A múlt nélküli iWiW redizájn

Mint bizonyára mindannyian hallottatok (sic!) már róla, az iWiW új, redizájnolt felületei a hét közepén élesedtek. Azt hiszem, nem lenne fair huszonötödszörre is túlságosan mélyen összehasonlítgatni az iWiW-et a Facebookkal. (Már ugye egyre kevésbé érdemes...) Aki belép ma az iWiW-re az úgyis pontosan látja a hasonlóságokat és a különbségeket. Funkcionalitásban, dizájnelemekben, működésben...

Mindenekelőtt emelejük ki, hogy az iWiW új dizájnja sokkal jobbra sikeredett, mint egy átlag magyar szájté. Ugyanakkor azt is tegyük hozzá, hogy a dizájn finomítása, a használhatóság és a funkcionlitás szem előtt tartása és fejlesztése egy ilyen fontos szájt esetében folyamatosan kellene, hogy történjen. Nem 4 évente egyszer.


... vagy inkább használjam a Facebookot?

Ha egy ilyen alaposságú redizájn 2006-ban következett volna be az iWiW-nél, akkor most nem arról kéne postokat irogatni, hogy vajon egy redizájnolással lehet-e ismét ütőképesnek lenni a Facebookkal szemben (nem lehet). 

Közösségi szájtok növekedése, sikeressége, szerethetősége ugyanis még soha nem múlt a dizájnon. A jó, szép, funkcionális dizájn webes szolgáltatások esetében az alap. Az alap, ami legelsősorban (igaz, nem kizárólag) azért fontos, hogy a szájton, a szájtért dolgozók büszkék lehessenek rá. És hogy a hirdetőknek, ügynökségeknek is jól prezentálható, megjelenésében is attraktív terméket lehessen mutogatni. 

A felhasználók tömegeit ennél sokkal jobban érdekli, hogy a szolgáltatás, amit használnak, mennyire hasznos, szórakoztató, stimuláló a számukra. Másodlagos a betűszín, a menüsáv árnyékolása, a gombok kereksége és nagysága...

Az elmúlt napok statisztikái alapján az látható, hogy az iWiW redizájnolása látogatottságban vagy oldalletöltés-számban nem osztott, nem szorzott. Persze érdemes lesz a statisztikákat megnézni egy-két hét múlva is, de az szerintem boritékolható, hogy ha az iWiW lenne a világ legszebb szájtja, a Facebookra vándorolt magyar felhasználók akkor sem térnének vissza az óhazába. 

Az óhazából azért jövünk el, mert valamiért nem szerettünk ott lenni. És nem azért, mert máshol szebben sütött a nap, vagy zöldebb volt a fű.

Ami az iWiW vesztét okozza, az nem a Facebook, hanem az elmúlt évek tehetetlensége, bénultsága. Még a legsikeresebb szájtok sem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy nem gondolják át újra és újra, hogy mit lehetne jobban, máshogy csinálni. Milyen pontokon lehetne vonzóbbá, hasznosabbá, szórakoztatóbbá tenni a terméket. 

Az iWiW pedig megengedte magának ezt a luxust az elmúlt 4 évben. 

Az is sajnálatos ebben az egészben, hogy majdnem biztosra vehetjük: ha nincs a Facebook, ez az iWiW-redizájn projekt sincs. Vagy csak évekkel később, és sokkal gyámoltalanabbul ment volna végbe. 

Én - egyszeri netezőként - továbbra is ott tartok, hogy belépek az iWiW-re, és a szemem elé táruló hírfolyam átfutása utáni másodpercben már nem tudom, hogy mit kéne csinálnom ezen a szájton. Borzasztóan sivár és eseménytelen, mondjuk az Apró főoldala, vagy a felhasználók profiloldala. Így 2011 hajnalán ezek az ingermentes felületek már nem elegendőek ahhoz, hogy hűséges felhasználóként minden nap visszatérjek a szolgáltatásba. Beléptem, nem történt semmi érdekes. Úgyhogy nem fogom bánni, ha holnap már nem jut eszembe újra belépni.

A keresőt még nem tudtam kipróbálni, mert nem működik. (Eh, pontosabban egy sor aloldalon nem működik.) Így azt sem tudom megmondani jelenleg, hogy legalább egy jól kereshető adatbázisként működik-e az iWiW, mint termék. Pedig ez továbbra is fontos alaptulajdonsága lehetne az iWiW-nek.


A legnépszerűbb események már elmúltak...

Azt látom csak, hogy változó minőségű és elhelyezésű bannerek vakítják a retinámat. Nyilván azért zavar most jobban, mert amúgy a felületek letisztultabbak lettek a grafikus hirdetések körül. Valamint a nyitóoldalon az origós, iwiwes és virgós ismerőseim automata státuszüzeneteit bambulhatom. A többi ismerősöm virtuális álmot alszik.

Egyéb érdekesség talán csak a frisskép-ajánló. Na de ilyen képekkel! Nem jön egyetlen olyan esemény, hír, megosztás, bármi, ami felkeltené bennem a vágyat arra, hogy még beljebb kattintsak, elmerüljek az aloldalak és tartalmak erdejében. 

A Klub aloldalon a klubajánló a "Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet"-et ajánlgatja. Benéztem a Megasztár klubjába is. Van ott párezer honfitársam, akik még mindig bele vannak szerelmesedve az emotikonokba. Továbbkattintgatni nem nagyon van merre. Aztán erre is ráuntam. Merre tovább? Milyen nekem illő, az én ízlésemnek megfelelő tartalmakat ajánlgat nekem ez a közösségi szájt? Nem sokat.

Mondom, a redizájnolásnak folyamatosnak kellett volna lennie az elmúlt években, szinkronban a régi és új fícsörök, funkciók fejlődésével. Mivel az iWiW redizájn múlt nélküli, ezért egyelőre az sem látszik, hogy mi lesz a következő lépés

Annyit lehet hallani, hogy lesz valamiféle közösségi vásárlós dolog, és a Google felé is nyitni fog az iWiW. Szóval a Google találati oldalai egy nagy Subba szív iWiW-vé alakulhat végre. Mindkét elképzelés érdekes és sikeres is lehet. De az ilyen horderejű változtatások, újítások is csak akkor működnek, ha sok kis lépésből tevődnek össsze. Rendszeres kísérletezéssel, módosításokkal finomhangolódik a cucc...

Az iWiW-nek sikerült olyan helyzetbe lavíroznia magát, hogy mostmár tényleg nem veheti le a szemét a Facebookról. Meg kell csinálnia minden olyan fejlesztést, amit a Facebook meglép. A klubrendszer helyett egyszerű, lájkolós csatlakozás kell rajongói oldalakhoz. Kell Places, kell egyszerű és jó képfelcímkézés, és egy sokkal jobb közösségi eseménynaptár, stb, stb. Nem mellékesen pedig az összes mobilplatformon olyan funkcionalitású alkalmazások, melyek a mobilnetezési szokásokhoz illeszkednek. 


A legnépszerűbb fórumtopikok az iWiW-en...

És ez még mindig nem lesz elegendő. Az iWiW-nek ebben a helyzetben kötelező lenne pár ponton módosítania a hangsúlyokon. Felülreprezentálnia bizonyos tartalolcsoportokat. Merész, új funkciókkal, nem triviális ötletekkel kísérleteznie. Mert a facebookozó magyaroknak egy mondatban kell tudni kommunikálni, hogy miért érdemes néha benézni az iWiW-re. Az kevés lesz, hogy "mert szép", "mert itt is van chat", "mert vannak klubok", "mert nálunk is fel lehet tölteni képeket"...

Máskülönben még egy hétig el fogjuk itt nézegetni az új iWiW-oldalakat, aztán pont olyan gyorsan el is fogjuk felejteni, mint anno, amikor átköltöztünk ismerőseinkkel együtt a Facebookra...

Utóhang: az elmúlt egy évben pontosan 272 látogatás érkezett a Webisztánra az iWiWből. Google-ból 255 298. Ebben a pillanatban iWiW Chat-en 1 ismerősöm van online. Facebookon 49. iWiW-en eddig nulla forintot költöttem el hirdetésekre. Facebookon több száz dollárt. A Facebookot nem is "látogatom", hanem folyamatosan meg van nyitva a böngészőmben. Az iWiW mégcsak bookmarkolva sincs. Mobilon még egyszer sem jutott eszembe megnézni az iWiW appot. 

Címkék: iwiw magyar social network facebook redizájn új iwiw iwiw redizájn
2010.12.19. 16:47. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

mindezek mellé jön még az, hogy 20megabittel nézegetve is brutál lassú minden... feltéve ha működik.
A bannereket nem láttam, de nélkülük is döglassú volt, meg makrancos is tegnap, de a legnagyobb bánatom, hogy elcseszték az aprót. Nyilván olyan csinálta, aki soha nem használta, mert baromi kevés helyet megtakarítva baromi kényelmetlenné tették azzal, hogy minden egyes apróra külön rá kell kattintani, ha végig akarod olvasni. Én meg, asszem, csak az apró miatt maradtam még és ráadásul nem is vagyok (voltam?) egyedül.
Az hogy az elmult években nem fejlesztettek, nem gyúrtak az usability -re egy dolog, de hogy 4-5 év alatt sem sikerült használható sebességet összehozni több 100M -ós HW parkkal sem ,az nem tudom mivel igazolható ...
Még mindig kell meghívó!
Na most komolyan egy süllyedőben lévő közösségi site miért csinál ilyen balfék dolgot???
Normálisak ezek?

Már a másik topicban is írtam az iwiw egy technikai roncs.
Már a készítői is elismerték, hogy az eladáskor túlnőtte magát és fejlesztésre (újra írásra?) szorult, de az új gárda ehhez képest nem sokat tett.
Nem a facebook miatt ment tönkre, csak egészen eddig nem volt ami helyébe léphetett volna a lassan megutált iwiw-nek.
Erre most mi van? A helyet hogy próbálnák menteni a helyzetet 5 lépést tartva kullognak a facebook után kullogva igyekszenek tartani a vesztes helyzet ugyan azzal a gáz motorral.
Tekintsünk előre: engem már jobban érdekel, mi a helyzet a Diasporával.
Na most én is megnéztem egy weblapon ahol kint van a facebookos és az iwiw megosztás gomb egymás mellet, hogy mi a helyzet.
Az elmúlt hónapban az facbookról 49 látogatás volt, az iwiw-ről NULLA!
Szerintem az Iwiw kicsit olyan, mint ha vennénk a Magyar Postát és abból akarnánk némi marketingszlogennel egy jó csomagküldőt varázsolni. Nem is értik, hogy mi a probléma.

Többen megírták már, hogy az lenne az alap, hogy az Iwiw gyors és gördülékeny legyen, és ne kelljen külön meghívót kérni hanem azonnal meg lehessen hívni akárkit, késedelem nélkül. És nem pusztán Magyarországon élőket.

Miután erre még mindig nem jöttek rá, nem csodálom, hogy a hatalmas előnyt, amivel indultak, mára elveszítették. És ezen a redizájn nem fog segíteni. Sőt. Elijeszthetik vele azokat is, akiknek eddig pont ez még bejött. Azt hiszem nem sok embernek van kedve újra és újra megtanulni, hogy mit hol talál meg, arról nem is beszélve, hogy amitől egyedi lehetne az iwiw (és megkülönböztetné a facebook-tól), most azt is egyre inkább hozzáidomítják majd. Ezt úgy hívják, hogy öngól. A végeredmény borítékolható.
szar lett az iwiw, bonyolultabb mintvolt, lassabb is, mint a fecebook.
Kb ennyi.

KINYÍRTÁK MAGUKAT: ))
Véleményem szerint az iwiw 2 helye cseszte el:
1. görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy csak meghívóval lehessen regisztrálni

2. belassult a rendszer, a meghívókért úgy kellett kuncsorogni

3. megbízhatatlan és lassú maradt a rendszer.

Az utóbbi 1-3 évben belehúztak, de későn.
a legjobb rész a cikkben az utolsó bekezdés! nekem is ez a tapasztalatom és a véleményem! nekem iwiwem már egy éve legalább nincs ha nem másfél.... pedig még akkor beléptem amikor csak wiw volt.
Facebookot nem látogatom, egyfolytában meg van nyitva.
Volt már egy post arról (lehet h nem itt) h az iwiw csak akkor élheti túl, ha integrálódik a facebookba :D amit like-olsz vagy bármi, az megjelenik a face adatlapon, mint legfontosabb fórumon. innentől kezdve meg minek? :D az iphonomon lévő trafipax program is ilyen nade az iwiw nem ennek indult
Csak a subba szív-iwiw compilation miatt vagyok iwiw-en, egy igazi szar oldal.

És majd megint alakulni fognak "klubok", hgoy "kérjük vissza a régi üzifalat"...

Viccország.
"az elmúlt egy évben pontosan 272 látogatás érkezett a Webisztánra az iWiWből. Google-ból 255 298. "

hehe ... ez jó szempont.

Nálam ugyanez:
Facbooke: 105 308
Iwiw: 11 842
Google: 630 808
@glad az egyetlen:

Jelenleg a világ 20 legnépszerűbb közösségi honlapjából EGYETLEN EGY sincs, ahová meghívó kell! S a 20. helyen állónak is kb. 15-ször több felhasználója van, mint az IWIW-nek.

Nekem van egy tippem. Szerintem az IWIW tulajdonosa meg akar szabadulni tulajdonától. Arra vár, hogy valamelyik nagy közösségi honlap, pl. maga a FaceBoook felvásárolja. Így direkt rohasztja le az egészet.
Hónapok (évek?) óta olvasom, hogy így, meg úgy elbukott az iwiw a facebook ellen. Ez még akár igaz is lehetne, de a saját személyes tapasztalatom még mindíg azt mutatja, hogy magyar ismerősből kevesebb (értsd: nagyságrenddel kevesebb) van a facebookomon, mint az iwiwen.

Az iwiw tényleg sz*r, meg mittomén, de szívesen olvasnék a facebookról is, hogy az mitől olyan ótvarul jó. Lehet, hogy én nem azt a facebookot használom, mint a fanok itt :), de számomra borzalmasan átláthatatlan, használhatatlan. Persze nekem nincs egyik sem állandóan megnyitva a böngészőmben :).
Beléptem és szinte akárhova kattintotam szarul működött.
Talán nem a teszt verziót kellett volna feltenni. Tipikus dilettáns, trehány munka.
@Smitht: hasonlítsd össze az AKTÍV ismerősökkel! mert lehet h fentmaradt egy rakás iwiwen a subba miatt, de heti egyszer ha felnéz...... biztos vagyok benne h több aktív barátod van facen, pláne az iwiwen az aktívak minimum fele a fiatal "üzifaltroll"
@Smitht:

"...de szívesen olvasnék a facebookról is, hogy az mitől olyan ótvarul jó...."

- Mondjuk a fb-on navigálás közben nem játszatsz le egy sakkjátszát unalmadban két lap között.
- Ha ismerőst keresel akkor nem hibakódot találsz hanem barátokat. :)
Az iwiw egy magyar közösségi oldal ennek megfelelően sosem fogja azt tudni mint a facebook az igazi nemzetköziséget. Az már egy más kérdés, hogy a nemzetköziségre nem vágyó magyar felhasználók is szépen lassan elpártoltak tőle, lassusága, megbízhatatlansága, sorozatos leállásai, és egyéb mindenféle amatőr szarságai miatt, a design őskövületségéről nem is beszélve. Most a designon javítottak igaz nem sok önálló ötletük volt és kb 5 évet késtek, de a megbízhatóság, sebesség nem sokat változott, talán ha belehúznak még annyit sikerülhet elérniük, hogy ne menjen át mindenki a facebookra, vagy legalább akik már átmentek még megtartsák iwiwes accountjukat. Egyébként a t-comnál vagy direkt csinálják, vagy tényleg totál idióták dolgozhatnak, már-már hobbit űznek abból hogyan kergessék el a meglévő felhasználóikat. Az iwiwen kivül a másik jó példa erre a freemail ami az elmúlt jónéhány évben ámokfutásszerűen űzte el felhasználóit az elképsztően megbízhatatlan működése miatt.
Pár napja írtam erről, én úgy látom, hogy nem csak az iWiW fejlesztésének elmaradása okozta a bukást, hanem a social network természete: globálisan csak egy maradhat. Az emberek nem fognak több helyre regisztrálni (csak a geekek), és a Facebooknak volt meg először a nemzetközi kritikus tömege. Innentől pedig a lendület viszi, persze fejlesztik is, és látszik, hogy mennyi pénzt ölnek abba, hogy a legjobb embereket szerezzék meg, a Google-től is rendesen szívják el a profikat.

Szóval szerintem kicsit igazságtalan az iWiW szemére hányni, hogy szar, amikor nem tudjuk, mennyi erőforrás állt a rendelkezésére a normális üzemeltetésen túl a fejlesztésre.

De én azt mondom továbbra is, hogy akármilyen jó is lenne, csak egy network maradhat.

Akinek vannak külföldi ismerősei, azok ezt könnyen megértik, hiszen én nem fogok regisztrálni a német, a szlovák, a szerb, az indiai és egyéb helyi social networkokre, mikor úgyis mindenki fent van a Facebookon.

Nem akarok túl hosszú kommentet írni, részletesebben kifejtem itt: asszem.blog.hu/2010/12/17/egy_facebook_mind_felett#comments
@Zabkása: tapasztalatom szerint aki aktív, az mind a kettőn aktív (legalábbis az én ismerőseim között), de mégegyszer mondom, a különbség a (magyar) ismerősök száma között nagyságrendi, tehát kb az iwiw-es ismerőseim 90%-a nincs a facebookon. Ha már az üzenőtrolloknál tartunk: a Hírek/Események résznél valóban nagyobb aktivitást észlelek a facebookon, mint az iwiwen az üzenőfalon.
@Smitht: Jó meglátás. "A miért jó?"-ra nem tudok én sem választ. Tartok tőle, hogy nincs is sokkal több, mint hogy "mindenki ezt használja". A tömeghatás elve. De ha nem akarok óvatoskodni, akkor inkább birkákat emlegetek...
@Smitht: én is saját szempontból álítottam ofkorsz. magamból indultam ki, amikor a legaktívabb voltam facebookon, iwiwem csak megvolt..... hajnal 3kor keltem fel telefonom csipogására h klubüzenet érkezett. felléptem, kitöröltem a leveleket, be se jelölt már senki azt kilépés. nekem iwiwen lévő ismerőseim 80-90%ban már megjelentek facebookon. mondjuk 23 éves vagyok, ez is tuti belejátszik :D
pár évvel ezelőtt, amikor a wiw-et eladták a t-comnak, hónapokon keresztül be sem bírtam lépni Mac-ről. amikor panaszt tettem (természetesen, akkor tök másik oprendszer alól) ti. hogy se a myspace, se az orkut nem engedne meg magának efféle trehányságot, valamelyik nagyokos, bennfentesnek tűnő wiw-connaisseur júzer kiokosított, hogy ez van, hát mit is akarok én, amikor az egész világ windowst használ, meg explorert...betoyás. na, kb. ez volt jellemző az egész wiw-re...és remélem, az illető azóta is a wiw-en tolja, és ott is ragad!:D

8 éve regisztráltam, az accountot -még egyelőre- csak azért tartom fenn, mert lassú, de biztos elkülönülést érzékelek a két közösségi site felhasználói köre között is. elég sok embert ismerek, és egyikkel sem tagadom meg az ismeretséget. viszont engedtessék meg nekem, hogy legyen egy saját "klubom", ahol játszom és számomra sokkal érdekesebb dolgokban is résztveszek, ill. legyen egy másik, amelyik kb. egy fényképalbummal összemérhető: ide lehet tolni nyugodtan az esküvős, keresztelős, nyaralós képeket is :)
szerintem nem az az ut, hogy meg kell csinalnia minden fejlesztest, amit a facebook. a zuhanorepulest ez nem allitja meg. miert hasznalnam az iwiw -en a meg esetleg jol is sikerult places dolgot, ha mar a facebook -on hasznalom. raadasul meg ehhez a masolashoz is latszik, h hianyzik a fejleszto, penz, akarat, vagy nem tudom, a harombol talan tobb is. a facebook naponta, hetente tesz ki vmit.

en inkabb fognam a legjobb funkciot es elvinnem abba az iranyba az egeszet. gondolom a kepmegosztas az, csinalnek belole egy olyan kepmegosztot, h ne talalj jobbat, es meg a facebook -ra is az iwiw -en keresztul vidd a kepeid. mindenre lovoldozni minek, ket egyforma SN -t nem hasznal senki.
Nagyon jó, két olyan dolgot láttam, ami máshol még nem bukkant fel. Egyrészt nálam is két tab van éjjel-nappal megnyitva, az egyik a Gmail, a másik a Facebook. Iwiw nekem sincs a könyvjelzők között sem.

Másrészt mobilról sohasem néztem Iwiwet, míg ha nem vagyok netközelben, metrózom, unatkozom, stb. akkor elő a mobilt és ingyenesen olvasgatom a Facebookon a haverok eseményeit.

Ráadásul tényleg nincs annál idegesítőbb, mint amikor jön levél, hogy Józsika (vezetéknév persze nincs) üzenetet küldött, erre belépek, és ott van, hogy adjak vért, mert egy afrikai kisgyerek rákos lett, emellett meg minden karaktert követ a Microsoft és a Yahoo ... ehh
Függetlenül attól, hogy a FB fényévekkel jobb, mint az iwiw, azért - abszolút laikus - véleményem, hogy egy FB fejlesztésre sokkal több pénz és kreatív emberanyag áll rendelkezésre, mint egy iwiw esetében.
Amúgy, az új rendszerben is van olyan, ami még a réginél is rosszabb. Keresésnél: beírtam XY nevét (még csak nem is valami gyakori név), erre: túl sok, szűkítsem. Hát igen, de ha egyszer nem lehet pl. városra szűkíteni?? Ha egyszer Gipsz Jakabról tudom, hogy Budapesten lakik, akkor ne adjon már ki nekem (pontosabban: emiatt nem ad ki) 200 Gipsz Jakabot az ország minden tájáról...
Egyébként is mennyire gáz már, hogy mindent a facebook-ról nyúlnak. Annyi értelme talán lehet, hogy valaki, akinek az ismerősei kitartottak az iwiw mellett, talán visszatér a régi barátokhoz, ha a számára legszükségesebb FB funkciók ott is megjelennek.
bevallom őszintén, hogy most a poszt, és a kommentek után felmentem wiwre, körülnézni, mi is ez a sok újdonság! nem jutottam el odáig. továbbra is iszonyat lassú az egész!
már-már annyira, hogy kedvem sincs hozzá, hogy időt töltsek el az oldalon! már sokszor elmondtam, sok helyen, hogy a most korszakában élünk! röhej, hogy egy komplett albumot gyorsabban letöltök, minthogy a wiwen megnézzem valakinek az újonnan feltöltött fényképét!
nem a dizájnnal van a legnagyobb gond, régen használható volt, az újítások arra voltak elegendőek, hogy szépen lassan elszakadjon az a bizonyos cérna. átláthatatlan katyvasszá lett az egész!
a mostani design viszont tetszik, hogy használható e, azt fentebb már említettem, nem volt hozzá idegzetem ,hogy kivárjam!
ezen kéne változtatni
de sürgősen
egy kis sebesség
na az nagyon kéne
bár az origóról is azért szoktam le, mert förtelmesen lassan tölt be!
@Smitht:

Teljesen igazad van. Én sem értem mitôl lenne jobb az FB mint az iwiw. Annak ellenére, hogy külföldön élek több ismerôsöm van jóval az iwiw-en mint az FB-n. Igaz engem abszolút nem érdekel, hogy akikkel tartom a kapcsolatot mi a rákot csinálnak ma éppen. Amire az iwiw nekem sokkal jobban megfelelt, hogy ismerôsök akikrôl 10-20 éve nem hallottam elôkerültek. Erre az FB alkalmatlan, keresni normálisan nem lehet benne. Találj meg ott egy "Kis Judit"-ot. Mondjuk ez az iwiw-en is egy challenge, de van esély. Az FB felülete zavaros, és elsôre ahogy látom sajnos ebben az iwiw-nek sikerült utolérnie.
szerintem itt a hiba:
Keressetek a facebook oldalatokon hard click hivatkozásokat, vagyis, amire klikkelve elhagyod az oldalt, és egy új töltődik be. alig alig van. nem is biztos, hogy még van egyáltalán. Minden meg van oldva dinamikusan: soft click, és csak az az által változó tartalom töltődik.

Az iwiw-en meg... ettől érzetre baromi lassú, "webszerű", és nem pedig "alkalmazás" érzet.
nem csak az iwiwre igaz: egy jó programozó bármit bele tud tenni a közösségi site-jába, egyvalamit nem: olyan júzereket, akik miatt érdemes odamenni

ugye, "Dénes"?
nem ugyanazok vannak a két rendszeren, ez jó meglátás.

vasárnap este hét óra, és be tudtam jelentkezni. remek.

tele van remek aprósággal az új felület, elsőre pozitív. csak ugye ott az apróság, hogy miért kellett évekig hagyni a rendszert, ahogy van, és miért kellett évekig tetűlassúnak lennie minden nap.
Az iwiwen eleve az volt egy baromi nagy melléfogás, hogy a nem személy profilokat (cég, zenekar, egyesület stb.) kötelezően át kellett klubbá alakítani és ha jól emlékszem a cégeknek fizetni is kellett volna ezért. Sz'al sima pénzlehúzás volt a cél. Ráadásul a klubbá alakulás nem is járt előnnyel, csak macerával. Keresésnél pl csak a klub keresőnél volt stb. A klubtagoknak szóló üzenetek sebessége kriminális volt!
Saját eset: a zenekar klubtagjainak ment a körüzenet egy fellépésről és nem vicc: 3 hét után kapták meg. Ez volt az utolsó csepp: go facebook...
Szerintem az iwiw teljesen rossz irányba megy. Az új oldal kétségtelenül szép, talán szebb is, mint a facebook. De nem a szépség a mérvadó. Az iwiw lassú, nehézkes, bonyolult, unalmas. A facebook ezzel szemben gyors, kezelhető, mobil. Ráadásul, ha megnézzük a FB designját, nagyon egyszerű, kis ikonokat használ, az iwiw nem. Valahogy tényleg az egész annyira nehézkes. Nem tudom, érdemes-e továbbra is pénzt ölni a fejlesztésébe. Egyáltalán Magyarországon van kereslet két ekkora közösségi oldalra? Ebből a harcból lehetetlen nyertesként kijönni, a FB nyerni fog, az iwiwnek hatalmasat kéne változnia, és nem olyan irányba, amilyen irányba ez a redizájn ment.
Feltűnő hogy az index mennyit fikázza az iwiwet és ajnározza a facebookot. Én leszarom mindkettőt, de egyértelmű a részrehajlás, talán pénz is van a háttérben. Vagy csak szimplán hülyék hozzá hogy felfogják: éppen segítenek kinyírni egy magyar céget (akármennyire is megérdemli).
@Frank Columbo:
"a t-comnál vagy direkt csinálják, vagy tényleg totál idióták dolgozhatnak, már-már hobbit űznek abból hogyan kergessék el a meglévő felhasználóikat.."
Az egész T-bagázs erről nevezetes. Lásd ügyfélszolgálataik. Pont olyan, mint az iwiw. Lassú, és jó szar.
ratyi kinézet, bonyolult kezelőfelület, és még lassabb is néha

a fejlesztőket el kéne küldeni a fészbúúkhoz, hetek alatt tönkre vágnák az egész oldalt
@Szekuriti Blogger:
"...Ráadásul tényleg nincs annál idegesítőbb, mint amikor jön levél, hogy Józsika (vezetéknév persze nincs) üzenetet küldött, erre belépek, és ott van, hogy adjak vért, ..."

Húú de kivagyok ettől!
Nem lenne baj ha mondjuk 20 levélre jutna egy ilyen (mondjuk teljes név attól még lehetne), de per pillanat nekem 50 levélből 49 ilyen.
@zsolti:
+1.
Mondjuk a képmegosztás is baromi nehéz ügy, amikor telefonról vagy iphotoból 1 kattintással a fb-on vannak a képek.
Esetleg a telefonkönyv funkció működhetne, valami tényleg telefonkönyv kinézettel, sms küldéssel, levlistával, ilyesmi.

Viszont ami totál érthetetlen, hogyha már úgyis reszeltek a profiloldalakon, akkor olyan statikus és érdektelen információk, mint például az anyanyelv meg a beszélt nyelvek, miért vannak előkelőbb helyen a munkahelynél, és mi a rákért kell kattintgatnom meg captcháznom az emailcímekhez?
Az egyik legnagybb baj meg, h nem hiteles az iwiw illteve idiota felhasznaloi. 3 eve reggeltem 2 het utan lejottem. Gaz na. Vetities megy rajta 70 % -ban. Ezt a meghivosdit akkor se ertettem. Mi a fasznak? Mintha vmi VIP -es eter lenne es "felsobrenduek" a userek kozben meg epp ellenkezoleg. Lassu volt mindig mert ha haverom belepett es szetneztem rajta darabos volt szite mindig. Komolyan mondom jo, h kimaradtam ebbol az anno trendi iwiwezesbol meg a ki eri el hamarabb a kamu 1000. ismerost versenybol.
Mindenki temeti az iwiw-et, pedig van egy dolog mindazon kívül amit mindenhol olvasni: Kis hazánk nagy tömege nem kimondottan "webpolgár", és megrekedt a startlap-iwiw-freemail háromszögben. Nekik ez jelenti a web csúcsát. Ez a nagy tömeg nem fog átjönni a FB-ra, mert egyrészt azt látja, hogy ugyan olyan, mint az iwiw, és neki jó az is; másrészt az iwiw-en már fel van építve a több száz fős kapcsolati adatbázisa, és a FB-on ismét neki kellene állni felépíteni. (plusz a járulékos dolgok: képek átemelése, klubok keresése, létrehozása) Erre pedig nem lesz hajlandó, mert egyrészt lusta, másrészt meg ha a Kati, akivel olyan jól elcseverészget az iwiw üzenőfalán csak 3 hónap múlva jönne át, akkor addig mi lesz.
És az sem mellékes, hogy sokan úgy vannak vele, hogy az iwiw-en mindenki fenn van, tehát ha valakire kíváncsi az illető, akkor ott biztos, megtalálja.
A sebességgel meg nem törődnek, mert nekik eddig is jó volt ez a lassú, szakadozó valami, és ezután is jó lesz.

Mellesleg - sokat? - dobna az iwiw használhatóságán egy nyomorult bookmarklet, amivel oda is meg lehetne osztani tartalmat. Elvileg létezik, azonban hiába bogarásztam át mindent sehol nem találtam, csak egy weboldalba ágyazható gombot.
@Bikli néni: Igen, érdekes, ahogy a Részletes keresés "működik" most az iwiwnél. Eszméletlen módon el van dugva. Én is csak úgy tudtam elérni, hogy beírtam a keresőbe egy bármilyen nevet, kiadta, hogy túl sok találat van, aztán már megjelennek a szűkítő mezők. Még alul tovább lehet nyitni egy + gombbal, címre is lehet szűrni.
iwiwen már rég nincs mindeki .... már egy éve nincs. amikor másfél éve töröltem magam, heti 1-2 ismerős elszállt a ködben. az is érdekes h a másfél év alatt egy meghívót nem küldtek h regeljek megint :D
mitol olyan jo a facebook? hat pl ezert
www.youtube.com/watch?v=CRUOl03nZIc

btw tok respect az iwiwes sracoknak, azert nem kis munka egy ilyen rendszert faceliftelni es felvenni a kesztyut a facebookkal es raadasul nagysagrendekkel kevesebb penzbol

m
Ehh, épp most néztem, valaki a távollétemben leszólított iwiw chat-en. De nem tudom kilőni a beszélgetőablakot (csak letenni tálcára), mert egyrészt az X-et takarja ez a sok baromi gagyi zöld kérdőjel (mondja már meg, hogy kell eltüntetni?!), másrészt tálcára lerakja, de az ablakot nem lövi le. És kiba*** idegesítő, hogy pont az oldal kellős közepére ugrik fel, amikor épp egy levelet olvasok.
Megoldási javaslat? (Túl azon, hogy hagyjam a fenébe az iwiwet, levelezésre még használom). Köszi
"Én - egyszeri netezőként - továbbra is ott tartok, hogy belépek az iWiW-re, és a szemem elé táruló hírfolyam átfutása utáni másodpercben már nem tudom, hogy mit kéne csinálnom ezen a szájton."

Nem fogjátok elhinni, nekem pont ugyanez az érzésem a Facebookon is. Meg is mondom, hogy miért. Azért mert én nem állandóan nyitvatartom, hanem kb. 3 hetenként nézek rá. Szóval egy kicsit erősnek érzem, hogy HH veszi a naponta agyonhasznált, pöccre baállított appját, bemegy egy másik sitera, eltölt 5 percet, ellenséges előítélettel, és aztán a sitera fogja, hogy milyen szar. Mondom ezt úgy, hogy az iwiwes jelszavamat,meg e-mail címemet is már rég elfeljtettem, évek óta nem voltam ott.
Azért ez a poszt így elég fail..

Mert a face jól néz ki? Myspace is belefutott ebbe a hibába amibe most a face.. akkor pedig az egyetlen normális (fejlödő?) alternatíva az iwiw (vagy más addig megújuló/megjelenő site lesz). Hány embert basz fel a face hírfolyama? A kismillió reklám amiket az "appok" köré építenek? Az átláthatatlan menürendszer? A facebook a jelen, de semmiképp sem a jövő..
Szerintem az iwiw tulajdonosai szándékosan csinálják ezt az egészet! Pályáznak a szánalmas.hu -ra és csak így tudták elérni... Mindenesetre én többet nem látogatom az iwiw-et. Az hogy még a mai napig meghívó kell, az az ostobaság netovábbja. Nem hiszem hogy túl nagy boom lenne új regisztrációkból. Így viszont csak kullog a "rivális" után! Amit most csináltak azzal nagyjából belesz*rtak a ventillátorba, és csodálkoznak hogy büdös van a lakásban.
Úgy látszik kisebbségben vagyok, de én leszarom a fészbúkot. Legalább annyira nem érdekel, hogy az egykori általános iskolás ismerősöm mekkorát szart ma reggel, mint az, hogy az IWIW gépház állánclevél szerint letörölnek, ha nem küldöm százszor el a levelet.

Szintén kisebbségben levő véleményem szerint a fészbúk unatkozó emberkék gyülekezete, akik jódolgukban vagy épp bánatukban nem tudják mit kezdjenek magukkal.

Majd ha kurvára ráérek, akkor megígérem, hogy az összes ilyen időrabló faszkalap netwörkre regisztrálok, hogy bepótoljam lemaradásomat.

Az IWIW meg arra jó, hogy lássam, kinek van épp névnapja, meg fotókat nézni. Üzenőfalat nem olvasok, mert akkor le kéne tiltanom a fele ismerősömet a naív, idegesítő, szánalmas üzenetei miatt.
a facebook addig volt igazán élvezhető, amíg át nem jöttek az agyhalott tömegek az iwiwről, akik "milyen barbie vagy ma?", "ki a legfogyatékosabb barátod?" és hasonló szarokkal szemetelik tele az üzenőfalat.
ehhez az kellett, hogy legyen magyar nyelvű fb. szerintem sem fog most már senki visszaszokni iwiwre, aki átjött.
amúgy én is kb rss-olvasóként használom.
a redizájn előtt pár nappal azt írtam twitteren, hogy megvárom az iwiw új ruháját, és csak azután törlöm magam onnan...megtekintettem, nem jött be, jöhet a törlés.

Előttem sokan elmondták, hogy mennyi minden gond volt/van vele. Elmúlt felette az idő - ennyi.
A fórumtopikok meg egyszerűen röhejesek, csak úgy, mint hogy nem törlik a lassan fél éves eseményeket (aug. 20.).
Szenzációs poszt, teljesen egyetértek. Annyit szeretnék megjegyezni, hogy eddig úgy tudtam, h az Iwiwet fejlesztő cégnél vagy, és még így is ilyen posztokat írsz.
@Steve_Jobs: Az FB--n kb. hetente jelennek meg a kisebb újítások. Persze olyan iszonyatosan nagyok nem jönnek, de azért most jött az új profiloldal, küszöbön a Titan, tehát fejlődnek rendesen. A design kinézete pedig erősen szubjektív, nekem jobban bejön az FB egyszerűsége, mint az Iwiw. [/OFF] Az meg különösen vicces, h a nicked szerint Apple fan vagy, az Apple meg híresen egyszerű designnal dobja piacra készülékeit. [/ON] Az Iwiw hírfolyamnak becézett valamije meg fel sem veheti a vesenyt az FB üzenőfalával. Az Iwiw ugyanis kiad egy üzenőfalat a főoldalra, aztán nyomogathatod a többi gombot. FB-n mindenkinek van egy saját üzenőfala, ahol nyomon lehet követni egy személy különböző bejegyzéseit. Ráadásul lehet egy embernek írni a saját falára, így lehet célzott üzeneteket küldeni nyilvánosan. A legjobb az egészben az, hogy ha küld X ismerősöm egy közös ismerősünknek szülinapi köszöntőt, azt egy posztba teszi a kezdőlapra. A menürendszer teljesen átlátható, csak kell hozzá ész is. A reklámoknál pedig egy szolid kis doboz oldalt kevésbé zavaró, mint egy böhöm banner, és még nem is terheli le annyira a gépet.
@Android: Az eleje mekkora már! Am meg +1!
Szerintem a design valtas, a rancfelvarras nem a felhasznalok, nem a facebook vagy valami hasonlo miatt tortent.
Lehet azt mondani, hogy 4 even at dilettans idiotak iranyitottak, menedzseltek az oldalt, de azert ne felejtsuk el, hogy csak kezdesnek 1 milliard forintot toltak bele.
Szoval valaki biztos rajott mar a sok eszetlen felett, hogy ez nem lesz igy jo, regen bukos a jatek, es szerintem az elkovetkezendo egy evben barmilyen fejlesztes is fog tortenni az oldalon, az mind annak erdekeben fog tortenni, hogy talaljanak ra vevot.
A vatera-teszvesz testverisegnek peldaul csak az adatbazis miatt megerne..

Amugy az az erv, hogy a facebooknak van sok loveja az iwiwnek meg nincs azert nem allja meg a helyet, mert itt alapveto nuansznyi dolgok sem lettek megcsinalva, (a legdurvabb talan a focis szurkolos tortenet volt), es egy kurva keplapozashoz amugy sem kell milliardos toke, meg a legdurvabb ceges kornyezetben is at lehet verni egy ilyen fejlesztest max harom nap alatt, rendesen oraberbol.

Errol amugy ha megkerdeznenk egy iwiwes fejlesztot valoszinuleg azt mondana, hogy minden szar, es egyfolytaban hibakat javitanak, nincs idejuk ilyesmire, el sem tudjuk kepzelni.
Azért ne szidjuk igazságtalanul. Pont, hogy kurva jó ötlet volt, hogy nem lehetett csakúgy regisztrálni az Iwiwre annó, mindenki Iwiw-meghívóért kuncsorgott a fórumokon, nagy pörgés volt.
Csak eljárt felette az idő.
Én azonban nem temetném. Vannak még helyek, ahol jó lehet, kérdés mennyire fizetőképes az a célcsoport. Tudatosan lehetne ilyen Proli- és Nagyibook, és ezt most minden pejoratív értelem nélkül mondom. Falun és a kevésbé iskolázott rétegek között nem hiszitek, de még mindig nagyon megy az Iwiw, és nem hiszem, hogy a nagyi, aki nagy nehezen bereggelt az Iwiwre, majd megy pörögni a Fácséra. Örül, hogy legalább azt érti. Rájuk kéne koncentrálni, nem ezt a Facebookos valamit letenni az asztalra. Miért akarnék egy második Facebook-ot? Meg valahogy megszűrni a spameket, csodák csodája, hogy a faszom wellnes hotelek sem spammelnek már engem az események közt, (jó, mondjuk, hogy kevesebbet, mint régen), lám, ott volt erre energia.
Szerintem ez így teljes csőd.
Azt kéne kitalálni, hogy Terus az ABC-ből, Kovács Totya raktári kisegítő, meg a kocsmáros Laci bácsi hogyan szeresse jobban a Wiwet. Értünk, az értelmiségért már kár kapálózni, mondom ezt, még egyszer, mindenfajta gőg és lenézés nélkül.
Persze, ha nincs igazam, akkor mondjátok.
@pretender:
No igen de a csillámfaszomos idiótaságokat simán le tudod tiltani..iwiwen tudod szűrni hogy mit láss mikor belépsz?? Én nem tudom, nem is néztem csak kérdezem.
Iwiwre képeket kb évek óta nem töltöttem fel, levelet ritkán kapok (az is általában hogy törölni fogják a regisztrációmat...ha így is lenne mondanám hogy naés??), csak a subba miatt szoktam megnézni, hogy azon röhögjek hogy más sokkal hülyébb mint én:)
Egyébként facebookon egy csomó idegesítő ismerőst szűrtem, meg applikációt és így viszonylag nyugi van:)
Nem értek egyet azzal, hogy az iwiwet nem a facebook nyírta ki. Tény, hogy az iwiw egy megutált valami lett, de amikor én a facebookra átszoktam, a facebookot is nagyon utáltam. Az iwiw után teljesen átláthatatlan volt nekem.

Azért mentem át a facebookra, mert ott voltak a külföldi ismerőseim, nagyobb hal, abban láttam a jövőt. Ez szerintem elkerülhetetlen volt. Pontosan az a másodlagos dolog emellett, hogy az iwiw amúgy technikailag szar.
A poszt érdekes, de az iwiw-et bizony az FB lőtte ki. Nem most, hanem nagyjából két éve...
Ja igen, és az "iwiwen megrekedt" emberekhez annyit mondanék, hogy nekik azért elég speciális reklámokat lehet csak tolni, tehát üzletileg elég szerencsétlen pozíció ennek a körének a "sztárhonlapjává" válni.
Szerintem nagyon klasz lett az új design, végre van egy normálisan kinéző közösségi szájt. Én töretlenül drukkolok neki, remélem sokáig élni fog, munkahelyeket teremteni és megtartani, és sokcsillió adóforintot befizetni, nekünk, nektek, azoknak is, akiknek az iWiW egyébként nem hiányozna. Éljen soká az iWiW!
Valóban, az iwiw nem most, hanem az elmúlt években vesztette el a Facebook elleni csatát... elsősorban látszólag apró dolgokon múlott:
-József üzente, aztán az üzenetet csak a iwiw-en lehet elolvasni (vagy épp nem)
-korlátok: képek száma, mérete, meghívó
-a fizetősség kisértete
-a mobil appjaik 0-k
-nagyon zárt, sokáig sehol egy komolyan vehető API
-belül csak sejtem mi van, de lassú és instabil (rémlik valami arról, hogy Oracle db-ket használnak, meg drága vasakat ~ vertikális skálázás)

Az iwiw is tipikus esete annak, hogy a magyarok kreatívak (2002-től van wiw), csak utána az értékesítése, fejlesztése meg a marketing már nem az erősségünk. A Facebook ha jól tudom 2006 körül indult, 2010 év embere (Life) úgy lopta, csak jól menedzselte...

Pár hete volt szó itt a Hyves-ról, van szerencsém egy kicsit jobban ismerni az ő technikai hátterüket. Hyves = holland közösségi site (2005-), 11 millió felhasználó, mobilra nagyon kihegyezve, design gagyi, viszont őket még nagyon nem nyomta le a Facebook (Hollandiában kb. 4x annyi a Hyves user, mint a Facebook). Folyamatosan fejlesztették, nyitottak (nincsenek korlátozások, tiltások), az eredmény stabil és gyors. Ez utóbbi kettő leginkább annak köszönhető, hogy technológiailag is bátran (és helyesen) választottak, amikor elkezdték: MySQL (horizontális skálázhatóság), full opensource, ~4000 olcsó PC-ből álló szerverfarm, ja és 7 fős team üzemelteti.

Ezzel a design váltással sajnos már csak kb. 1 fokot kormányozzák vissza az iwiw-et a helyes útra, a maradék 179 fok már elképzelhetetlen... Az is sokat elárul, hogy leállással járt ez a design váltás - ezeket egy normálisan megtervezett site-nál fokozatosan (pl. 100000 userenként), menet közben szokták csinálni. Ha az összes Facebook-hoz pártoló user visszatérne az iwiw térdre rogyna és kivérezne.
"Az alap, ami legelsősorban azért fontos, hogy a szájton, a szájtért dolgozók büszkék lehessenek rá. És hogy a hirdetőknek, ügynökségeknek is jól prezentálható, megjelenésében is attraktív terméket lehessen mutogatni. "

Nem. Ezek a másodlagos és a harmadlagos okok. A dizájnnak igenis a felhasználók érdekében kell szépnek lennie. Mé', nem a felhasználók "nézegetik" az oldalt? Egy papír magazin megjelenése nem az olvasókért van?

Az más kérdés, hogy a hírdetőknek is be tudja mutatni a tulajdonos, hogy lám milyen szép szájtom van, de ezeket nem lehet elválasztani egymástól. JÓ hogy ki nem hozzátok, hogy maga a netező/felhasználó le van tojva, neki mindegy milyen a dizájn. Mondjuk sok, esztétikai érzékkel nem rendelkező "paraszt"-nak valóban mindegy.
Részemről annyit fűznék hozzá, ami szerintem alapvetően eldönti ezt a "versenyt" az az, hogy a facebook teljesen globális, míg iwiw-et csak a magyarul tudók tudják használni. Nekem van egynéhány barátom, aki nem tud magyarul és azért pártoltam a facebookhoz, mert velük (is) szerettem volna kapcsolatot tartani.
3 típusú ember van: 1. akinek mindkét helyen van accountja (nekem is, de az iwiw-et csak a Subba szív iwiwért tartom), csak facebook, vagy csak iwiw. Na most szerintem minden sértődés nélkül be lehet látni, hogy a harmadik kategóriában az idősebb, viszonylag internet-idegen korosztály erősen képviselteti magát, illetve azt, hogy a másik 2 csoporthoz képest alacsonyabb az iskolai végzettség. Ebbe a csoportba tartoznak azok is akik úgy gondolják, "hogy a f.szom fog még egy ilyen hülyeségen regisztrálni" és büszkén vállalják is ezt, ha kell, ha nem szóvá teszik. Ezen már nincs mit javítgatni dizájnokkal, igaz, amíg kicsit is meleg a vas, ütni kell, de innen már csak lefelé vezet az iwiwnek.
Az iwiw szerintem is elrontotta, de az FB-től se vagyok elájulva. De nem is ezért írok.

Az iwiw-en egy iskolaként is regisztráltam, öregdiákként, még 2005-ben. Népszerű a suli, nagyon gyűltek az ismerősök. Napi 50 új jelentkező átlagban, alig győztem visszaigazolni őket. Persze, mert a "Kit ismerhetek"-nél szinte mindig kidobta.

Aztán jött az a lépés, hogy a nem természetes személyeket át kell tenni klubba, mert ha nem, törlés. Határidőre áttettem klubba, azóta jó ha heti 1-2 új tag jött. És kb. nyár eleje óta már többen lépnek ki, mint be.

És persze megint az volt a hülye, aki betartotta a szabályokat. Ha nem teszem át, akkor szerintem még mindig nem fogyna a klubtagság, vagy ha igen, jóval magasabb létszámról indult volna. Ja és a klubtagság nem azért fogy, mert csak a klubból lépnek ki...
@droID242: "Kis hazánk nagy tömege nem kimondottan "webpolgár", és megrekedt a startlap-iwiw-freemail háromszögben. Nekik ez jelenti a web csúcsát. Ez a nagy tömeg nem fog átjönni a FB-ra"

Hát ez az!

Aki nem kimondottan "webpolgár" az nem is fog semmit megosztani-lájkolni-kommentelni-stb a neten, nem fog olyan tartalmat közzétenni amiért érdemes lenne felmenni az iwiwre. A fészen viszont pont azok az emberek vannak, akik használják is, és így sokkal több az érdekes kontent, amiért megéri naponta párszor végigfutni a falat.

És nem csak az ismerősökről, barátokról van szó: minden magára valamit adó blog, zenekar, cég fent van a FB-n, és teszik ki a friss híreket, koncertidőpontokat, fotókat és egyéb tartalmakat. Céges példa: a Vodafone például nem csak nyereményjátékokat szervez, de az ügyfélszolgálat munkatársai válaszolnak is a feltett kérdésekre...

Persze mindez tartalomszolgáltatóként se rossz, ahogy a poszt végén is olvasható, az Androlib blognak is jót tesz a FB jelenlét, nagyságrendekkel több látogatót hoz a minket lájkoló több, mint 400 ember, mint mondjuk az android.lap.hu - az iwiw pedig nem kimutatható.

Egy másik példa: márciusban a mi éveink című videónk nézettségének kb 20 százalékát adta csak a Facebook, lényegesen többet, mint az Index-címlapra kerülő, és más, olvasottabb blogok (pl Vastagbőr, Mandiner), amelyek embeddelték azt... És nem tartottunk pisztolyt az emberek fejéhez hogy osszák meg a FB-n a cuccot, magától működik a dolog.
Kár volt elrontani az iwiw-et ezzel az új dizájnnal.
Inkább a levelezőrendszerét fejlesztették volna. Nem akarom dicsérni, de nem is lehet, és akkor még nagyon finom voltam. Durvábban fogalmazva elég sz@rul sikerült ez a fejlesztés.
az iwiw mobil felulete amikor utoljara szenvedtem vele , minden kepernyovaltaskor kiirta hogy "lejart a biztonsagi idokorlatod lepj be ujra" .
alig huszonpar alkalommal kellett beirjam a jelszavamat .
mindekozben a facebook mukodik . nem jol , de megy . de az iwiw gazdavaltasa volt a lejto kezdete . tragacs , lassu rom .
az meg egy elmebaj hogy ha uzenet ertesitot kapok , akkor egy keresztnev van benne , sem az uzenet nem lathato , de valaszolni sem tudok ra , csak ha belepek (husszor) . ha akartak sem tudtak volna jobban elszurni .
Az iwiw lassusagat szerintem legfokepp az okozza, hogy elavult technologiaval (JSP) fejlesztettek az oldalt. Ez a technologia nem alkalmas ekkora terhelest kiszolgalni, egyszeruen nem erre valo, es alkor meg csak ~1 millio felhasznalorol beszelunk. Mar kb 5 evvel ezelott at kellett volna ultetni az egesz motort PHP alapura, de legkesobb akkor, mikor a php5-ot kidobtak, szvsz.
Az adatbazisuk nem tudom milyen, de az sem a megfelelo valasztas.
Szerintem az iwiw bukasat kisebb mertekben a szar kivitelezes, nagyobb mertekben a facebook terhoditasa okozta.
"Örülünk, hogy látsz."

Uristen! Ekkora idiotak. Ez valami szemuveg reklam? Ki az a majom aki erre rabolintott, egy masfel milliarba kerult oldalon? Orulunk, hogy latunk ... Azert vagyok tobb mint 3 eve a FB-on, mert a magyar iwiw egy hasznalhatatlan borzalmasan designolt lassu szar volt. Facebooknak is vege lesz idovel, mint minden masnak a weben, jon egy ujjabb, jobb, de az iwiw mar most klinikai halalban van. Orulok neki!

Orulok, hogy nem latnak!
@Q:
"...Facebook-hoz pártoló user visszatérne az iwiw térdre rogyna és kivérezne..."

Na ezen egy jót röhögtem.

Amúgy 100%-ig egyetértek veled.
Jó példa még a támáskodóknak a cég technikai dilettantizmusáról az új blogrendszerük, amit félkész állapotban részben működés képtelen állapotban löktek az userek elé és komoly lassulási problémájuk van.
On-line üzletágban ez nagyon gáz és amatőr.
Eddig ellenálltam az FB-nek, mert én is úgy gondoltam, a francnak még egy közösségi oldal nekem... Mostanában azonban alig van mozgás ai IWIW-en... Szerintem az ismerőseim többsége átpártolt... Lehet, hogy kénytelen leszek követni őket, bár ez a FB-mánia számomra még mindig érthetetlen.:)
Hát akkor én is.... az iwiwes ismerőseim, akik eddig Kolozsváron és Marosvásárhelyen éltek, ezentúl Cluj-Napoca és Targu-Mures lakói. Egy magyar közösségi szájttól azért elvárnám, hogy használja a magyar településneveket. Érdekes, hogy Csíkkozmás Csíkkozmás maradt.
Nekem az iwiw kezelőfelületével a kurva szivecskét leszámítva - amit most se bírtak elhagyni - nem volt semmi bajom. Szerintem egyszerű, és átlátható oldal volt. A facebook ezzel szemben nekem egy büdös nagy katymasz, szóval nem ezért jobb. Ahogy fentebb is írták, én is 3 dologban látom (sokkal) jobbnak a facebookot, súlyossági sorrendben:

1. Nem kell meghívó. Ez a meghívós dolog az iwiw kezdetéből származik. Akkoriban jópofa volt, akik más bennt voltak, menőbben voltak a neten, mint akik még nem tudták meghívatni magukat. Ma már ennek semmi értelme, inkább rohadtul idegesítő és ciki.

2. Az iwiw technikailag mindig is egy rakás szar volt. Állandó leakadások, és az az elkúrt kereső.. Hát az a legsúlyosabb hiba egy ilyen oldalon szerintem.

3. Nemzetköziség. Ezzel nincs mit tenni, ettől még lehetne szuper oldal az iwiw. Ahogy valaki fentebb már írta, a magyar ismerőseim, volt osztálytáraim, tanáraim még mindig inkább itt találnak meg. A kollégák már inkább a facebookon, de ez valószínüleg a nyelvtudás fejlődésével tovább fog romlani a facebook javára.
Beléptem az iwiw-be. Még mindig nehezen találtam meg a profilmódosítást. Design rendben van, de azon kívül eléggé furcsa és lassú a felhozatal.

Belépéskor túl sok információ ugrik szembe, hirtelen levegőt sem tudok venni. :D Az már csak hab a tortán, hogy ezeknek az információknak a többsége spam.
Baszki, a vegtelen dilettantizmus es sotetseg, ami egyes kommentelok fejeben lakozik, az eleg durva.

1. Az, hogy oracle db vagy mysql vagy akarmilyen adatbaziskezelo-rendszer van alatta, az nem jelenti azt, hogy hu, az egyikkel horizontalisan, a masikkal meg vertikalisan lehet skalazni. Nagyjabol pont ugyanazok a problemak vannak mindegyik rendszernel, sot, az Oracle RAC-cal meg talan egyszerubb szep, horizontalisan skalazodo rendszert csinalni.

2. Az iwiw alatt messze nincs 4000 gep, ehhez kepest azert nehanymillio felhasznalot boven kiszolgal, ha az aranyokat nezzuk, meg mindig boven jobb az iwiw.

3. A "csupasz" JSP technologia valoban eleg oldszkul, de csak azert, mert nem nyalja ki a segged (ahogy a php onmagaban sem). "at kellett volna terni php-ra", es miert is? Sirok az okossagtol. Ott van elonykent a tipusos Java nyelv, meg a JSP-k atforditasa servlette, aztan meg bytecode-da. A php-nal meg mi is? A szarul es olcson fejlesztok.

Inkabb ne beszeljen technikai reszletekrol az, aki csak hallott rola vagy olvasta az internetzen, jo?
@mt.: Oracle-t, Oracle RAC-t használjon erre akinek két anyja van, annyi pénzbe kerülne... nem egy NASA feladatról van szó, és ha tényleg Oracle-t használnak erre, akkor meg a spórolás miatt nem terjeszkedik eléggé horizontálisan a cucc, próbálják minimális gépszámmal megoldani, vertikális skálázási megoldásokkal. Ekkora userszámnál ilyen feladatra nem ez a fajta architektúra az üdvözítő, bármennyire is nehéz beismerni vagy tanulni a jobbaktól (Google, Facebook, ...). Akárhány gép is van alatta nem elég megbízhatóan szolgálja ki a usereket, ez egyszer biztos. Ha csak naponta kétszer-háromszor hibaüzenetet küld jogos, ha tömegesen elhagyják: van gyorsabb, stabilabb alternatíva.
PHP/JSP: tök mindegy, talán a JSP bizonyos fokon erősebb is, csak PHP-t megtanulni + olcsó fejlesztőt találni könnyebb. Az egyszerűbb építőelemek ekkora méreteknél hálásabbak.
@Q: honnan tudod, hogy nem kvaziingyen adjak? honnan tudod, hogy mennyiert adjak? honnan tudod, hogy meg nem pluszos igy is a dolog? attol meg, hogy penzt kell(ene) erte adni, nem biztos, hogy rossz, sot. a fb inkabb felvett csilliard developpat, az is egy jarhato ut, meg az is, hogy hasznalunk jol mukodo eszkozoket penzert. (van ma itthon olyan nagy forgalmu szajt, ami ingyen kapott os-t, db szerver licencet meg minden szirszart egy masik, konkurrens cegtol.)

masreszrol meg, ahogy en tudom, nem csak rac van a szajt alatt (ha egyaltalan van meg rac ott), hasznalnak specialis helyeken mysqlt is, sot, eleg sok mindenbe belenyultak. (amugy racot abszolut nem csak "nasa" feladatoknal hasznalnak.)

a horizontalis-vertikalis skalazast abszolut kevered; ha nem, akkor is ossze-vissza beszelsz rola.

azt kene meg meglatnod, hogy az iwiw nem fb es nem google meretu szajt, klasszikus eszkozokkel kezelheto meretu terhelese van. nyilvan okosan kell hasznalni dolgokat, de en, annak ellenere, hogy hazai viszonylatban azert eleg forgalmas oldal, nem erzem azt, hogy olyan rettenetes trukkoket kellene alkalmazni, mint pl a fb hiphop php-cpp forditoja vagy a klasszikus rdbms-ek kidobasa. kicsit lehet, hogy tuningolni kellene a storage-on, meg berakni nehany cache szervert, mittomen, de az infrastruktura alapvetoen nem rossz am. a forgalom/szerverszam vagy felhasznalo/szerverszam aranya szerintem meg mindig jobb az iwiwnek, mint a facebooknak vagy a holland peldanak. (ezt 1-2 eve neztem, lehet, hogy azota valtozott, de ketlem, hogy sokat.)

a php-jsp reszhez meg annyit, hogy a virgonak van sajat webes keretrendszere, az meg erosen epit a javara, jsp-re, trivialis dontes tehat, hogy valamilyen szinten hasznaljak azt, es ne egy n+1., ganyolasra hajlamosito nyelvvel irjanak egy olyan frontendet, ami azert nem sokat valtozik.

valoszinuleg amugysem a jsp (nyelv/eszkoz) hibaja, hogy a wiw "lassu". hamarabb hiszem el, hogy szarok a javascript kodok, rossz strukturaban vannak az oldalak, lassan gyunnek a bitek a droton meg ilyenek.

szar/occo php koderek fele eddig se tudtak volna eljutni.

azt kene megerteni meg, hogy itthon az iwiw beveteleihez kepest valoszinuleg minden draga, a hardver is, a munkaero is, a facebooknak vagy a hollandoknak meg joval tobb penzt hoz a szajt, lehet venni negyezer szervert meg ketszaz php kodert.
A fenti kommentek jórészével egyetértek. Annyit még hozzá talán, hogy érzésem szerint az iwiw soha nem volt más a tulajdonosai számára (a T-s megvásárlás óta), mint egy újabb hirdetési felület. Ez nem volna baj, amennyiben úgy fejlesztették volna, mint egy közösségi oldalt.
De nem ezt tették, hanem megjelenési felületként kezelték.
No, az is lett, nem pedig egy up-to-date közösségi oldal.

Az iwiw mélyrepülése (már korábban) megkezdődött, nem látom a kilábalási lehetőséget, így az (egyenlőre fiktív) ára is csökkenni fog (gyorsan). Egy idő után annyiért sem tudják majd eladni, amennyi a benne fekvő vas/liszenszn (ha igaz a RAC/vertikális skálázás).
Ezt a T elcseszte. Véleményem szerint a lassú haldoklás után a leállítás sorsára fog jutni.
Az új iwiw-ben a kereső a legnagyobb fail. a túl sok a találat szűkítsd duma eléggé feltolja az agyam. A találatok lapozhatóak ráadásul, szóval nem értem a korlátozást.
@DexterMorgan78/Séfbácsi: iwiwen is lehet szűrni személyre és alkalmazásra is, mondjuk az már végül is nem oszt, nem szoroz, nem olvasom az üzenőfalat úgysem, de fb-on is szűröm jópár ismerősömet meg az összes játékot.
@mt.: ha értem, ha nem amit magyarázol az iwiw (sajnos) haldoklik. A hollandoknál nem kellett redesign, a site-juk él és virul, én csak azt mondom, hogy érdemes tanulni az esetükből. Szerintem egyébként őket (Hyves) is le fogja nyomni a Facebook, ez csak idő kérdése... egy globalizációs tünet.

Az iwiw dolgaival leginkább filozófiai problémáim vannak, pl. redesign = üzemszünet + meghívózás + a keresztnév only üzenet értesítők + a jsp servlet hibaüzenetek + a lassúság (részben az általunk vitatott technikai háttér miatt) + a túl sok találat, szűkíts a keresési feltételeken, + hasonló apró bénaságok stb.
Ezek megtapasztalt tények, illetve nem is vitatkoznánk ha ez a cikk arról szólna, hogy az iwiw bővül a facebook rovására...

Aztán az Oracle alá akkor sem rakhatsz akármilyen vasat/OS-t ha ingyen kapod, és amennyit a többlet HW-re költesz költheted másra is: sok olcsó vacak HW-re és szakemberre. Én is tisztában vagyok azzal, hogy nem csak adatbázisból áll a háttér (storage, cache, stb. és a lényeg: jó algoritmusok), aztán lehet, hogy virgoék is tökösek java-ban mégsem hozták ki belőle azt a minőséget, amit egy rokkant php-vel összegányoltak egy 600 millió useres site-hoz a szintén indiai (~Oracle) programozók. Skálázásból biztos jobbak Facebook-nál, ezt talán elismered - cserébe meg én ismerem el, hogy tényleg szemrevaló lett az új iwiw ;-)
@mt.: "Oracle RAC-cal meg talan egyszerubb szep, horizontalisan skalazodo rendszert csinalni"

Kb 2 node-ig, bizonyos típusú terhelés mellett. Utána az egyébként méregdrága RAC nem lesz hatékony. Ezt bizony az üzleti logikában kell megoldani manapság.
az jutott eszembe, hogy a halottakat is szép ruhában/kisminkelve szokás temetni
Amikor a wiw-ből iwiw lett, akkor pár hétig emlékeim szerint még idegen nyelvű meghívót is lehetett küldeni, meg képeket feltölteni, és akkor hirtelen lefagyott az egész, nem bírta a sokmillió júzer terhelését. Aztán gyakorlatilag azóta se bírtak ebből kimászni, a "kérni kell a meghívót" rendszerből talán négy éve vagy mióta nem bírnak kimászni, ami egy röhej.

Én mondjuk valszeg addig maradok, amíg le nem állítják, mert mindig lesznek olyan ismerősök, akik fácsén nincsenek fenn, de sokat nem fogom használni.
@Monarch: ezert vagyunk meg paran fent .
a tehetetlenseg tartja meg a felhasznaloik egy reszet . de ha megneznenk hogy hany halott profil van es a standard felhasznalo hanyszor lep be , mennyi idot tolt ott - akkor az iwiw mar tulvan a temetesen .
megvette a nagyceg es elkezdtek T-szintre , stilusban fejleszteni .
Engem is zavar az iwiw lassúsága, az állandó "hoppá, szerverhiba..gyere később" és hasonló üzik, az albumba "levágja" a képaláírásikat, stb...stb...
A facebookra még nem mertem regisztrálni az állandó adatvédelemmel kapcsolatos rémhírek ellenére, pedig rengeteg "invitálást" kapok mailban.
Még várok...hátha...
Első látásra nem rossz, de aztán ahogy elkezdi használni "birtokba venni" az ember rájön az összes tervezési hibára, nehézségre. Arról már nem is beszélek hogy valószínűleg nem az idősebb generáció a célcsoport, de nekik jóval nehezebb lesz az új "trendi" megoldásokat használni (első kézből kapott infó ez, egy 55 éves családtagomat vittük fel és mikor elkezdte "önállóan" használni több dolog is kijött), pedig ők azok akik inkább használnák még ezt Facebook helyett... Szóval nagyon átgondoltan kellett volna ezt összerakni, és ez nem sikerült épp - feltételezem hogy a tervező(k) vagy a döntéshozók nem nagyon tesztelték le, és az általános usability helyett (ami ilyen óriási, és változó típusú felhasználóbázis mellett már nagyon komolyan elő kell hogy jöjjön) a "facebook-nál hogy van ez" és a "mi a trend" volt az elsődleges szempont.
Én annó számtalanszor írtam nekik levelet,azzal,hogy referenciáért cserébe ingyen vállalom az oldal lefordítását...de próbafordítás kérése nélkül egyszerre lesöpörték a felajánlást és egyáltalán a fordítás kérdését az asztalról,azzal,hogy bár tisztában vannak azzal,hogy az iwiw azért lett annó iwiw,mert az volt a szándék,hogy international who is who legyen az oldalból...most viszont(akkoriban,annó) már nem ez a szándék...és hogy a külföldi nyelvekre való lefordítás már sem a rövid,sem a hosszútávú elképzelések között nem szerepel.
Ergó nem akarnak igazán világméretű oldallá fejlődni,és egyáltalában az egész Facebookkal való versengés sem a rövid,sem pedig a hosszútávú tervek között nem szerepel.
Ja,angol nyelvről beszéltem természetesen,hiszen az manapság az általános,egyetemes nemzetközi üzleti és minden egyéb téren,területen uralkodó világnyelv.