Veddvelem.hu: közösségi vásárlás, kedvezmények reményében

Mikor tudunk olcsóbban megvenni valamit? Hát persze, hogy akkor, ha egyből többet vásárolunk belőle. Na de kinek kell 10 hajszárító vagy 5 iPhone? Senkinek. Na de mi van akkor, ha rátalálunk még 4 másik emberre, akik szintén iPhone-t szeretnének venni? Hát összeállunk velük, hogy megkaphassuk az 5 iPhone együttes megvásárlásáért járó csoportos kedvezményt.

Elvileg ebben a konstrukcióban ugye mindenki jól jár. Az 5 vásárló olcsóbban jut hozzá a termékhez. A kereskedő meg mindjárt 5 terméket is értékesített. Pörög a biznisz. Nagyjából erre az ötletre épül a most indult Veddvelem.hu közösségi vásárlószájt.

A modell tehát adott. A szájt abban segít, hogy egymásra találjanak azok a netezők, akik ugyanonnan vagy ugyanazt szeretnék megrendelni.

A kereskedőknek azért lesz érdemes észben tartani ezt a szájtot, mert a rajtuk maradt árukat itt talán valamivel gyorsabban tudják majd eladni, mintha a bolt ajtajára írják ki, hogy "4-et fizet, ötöt kap".

Ráadásul a Veddvelem.hu erősen apellál a közösségi szájtokra: a reménybeli vásárlókat és a kereskedőket is arra buzdítja, hogy Facebookon és Twitteren is hirdessék az adott bizniszt, hogy hamarabb összejöjjön a megfelelő számú vásárló, és ezzel együtt a kedvezményes vásárlás is. Ez a kereskedőnek ingyen reklámot és hűséges vásárlók toborzását jelenti.

A Veddvelem.hu nem alkalmaz saját fizetési rendszert. A szájt csak arra vállalkozik, hogy a keresletet összehozza a kínálattal. A többit a kereskedőre és a vásárlókra bízza. Ez szerintem jelen pillanatban azért fontos mozzanat, mert a magyarok továbbra is boltban vagy utánvéttel szeretnek vásárolni. Így a Veddvelem.hu nem is nagyon erőltet alternatív online fizetési vagy pre-paid rendszereket. Pedig a jövője nyilván ez lenne az ilyen szolgáltatásoknak.

A szisztéma veszélye ugyanakkor az, hogy ha a csoportos vásárlás tagjai közül valaki mégis meggondolja magát, előfordulhat, hogy ugrik a csoportos kedvezmény is. Vagy esetleg túl sokat kell várniuk a tagoknak arra, hogy elegendően legyenek ahhoz, hogy olcsóbban megkapják a vágyott terméket.

Nyilvánvalóan minden terméktípusra nem is tud jól működni egy ilyen szolgáltatás. De például a geekek által aktuálisan vágyott termékekkel kapcsolatban (pl: iPhone 4) szerintem lehet esélye egy ilyen csoportos kedvezményre apelláló közösségi vásárlószájtnak.

Ha legközelebb nagyobb értékű dolgot szeretnék vásárolni, teszek majd egy próbát a Veddvelem-mel.

Címkék: magyar startup e commerce veddvelem.hu
2010.07.28. 10:43. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem hülyeség elméletben, kérdés, hogy gyakorlatban is működni fog-e.
Ha bejön az oldal akkor viszont a hiányolt fizetős dologot is valószínűleg bevezetik.
Állítólag Kínában így vásárolnak kocsit az emberek. Respect.
van több ilyen már és készül is még
komoly kedvezményt egyik se tud elérni
Csak a szokásos kérdés: Mi ebben a biznisz az oldal fejlesztőjének?

Mert valami tranzakciós pénz lenne az igazi, de ehhez rajta kellene átfuttatni a beszerzéseket (és nem direktben ráhagyni az ügyfélre-boltra).
szerintem, ha egy induló oldal egyből pénzt kérne a hirdetésért, akkor senki sem lépne be. De tudok példát is említeni: van ingyenes árösszehasonlító oldal is. Az miért "éri meg"?

Érdekes, hogy mindenki a hasznot, lehúzást keresi mindenben.
@godlife: Az "ingyenes" árösszehasonlító oldalnak a kereskedők fizetnek, hogy bekerüljenek.
Az a baj hogy nem lesz két olyan ember akinek ugyanolyan típusú valami kell, amennyire meg a magyar netközösséget ismerem az alkukészségük a 0-val vetekszik úgyhogy sajnos eleve bukásra van ítélve az oldal, kár mert az ötlet tetszik. Persze ha talán egy kicsit komolyabb ívre feküdnének rá akkor talán még lehet belőle valami, de jelenleg talán csak a pénztelen tinik időmúlató oldala lehet akik abban reménykednek hogy kedvenc (és számukra teljesen felesleges) kütyüjükhöz így majd gombokért hozzájutnak, de ennek azért egy kicsit reálisabb vonalon kéne funkcionálnia.
az a helyzetnek a boltnak megintcsak semmi biztosíték, hogy a vásárlásra beregisztált 1000 ember (aki lehet a valóságban 1 ember is) ténylegesen fizetni fog...
hol a garancia!?
Tengerentúl van hasonló, bevált példa, groupon.com - annyira bevált, hogy klónozzák is lelkesen. Igaz, ez a veddvelemnél lényegesen egyszerűbb: egy nap egy ajánlat, ha a megadott számú júzer él az ajánlattal - akkor mehet a biznisz. Általában összejön az érdeklődők tömege, ráadásul akkora az üzletek részéről az ajánlattevés utáni vágy, hogy geotargátálni kell az ajánlatokat, hogy egy nap több is megjelenhessen (asszem városonként más-más).

Persze ez egy olyan országban, ahol nemzeti sport a kuponozás (igen, groupon, csoportos kupon)...
hát én @botabarna-val értek egyet, és megy is a dolog.
tegnapelőtt (2010. 11. 09.) például olyan terméket sikerült ajánlanunk 90%-ért, amit több mint 250-en vettek meg. re: @Bermuda
ha van kedvetek tesztelni, akkor iratkozzatok fel itt: napitipp.hu/feliratkozas
ha viszont kérdésetek van, akkor tegyétek fel és megválaszolom.
peace!
Mi már fent vagyunk pár termékkel a veddvelem.hu oldalon. Jó ötlet ha lesz elég látogató akkor az egy kereskedőnek olyan mintha 1 másik webshopja is lenne.
Arra kell csak figyelni hogy a kedvezmény mértéke és majd a fizetés az oldal felé ne vigye el a termék hasznát....
Természetesen az elején ingyenes nekünk mint kereskedőknek de utána fizetős lesz.
veddvelem.hu/deals/453