Vonalkód-alapú árösszehasonlítás az Árukereső iPhone appjával

Immár a második magyar árösszehasonlító szájt jelentkezik hasznos iPhone-alkalmazással. Múltkor az Olcsóbbat.hu, most pedig az Árukereső szolgáltat élő példát arra, hogy a vásárlási szokásokat nálunk is masszívan átalakíthatják az okostelefonok

Az Árukereső appja az iPhone kamerája által felismert vonalkód alapján azonosítja be az adott terméket, és mutatja meg, hogy hol tudjuk megvásárolni azt a legjobb áron.

Az Árukereső  alkalmazás segítségével a vonalkód alapján beazonosított termékekről a gyors döntéshez szükséges alapinformációkat kérhetjük le: bárhol letölthetők a termék adatai, rákereshetünk azokra az online boltokra, ahol megvásárolható, az ár összehasonlító funkciónak köszönhetően pedig hamar kiderül, megéri-e az adott terméket a kiszemelt árért megvenni.

Az Árukereső iPhone appja (AppStore link) jelenleg 60 ezer vonalkódot ismer fel. Elsősorban persze műszaki cikkek - például tévék, számítógépek, fényképezőgépek, nyomtatók - árösszehasonlítására alkalmas. Az iPhone mellett elvileg iPod Touch-on és iPadon is működik a cucc. 

Az androidosoknak viszont az m.arukereso.hu oldallal kell egyelőre beérniük. Remélem azért, hogy lesz erő és elszánás az Árukeresőben, és megcsinálják Androidra is a vonalkódos okosságot.

Sajnos tesztelni még nem volt módom az alkalmazást, de első hallásra nagyon ígéretes ötlet.

Mint egy korábbi magyar kutatás rámutatott, a rendszeresen internetezők 12 százaléka havi rendszerességgel vásárol a világhálón, több mint 40 százaléka pedig hagyományos bevásárlás előtt is legalább havonta információt gyűjt, árakat hasonlít össze a neten. Jellemzően a 18-29 éves korosztály, a felsőfokú végzettségűek, valamint a kisebb városokban élők vásárolnak online.

A hasonló mobilalkalmazások elterjedése alapvetően változtathatja meg a kiskereskedők életét. A plázázás és shoppingolás egyre inkább csak az áruk megnézésére és megtapogatására lesz alkalmas. Maga a vásárlás pedig nem feltétlenül ott helyben, a bevásárlóközpontban fog megtörténni, hanem a terméket a lehető legjobb áron kínáló üzletben. Ez a változás a vásárlói magatartásban persze jól jöhet azoknak a kereskedőknek, akik nincsenek jelen a plázákban, viszont folyamatos akciókkal rendre a legolcsóbbak közt tudják tartani néhány terméküket.

Címkék: magyar iphone app árukereső.hu
2010.04.12. 13:10. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fel is raktam gyorsan, a héten kipróbálom.
Lehet hülyeséget írok, de ha valami drága dolgot vesz az ember úgy is először a neten néz körül, egy párszáz ft-os valamit meg úgyse fogok vonalkód alapján keresgetni, de javítsatok ki ha tévedek :)
@butcher511: Olyan tuti előfordul, hogy könyvesboltban találsz (idegennyelvű) könyvet, amire azt mondod, hogy "húúú tök jó, akarom". Ha van nálad vonalkód leolvasó, akkor lehet, hogy végig gondolod, hogy ha itt veszed meg azonnal, akkor az ennyibe kerül, de ha a neten megrendeled, akkor meg amannyi...

Műszaki cikknél is előfordulhat. Van olyan bolt, ami drága, de meg lehet tapizni a mittom mit... mosógépet, de nem ott veszed meg, viszont kíváncsi vagy, hogy ha nem onnan, akkor honnan szerezd be.
"Sajnos tesztelni még nem volt módom az alkalmazást"
- miért nem iPhone-t vettél :D
"A plázázás és shoppingolás egyre inkább csak az áruk megnézésére és megtapogatására lesz alkalmas. Maga a vásárlás pedig nem feltétlenül ott helyben, a bevásárlóközpontban fog megtörténni, hanem a terméket a lehető legjobb áron kínáló üzletben."

Sok bringa bolt már ezért szívja a fogát, mert a webáruház, akinek nem kell bérleti díjat és annyi alkalmazottat fizetnie, olcsóbb árral tud dolgozni.
miert jobb megkeresni aztan lefenykepezni a vonalkodot mint beirni a keresobe az aru nevet?
Én tipikus példa vagyok erre: Meglátok valamit, ha tudom megnézem offline és utána rendelem online ahol a legjobb az ára. Szerintem nincs is ezzel gond.

Sőt, multkor könyveket vásároltam könyvesboltban, hazaértem és láttam, hogy az utolsó könyvet akár ingyen is megkaphattam volna ha neten vásárolom, azóta rendelem, úgy olcsóbb.
iPadon, kamera nélkül? hogyan?
először ezzel az ötlettel androidos környezetben találkoztam: scan.jsharkey.org/

egyébként ennek akkor több értelme lenne, ha meg tudnám nézni a közösség értékelését a termékről, esetleg a technikai leírását.
10ből nulla, elég harmatos, pedig volt közte minden.
hmm, a hülyés boltban volt, hogy megtiltották a vásárlónak, hogy utánanézzen a boltban a terméknek?
Jó lenne, ha szélesebb lenne a termékpaletta az adatbázisukban. Rákerestem három termékre, kettőt nem talált meg :(
valami webes, vagy javas, megoldás nincs?

gondolom nativ winmo-s nem lesz :(

(esetleg valami api, amin keresztül lehetne programot írni rá)
@t_m_s: Nem nagy cucc összedobni androidra se, van vonalkód olvasó lib, minden adott, csak sztem nincs olyan fejlesztő aki látja az értelmét időt pocsékolni erre :)

Egy dologra jó, az adott siteról írnak, ahogy ebben az esetben is. Jó marketing fogás :D
gyorsteszt:

Vonalkódokat gyorsan és helyesen felismeri, sok mindenen kipróbáltam, könyveket ismerte egyedül, mobiloknál 0/3, igaz 2-3 éves típusok, könyveket felismeri.
Hát ez érdekes egybeesés: amexrap.org/fal/partunk-elelmiszerbiztonsagi-programja Hogy épp ma tettem fel, az annak köszönhető, h erre bukkantam: redlaser dot com Több éve várok ezekre az app-okra, és végre itt vanna. Örvendezzünk, és várjunk az élelmiszeresre:))
@vadvi: Épp ez a vonalkód és az egyre gyakrabban megjelenő QR-kód lényege: hogy ne kelljen pötyögni. 1 másodperc alatt szkenelsz és már ugrik is a keresőre, míg ujjal bepötyögni időigényes (sőt az idegeket is nyírja, pl. egy boltban).

Az a másik pszichés nyomás viszont megemlítendő, hogy az egyes helyeken az engem közveszélyes bűnözőnek néző biztonságiőrök (van ilyen pl. Árkád írószerbolt) :-) hogy fognak reagálni ha én beolvasok egy vonalkódot. Tarkónlövés?!? :-)
@Váraljay Gabriel: Sztem félre értetted, arra gondolt hogy úgyis elsőnek gép előtt nézel meg/pötyögsz be valamit mielőtt megveszed, nem fogsz nekiálni ott keresgetni a boltba hogy na hol olcsóbb, ha csak nem mutogatni akarod hogy na ilyen telómvan emberek :))
Valaki mondana egy életszerű szituációt eme alkalmazás használatára?
inkább szalámikat, vajat, stb-t kéne meglesni vonalkód alapján, igaz ezeknél max párszász forint lehet a különbség. müszai cikknél eleve neten szétnéz az ember, mi hol mennyi. viszont egy pick szalámi nincs fent az árukeresőn:D vagy egy noname vajkrém.
Ha már mobil: ennek egy kollaboratív verziója életképes lenne vajon? Beolvasok egy vonalkódot, a teló tudja, hol vagyok, melléírok egy árat, és örülhetnek a népek. (Motivációnak pedig valami pontrendszer.)
Ha ehhez még valami élelmiszerbiztonsági DB is csatlakozna... plusz kommentezési lehetőség, utólag is ("otthon kinyitottam, penészes volt, ilyet ne vegyetek" stb). Lájkolás, mint facebookon :P
Szerintem es az impulziv vasarloknak lesz aldas, de a nagyon hiperracionalis objektiv elemzok is hasznalhatjak utolso ellenorzesre a boltban, meg a penztar elott. A vateraval kene osszekapcsolni.