Újabb Facebook ráncfelvarrás: a first view jegyében

Lassan mindenkinek frissül a Facebook accountja, és láthatóvá válik pár kisebb módosítás a felületen. Az egyik fontos változás, hogy a bejelölések, az üzenetek és az értesítések felkerültek az egyik legfontosabb helyre, a logó mellé. Igaz csak ikonként, viszont ha valamelyik menüpont alá új tartalom érkezik, akkor feltűnően piros lesz. Szóval extra kiemelt helyre került mindhárom aloldal.

A második legfontosabb változás, hogy a bal hasábba felkúsztak az éppen online tartózkodó ismerősök. Ennek a módosításnak vélthetően az az előzménye, hogy a facebookerek eddig nem használták intenzíven a cset funkciót. Úgyhogy a mostani felületátalakítással egy kicsit még jobban a felhasználók szeme elé tolták ezt a fícsört.

A középső hasábban is ledolgoztak egy korábbi bénázást: a felhasználók nem értették a megkülönböztetést News Feed és Live Feed között, és valószínűleg nem is használták elég gyakran. A mostani verzióban új nevet kapott a kiemelős és a friss hírfolyam: "Top News", "Most Recent". Szóval a gombok nevei az új verzióban sokkal egyértelműbben utalnak arra, hogy milyen tartalmakat is fogunk látni, ha rájuk kattintunk.

A negyedik fontos változás pedig az, hogy a középső hasáb fölé került a keresőmező. Vagyis a Facebook kiemelten fontosnak tartja, hogy a felhasználók ne csak nézelődjenek, hanem keressenek is a tartalmakban. Meg ugye amióta a Bing találati listája is benne van a Facebook találati listájában, gondolom a Microsoft is egyre jobban tolta őket ebbe az irányba.

A mostani változások nem radikálisak, inkább finomaknak és átgondoltaknak mondhatók. Mind a négy változtatás azt eredményezi, hogy first view-ban, vagyis az első képernyőn több információt kapunk, mint korábban. Ez pedig a netbookok korszakában fontos és indokolt változtatás.

A tartalommegosztás erőltetéséről visszakerült tehát a hangsúly a barátkozásra, az ismerősközi kommunikációra. A kilépés gombot jól el is dugták, hogy sose jusson eszünkbe abbahagyni...

Címkék: dizájn facebook revamp
2010.02.06. 16:27. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nekem még mindig a régi felület jön be. Pedig már nagyon kíváncsi vagyok ám....
nekem is a régi van, én is megnézném már az uj rendszert...
(de legalább nem áll le az rendszer 3,4 órára mint iw.. -n :) )
Nekem most először tetszik a facebook arculata. Kifejezetten jó irányba fejlődtek. Remélem a jövőben a képkezelést is fejlesztik, nem tetszik, hogy lapozásnál újratölti az oldalakat és az sem, hogy fizetség ellenében nem lehet reklám nélkülivé varázsolni :) ez igaz a YouTube-ra is...
Szerintem ezen hamarosan változtatni fognak egy kicsit. A jobboldali függőleges keretcsík és a posztok közötti hatalmas üres rész miatt eléggé furcsa. Hiány érzete van tőle az embernek.
Tök jó lenne számolni, hogy ez a Facebook hányadik változtatása. Egyébként, ebben az esetben, a jó irányba tették, lassan eljutnak oda, ahol a regisztrációm idején, 2007-ben tartottak.
Tök király, hogy az illusztráció közepén (két közös ismerősnek köszönhetően) véletlenül az én bejegyzésem van, hogy új profilképet tettem ki. És ráadásul gyönyörűen rímel a poszt címére is ;) kösz :)
Tudom, hogy a webisztán nagyon szereti a Facebookot, de azért a média-egyensúly :) miatt ez a hír is belefért volna mostanában: "Úgy belassult a Facebook, ahogy csak az iWiW szokott".
www.hwsw.hu/hirek/43832/facebook-szerver-iwiw.html

Persze nem új ez, hanem kb. két hetes hír, de akit nem érdekel a cikk, annak is tanulságos, hogy a facebook függő népek a twitteren siránkoztak erről...
@webdesign: ha kurzorbillentyűkkel lépdelsz a képek között,akkor nem tölti újra :)
Egyébként meg adblock :) A szeretemoldalakon nem szívesen blokkolok, de a facebook használhatatlanul belassul a reklámoktól.
Hát én nem vagyok megelégedve, mert a bal szélső menüből eltűnt az "Oldalak" és így hogy fussam át azoknak az oldalaknak a híreit egyben, aminek "rajongója" vagyok... ?
Nekem még mindig nem elérhető, viszont cserébe a News Feed is meghalt!:-/
Én a főoldal keretezésével nem vagyok megelégedve, rengeteg kihasználatlan tér van a két oldalon és én csak 1280 alól nézem.
az új elrendezés jó, csak éppenséggel nem működik. nagyon bízom benne, hogy átmeneti. ami nagy negatívum, hogy a kedvenc lapjaimat csak nyakaterekert kerülővel tudom csak megnézni :(
akkor csak nálam a régi még mindig?:/
máshol is feltettem már a kérdést, tényleg érdekel: a státuszüzeneteket ti hogyan éritek el?
tehát csak (!) a státuszüzenetek listázása hogyan történik?
mert nekem eddig 1 klikk volt, most pedig 2 :(
@[m]&[m]: nálam is még mindig. good old facebook.
Mázlisták, akiknek még a régi van. Ennyi.
Mi alapján választja ki a facebook, hogy valami főbb hír, vagy sem? Mert egész nap a neten lógó ismerőseim hülye kvízjátékait is főbb hírnek veszi. Pedig ez egy jó funkció lehetne, ha tényleg a számunkra fontos híreket adná ki valami bejelölés vagy algoritmus alapján.
épp most befrissült, (végre?)
@zero: És nem csak az, hanem a többi is (állapotfrissítések, fotók...). Én csak azokon keresztül használtam a fb-ot (még a sorrendjüket is megváltoztattam a bal oldali oszlopon), mert k*rvára nem vagyok kíváncsi a kvízekre, s arra, h ki lett a F*sz rajongója, meg ki kinek lett ismerőse. Hála az új felületnek, most az arcomba ömlik ez a sok szar.

Köszönöm Szépen Facebook.
@HTamas: és ha elrejted/letiltod azokat az alkalmazásokat amik nem érdekelnek? mert akkor nem is fognak a híreknél megjelenni! én így csinálom!
@Atikusz: Aha.. Bizonyos rajongói oldalakat már el tudtam rejteni, de nem tudtam, hogy a más által használt alkalmazást is le lehet tiltani. Úgy tűnik, működik. Köszi!
az email címek nem védett formában jelennek meg. ez az újítás "velejárója" vagy bug? másnál is ez van?
@Atikusz: Nálam nincs ilyen.
@HTamas: Én az iSmile allkalmazást tiltottam le. És kisoktam tölteni a kvízeket.
Ja, és én kifejezetten SZERETEM látni a kvíteket.
@Atikusz: Nálam is így van "dd" tag-ek közé szorítva, plain text. Miért is jó ez?
@kisPocok: ez itt a kérdés! biztonsági okokból nem éppen előnyös!
@kisPocok: ez itt a kérdés! biztonsági okokból nem éppen a legjobb!
Lehet,hogy csak az ismerősöd nem rejtette el az email címét.
@Macmini: nem értem. ez nem az elrejtésről szól. az én email címemet is így látom, meg mindenki másét. ha vki elrejti az email címét, akkor alapból nem is látszik.
@Macmini: az oké, h te szereted őket nézni, de talán jó lenne választási lehetőséget adni a júzereknek, nem rájuk zúdítani azt, ami esetleg egyáltalán nem érdekli őket.
@megváltó: Letiltod a quiz monstert, meg a másikat, és kész.
Ha nem sikerül, akkor sajnos egyanként kell letiltanod, ami lehetlen, mert mindigmlesznek új kvízek.