Kell-e nekem az új Macbook Air?

Előjáték: úgy másfél éve döntöttem el, hogy én bizony soha többet nem fogok magammal cipelni laptopnak álcázott betontéglákat. Azóta keresem a jó és a még jobb választást a netbookok között...


Egy MSI Wind és egy új Macbook Air

Mint korábban is írtam, számomra örömteli hír volt, hogy az Apple végre úgy gondolta, neki is van helye abban a szegmensben, amit korábban olyan mély megvetéssel kezelt. A netbookokról beszélek persze. És még mielőtt belevágnánk az új Macbookok kivesézésébe, szeretném nyomatékosítani, hogy számomra az új Air gépek (főként a kisebbik) a netbook kategóriában versenyeznek. 

A múltkori postom után az Index Apple-ügyi újságírója írt nekem egy emailt, melyben azt targlalta, hogy rosszul gondolom amikor az Airt lenetbookozom, miközben szerinte az egyértelműen a subnotebook kategória. Majd később Handrás hozta fel ezt a témát. Szerinte pedig az új Macbook Air nem netbook, hanem simán notebook

Az én értelmezésemben kétféle notebook létezik: az egyik az erős gép, ami mellesleg hordozható is. De alapvetően nem szoktuk magunkkal hurcolászni. Ezt hívom notebooknak. Mégpedig azért, mert nagy és nehéz. A másik fajta laptop, aminek kialakításakor arra törekedtek, hogy ultrahordozható legyen, valamint az a filozófia érvényesül, hogy a laptopot alapvetően élő netkapcsolattal használjuk, és aktivitásunk nagyobbik része a cloudban történik, örződik, terem... Ezeket hívom én netbookoknak. Részemről nincs több kategória. És a jövőben is ilyen értelemben fogom használni a notebook/netbook megkülönböztetést. 

Na de a lényegtelen szócséplés után vére térjünk rá a lényegre...

Szerettem volna minél hamarabb kipróbálni az Apple két új Air-ét, úgyhogy ahhoz fordultam, akiről tudni lehetett, hogy máris birtokol ilyen gépeket. Angelday javallatára felkerestem Handrást a Duna Plázában található XMS almaszentélyben (itt egyébként bárki megfogdoshatja az új Air-eket), aki készséggel rendelkezésre is bocsátotta a két gépet egy hosszú hétvégére.

Amíg az Oroszlán Barlangjában ácsorogva tapogattam windowsos-androidos ujjaimmal az új gépeket, András azon merengett, hogy szerinte az Apple nagyon közel hozta egymáshoz a Macbook Pro-t és az Air-t, így aki ma Macbookot akar vásárolni, annak hosszasan kell gondolkodnia azon, hogy számára melyik készülék az optimálisabb. És ez jó dolog. Nem mintha általában rengeteg dologban értenénk együtt, de ez az érvelés számomra is racionálisnak hangzott, főként amikor az árcédulákra pillantottam. Na de erről majd később. A lényeg, hogy a hónom alá csaptam a két gépet, hogy egy hétvége alatt kiderüljön számomra: kell-e nekem Air.

11" vs. 13"

A két gép alapvetően méretében, a kijelző felbontásában és a processzor teljesítményében különbözik. A 11 colos verzió 1,4-es vagy 1,6-os core 2-es processzorral rendelkezik, a kijelzője pedig 1366x768 pixelt képes megjeleníteni. A nagyobb, 13 hüvelykes verzió 1,86-os vagy 2,13-as procival választható. A kijelző pedig 1440x900 pixelt bír el. Illetve ebbe 256 giga ssd-t is pakolnak, míg a kisebbe max 128-at. 

Nekem már látványra is a kisebbik, vagyis a 11-es Air jött be inkább. És minél többet használtam a két gépet, annál világosabb lett számomra, hogy a kisebb a jobb választás. Egyszerűen csodálatos, ahogy az Apple egy ilyen vékony és könnyű gép házát is ennyire masszívra tudja építeni. Az a benyomásom, hogy ez a gép akkor sem fogja megadni magát egy éven belül, ha éjjel-nappal nyüstölöm. Az Apple-féle unibody ereje tehát szerintem éppen a 11"-os Air esetében jön át leginkább. A törékeny kisgép kapott egy kemény páncélt.

A masszív borítás mellett a másik verseny, amiben a 11"-os Air csúnyán körbeveri az ultrakönnyű és ultrahordozható notebookok többségét, az a kijelző. Az elmúlt években piacra dobott netbookok többsége olyan minőségű kijelzőt tartalmazott, melyre mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy varázslatos. Az Air ebben is hozza a nagyobb Macbookok színvonalát.

A harmadik dolog, amiben alapvetően jobb élményt ad az Air, mint egy tetszőleges netbook, az az SSD. Gyors, néma és nincs súlya. És itt az sem érdekel, hogy az Air-ben nincs egy terabyte-os tárhely. Mint mondtam, én egy netbookot nem is filmek, zenék raktározására használnék elsősorban, hanem arra, hogy a mindennapi tevés-vevés során mindig nálam legyen, tudjak dolgozni rajta, tudjak böngészgetni rajta. Az egyik ablakban fusson például az Analytics, a másikban a Gmail, közben tudjak gyorsan képeket vágni, szerkeszteni. Este ezen tudjam nézni a kedvenc sorozataimat, streamelhessem a hd videókat, cseteljek az ismerőseimmel, írjak pár blogpostot a kávézóban, stb...

Nem fejlesztői gépre van szükségem. Nem is erőműre. Viszont én már az életben nem fogok 1 kilónál nehezebb laptopot cipelni magammal. Főleg nem napi rendszerességgel. 

Amúgy a 11-es Air billentyűzete nagyon kényelmes, jól használható. Akik korábban nem dolgoztak netbookon, azok eleinte kicsinek, kényelmetlennek fogják érezni. De aki netbookról vált, annak semmiféle kompromisszumot nem kell kötnie. 

Még egy fontos dolog: az előző Airnél meglévő fejnehézséget, kijelzőlifegést is sikerült orvosolni. Az új Airek nem akarnak felborulni, ha kinyitva letesszük őket. Strammabb, stabilabb érzés használni, mint az elődjét.

Végül ismét egy világbajnok tulajdonság: az Air akksiideje egyszerűen fenomenális. A kisebb 5 órát bír madzag nélkül, a 13"-os nagyjából hetet (!). Csodálatos. A hordozhatóság tökéletes élménye.

Az Air hiányosságai közül is említenék párat. Az egyik például, hogy csak 2 usb port van rajta. Ami a mai világban, mikor ennyi usb-s eszköz vesz minket körül, ez bizony nem valami sok. Az Air oldalára mondjuk fizikailag sem férne el több. Úgyhogy egy usb-elosztó mindenképpen indokolt azoknak, akik időről időre mobilnet sticket, telefont, fényképezőgépet és egyebeket is rá szoktak dugni a gépükre.  

A másik hiányosság az én esetemben, hogy a HTC-s telefonnal nem működik mindenben együtt az OSX. Nem mondom, hogy ez elsősorban az Apple hibája, de attól még ez a helyzet. Az usb tetheringet például nem lehet összecsiholni. Még szerencse, hogy az Android 2.2-vel immár 3g hotspot is van a telefonon, úgyhogy azért mégiscsak tudok osztani a telefonról netet az Airnek, ha akarok. Lássuk be, ez elég fontos dolog egy ultrahordozható laptop esetében.

A legnagyobb para számomra azonban mindössze három betűvel foglalható össze: O, S, X. Egyszerűen nehezen barátkozom továbbra is ezzel az operációs rendszerrel. Az Apple-fanboyok által istenített interfész, "logikusság", "elronthatatlanság" engem inkább zavarba ejt, és hajlamos vagyok vitatkozni azzal, ahogyan az Apple erőlteti a drag'n'drop műveleteket vagy animált bizbaszokat, stb. Szóval ez inkább egy bizonytalansági tényező a részemről.

A másik, még ennél is keményebb dió, az az Air-ek ára. Amerikában 1000 dollár + helyi adó, amit le kell perkálnunk a leggyengébb 11"-os verzióért. Idehaza pedig 300 ezernél kezdődik az új Air. Az Apple tehát a tengerentúlon jól lőtte be a mágikus 1000 dolláros kezdőárat. Idehaza azonban nagyon soknak tűnik a 3 ezer darab százforintos, amit be kéne dobni érte az automatába...

Nagyjából ezek voltak az első benyomások. A 11"-os Air amúgy még egy nagyon fontos kérdésben segített döntést hozni: mostmár tudom, hogy nekem tényleg nincs szükségem táblagépre. Az Air mellett egy iPad maga az értelmetlen butaság. Az egyetlen előny, amit az iPaddel kapunk, hogy vannak rajta ezek a nagyszerű appok. Ugyanakkor mindne más paraméterben számomra az Air bizonyul kényelmesebb és hasznosabb eszköznek. 


A képen elrejtettünk egy 11"-os Airt

A nagyobbik Air-ről nem nagyon írtam. Pedig hasonló jókat lehet arról is mondani. Azt leszámítva, hogy egy fizikailag nagyobb gépről van szó, ami nem biztos, hogy mindig nagyon kézhezálló. Cserébe erősebb. Vagyis a komplexebb feladatvégzést jobban támogatja, mint a 11"-os változat. 

Mindezekkel együtt én azt gondolom, hogy a 11"-os Macbook Air egy új minőséget nyitott az ultrahordozható notebookok piacán. (Pontosabban a Lenovo nyitotta meg anno, csak egy olyan árszabással, amitől halandónak érinthetetlenné vált az X széria.) És - ma legalábbis - azt gondolom, hogy nem elképzelhetetlen, hogy összegyűjtöm azt a 3 ezer valahányszáz darab százforintost.

Engem meggyőzött arról, hogy mindenre képes, amire szükségem van. Jól illeszkedik az életvitelemhez: nagyon könnyű, strapabíró, jól használható billentyűzettel, és minőségi kijelzővel. Persze kicsit luxus ennyiért vásárolni gépet. Akárcsak a Lenovo X-sorozat esetében. Viszont legalább ilyen luxusnak tűnik rossz kompromisszumokat kötni, ha mindennapi útitársunkról és munkatársunkról van szó.

Könnyű beleszeretni. Aktív netbook-felhasználóknak szívből ajánlom az ismerkedést...

Címkék: apple teszt notebook macbook macbook air netbook új macbook air
2010.11.09. 09:30. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hajszálpontosan ugyanezek az érzéseim a sokkilós laptopok és mobilitás problémakörével, a legtöbb gép legfeljebb csak a kanapé és a dohányzóasztal között mobil (biciklin meg különösen nem mindegy, hogy mekkora az akkora). Az a legnagyobb baj, hogy mindenhol ugyanilyen jókat olvasni az Airről, és sajnos közeleg a pillanat, amikor meg kell válnom attól a 3 ezer darab kis érmétől (lehet, hogy 30 ezer darab 10 forintos lesz).

A kategorizálás is korrekt, erre a subnotebookos erőlködésre nem kapnám fel a fejem, amíg a vállalat nyomja, de amikor felhasználók is ezen rugóznak, az nagyon furcsa. Az Air egy olyan termék, ami toronymagasan veri a versenytársakat (a toronymagas az árára is vonatkozik), és nem pedig egy versenytárs nélküli, kategóriateremtő mirákulum.
Innen már csak egy hajszál választ el egy iPhone 4 beszerzésétől. :)
1000$/200e Ft a lélektani határ, annyit megér az Air. A probléma nálam is az OS, ha Win platform elérhető lenne elgondolkodnék a vásárlásán...
nem tudja valaki, mekkora kihívás egy ilyen inteles macre felhúzni egy winxp-t vagy win7-est?

mert akkor csak a kevés usb és az ár marad a negatívum...
En meg mindig nem ertem, miert nem ultraportabilis egy 2 kilos 13MBP.
A netbook elsősorban olcsó, így bátran hordozható bárhová, bölcsészhallgatóknak is megfizethető. A notebook teljesértékű munkára is alkalmas (a nagyobb Air alig nehezebb, nagyobb, drágább, de van egy nagyon használható képernyője). Az ultraportable notebook (ez a kicsi Air) a kettő hátrányait egyesíti, egy szűk rétegnek jó.
@Könyvelő Mo: Mehet rá/mellé/fölé Windows is.
"Az egyetlen előny, amit az iPaddel kapunk, hogy vannak rajta ezek a nagyszerű appok."

— januárban jön a Mac-es App Store, azzal jelentősen közelít egymáshoz majd az Air és az iPad.
nem lehet ezekre más oprendszert rakni? sosem próbáltam, de itt egy macbook-ubuntu példa dave1022.wordpress.com/2010/05/26/installing-ubuntu-on-a-macbook-2/
persze nem tudom pl a multitouchot meg ilyen spéciségeket tudja-e...
@Könyvelő Mo:
Elérhető, simán fut rajta a win7 második oprendszerként és sokan dicsérik. Erről is szívesen olvasnék egy tesztet, de gondolom kölcsöngépet nem lehetett megszentségteleníteni windows rendszerrel. :D
Ha jól tudom, a régi Air-re sokan panaszkodtak megbízhatóság terén. Hamar tönkrement, akkor is ha nem nyüstölték agyon. Érdemes erről nem megfeledkezni, főleg az ár tekintetében.

A netbook besorolást én értem, de van aki nem így látja: én például egyáltalán nem szeretnék kettő laptopot használni: egy ál-mobil és egy valódi mobil eszközt. Nekem a vágyam egy olyan gép amely kényelmesen hordozható (2kb. alatt van, közelítse az 1-et) és közben brutál erős, nagy felbontású és mindent tud amire szükségem lehet. Nem, nem akarok bohóckodni két géppel. Egy gép kell, ami minden igényemet kielégíti és mindig magammal vihetem. Ilyen pl. jelenleg a Lenovo T400s. T410s. Persze, ennek az árcédulája is olyan.
Hát nekem pedig az OSX éppenhogy előny. Linux alapú ezért a legtöbb hasznos konzolos programocska használható, a kezelőfelület gyönyörű és könnyen használható. Mondjuk az is igaz, hogy nekem először Windowsról Linuxra volt nehéz váltani, de mióta azt megszoktam egy új oprendszer már nem oszt nem szoroz.

Ja, és az aduász, nincsen vírus, nincsenek bugok, nincsen szopás a driverekkel, gyors, kényelmes, megbízható.

Persze én a nagyobbikat fogom választani, mert azt még otthon tudom akár fejlesztésre is használni, mert a vas elég erőt ad neki ehhez is akár.

Sajnos nem tudtam úgy kipróbálni, mint Te. Elmondanád, hogy a nagyobbik verzió mennyivel kényelmetlenebb mint a kisebb mondjuk a vonaton vagy a buszon ülve?
@Könyvelő Mo: a platform elérhető, win-win szitu
ne felejtsük el, hogy lehet alá tenni win7-et

www.youtube.com/watch?v=Ig8ImBAbZ0I
Hát az ára számomra abszolút visszataszító, az OSX meg egy kicsit - bár tüzetesen nem ismerem, laborgépeken és kölcsön laptopokon használtam, nem igazán tetszett.

Régen Mac volt az álmom, aztán kicsit megismertem őket és az Apple filozófia is teljesen megváltozott, most már akkor sem kéne, ha egy árban lenne a "normál" PC-kel. Bőven jó nekem a Win7+Linux, ha csak a rendszert nézzük.

A terminológiával egyetértek, lehet fancy wordöket ráilleszteni, ez Apple iNetbook.
@aston21: az OSX nem Linux alapú. A Unix-szerű rendszerek családfája szövevényesebb, mint a francia királyoké, de Linux biztosan nem volt benne.
ha megtanulod a billentyűparancsokat (nem kell sokat), és az ugrálós dolgokat minimalizálod, akkor nagyon gyorsan (hatékonyan) használható az OSX.

Pár ismerős durvábban nyomja, mint egy gentoo-s rendszergazda...
Win7 és XP is gond nélkül települ rá, mint minden Macre.

Netbook, nem netbook téma: szerinted az a netbook ami ultrahordozható.

Akkor a Sony 5-600 ezer Ft-os mini laptopjai is netbookok lennének?

Szerintem a netbook ultrahordozható, de mellette olcsó is. Olcsó anyagokból épül fel (műanyag váz, olcsó kijelző, stb).

A 11-es Air igazából a drága mini-laptopok piacára jött, ésott viszont olcsónak számít SZVSZ.
nagyon megnyerő beszámoló, én is szívesen csapnék a hónom alá egy ilyet:)
A MacOS a FreeBSD-ből származik, tehát egy Unix.

Miért ne futna rajta Windows? Amióta Intel procival szerelik őket, semmi akadálya.

Személyes véleményem az új Macbook Air-ekről: yamm.hu/l/58S
@angelday: Szerintem app ide vagy oda, az Air más kategóriában versenyez és a napi feladatokat tutira jobban el tudja látni, mint egy iPad. Az szórakozásra való.
Érdekes, hogy sokan le akarják cserélni rajta az oprendszert, én meg pont az OSX miatt vettem anno Macet. :-) Ízlések és pofonok.
@Jano Labs: Bár ez nem akkora fals, mint a Linuxtól származtatás, azért ez sem teljesen igaz. Segítek, a Mac OS X a NeXTSTEP operációs rendszer leszármazottja, mely valóban tartalmazott részeket a FreeBSD-ből és a NetBSD-ből.
A NeXTSTEP Jobs cégének, a NeXT-nek volt az oprendszere.
A Mac OS X valóban UNIX, ellentétben a különböző Linux disztribúciókkal.
@MadalinaRita:

"Az iPad szórakozásra való"

Csak egy ellenpéda a sok közül:

www.youtube.com/watch?v=REI4rJVXQJg
@aston21: nem linux alapú, hanem bsd.
Évek óta használok Mac OS X-et, és én sem vagyok feltétlenül kibékülve a GUI-val. Elhiszem, hogy szuperergonomikus és csillivilli, de a dolgok sokszor valahogy pont máshogy működnek, mint a többi operációs rendszeren. Pl. azt szerintem sehogy nem lehet kidumálni, hogy miért jó az, hogy a Finderben az Enterrel a fájlátnevezést lehet elérni, a fájl megnyitását meg Cmd + Down kombinációval.
A jó hír viszont az, hogy Windows-t és Linuxot is simán lehet rárakni, akár párhuzamosan is.
@Jano Labs: Egész pontosan az OSX a NeXTSTEP alapjaira épül.
OS X alatt ezek a gépek teljes mértékben tartják a rájuk írt 5, illetve 7 órás üzemidőt, de aki az oprendszert lecseréli Windows-ra, számoljon vele, hogy drasztikusan csökkeni fognak ezek a számok.
Kicsi de erős kategóriában ott az alienware m11x
www.dell.com/us/p/alienware-m11x/fs
1000 dollárból megvan az alap
USB tetherhez töltsd le a pdanet nevű programot a telefonra és a számítógépre is. Aztán indítsd el mindkettőt, és megy is a dolog, nem kell semmit se konfigurálni.
@czanga: Van erre adat? Egyszerű megmérni. Sok OS X program erőforrásigényéből pont az ellenkezőjére következtetnék.
Vagy minden "áttérőnek" ajánlom pl. a Parallels programot, ami OSX mellett natívan futtatja a windowst, és akár beépül a startmenü a dockba - látványos, és ha nagyon kell valamire win (pl office, IE tesztelés), akkor csuda hasznos is.
@saabi:
"Érdekes, hogy sokan le akarják cserélni rajta az oprendszert"

Igen. én is elgondolkodtam mikor leírtam, de a válasz egyszerű: '95 óta Windows-t használok (előtte meg DOS-t), MINDEN feladatra megvan a bevált progi, ami tökéletesen teljesít.
Időközben (többször is) volt hosszabb-rövidebb ideig Linux/OSX nyüstölés, de a vége mindig az, hogy bár a legtöbb feladat elvégzéséhez ma már megvan (nem volt mindig így) a megfelelő alternatíva Linux/OSX esetén is, egészében az egyik rendszer sem nyújt (annyival) többet, hogy a bevált/megszokott környezetet/rutint lecseréljem.

Mára a piacon mérhetően jelen levő valamennyi oprendszer kb. ugyanazt a teljesítményt/hatékonyságot/felhasználói élményt (sőt, hardverigényt) hozza, a választást - ált. egy életre - az határozza meg, hogy mely oprendszeren szocializálódott a user.
"A képen elrejtettünk egy 11"-os Airt"

Tényleg a másik mögé(mellé?) kellett volna tenni, akkor teljesen kitakarja. Utána egy képet ugyanabból a pozícióból, csak a Pc-s noti kijelzőjét kicsit lecsukva, mondván ott rejtőzik a piszok.

A gép maga tuti nyerő, várok 1-2 hónapot, hogy hosszas használat után nem jelentkezik-é valami komoly mechanikus baj, ha nem akkor "kosárba tesz".
Nézegettem ezeket a gépeket, amikor kijöttek, de nem tudom, hogy mennyire használhatóak.
Pontosabban sejtem, de jó lenne látni.
Visszatérő problémám, hogy három gépet használok (egy 16,3-as notit a munkában, egy 20" iMac-et otthon, és van egy 10,6"-os Sony Vaio-om, ha valahova megyek, és kell, hogy legyen nálam egy gép.)
A VAIO-t nagyon tudnám szeretni, de egyszerűen nem szeretek gépelni a kicsi gombjain (pedig bárki megmondhatja, az ekkora gépek billentyűzetét messze lekörözi) . Kíváncsi vagyok ezekre a gépekre, mert ha elég jó teljesítményt lehet kisajtolni belőlük, akkor nem tűnik egy rossz választásnak akár elsődleges gépként, viszont netbookként -szerintem- nem rúg labdába, mert konkrétan háromszoros áron van, akár a vaiohoz képest is - ami pedig szintén túlározot a maga szegmensében (bár tény ami tény, nagyon jó anyagokból van, nagyon masszív gép)
Szerintem nem érdemes ezt a netbook vonalat erőltetni (ha elég vastag az ember pénztárcája) mert a több gépen élésnek elég durva overheadhe tud lenni.
Szerintem ha az ember mac felé akar mozdulni, akkor a jó választás a legkissebb MBP, mert elég erős, de még elég könnyű, ha viszont jó a PC vas, akkor vagy Lenovo valamelyik ultraportable gépét érdemes választani, vagy egy VAIO-t.
Ez utóbbi mellett az szól, hogy tényleg nagyon jól összerakott gépek és van megfizethető árú szériájuk (az Y sorozat nagyjából ugyanazt tudja, mint az új MBA, viszont kétharmad áron.)
Én szerintem olyanra fogok váltani, ha váltok.
@Könyvelő Mo: Pedig sokan vannak a váltók, akik meg tudnak szokni egy másik, jól használható, (és szép )rendszert. mint pl. OSX. Mint átülni egy jobb autóba, előszór szokni kell, de hamar hozzászokik az ember. :)
@Nakhchivan: az apple oprendszereinek alapállapotban erőforráskezelése akkubarátabb mint a Windows-é, vagy Linux-é (vagy az Androidé). Ez közismert tény. (Nincs most Apple termékem).
@mit2domain: 1-2 hónap alatt nem derül ki, max. a wifi megy le ha megfogod a házat. }:-> :o)
@musaka: nekem a kollégáim gondolkodnak rajta nagyon, számukra fontos az esztétikus megjelenés (mármint nyilván a gépnek is), szóval tökéletes választás lennne a macbook air, de mivel az egész vállalat windowsos környezetben dolgozik és nincs az az isten, ami ezen változtasson, csak akkor opció, ha tökéletesen fut rajta a windows.
Bocs, nem olvastam végig sem a cikket, sem a kommenteket. Úgyhogy most én vagyok, aki nem olvas csak kérdez. A kérdés után viszont végig olvasom, az egészet. A cikk elején megütötte az érzékeny lelkemet az, hogy:

"kétféle notebook létezik: az egyik az erős gép, ami mellesleg hordozható is....nem szoktuk...hurcolászni. Ezt hívom notebooknak. Mégpedig azért, mert nagy és nehéz."

Mi a helyzet pl az én MacBook Pro-mmal, ami kicsi 13", könnyű, asszem 1,83kg és pl 500gb hdd és 8 gb RAM memória virít benne, a 256mb-os geforce-ról és a core2duo 2,53ghz prociról nem is beszélve. Persze biztos nem a legerősebb a piacon, ami azt illeti mar egy éves a kicsike. Szóval ez egy könnyen hordozható erős gép, amit mindig magammal cipelek. Szóval ez is netbook, vagy mi ez???
:))
lol, kiváncsi vagyok a válaszra. Na irány olvasom tovább a cikket.
inkább lenovo x201 i3 procival. az legalább nem lassú, és nem apple, és win van rajta, és 3 év gari van rá, és talán még olcsóbb is. :)

1.6 ghz-s 11" air 410k huf. az azért elég beteg.
és hát hagy idézzek Anandtechtől:
"While I wouldn’t consider either fast, I’d say that extra 10 - 20% performance increase you get from the upgraded CPU and memory makes a very big difference. If all you’re doing is writing and web browsing I’m not sure it’s necessary, but anything beyond that could probably make use of the upgraded specs."
Lenovo Ideapad U350 lett az én választásom ebben a kategóriában.
Erősebb konfiggal, 13" kijelzővel 130e bruttó.
Ez itt nem opció? Azért mégiscsak 2,5 szeres szorzóról beszélünk az árat tekintve.
Egy nem túl fontos részletre hívnám fel a posztoló figyelmét - csak a történelmi hűség kedvéért. Nem a Lenovo X teremtette meg ezt a ketegóriát. A Sony VAIO X505 volt az (jó régen). Sajnáltam is, hogy a Sony nem csinált neki utódot sokáig, így aztán megcsinálta a lenovo meg az apple.
@Könyvelő Mo: nekem tizenöt évnyi Windows használat után felfrissülést jelentene úgy oprendszer, bár az is igaz, hogy ezalatt a tizenöt év alatt a Windows is változott nem keveset. Az, hogy milyen régóta használod, nem hiszem hogy számítania kellene, én még a Windows 3.1-el kezdtem, elötte meg DOS, természetesen. Szakmámból adódóan később a UNIX világ felé mozogtam és négy éve állítom, desktopon az OSX-nél nincs jobb.
áh teljesen jól fogalmaztad meg az álláspontomat OSX ügyben. nagyon kíváncsi voltam az apple tudására, hogy kiválthatja e a windowsos nagygépemet mindennapokban vagy sem, ezért még pár éve egy kis macbookot vettem, és sajnos felemás lett a switch. amiről mindenki áradozik, h milyen szép és jó, csak a fele igaz nekem, a szépség nagyon ott van, imádom, hogy egyből kinyitom és megy, tehát egy laptopot simán ver nálam windows ügyben. de amint ezen túllépek és használni szeretném a MAGAM módján, illegálisan vagy sem, nehézségekbe ütközöm. 3 rar kicsomagolót töltöttem le, mire valamire jutottam, CDíróval és dvd rippelővel szintén ez a helyzet. kényelmetlen és bonyolult szerkezet sokszor nekem az OSX, főleg mert nem értek hozzá (láttam már rendes júzereket használni, ahogy eltűnő dashboardon görgetnek, és billparancsokat nyomkodnak). plusz annyiból bánom, hogy baromi nehéz ha hordozni akarnám. szerencsére van egy iphone 3g-m is, ami tökéletesen megfelel viszont a "hopp most kellene net gyorsan" szükségeimnek, megoldok mindent ami sürgős, és elvagyok vele ha várakozni is kell. szóval ilyen felemás kapcsolatban vagyunk, az apple, meg én :)
@Thom Yerk: "pár éve egy kis macbookot vettem", "bonyolult szerkezet sokszor nekem az OSX, főleg mert nem értek hozzá"
Én azzal nem dicsekednék, hogy pár év alatt nem sikerült megtanulni az Aqua és úgy általában az OS X használatát...
hm
sok kg = 4kg?
Ha igen napi 4*15 fel kell emelni, 2 hónap és nem is lesz nehéz..
Vagy csak simán sportolni néha 1 picit ;)
Tök egyetértek az írással, az első apple cucc amit megvennék pc-s androidos dolgok mellé.
@saabi: világíts már rá kérlekszépen, hogy hol ebben hol van az, hogy én dicsekszem a dologgal, merthogy kurvára nem látom 4szeres átolvasás után sem.
ha meg az osx és társai bökik a szemed, nem mondtam, hogy nem lehet vele elvergődni, de winfos tapasztalatom alapján könnyebb, több a lehetőség, és átlagfelhasználásra szerintem jobb