldalon a linux most sem piacvezető, mert a google az.

az kétségtelen, hogy a google nem vásárolható meg mint termék (szoftver-hardver kombó). pontosabben megvásárolható egy részben, csak senki sem veszi meg, mert minek.

a google ott baszta el, hogy nem a google mini lett a vezető terméke, és nem tette a hálózatát elosztottá. mondjuk simán megteheti még. és nyilván erre is fog kényszerülni amikor a válság begyűrűzik ázsiába, és a hardver árak az egekbe szöknek. akkor a hálózati szolgáltatásának könnyűsúlyú változatait fel fogja telepíti egy 1u magas szerverre, és különféle változatban eladja.

a google mini ma egy crawler. de lehet google mini webszerver. és lehet google mini levelező és naptár. és google mini médiaszerver, mini youtube. és akkor azt megveheted és betolhatod az adatparkban egy szerkrénybe. és akkor elosztott módon fut az egész google.

ezt még nem lépték meg. és a vicc, hogy ennek ellenére piacvezetők. és pontosan azért, mert versenytársaik leginkább nyílt forráskódúak.

---

az állításom fordítottja meg nyilván nem igaz. tehát attól még hogy valami zárt kódú nem feltétlen piacvezető.
Bárcsak lenne egy ilyen mobiltelefonom és bárcsak megérné rá előfizetnem, hogy tudjam követni az eseményeket, de én már a WAP-nál feladtam, a munkahelyemen van net, otthon van net, a kettő közötti fél órában meg offline olvasok (könyvet :D), így nemigazán érzem, hogy igényem lenne rá.

Szerintem - főleg itthon - az okostelefonok tömeges elterjedése még kicsit váratni fog magára.
Úgy hallottam, hogy jövőre a voda és pannon is fog forgalmazni iphone-t, valószínűleg meg fog ugrani az eladások száma. Az android és iphone versenyben szerintem az ár fog győzni, ha kb egyárban lesznek az android és iphone telefonok, akkor azért a többség az iphone-t fogja választani. Melyikre lesz több és jobb alkalmazás az is számítani fog, de szerintem itt elég kiegyenlítődött lesz a választék, mivel ami egyiknél sikeres lesz azt a másiknál lefogják copyzni és fordítva. Talán csak az fogja befolyásolni, hogy melyik telefon fog többet tudni, ha az iphone bírni fogja a versenyt, akkor hosszútávon inkább rá tennék. A mostani 3gs is tökéletes :)
Még valami, lehet tévedek, de ha mindenki iphono-s lesz, akkor az itunes egy remek mobil fizetési eszközzé válhat, vagyis későbbiekben nem csak iphone-os alkalmazások kifizetésére lehetne használni, hanem működhetne egy paypal jellegű rendszerként. Lehet az iphone a későbbiekben a tömegbe invesztál, vagyis igyekszik majd iphone android árversenyben nem a premium árkategóriában maradni. Valami olyasmit képzelek, hogy különféle netes szolgáltatásokat, árukat pár év múlva megvásárolhatunk így : Pay via iphone :)

Szerintem nem lenne hülyeség
Eddig nem érdekeltek az "okostelefonok" (milyen hülye szó ez már) és egy sima Razr-ot használtam. Aztán az megdöglött és vettem egy Samsung Galaxy Spicát magyar nyelvű Androiddal, eredeti iGo My Way-el, 800 MHz-es procival, DivX és Xvid AVI lejátszással. Beszarás jószág ez, iszonyat sok free alkalmazással és még több fizetőssel (a Android Market fizetős része nem működik Mo.-n!) Az is vicces, hogy sok warez site működik kizárólag Androidos fizetős appokkal, ha nagyon akarod mindent megalálsz. Viszont nem tökéletes a dolog, volt már spontán reboot és SD kártya kidobás-visszavevés, ami azért béna, bár basztattam iPhone-t az meg simán lefagyott többször is, úgyhogy az se jobb egy fokkal se. Hamarosan kijön rá a Android OS 2.1-es is, hátha az orvosolja a bénázásokat. Ja és faszán lemerül ha gyötröd, hiába az erős aku.
Nem várom, hogy 2010-ben végre megnyílik a fizetős Android Market a magyar fejlesztők számára, sajnos, közel egy éve semmi sem változott ott.
En csak almodozom. Megfizetheto (40-50k) es jolhasznalhato, okos androidos telefonrol. sok-sok free app-pal. es persze valami hasznalhato mobilnetet, mikor nem kell aggodni 1 youtube video miatt,h gatyam is ramegy ...
@freelove.hu:

Az iPhone 3gs messze nem tökéletes. Például a ha a következő verzió csak (!) annyit hozna, h kétszer többet bírna az aksi, már kellemetlen érzéssel dugdosnám napi 2-3szor töltőre a telefonomat. Szoftveres ezt-azt nem sorolok. A használati idő mellett, amivel nehéz mit kezdeni, hogy ez a kütyü.. ez egy "hímestojás". És ha úgy is kezeled, előbb-utóbb akkor is "megrepedezik". Mert ez egy használati tárgy. Pl.: tegnapi buliban ültünk a konyhában, telefon a zsebemben és tokban, de kicsúszott a tokból és így a zsebemből is (mörfi), fél méter zuhanás a linóleum (puha) padlóra és már úgy néz ki az egyik sarka, mintha késsel kapirgáltam volna. Ha vmi hasnonló eset beton végződéssel, mert... akármiért? Akkor? 100-150K ki az ablakon? (Még a héten veszek rá egy kemény tokot is, ha ettől csúnyább is lesz, akkor is). Szóval, ha a szép dizájn mellett mégis vmi masszívabb külsőt kapna, az elég hasznos lenne.

@nyünyüce:

Attól, h egy Samsung vagy egy iPhone csinál vmit, az még nem jelent semmit. Úgy értem: semmit. Én 4 hónapja nyomogatom, szoftverfrissítés, rengeteg alkalmazás, és még egyszer sem fagyott le. Na bumm. De hogy te megnyomogattál egyet, és az állandóan, akkor ez úgy általában egy "nem jobb" valami? (Értem én, hogy a saját szemünknek hiszünk, de azért haladunk afelé.. hogy ne csak erre kelljen hagyatkozni - pl webisztán :D).

@bigyibogyo:
Sztem te sem használtál még mobilnetet. Vagyis: még nem használtál mobilnetet :). 1gigás csomagom van, és még soha fel sem merült, hogy esetleg már "oda kellene rá figyelnem". Ha csak telefonon használod, szinte sansztalan vagy túllépni (ha esténként youtube dömpinget tartasz - na még akkor is).
@smity: kiveve ha frissit a windows, a vitus irto, parszor ranezek index cimlapra, hasznalom munkara es youtube -on hallgatok zenet.
semmi extra, alap dolgok amire a netvalo. 1 het alatt bedaralnam az 1gb-t.
nagyon ritkan hasznalom valoban, pont ezert.azert van,h ha upc benazik akkor is tudjak dolgozni.
@bigyibogyo:

Én is szoktam gépen használni (mert a UPC...). A windows ne frissítse magát(mondjuk soha :)), a vírusírtó kérdezze meg, h mikor akarom, h frissüljün (hát nem akkor mikor mobilnetezek).

És igaz, zenét sem csak youtube-on hallgatok, ha a gépemnél ülök.

De amúgy értelek. Amit írtam, azt főleg a telefonos használathoz írtam. (Amivel én elégedett vagyok, amellett h kaptam egy majdnem teljesértékű mobilnetet, ha esetleg megkívánná a laptopom.)
Azért a világ legtöbb telefonján futó szoftverét nem megemlíteni elég gáz. Symbian rendszer jelentős átalakításon esik át aminek a végeredménye egy elég komoly nyílt rendszer.. Emellett a Maemot se írnám le hisz idéntől az összes N sorozatú Nokia ezzel az oppal fog kijönni.

Iphone meg nevetségessen szar gép kivéve marketinget ami mögötte áll.. Nem hiszem, hogy hosszútávon (sztem rövidtávon se) versenyezhet a szoft egy Android,Symbian vagy Wmobile szoftal (pl flash támogatottság amire az almások persze azt mondják: nekik nem kell (ja igen itt nem a honlapok flash részeire gondolok hanem pl a flashlite alkalmazásokra)). Hardwer szinten vannak követhető részek de alapvetően ott is elég súlyos problémák vannak (lásd az akksi)

Elfogultan zéró utánnajárással elég gáz cikket írni egy ilyen témáról..
Mástéma: Mit szóltok hogy a Google hulló almával ünnepli Newton dec 25.-i szülinapjának N-edik évofdulóját? És ahhoz hogy leleplezték a Google Nexus One mobiltelefont, ami az iPhone riválisa lehet majd?
nezem ezt a videot
es minden egyes scrollra csak annyi jut eszembe hogy mennyire izlestelen

ha valaki nem iphonera fejleszt akkor alapbol nincs esztetikai erzeke? ez a feltetel?

es meg rosszabb hogy a kozonseg nagy reszenek nincs igenye a szep feluletre, pl. epp a napokban futottam bele arcokba akiknek a vlc felulete es tudasa a csucs, a plex nekik felesleges csicsa
lol
Csak egy gondolatmenet erejéig...
Bécsben élek, vettem előfizetéssel egy Omniát majd másfél éve. Előfizetéssel 99euroba került és a havidíjam 25euro volt. Mindez magába foglalt 1000db Európai sms-t, 1000perc ingyen hívást Európában bárhová és 2Gb adatforgalmat neten. Windows 6.1 platform. Nekem tökéletes rendszer. Nem azért mert nincs náls jobb, hanem mert szeretem a kihívásokat :))
Registry módosításokkal, RapidShare-val a tökéletes jószág lett. Az Iphone után szerintem WinMora vagyis Pocket Pc-re van a legtöbb program. Csak nincs bereklámozva. Mindegy csak azért rondítottam be, hogy látni lehessen az országok közötti mobilszolgáltató piac eltéréseit. Végszóra még annyit, hogy a net HSDPA-n jön így közel olyan jó, mint a lopott wifim a PC-n :))
További szép napot ;)