Az iWiW elbukott a Facebookkal szemben

Az elmúlt fél évben már világos volt, hogy legkésőbb idén télre megelőzi hazai pályán a Facebook az iWiW-et. A Google Trends és az Alexa szerint ez be is következett idén novemberben.

Persze azért azt is tegyük hozzá, hogy az iWiW becsülettel állta a rohamot a legutóbbi időkig. Mostanra a nagyobb európai közösségépítő szájtok közül csak a holland Hyves maradt versenyben a Facebookkal szemben, Európában. Amúgy meg az iWiW felhasználói bázisa - úgy tűnik - még mindig nagy értéket képvisel.

Az amerikai közösségi szájt mostani térhódítása jól mintázza szerintem az angolszász webkultúra világméretű befolyását is. Nem mintha nem szeretnénk (vagy máshova szívesebben tartoznánk), csak mondom.

A tendenciákból jelenleg az látszik, hogy a Facebook nem csak beelőzi, hanem súlyos vereséget is mér a helyi piacon ellenfeleire. Az iWiW például jó esetben is stagnál ezekben a hónapokban. Nincs messze az az időszak, amikor leszálló ágba ér a grafikon görbéje.

Épp ma kaptam egy meghívót egy jövő heti beszélgetésre, ahol az Origo bemutatja majd az új dizájnnal feléledni kívánó iWiW-et. (Karácsony előtt talán élesítik.) Ottlenni nem tudok az eseményen, de minden bizonnyal érdekes lesz pár hét múlva megfigyelni, hogy az iwiwesek miként gondolják a lokális piacon megerősíteni jelenlegi bástyáikat... egy redizájnolással...

Kis előzetes: 

És egy interjú, amit a Mikulás Party-n készítettem az iWiW jelenlegi vezetőjével, Kovács Gergellyel:

Címkék: iwiw stat magyar social network facebook
2010.12.10. 17:19. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Erről ez jut eszembe:

szantog.imect.com/page/viszlat_iwiw

Meg az, hogy a redesign ide már édeskevés.
@gyorsiro: majd fog a facebook is süllyedni, megunják azt is. idő kérdése. 3-4 éve sztár volt a wiw. 3-4 év mulva meglássuk milesz.
Nekem az új dizájnról egy dolog ugrik be: a Facebook.

Fail.
Haha, ezen a tech-meetup-on én is voltam, ahol végighallgattam, hogy miért is jobb majdnem mindenben az iwiw, mint a facebook... Nevetséges.
Annyira, mint amikor origo (vagy axelero?) az altavizslát nyomatta a google-lel szemben.

És én már akkor is jót röhögtem, amikor a forradalmi újítást a redesign-nal harangozták be... Nem az, hogy alapjaiban gondolnák újra az egészet. De mind1, nincs értelme, facebook lenyomott mindenkit. Még a google se bírt harcolni vele, majd pont az iwiw...
De mitől ilyen népszerű az FB? Semmi különleges nincs benne (csak gyors). Hype? Komolyan kérdezem, HH írhatnál erről.
@cadmagician: minden terméknak van életciklus-görbéje, azonban a facebook nem lesz még halott 3-4 év múlva.

ugyanazt meg fogja tudni csinálni a "barátokkal" mint amit a google a kereséssel - sőt már most is megcsinálta, egy közel tökéletes rendszerrel beszippantott mindenkit szinte aki él és mozog.

az iwiwnek a nagy ereje a telefonkönyv hatás volt, ez azonban, ha úgy tetszik egy "pull" fogyasztás, csak akkor nézed meg amikor neked szükséged van rá, a facebook azonban folyamatosan pókol, mindig történik valami.

mindig töltenek fel fotót amin betagelnek, mindig van valami event amire meghívnak, mindig van valami amiről véleményt lehet (=kell) kifejteni, mindig van mihez csatlakozni.

ha bejön nekik az új messages (titan) akkor azokat is odaragasztják magukhoz akik eddig inkább emaileztek (azon workaholikok akik kivételével akik a céges levelezésüket a privát mailjükbe irányítják).

a fél életedet a facebookon fogod _szervezni_ - hiszen már most is ingyen mész fel rá a netképes telefonodról, az sms teljes lenullázásához már csak push üzenetek állandósulása kell. az sem lehetetlen, hogy hanghívásokat is fácsén keresztül lehet majd hamarosan bonyolítani és akkor kész.

ráadásul a facebook közben pénzügyileg is jól áll (bár a cég valós értékéről megbízható számok alig vannak, csak másodlagos piacokon gazdát cserélt részvények árából deriválják), de majd lesz nagy IPO és akkor bumm, kiderül.

3-4 évnél sokkal messzebb van az.
1-2 év és jön az újabb boom, ahogy a Facebook is... FB mostani fejlesztésű cucc és már most vannak benne elavult megoldások, és nem is bírja a fejlesztési ütemet tartani, jön majd egy újabb, nagyobb újításokkal és ennyi
A dizájn tetszik, nyilván nem kérdés, hogy honnan nyúlták, de ez valóban kevés lesz ahhoz, hogy visszahódítsák a felhasználókat. A Facebook talán azért nem fog hasonló sorsra jutni, mert az iWiW-vel ellentétben dinamikusan fejlődik, mondhatni úttörő módon.
@cadmagician: Szerintem te totálisan nem látod a dolgokat. Nem arról van szó, hogy a felhasználók az iwiwet, mint közösségi portált unták meg, hanem a lassúságot, hogy nincsenek külföldi ismerősök, stb. Ezért váltottak a facebook fele, mivel erre igény VAN.
Ahogy a google használata sem csengett le 2000 óta, mivel keresőre szükség VAN.
És a mobilmánia is lecsenghetett volna 3 év alatt, de nem tette, mivel telefonra szükseg VAN.
@ilovebubbles: ezt rosszul látod, a Facebook nem csak azért jobb, mert "gyors".
Az FB egy olyan kommunikációs és közösségi platformmá vált, ami integrál minden olyan manapság népszerű és szívesen használt szolgáltatást, ami egy átlagusernek kell. És már réges-rég óta sokkal interaktívabb, mint például az iwiw, gondolj az értesítésekre, a lájkokra, a chatre, stb. Ezeket másolni lehet, de tök felesleges, ha már ott rászokott ezekre a user és többet, jobbat adni nem tudsz. Nem te kattintasz végig adatlapokat, hanem az FB nyomja oda az orrod alá azt, ami téged tényleg érdekelhet.
Merészen hangzik, de az iwiw helyében elgondolkodnék azon, hogy beengedjek FB loginnel embereket, integrálnék FB apin elérhető funkciókat. A facebookkal versenyezni, szembemenni esélytelen, helyette bele kellene kapaszkodni a hypeba, ami az FB körül van.
@Balee: 2004 az ennyire most volt??? Facebook eléggé kiforrott már. És a megszokás, az megszokás. Hiába jön egy kicsit jobb, a megszokás nagy úr; lásd youtube vs. egyéb videosite-ok.
Kifejthetnéd, hogy mik az elavult megoldások benne, és azt is, hogy a google-tól szipkázott mérnönökkel miért nem látsz esélyt arra, hogy a facebook fejlődjön? Egyébként elég fejlett így is már. Youtube se nagyon fejlődik, mégse írtuk még le.

@ilovebubbles: a facebook-ban az a forradalmi, hogy összeolvasztja a már létező technologiákat a pont a jó arányban, kellemes külsővel, kényelmesen, stb. Igazából nagy újítást nem találtak ki, de a meglevő technikákat hatékonyan ötvözik. (kép- és videogaléria, chat, üzenetek, event-ek, zenék, fanclub-ok, kommentek, like-ok, ignore, privacy, stb...)
Hasonlíthatnám egy svájcibicskához is. Abban sincs semmi újítás, mert kés addig is létezett, fogpiszkálót is lehet venni olcsóért, konzervnyitó is van az abc-ben, csavarhúzóból bárkinek komolyabb van otthon, dugóhúzó sem hype, és sorolhatnám még az egyéb vastagabb bicskák feature-jeit napestig. Mégis pörög a bicskabiznisz, sok embernek van. A lényeg ebben, hogy _egy helyre van sűrítve_. Ez szerintem a facebook nagy előnye és lényege.
@zaza42: és az smst felváltja az mms. :)

_szerintem_:

jo, nem biztos a 3-4 év, mondtam valamit.
egyébként _én_ pl szánalmasnak tartom, hogy képmutatásra, pózolásra használják a magyarok igen nagy része. külföldi kontentel nem tudom mi a helyzet.

másik ez az "eseményszervezés", amikor telefosnak spamekkel. és egyre gyakoribb lesz, sok ember koncentrálodik, lehet szorni a szemetet.

meg értem én hogy megosztás, de annyi szart tolnak az arcodba, hogy értelmetlenné válik.

szoval valodi értelmét számomra elvesztette, rengeteg a zaj. kezdetben tetszett az iwiw, meg a facebook is, de a fentiek miatt inkább kimaradok. nem érdekel a pozolás, nem érdekel a wellnesszt nyerhetek... majd megkeresem a magamnak tetszó kontetot, ne tolják a fejembe. ez az én véleményem.
Attól mert iwiwnwk leáldozott, nem tudom miért ilyen menő a FB. Csupa kaotikus, kiismerhetetlen, egymásrahányt alkalmazás, már szinte az ismerőseimet se találom.
@zaza42: Jól látod a dolgokat.
A FB pörgősebb, gyorsabb, mint az iwiw, ennyi a titka.
@ilovebubbles: ezt attól a fél milliárd a szerencsétlen idiótától kell megkérdezni, akik miatt az FB ma olyan amilyen.

Valószínűleg változatosabb tartalommal töltik fel, és a cél nem az, hogy napi fél órát FB-zél, hanem, hogy nyújtson annyi tartalmat - amit persze jórészt a többi felhasználó vagy fejlesztők kreálnak - hogy az Intrnet számodra egyenlő legyen a Facebook-kal.

Persze ettől még ez egy gagyi dolog. Akik napi több mint fél órát pötyög az ilyen szarokkal annak valszeg baj van az agyával, de hát miért ne lehetne fél milliárd ember agyilag zokni? Ez még talán túl jó arány is.
Nekem az iwiw sokszor még mindig nagyon jó szolgálatot tesz: apróhirdetésein szinte mindig hihetetlenül gyorsan és jó áron el tudtam adni, amit akartam? kocsit, autógumit, ágyat, stb. Lakáskiadást is mindig ezen keresztül intézem. A Face ilyet nem tud - vagy legalábbis én nem találtam rajta ilyen alkalmazást.
nem redesign kell neki, hanem bugmentes, gyors működés
Még nem töröltem magamat iwiw-ről, mert az általános iskolás osztálytársaim zömében ott vannak, FB-n meg még nem. Viszont onnantól felfele meg mindenki van már ott, a külföldi ismerőseim meg csak ott. Innentől kezdve a redesign nem fog meghatni. Miért menjek vissza iwiw-re FB-ről, ha a külföldi ismerőseim meg nem lesznek ott?

Egyébként van az iwiw-en legalább fele olyan jó hírcsatorna, mint FB-n? Néha nézegettem a kezdőlapot, és marha vicces volt, amikor az egyik ismerősöm üzengetett olyan ismerőseimnek, amelyek nekem nem voltak ismerőseim, így a kommunikációnak csak az egyik felét láttam, sokszor azt sem tudtam, hogy éppen kinek és mire válaszolnak.
@ilovebubbles: nekem ez éppen elég indok, a csicsás ökörségek, nyafogások meg buta alkalmazások meg amúgy is visszaszállingóztak iwiwre is. nekem sok különbség nincs a kettő közt, csak ez, de ez elég lényeges.
@ilovebubbles: jaj, hát tudod, az menő, mert külföldi:) engem pont azok idegesítenek benne, amiket itt az iwiw-vel szemben előnyként felsoroltak. (ráadásul, tök ugyanazokat vezeti be az iwiw is, nem tökmindegy?) nekem nem kell, hogy bökdössenek, hogy ötpercenként halljak valami hírt, hogy ki, mit csinált. arra használom, amire kitalálták: ismerősök felkutatására, mert pl. egy osztálytalálkozót jóval egyszerűbb vele megszervezni, hiszen ott van mindenkinek a friss adata, nem kell kutatgatni mindenki után. és jó néha látni, hogy mi lett az általános iskola óta nem látott osztálytársból, pl.
A blog címe elég bulvárosra sikerült. Nyilván nagyon menő dolog cikizni az iwiw-et, de azért a türelmes fejlesztők számára képes tisztes bevételeket generálni, úgyhogy egyelőre nem neveznám bukásnak.
Fejlesztünk az iwiw-re, és a facebook-ra is, és az iwiw-en 10-szer gyorsabban nőnek az alkalmazásaink. A Facebook-on fizess, ha be akarod futtatni az alkalmazásod, az iwiw-en viszont még működnek a virális eszközök.

A másik az új dizájn. Ha nincs új dizájn, akkor az a baj, ha új dizájn, van, akkor az a baj? (Az a vicc jut ay esyembe, amikor a rendőr megtanul vízen járni, hogy tiszteljék, majd a tömeg kiröhögi, hogy biztos nem tud úszni)

És igenis lesz valami a facebook helyett 3 év múlva. De előtte egy évvel még az iwiw-en lesz egy belépés facebook azonosítóval. Na akkor sem mondhatod majd, hogy elbukott az iwiw, csak átalakult. Mint a Májszpész.
az iwiw sok éve nem alternatívája a facebooknak, csak idő kérdése már nagyon régen, hogy mikor migrálják át magukat a tömegek is. a következő lépcső az iwiw accountok megszűntetése, szerintem az iwiw ezt csak késleltetni tudja.
én is osztom hogy általánosságban jellemző, hogy x évente jön egy új szereplő vagy trend ami letarolja az addigi establishmentet, de a facebookban úgy érzem még továbbra is nagyon sok lehetőség van.
pl gondoljunk csak arra, hogy mi történik ha esetleg közelebb kerülünk ahhoz, hogy megszűnjön az anonim internetezés és mindenhol a valós identitásunkkal fogunk megjelenni. szerintem ha ez megtörténik fokozatosan, akkor a facebook nagyon jó eséllyel válhat az autentikáció eszközévé. vagy ez nagyon elrugaszkodott gondolat?
Gergő (nem hh, csak a nevünk hasonló..)
azt Iwiwnek mindaddig nem fog beáldozni, amíg a magyar lakosság nagy része ennyire lokális: nincsenek külföldi barátaik, nem beszélnek nyelveket... ha elmész moziba, a pénztárnál a laikus kérdése nem az, hogy melyik film a romantikus (például), hanem, hogy melyik a szinkronizált. Persze, lehet a FB-ot is magyarítani, azonban lesznek angolul hagyott funkciók, meg az alapvető idegenkedés ott marad.
Ez persze azt is jelenti, hogy az Iwiw megmarad az alsó sokmillió játékszerének, szemben a felső (értelmiségi?) százezerrel, akik FB-t használnak.
Ha a kereskedelmi TV-knek jó volt ez a konstrukció (therefore a hirdetőknek) az Iwiw is meg fog élni még egy ideig.
Olyan okosak emberek ezzel a "fbről nyúlták le" dumával. De hogy valami okosat is írjanak hogy milyen kellene legyen a fb-vel szemben, na arra már nem jut ész...

Ez ugyan az a téma mint ipad iphone. Ha egyszer az a trend azt kell követni mert ha nem követed meghalsz. Nincs ebben semmi hiba, nagyon helyes hogy követik azt ami bevált.

Egyébként ha jobban megnézitek a lehető legjobban próbál távol maradni fb-től, de a bevált usability-t megtartva.
egyetértek, főleg a lassúság és a sok baromi rosszul elhelyezett reklám miatt töröltem az iwiw-en, 2003 eleje óta fenn voltam...
Én is azok közé tartozom, akik FB-t használnak, bár igyekszem nem teljesen kiszolgáltatni magamat. És azért nézem hetente az iwiw-et, mert baromira unom, hogy az összes reklám már tizenhatszor végigment, de igazi tartalom még sehol. Indiából 10-15 kép feltöltése jó fél óráig eltartott, míg fb-re kb. 3 perc. Amúgy nektek működik az iwiw chat? 3xx "ismerősömból" soha senki nincs bejelentkezve...
Fogadjunk, h csak designcsere lesz és a szarlassú programhoz nem nyúlnak. Nevetséges, h 2010-ben, a legnagyobb magyar netszolgáltató gépparkján is lassú és akadozik. mi a szarban van írva?
A fészbuk akkor kezdett el látványosan terjedni Magyarországon, amikor lefordították majdhogynem teljesen magyarra. Mert addig mindneki iwiw, jó volt az, lassú sem volt(adblock, iwiw tools) és használható is.
Aztán a birkanép amint van magyarul, átment oda, mert ha angolul van, akkor már lusta vagyok. (Lásd: moziban elég kis arányban megy a feliratos film, tévében meg majdnem 0.) Én meg néztem, hogy hova tűnt mindenki, aztán egy külföldi út után ottragadtam, mert a fészbukon van élet.:) És azóta is angolul használom.
adjuk el az iwiwet fejlődő országoknak XD
Lehet hogy én hülye vagyok és nem értek a marketinghez. De mégis hogyan akarnak növekedni, ha a meghívó kérés jogára is várni kell csomót, aztán ha már kérhetsz, utána a meghívóra magára is és mire megérkezik már nem is kell senkinek.
Ez tényleg jó így?
Mondjátok, ha el vagyok maradva..
Egyébként meg lassú, mint a dög, a fícsörök sokszor nem működnek.. Döcög az egész.. persze a fácse sem az igazi. De kb. lesz@rom mindkettőt.
Jó éjt :)
FB-n van élet, IW-en nincs, és ez a meghívós rendszer pláne rossz. Várni kell egy fél évet ha fel akarom a családot rakni, míg FB-n mail cím kell és mehet a móka. IWIWék kicsit ráültek az eredményre ami a számítástechnikában nem nyerő stratégia.
uj design, na ne rohogtessenek :D
@Balee:
Na persze... Nem a nagyobb újítások nyernek a piacon, hanem az, amire kereslet is van. Márpedig a FB egy szegmenst szépen lefedett, oda ennél több nem is nagyon kell, épp elég az a sebesség, ahogy ápdételik a fícsöröket.
Az iwiw egyszerűen tohonya (lassan reagál), rosszul "vesz le" (fingja nincs a felhasználói igényekről, ezért tol minden szart, ami a kutyát nem érdekel, és közben nincsenek valóban érdekes és kívánatos fejlesztései), a levelezője béna, az időkorlátos kiléptetés idegesítő, és halál unalmas (nem történik ott semmi).
Apropó, esetleg tudja valaki, hogyan tudnám véglegesen eltüntetni az iwiw-chat alkalmazást? Allergiás vagyok a csetelésre, mindig lecsukom, ha belépek, de nem jegyzi meg, hogy nekem nem kell, legközelebb csakazértis újra ott van. Erőszakos, na.
Az iwiw-ben nincs adatletiltás, titkosítás, legalábbis én nem tudok róla. A Facebook-on meg igen. Így a telefonkönyv-hatás (ha vkiről tudni akarok vmit, megyek az iwiw-re) még egy darabig biztosan életben tartja a wiw-et.
Na de most látom, hogy a tervezett fejlesztésben lesz privacy. Na itt lesz elbukva az iwiw, ha jól értem.
A 8-9. szlájdon bemutatott redesign nagyon gáz. Annyira, hogy komolyan el kellett gondolkodnom egy pillanatra, hogy a Facebookot vagy az új Iwiwet látom-e.

Ez így nem fog menni, az Iwiw évek óta csak a Facebookot másolja, velük pedig nem vehetik fel a versenyt. Egy versenyelőnye volt az Iwiwnek: hogy mindenki fenn volt rajta. Addig balfaszkodtak, amíg ezt is elvesztették.

A statisztika is sokat elmond: 5 millió user naponta 100ezer üzifalas bejegyzést tesz közzé. Ez userenként 1/50, tehát egy átlag user 2 havonta ír valamit az üzifalra. A FB-on egy hónapban egy átlag user 90 tartalmat oszt meg, ami naponta 3, tehát az Iwiw 150-szerese. (persze ebben nem csak az üzenetek vannak benne)

Nagyon kiváncsi voltam a redesign-ra, de ahelyett, hogy az alapoktól építették volna újra az egészet, csak lemásolták a FB designt. Lehet, hogy rövidtávon kicsit nyernek is vele, de ez így újabb szög az Iwiw koporsójába.
Az IWIW-nek három baja van:

1. Döglött az egész, nem történik semmi - tényleg telefonkönyvlapozgatás.

2. Nulla adatvédelem - minimálisan állítható, ki-mit láthat, ismerősök listája nem dugható el = ingyenes HR, magánnyomozói és marketing adatbázis.

3. Felhigult.
Hosszú ideje figyelem az iwiw agóniáját és nagyon tudható volt ez előre.

Sajna a háttéremberek nincsenek éppen a toppon arra (ez jól látszik az új origó blog agónián is).

Az iwiw már ott elreszelte magát, amikor hosszútávon is fentartott a meghívásos rendszert (általános tömeg kereskedelmi körben ez ismeretlen fogalom normális helyen).
Másrészt meg azzal, hogy nem adott sanszot magának azzal, hogy több nyelven nyomul.
+1 User által használható hiredő modul megcsinálása?

Erre rá tesz még a technikai analfabétizum és gyakorlatilag ott tartunk, hogy az csoda lenne ha nem megy tönkre.
Nekem az egesz tortenetben egy furcsasag van. Az Iwiw teljesen magyar fejlesztes, a Facebook pedig amerikai. Na most, a magyar fejlesztesu kozossegi oldalon klubbok alakultak annak a tenynek a fitogtatasara, hogy mennyivel jobb az amerikai, mindenki szarja le a magyart, sot, menjenek is onnan, mindenki terjen at az amerikai valtozatra. En elhiszem hogy ez a Mark gyerek iszonyatosan jo fej, de pont az a kozonseg, aki elotte annyira feltette a kis szemelyisegi jogait es nemzeti erzeset hirtelen odadobja mindenet egy teljesen lenyomozhatatlan forrasra? Csak mert jobban tudjak scaleelni az adatbazisaikat es tobb szervert tudnak beallitani vilag szerte? Hat hol van itt a nemzeti osszefogas programja kerem szepen?
@darthwalk: Majd ha ingyen SMS és telefon lesz, akkor talán én is regisztrálok. :)Az iwiw úgyis kimaradt az életemből és nem bánom.
az iwiw egy lassu bugos tetu, csoda hogy eddig birta
feszbuk copy az uj dizajn.

Hatha osszekeveri par uzer melyikbe is jelentkezett be? :)
@cadmagician:

Ha azt hiszed hogy a kudarc oka szimplán divat akkor neked az iwiw döntéshozó csapatában a helyed, hogy segíts jéghegynek kormányozd a nagy hajót. :)
@ilovebubbles:

Igen ennyire egyszerű.
Ha facebookot használom akkor nincs az az ingerem, hogy 3 percenként szétverjem a gépet a hibajelzéses belassult oldal miatt.

Nekem az is egy szempont, hogy külhoni ismerősöket is elérem ott.
@Balee:

Erre azért mérget nem vegyél.
A HVG ben volt egy érdekes cikk arról, hogy amíg a net piacon egy évtizede nagy mozgás volt fel-le addig mára a nagyok leosztották a területet egymást közt és baromi nehéz egy új oldalnak vagy koncepciónak bekerülni a köztudatba.

Gyakorlatilag ezt csak a nagyok hátán lehet.

Közben a meglévő kör is szükül és esnek ki a régi öregek, de újak nem nagyon jönnek helyette.
Még egy gondolat jutott az eszembe (hej ha én elszabadulnék egyszer egy olyan helyre ahol lehet kérdezni iwiw-origó fejlesztőktől:))

Elég érdekes, hogy noha jócskán szarban van az iwiw, azért odáig még nem ereszkedett le, hogy esetleg az usereket megkérdezne, hogy kinek mi tetszik vagy nem tetszik az iwiw-en, és talán a mezei felhasználótól hallanának olyan csodát amit maguktól is rég tudniuk kellene.

Pl az önkárosító üzenet rendszer, ahol létezik csoportos üzenet küldés, amit gyakorlatilag 99,999%-ban spamelésre használnak és terheli a rendszert (ilyen fajta spam nem létezik a fb-on).
Nem is szólva hogy idegesítő, hogy kapott üzenetnél az e-mail értesítőben se a teljes nevet, se az üzenetet nem képes elküldeni (mint a fb esetén), így be kell loggolni külön,ami megint rendszert terhelő tényező csak főleg a spammel összekötve.
Szerintem egy marhaság az egész arkönyv ugy ahogy van, bár fenn vagyok de nem keresek ismerősöket nem élem az üzenőfalon az életem, és még sorolhatnám.Egyébbként nekem az arckönyv is elég gyakran szokott belassúlni, szóval ez nem érv mellette.Arról nem is beszélve, hogy kapásból ahogy beregisztráltam felajánlott egy csomó vad idegen embert akit életembe nem láttam, viszont volt 1 olyan akit tényleg ismerek.Csak tudnám honnan szedte ezt.
Az a kézenfekvő megoldás még nem jutott az iwiwesek eszébe, hogy esetleg a nehézkesen kezelhető és semmiresejó tartalmat kéne fejleszteni és nem a dizájnt.
Ezek megbuktak már vagy 3 éve.
A design-ról nekem is a facebook koppintás jutott eszembe. Amúgy tetszik, de inkább a szerverparkot kellene alápakolni, mert alkalmanként szörnyen lassú. Egyik oldalon eldicsekednek, hogy mennyi új képpel, meg új alkalmazással ill. hány ezer poszttal bővültek, a másik oldalon nagy kuss van, hogy száz szervert megint nem raktak még hozzá.
Asszem valamiről lemaradtam. A régi iwiw dizájnt sem ismertem még meg. Biztos jó dolgok vannak benne, de a funkciók többségéről azt sem tudom, hogy létezik. Mennyi időt tölthetnek akkor az emberek ezeknek a kattingatásával? Asszem ehhez már öreg vagyok. :D
Miért fejlődött a fészbuk?? Hát mondjuk már a regisztrációnál bukik az iwiw, fészbukon van egy mailed meg egy neved oszt' regisztrálsz így volt 4 éve is (kb azóta vagyok ott fent) míg az iwiwre mindenféle meghívót kell kérvényezni meg küldözgetni..bár hogy ez így van-e még mert nem igazán nézegetem...
Szóval már a regisztráció eleve megakadályozza hogy gyorsan növekedjen. Na most erre lehet azt mondani hogy így mint valami klubszerűségként működik, csak ez nem igaz. A kezelőfelület szar, levelezés akadozik, mobilos iwiw felület egyszerűen nem működik. Egyre többen mobilról neteznek a szép nagy kijelzős telefonjaikkal. Nézzétek meg a fészbuk mobilos progiját (okés az is szarakszik sokat de legalább van).
az iwiw új dizájnnal kapcsolatban az ugrik be, hogy ha ilyen van, akkor hetekig bénázik az oldal, bejelentkezni talán, de bármi értelmes dolgot csinálni képtelenség. ha mégis, akkor az hosszú várakozási percekbe kerül. ki kíváncsi erre?

senki
új dizájntól függetlenül olyan még nem volt az iwiwen, hogy minden funkció hibátlanul működjön
legalább próbálkozik az iwiw,s ez a új dizájn nem is rossz.
@butcher__: Bevált usability-je elér rossz usabiity. Hiába ostorozta a usability szakma (akármilyen maroknyi is) évek óta, maradtak annál ami volt. Szerintem nagyon elkéstek szegények.
Biztos az én hibám, de a Facebook ótvar minimal átláthatatlan "designja" után kifejezetetten üdítőnek hat az új iWiW *design*. Rakd egymás mellé a kettőt, ég és föld - az iWiW javára.
Azért elég szégyen, hogy Afrika jó része "üres". Én az ottaniak helyében összekapnám magam.
"Az iWiW elbukott a Facebookkal szemben"
erről az jut eszembe, hogy
"Egy csata már az előtt eldől, mielőtt elkezdődne.."
@glad az egyetlen: A döntéseket nem a fejlesztők hozzák a iwiw-ről, és még csak nem is az IT, így hiába is kérdeznéd őket, ők csak végrehajtják a felülről kitalált dolgokat.
amióta az iwiw az origo tulajdona, azóta SZAR. ezért maradt alul a versenyben. nyilvánvaló, hogy lett volna tőke arra, hogy az iwiw-et rendesen megcsinálják, de nem csinálták meg. lehet, hogy szakmai böszemség, lehet, hogy befektetői rövidlátás volt.

az iwiw-nek alapvetően egy csom baja van:

1) a csoportok nem működnek, mivel nincsenek kivezetve az üzenőfelra.

2) az iwiw szarul működik, sokszor nem működik, lassú. kérem, ez egy fontos szempont.

hasonlóan a freemail is alulmaradt a gmail-lal szemben, mert a freemail állandóan szar, a gmail meg mindig működik.

tessék kérem a megfelelő szakembergárdát összehozni, akik meg tudnak oldani egy olyan elosztott rendszert egy nagy serverpark segítségével, amelyik sosem omlik össze, és soha nem kell lekapcsolni frissításhez. a facebook meg tudta csinálni, a google meg tudta csinálni. ők nyertek! ennyi.
Én örülök a redesign-nak, legalább az lesz. A Facebook frissebb, gyorsabb, szellemesebb megoldásokkal operál (pl. a Like gomb mekkora hype már), ás látszik hogy a csapat dolgozik, folyamatosan csiszolják, javítják, bővítik.

Napi szinten látjuk fejlődni a FB-ot, hogy pakolják a funkciókat ide-oda, visznek bele új színt az algoritmusaikba, stb. Tehát látszik, hogy van sok ötletük és azokat meg is csinálják. Nincs kétségem afelől sem, hogy vannak még ötleteik...

Szóval egyelőre azt várom, hogy a Facebook fennmarad a topon, és az egész webet belülről zabálja fel, mindent a Facebook-on keresztül olvas majd az ember, plusz mindent felszippant és integrál majd a VoIP-tól a kép és videómegosztásig, az IM-től akármiig.

Erős konkurense egyelőre csak a Google marad, mert kb. csak az email és a keresőablak (na jó böngészőbe épített search box) lesz mellette ami állandóan nyitva van.
minden tömegmozgalom szarrá válik. Amikor a subba válogathat a gyökerek között akkor már NEM vonzó az iwiw, hiába az erős júzabiliti... okádok az ilyen kifejezésektől.

az iwiwnek vége, mert gyökér a közönség.
majd a facebook is leáldozik és jön valami új, ami exkluzív lesz, addig vonzó, majd hirtelen az is elterjed és már meg is szűnik a vonzása... és igy ciklikusan mást lesz divatos.

júzlessz sit.
Nem vagyok sem iwiw, sem FB párti. De nem értem az FB mániát. Az IWIW is egy trágyalé de legalább azt át lehet látni. Az FB semmi egy kalap szar. Kaotikus, átláthatatlan. Svájci bicskához hasonlította itt valaki. Na nem az, mert egy svájci bicskán nem kell keresni, hogy mi hol van. És nincs rajta egy rakat szemét semmire nem kellő érdektelen vackuráj.

Őszintén Hype ide Hype oda az egész használhatatlan és átláthatatlan katyvasz, te reklám szeméttel és spammel.

A siker titka a Hype, használd lájkolj, mert az annyira menő meg divatos, de egyszer minden divathóbort lecseng és utána marad egy kaotikus használhatatlan és biztonságtalan trutyi. Az FB magában hordozza a csődöt, amint vége lesz az agyon Hypeoltságának, az egész kártyavárként fog összeomlani.
Én csak a foci VB, BL, megy hasonló tippelős versenyek miatt maradtam az iwiw-en. Szerintem azok baromi jó játékok, már azért megéri fent lenni ott is. :)
Az iWiW több sebből vérzik, de számomra az a legnagyobb baja, hogy izolált. Az mind szép és jó, hogy vannak benne események, de nem tudom őket felvenni a Google-naptárba vagy a Sunbirdbe - a Facebookot igen. Az is szép és jó, hogy van egy rakat ismerős telefonszámokkal és mindennel, de nem tudom szinkronizálni az Androiddal (az appot a kiadása óta nem frissítették, egyébként meg gyakorlatilag egy wrapper az m.iwiw.hu fölé widgettel és értesítésekkel...). Szép és jó a chat, de nem tudok hozzá csatlakozni egy Jabber-klienssel. És még sorolhatnám. Facebookra elég gyakran felnézek, iWiW-re akkor, ha jön egy klubüzenet, amiről ugyan ad értesítést az app, de nem tudom belőle megnézni (fail).
@darthwalk: a FB jelenlegi értéke 60 mrd dollár, ezt a heti LeWeb-en az egyik tulajdonos mondta és a szaksajtó is oda teszi. Egy éve még 6 mrd volt...

Az iWiW számára az első lépés a közösségi hype megteremtése lenne, majd másodikként felhőbe kellene mennie és ezen keresztül tudnák megalapozni a biz-app-ok megjelenését. Én ezt anno többször javasoltam nekik.

Ha az iWiW-en belül tanulmányoznák a nagyszolgáltatások hátterét, látnák, h így van minden sikeres nagy site-nál. Anno a Yahoo is ezzel a lépéssel tudta magát visszahozni (részben). A Facebook indulásától így működik. Nem véletlen, h akár havonta / kéthavonta képes a trendek alapján funkciót váltani. Enélkül már nem versenyképes senki, pláne nem vele szemben.

Tehát az alapoknál kellene kezdeni és akkor a Yahoo modell alapján legalább vissza lehetne térni. Én nagyon drukkolok nekik régóta!
@Kreta: a tesóm meg pont azt kritizálta a minap, hogy a facebookról fog leiratkozni, mert ott csak bökdösik, hülyeségeket osztanak meg, ami marhára nem érdekli, értelmes levelet senki nem ír, az iwiwen viszont előfordul egy rég nem látott ismerőstől egy "hogy vagy" levél.
@Jegkoko: na, ez meg a másik. iwiw-en nem nagyon szokott előfordulni (bár volt már rá példa), hogy vadidegen, sose látott emberek bejelölnek, facebookon nem győzöm tiltani őket, mert bejelölnek New Yorkból, pl. ahol soha nem járt, és nem is ismerek senkit.
@Nikosi: igen, én is így látom, totál átláthatatlan, és kinőttem már a gyerekkorból, hogy szíveket küldözgessek valakinek, meg rénszarvast, meg mit tudom én, mit gyűjtögessek a nem tudom, milyen játékhoz. arra használom mindkettőt, amire való: az ismerősökkel való kapcsolatra (s igen, lehet, hogy nem beszélek vele hetente, vagy nem láttam általános óta, azért jó érzés, hogy ott van, és ha érdekel, beszélhetek vele).
A redesign általában komoly forgalomcsökkenést jelent, ez lesz a kegyelemdöfés a wiw-nek.
@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Hát ugye azok írnak a az üzenőfaladra és osztanak meg akik a barátaid vagy annak elfogadott. Szóval kinek milyenek a barátai ugye, és ezért nem hibáztathatunk mást. :)

Az iwiw-es értelmes levelekről annyit, hogy 10 levélből 9 spam. Ilyen nincs a facebooknál.
Az új dizájn jó, de a rendszer attól még egy fostalicska marad – gondolom.
@glad az egyetlen: Így van. az iwiw-en már ezer éve nem kaptam én se semmi értelmeset. Minden spam.
Az Androidos alkalmazásról röviden ennyit: yfrog.com/h3z63yj (nem válogatás, ezek az utolsó kommentek).
Azért az elmond valamit, hogy mindenki azt hiszi, valami első vagy béta verzió, pedig régóta megvan...
@molnarm: Na ja, amióta kihozták azóta nem frissült. Menet közben a Facebook meg kitolta az új verziót, amiben már van push meg chat...
78 ellenkomment kontra 4 millió iwiw user. (kontra 2.4milla fb user). azért van ott még mit kapirgálni. mindig elveszünk a hypeban. mint pl. a foursquare a menő, aztán használjuk pár százan itthon. kicsit bele kéne gondolni, hogy még mindig a blikk olvasók vannak többségben itthon, az iwiw pedig pont nekik van.
arról nem is beszélve (ha már facebook életciklus), hogy a facebook életciklusa is elérte az inflexiós pontot, innen már csak lefelé. matek.
igaz nem európai példa, de nézzük meg oroszországot, ahol megint csak nem tudott a helyi cuccal versenyezni a facebook (a helyi cucc, ugyanúgy néz ki mint az fb): vkontakte.ru/
én kiváncsi leszek erre az új iwiwre, nem temetném. ha valamit kezdeni akarnak az oldallal, akkor miért ne tehetnék egy redizájnnal, meg új és hasznos funkciókkal? hogy ugyanúgy néz majd ki mint az fb? a chat az chat, az esemény az esemény, van időpontja, résztvevői, azt gondolom, hogy ha ezeket így megjelenítik, attól még nem facebook majmolás, hanem a facebooké a best practice, amit valószínűleg érdemes adaptálni, mert működik.
@spinant: Sokszor felmerül egyébként is a ki másolt kit kérdés, amiben érdekes támpontot ad pl. ez az ábra: socialmediagraphics.posterous.com/launch-date-of-major-social-networking-sites
Összehasonlításként az iwiw 2002-ben indult.
@hírbehozó: Nem érzem a név kérdését relevánsnak az adott témában, de ebben igazad van természetesen.