Gábor Dénest ünnepli a Google

A magyar származású Nobel-díjas fizikus, a holográfia feltalálója születésnapjának alkalmából hologram-szerűen jelenik meg ma a Google logója: 

Néhány korábbi, magyar vonatkozású Google logó...

2010. 05. 29. Harsányi János, magyar származású Nobel-díjas közgazdász, aki az elismerést a "nem-kooperatív játékok elméletében az egyensúly-analízis terén végzett úttörő munkásságért" kapta. A logó csak a magyarországi netezőknek jelent meg Harsányi születésének napján:

2010. 03. 15. A nemzeti ünnep alkalmából készült logó, mely szintén csak a magyarországi netezőknek jelent meg:

2008. 03. 25. Az első magyar vonatkozású Google logó pedig Bartók Béla születésének napján jelent meg: 

Érdekes, hogy 2009-ben az archívum szerint nem volt magyar vonatkozású Google-logó. És mint a fenti listából látható, a nemzeti napok mellett elsősorban a Nobel-díjas elméknek állít tiszteletet a Google.

Ha csak a magyar származású Nobel-díjasokat vesszük figyelembe, a legnagyobb esélye talán Szent-Györgyi Albertnek lehet arra, hogy emléklogót kapjon. Az évfordulók közül pedig talán az államalapítás ünnepe lehet jó alkalom arra, hogy Google-logóban is megjelenjen.

Adjunk néhány tippet a Google-nak: milyen témákban és kikről lenne érdemes megemlékeznie a keresőnek? (A tippeket amúgy közvetlenül a Google-nak is el lehet küldeni: proposals at google.com)

Az én kedvenc logóim eddig: Bauhaus, lézer, TCP/IP, Morse, Gogol, Popeye, Berlini Fal, vonalkód, Pi és persze Pac-Man.

Címkék: google dizájn magyar logo
2010.06.05. 15:22. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Volt már Rubikos is meg Telleredés is.
Nem lehet elkérni a guglitól ennek a modellnek vajon a forrását? Mocsokul tetszik, és lusta vagyok megcsinálni.