Jön a Facebook telefon: és miért is ne jönne?

Nos, végül maga Mark Zuckerberg is elismerte, hogy korábban nem mondott teljesen igazat, amikor azt állította, hogy a Facebook nem fog telefont építeni. Pontosabban telefont tényleg nem fognak gyártani, viszont lesz valamiféle facebookos telefon.

A Techcrunchnak adott interjúban ezt azzal indokolja, hogy jelen szeretnének lenni minden olyan platformon, amit az emberek használnak. Lefordítom magyarra: a Facebook lassan eléri a plafont, a webes verzió nem fog sokáig úgy népszerűsödni, mint tette azt az elmúlt években. Így nincs más hátra, mint a mobilplatformon terjeszkedni. Márcsak azért is, mert az okostelefonok piaca dinamikusan bővül, és ezt részben a laptophasználat kárára teszi. Így a Facebook számára is elérkezett az idő, hogy az Apple és az Android után iramodjon.

Nézzük, mit tett eddig a Facebook mobil témában? Két fontos történést kell megemlíteni. Az egyik a mobilszolgáltatókkal kötött megállapodás, melynek értelmében a Facebook oldalai ingyen és bérmentve érhetők el 40 országban, bizonyos szolgáltatóknál.

A másik pedig a Facebook app. Az iphone-os verzióról nem tudok nyilatkozni, de az új androidos verzión kiválóan látszik, hogy a Facebook nem nagyon foglalkozik érdemben azzal, hogy méretéhez és piaci súlyához mérten jó alkalmazást fejlesszen erre a platformra. Ennek persze több oka is lehet. Az egyik, hogy a Facebook a saját mobilplatformjára fókuszál már most is. A másik pedig az, hogy egyszerűen nem ez volt eddig a fókusz. Magyarán: eddig leszarták.

 

Akárhogy is van, a fenti tények fényében azt jósolhatjuk, hogy a Facebook elsősorban nem is a high-end okostelefonok piacán szeretne komolyabb sikereket elérni, hanem épp a low-end szegmensben.

Ha olcsó és könnyen kezelhető, a facebookos kommunikációt mobilplatformon is jól megvalósító készülék lesz a Facebook telefon, akkor bizonyára nagy népszerűségre tehet szert. Mondom, főként azok körében, akik facebookos ismerőseikkel való kapcsolattartása hasznánának egy telefont: telefonálás, csetelés, képmegosztás, üzenetküldés, ismerősökkel kapcsolatos hírek olvasgatása. Plusz persze nyilván a telefon kontaktlistája is a facebookos konaktlistából állna össze. (Ahogyan ezt az Android esetében már ma is láthatjuk.) Így együtt, ez az egész nagyon is racionális és piacilag indokolt lépésekhez vezethet a Facebook részéről.

We can do a single sign-on if we do a good integration with a phone, rather than just doing something where you go to an app and it’s automatically social or having to sign into each app individually. Those are the two options on the web. Why not for mobile? Just make it so that you log into your phone once, and then everything that you do on your phone is social.

Mondja Zuckerberg. És ezúttal nagyon is igaza lehet.

Amúgy az interjúból az is kiderül, hogy a Facebook nem kiván saját operációs rendszert fejleszteni. Inkább valamiféle pimpelt Android-verzióról lehet itt szó, mely teljes mértékben a Facebook körüli közösségi aktivitásokra helyezi a hangsúlyt. Egyfajta HTC Sense... egy réteg a telefon oprendszere felett, saját gui-val, saját logikával... vagy valami hasonló.

Szépen lassan a Facebook lesz az új internet. Pontosabban az új web, az új platform, az új réteg a világhálón, mely összeszervezi, becsatornázza nekünk az információkat. Hogy ez akárcsak középtávon inkább áldás vagy átok lesz-e, ma még esélytelen megjósolni. Talán jövő év második felében, mikor már Európában és Amerikában is megjelenik a "Facebook telefon", pontosabban: a fészbúkosított Android, okosabbak leszünk.

Címkék: mobil social network facebook
2010.09.23. 13:44. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak ez nagyon úgy hangzik mint a Microsoft Kin ami másfél hónapig tartott.
ROTFL.

Maximum a junk tartalom számára lesz az új csatorna.

Kíváncsi vagyok a Facebook termékciklusára, meddig nő még, ill mikor kezd rogyadozni.
Valahogy nem tűnik jó ötletnek.. minden, amitől egy Facebook telefon jó lehet szoftveres. Akkor inkább miért nem fejlesztenek jobb klienseket a meglévő operációs rendszerekre? Teljesen értelmetlen egyetlen alkalmazásra külön készüléket fejleszteni, még ha Android is lesz alatta.
Ez a kép mekkora már!!!!!!!
Szerintem jó ötlet – nem úgy kell tekinteni rá, mint egy redundáns platformra, egy mókolt Androidra. Ez a Facebook számára bevétel, ebből a szempontból számukra mindenképpen több, mintha csak egy alkalmazást fejlesztenének.

Igen, amitől egy Facebook telefon jó lehet, az szoftveres. De miért ne járhatná pl. az Apple útját – a szoftvert a hardverhez adva? Annak is kb. ugyanannyi értelme van, csak már megszoktuk, hogy együtt jár.
A weben elérhető FB sem túl jó, néha produkált elég béna dolgokat, és nem hiszem, hogy abban az Opera Mini 4 (vagy 5) a ludas.

Emellett nem is konzisztens. Pl. a teljes webes verzió már rég nem írja ki az egyes bejegyzések pontos idejét (az olyanokra gondolok, hogy mikor regisztrált a tag, mikor lett barát ezzel és azzal stb., tehát nem a postokét), míg a mobile webes még mindig.

Hosszú idő után csinálták csak meg azt is, hogyha valakinek le van tiltva a wall-ja, akkor meg sem jeleníti rá a linket. Minimális dolog lett volna, mégsem csinálták meg.

Az volt a legidegesítőbb, amikor egy linkre kattintva ugyanazt az oldalt dobta be, de ez lehet, hogy az Opera sara volt, ezt nem tudhatom, de esélyesebb, hogy a scriptjeik voltak hibásak.

Szóval sosem voltak igazán figyelmesek a mobilos verzióval kapcsolatban.