Kávéhoz: djuice pánik, fizetős appok, iPhone 4 a kézben

Mozgalmas volt az év utolsó szeptemberi hétvégéje is. Pár hírt ki is emelnék így a hétfői bootolás közepette...

Jönnek a fizetős appok? Pénteken éjjel kaptak a magyar Androidra fejlesztők egy emailt, mely szerint a következő hónapokban újabb országok kerülnek be az Android Market fizetős app listájába. Vagyis van remény, hogy néhány héten belül végre mi magyarok is tudunk fizetős alkalmazásokat vásárolni az androidos készülékünkre. Ez persze nem csak az androidos felhasználóknak, de egyben a fejlesztőknek is jó hír. Meglátjuk, hogy Magyarország is elég fontos piac-e az Androidnak, így 2010 őszére.

Djui$$$$$e. A hétvége legnagyobb felháborodást kiváltó híre azonban a djiuce-hoz köthető. A tévében is vetített reklámspot (videó 1, videó 2) előhozta a magyarokból a kapitalizmusellenességet. Egyrészt hatalmas volt a felháborodás Twitteren, blogokon, blogkommentekben, Facebookon és egyéb helyeken amiatt, hogy a djuice sem szent, ők is tuti profitorientált cég (elképesztő, mik vannak!). Másrészt hogy a reklámban azt sejtetik, hogy ők jófejek, nem úgy mint a többi, gonosz, kizsákmányoló cég. Természetesen ha egy tetszőleges reklámot tekintünk meg, pont ugyanilyen következtetésekre juthatunk. Mióta várjuk el egy reklámtól, hogy ne legyen reklám? És mióta elvárás egy céggel szemben, hogy ne újabb ügyfelek, nagyobb profit reményében dolgozzon? Mióta elvárás egy tévéreklámtól, hogy kibontsa a valóság minden szeletét? A djuice csak annyit csinált most jobban, hogy beszédtéma lett az ő üzenetük, reklámfilmjük.

iPhone 4 a kézben. A hét végén végre én is a kezembe foghattam az Apple új telefonját. Első tapasztalatok: egyrészt meglepően rossz a fogása. Nem simul a kézbe. Másrészt tényleg eldobja a jelet, ha bal kézzel fogom tenyérbe. E két tapasztalat alapján már sokkal jobban értem (és megértem), hogy az Apple miért jelentette be a telefon megjelenésével egy időben a gumitokokat. Ha iPhone 4-em lenne, tuti tokkal hordanám. Amúgy a "retina display" (960x640 pixel 3,5-ös kijelzőn) sem okozott nagy ámulatot a Galaxy S-hez (480x800 pixel, 4 inch) vagy HTC Desire-hez (480x800 pixel, 3.7 inch) szokott szemeknek. Számomra egyértelművé vált, hogy az iPhone 4 elsősorban a 3GS-tulajdonosoknak szól. Hiszen a 3GS-hez képest ez a telefon valóban nagyon nagy előrelépés. Még egy tapasztalat: egy kocsma csempeasztala fölött nyomogattuk a készüléket, és bizony megállt bennem az ütő, amikor lehelyeztem az asztalra. Nagyon törékenynek hat, amikor az üvegborítás valami keményebb felülethez ér. A többi telefon hátlapja ugye műanyag. Ami valahogy megnyugtatóbb, biztonságosabb érzést kelt, fogásra, és ütődéskor is. Ezzel együtt maga a telefon dizájnja élőben még talán szebb is, mint képeken és videókon. Nagyon menőn néz ki, és alig várom, hogy legközelebb a videó- és fotóképességeit, valamint az iPhone 4-re fejlesztett játékokat is kipróbálhassam.

Címkék: dev marketing apple reklám magyar android djuice marketplace android market iphone 4
2010.09.27. 10:57. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

nem a djuice videójára adott reakciók lényege a kapitalizmusellenesség, hanem a djuice próbál kicsit kommunista/demagóg lenni. "tetszőleges reklámban" azért ez nem így jön le.
jó volt az ötperces. bár minimum egy kis videót vártam volna tőled az iphone 4-ről természetesen a htc-vel készítve. :D
@tóbiás: ja, ez most kimaradt. majd legkozelebb.
az iphone4 remélem sokkal inkább szól majd a 3G tulajoknak, akiknek ez alatt a 2 év alatt közel használhatatlanra lassult a telefonja.

a 4-es legnagyobb vonzereje nekem az hogy mindenazonnaltörténik. így talán lesz lehetőségem lefotózni a macskát is úgy, hogy előtte elő kell vennem a telefont a zsebemből és be kell kapcsolnom a kamerát :)

a 3G-vel egy csigát is nehéz már lencsevégre kapni, mire képrögzítésre alkalmas lenne a készülék a csigák HUSS tovaszaladnak.
@darthwalk: hat igen, de ezt a szintet mar egy sor masik okostelefon megugrotta korabban. ezert mondom, hogy szerintem az iphone4 igazan a regebbi iphone-ok tulajdonosainak lehet wow effekt.
Az Android Market országlistájában 48 ország szerepel, ebből 14-ből lehet vásárolni, a hír további 14-ről szól. Tehát még mindig kimarad 20 ország. Plusz arról az országlistáról szó sincs ahonnan eladni lehet.
@hírbehozó: amúgy felemásak az érzelmeim magával a készülékkel kapcsolatban (bár ma amúgy is fos kedvem van, lehet ezrét nem rajongok perpill), szép meg jó, de egyelőre drága.

egyelőre nem akarok venni, megvárom a legolcsóbb ajánlatot amit ki tudok használni, aztán eldöntöm.

más telefon egyelőre nem érdekel, szeretem az iphonet, eddig ezt a készüléket akartam legkevesebbszer a földhöz vágni, szemben a többi telefonommal.
@dw1: Android + WidgetLocker FTW! Azonnali mobilfotózásra ez a tuti megoldás ;)

Nade hogy ontopic is legyek picit: én is megtapogatnám az iPhone 4-et mindenféle ellenérzésemtől függetlenül...remélem, hamarosan összejön :)
iPhone4

Eredetileg nem terveztem, hogy ilyen korán megveszem, de véletlenül jó ütemben kaptam el a T webshopját péntek reggel így még aznap kihozták a kütyüt. Erre nem tudtam nemet mondani.

Eddig 3G-m volt az utóbbi időkben lehangolóan be tudott lassulni a teló. A legutolsó frissítés némileg orvosolta a gondot, de be kell látni ez egy több mint két éves technológia volt. Nekem ütős a kijelző, de hh által említett telókhoz szokott szemeknek tényleg nem lehet akkora fless.

Most úgy érzem másfél-két évig nem lesz bennem az új teló akarásának a vágya. Per pill mindent tud a 4-es szifon, amire nekem napi szinten szükségem van.

Azt hiszem ezek a kategóriás telók már közel vannak ahhoz a szinthez HW tekintetében, ahol már nem várható lényegi előrelépés több Hz és több memória összepakolásával. A szolgáltatások fognak versenyezni, no meg a szoftverek. (Pl az ingeynes T Navigon kenterbe veri az iGO-t (amiért 24kHUF-ot fizettem... LOL). Nem véletlen, hogy az Android alkalmazásbolt is tervezi a nyitást felénk is.
egyébiránt az előző telefonom egy LG Prada volt amire erősen hasonlít az iphone 4 és annak sem volt jó a szögletessége miatt a tapintása. mondjuk az találkozott a radiátorral és annyi... csak, hogy részben darthwalk utolsó bekezdéséhez is hozzá tegyek, pedig nekem is egy iPhone 3G-m van.
Én sem estem hasra az iPhone4-től, ismerőseim közül 2-nek is dobja a jelet (igaz a húsz másiknak nem, de ez a kettőt nem boldogítja...), de a display... nah, ott a Galaxy a Liptai Klaudia, az iPhone retina meg az Eva Mendes és akkor most még visszafogott voltam és felettébb elnéző a Samsunggal...
Szerintem a djuice-szal kapcsolatos problémát egy picit félreértetted. Bár a felháborodástól messze vagyok, de amiért elég antipatikus a dolog az a manapság népszerű kapitalizmus-ellenesség (és amerika-ellenesség) meglovagolása, miközben ők maguk pont hogy ízig-vérig kapitalista indíttatásból készítették az egész filmet. Meg mintha azt sugallnák, hogy nem a te hibád ha lúzer vagy, hanem a rendszer szar, amely hozzáállást megintcsak utálok. Összességében azért a "don't care" gombot nyomnám rá:P

Az Android témában meg reménykedek ütemesen, amióta megjött a levél.. nincs valami magyar google arc akitől lehetne ezzel kapcsolatban pletykát megtudni?
re:djuice videók - szerintem alapvetően az a gond, hogy ezek a videók nem poénként jelentek meg, hanem vér komolyan gondolják - és így nézőként is ezt fogom gondolni -, hogy az elmondottak úgy is vannak. Számomra az volt a döbbenet, hogy a 26 éven aluliak értékrendjét és életcéljait úgy, ahogy van, egy rugóra azonosították be (ez idáig egyébként marketing stratégia szempontjából még nem is rossz dolog), majd pl. a tanulást és az ahhoz fűződő relációt a havonta megnyerhető iPod szintjéhez viszonyítják. Nem a kapitalista-nemkapitalista problematikával van tehát gondom, hanem azzal a reflexió nélküli prezentációval, amely megengedi, hogy a 26 éven aluli korosztályt beazonosítsuk azzal a motivációval, hogy "anyám gürcöl, segít az embereken - ápolónő - én is segíteni akarok, de nem alamizsnáért, EZÉRT megyek orvosira, és AZÉRT leszek pszichiáter, mert egyébként mindenki hülye - következésképpen nagy összeget akasztok le róluk..." Nyilván én ismerem rosszul ezt a korosztályt, és valaki tényleg csak azért fog nyelvvizsgázni, hogy 1000 djuice pontot kapjon, és 10%-kal olcsóbban vehessen farmert, de valamiért nagyon durva propagandafilmek hangualat sejlett fel előttem, amikor megnéztem ezeket a csodákat. Mindegy egyébként, parttalan vita lesz ebből...
Engem a következők miatt akasztott ki a Djuice dolog (nem a szélsőbalos, fogyasztói társadalom ellenes máz miatt - azon átlát az ember, ha egy multi reklámjában játsszák el neki), pedig általában hidegen hagynak az ilyenek:

1. E-mail spamként találkoztam a beharangozójával, egyértelműen iPhone-ellenes dolgot sugallt, tehát valami iPhone-nál is menőbb, a T-Mobile iPhone csomagjánál sokkal megfizethetőbb mobilreklámra számítottam, ha már nem bírták kinyögni, hogy mit akarnak nekem (mint sok elpazarolt perc után kiderült, nem is nekem, hanem csak a fiataloknak) eladni.

2. 9 perc a reklám, a másik két kiegészítőjével 15 perc is megvan. Ember ennyit nem bír végignézni, főleg egy fiatal. Reklámszakmások nézegették, meg néhány viralekre fogékony, nagyon kíváncsi arc. Mindezek tetejébe a fő reklámból sem derül ki semmi a termékről, gazdag kölykök nyavalyogtak benne, meg egy csóróbb. Az almás spam alapján ebből is annyit tudtam csak kihámozni, hogy a Telenor nagyon bele akarja plántálni a kölykökbe, hogy a menő cuccok, és legfőképp a világ egyik legmenőbb dolga, ami hazánkban csak a konkurenciánál kapható, az iPhone nem menő, ne menjenek át, ne vegyék meg. Nem mondják ki, kódolva van, de ennyi üzenet jött nekem le, ezt a motivációt éreztem az egész kampány mögött, plusz az almás odaszúrás is árulkodó volt.

3. Miután túl sok időt elvett az életemből ez a marhaság, végül belebotlottam a termékről szóló reklámba is, amiből egyrészt kiderül, hogy szó sincs valami olcsó és iPhone-t verő mobilról, másrészt, hogy az idősebbek (nem mintha mozgatna, de szólhattak volna az elején, hogy ne pazaroljam rá az időmet) ki vannak zárva az egészből. Mindez egy a millió nevetséges kupongyűjtögető akciók közül, túl nagy volt a füstje.

4. Na és a végső poén: iPodot sorsolnak a T-Mobile iPhone-ja ellen indított kampányban. Plusz az is megmosolyogtatott, hogy a Devergót valami hatalmas világmárkaként nyomatják, amikor - ha jól tudom - a Való Világos csóka "álkülföldi" brandje.
a Djuice kommunikáció teljesen hülyére veszi a fiatalokat:(
nálam htc desire-ön miui romon (0.9.24) ma megjelentek a fizetős alkalmazások, és többen is hasonlót jeleztek az egyik fórumon. érdekes.
Most már hivatalos a lista az Android Market bővítésről, kimaradtunk, sem venni sem eladni nem tudunk. android-developers.blogspot.com/2010/09/more-countries-more-sellers-more-buyers.html