Itt a Mac App Store

Persze a gyönyörű szép az lenne, ha az Android-Chrome, iOS-OSX határvonalak egyre vékonyodnának. Lassan tényleg ott tartunk, hogy egy okostelefon, egy netbook és egy táblagép között minimális (kijelzőbeli) különbségek lesznek csak. Ilyen szempontból is érdekes figyelni az Android és a Chrome OS egymás mellett fejlődését.

- írtam novemberben annak kapcsán, hogy a Google a Chrome OS-sel be akar lépni a netbook piacra. Mai hír, hogy a Google után az Apple is közelebb húzta az App Store élményt a MacBookokhoz.

Az Apple első körben 1000 alkalmazást kínál a Mac-tulajdonosoknak. Ezzel pedig tovább folytatódik a web konszolidációja. Vagy kissé pesszimistábban tekintve: a webes tartalmak beárazása.

A sort ugye a Google nyitotta meg a Chrome Web App Store-ral. Persze  akettő között azért nagy a különbség. Amíg a Google webes alkalmazásokat (html5+css3 alapokon épülő webszájtokat) árul a boltjában, addig az Apple egyszerűen feltalálta a deszktop alkalmazásokat. Csak épp most pénzt is kér értük. Ezt csinálta már a Microsoft is a Windows 7 Gadgets-szel. Más kérdés, hogy az Apple-nek ott az App Store, amin keresztül egyszerűbben és jobb hatékonysággal tudja elérni az asztali alkalmazásokért és widgetekért fizetni hajlandó felhasználókat.


Vásároljon deszktop alkalmazásokat a MacBookjára. Most csak 15,99 euró!

A Mac App Store és a Chrome Web App Store olyan jövőt vetít elnék, melyben a webes szórakozásunk teljes egészében zárt felületeken, fizetős alkalmazásokban történik. Ez az, amit az Internet Hungary-n kertvárosi webnek neveztem. Pont úgy kezd el kinézni a web, mint az amerikai kertvárosok: tiszta, rendezett, zárt, biztonságos, nett házsorok (appok), amikért bár fizetünk, de cserébe egy sztenderd minőséget, élményt kapunk.

Ha webes életünket a Facebook ernyője alatt, az Apple és a Google ernyője alatt éljük, akkor egyre érdekesebbé fog válni újra és újra az ezen virtuális kertvárosokon kívüli élet: az igaz és szabad web.

Nem feltétlenül állítanám szembe a kettőt. Mindkét világnak megvan a maga varázsa. A nyitott webnek a szabadsága nem csereszavatos a web app store-ok és közösségi szájtok biztonságos, zárt, pénzért valamilyen minőséget kínáló világával.

Ja, és egy mellékkörülmény: a Flash napjai tényleg meg vannak számlálva.

Címkék: apple macbook fizetős mac app store desktop app asztali alkalmazások
2011.01.06. 15:02. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az Angry Birds kijött Macre? Egyébként meg nem értek egyet a cikkel, a Chrome webstorera igaz, amit írsz, de a Maces App Store-ból lehet appokat, játékokat tölteni (ez látszik is a képen), és úgy istenigazából pont olyan, mint a "rendes" App Store, Android Market, csak rendes gépre való. A Chrome-os market meg internetes cuccokat kínál, de a Chrome OS mindent a weben tart. Persze ne érts félre, biztos sok fizetős webes cucc lesz, de ez a jövőkép picit túlzó lett.
Azt meg nem értem, h e helyett (aminek a jövetelét hónapok óta tudjuk) mért nem inkább a Motorola Xoom nevű tablettel és az Android 3.0 Honeycombal foglakozol.
Szerintem a webnek ehhez semmi köze. A Mac App Store-ban desktop alkalmazásokat árulnak egy desktop alkalmazáson keresztül. Ezek az alkalmazások korábban is fizetősek voltak, a „webes életünket" ez az egész disztribúciós rendszer nem érinti.
Remélem egy páran megnézitek a Fairy Cubes-ot is. :)
Egyet értek gaigozg-al. Ez egy olyan platform, ami az eddig is elérhető (és persze néhány új) desktop alkalmazást teszi áttekinthetővé a userek számára és könnyebben eladhatóvá a fejlesztők számára.

Köze sincs a web fizetőssé válásához. Azt a Google szorgalmazza a Chrome Web App Store-al.

Windowsra is kijöhetne ilyen, akkor egy friss telepítés után nem kellene összevadászni innen onnan a fontos alkalmazásokat (Total Commander, Firefox...stb)
Ez így nagyon véleményes. A Mac App Store egyelőre egy integrált disztribúciós rendszer asztali számítógépes alkalmazásokra, ami úgy működik, mint az iOS-en. Köze nincs a webalkalmazásokhoz. Az Apple nem a desktop alkalmazást találta fel, hanem ezeknek a boltját. Ezek a szoftverek eddig is pénzbe kerültek, csak épp kismillió helyről kellett őket összevadászni. Jó esetben az egységes bolt hatására még olcsóbban is hozzájuk lehet jutni.
@SeSam: pontosan így van. Pl. mi is $4.99-ért adjuk a Mac App Store-ban a fentebb már emlegetett játékunkat Mac OS X-re, miközben a weblapunkon a Windows verzió $9.99. 1-2 éve ezek a játékok még $19.99-ért mentek. A Mac App Store le fogja nyomni az árakat még jobban. :)
Több helyen olvastam, hogy a "Flash napjai meg vannak számlálva". Először is nem igazá értem, hogy jön ez ehhez a cikkhez, másodszor meg a Flash egy "fejlesztő környezet". Abba az irányba mutatnat a dolgok, hogy hamarosan a Flash lesz az elsőszámú HTML5+CSS3 fejlesztő szoftver. Legutóbb be us mutattek a progit ami FLA-ból csinál htm5 animációt. A helyesebb az lenne, ha mondjuk azt írnák, hogy a Flash Playernek vagy az Swf fájlformátumnak lesz vége hamarosan. Ehhez azért még nagyon sokat kell fejlődnie a html5-nek, mert a flash mai tudását megsem közelíti és még addig mennyi minden kerülhet bele (pl.: OpenGL 3D).
Szerintem is tökre félrefilozófálod az App Store-t, ami csak egy csinibb apt vagy rpm, és amit mind az Apple-nek, mint a Microsoft-nak már jópár évvel ezelőtt ki kellett volna találni - vagyis az update-letöltő szolágltatásukat meg kellett volna nyitniuk külső fejlesztők felé. Egyszerűen szánalmas, hogy még most is vadászni kell a drivereket a netről. Az App Store egyébként ingyenes programok terjesztésére is jó - úgyhogy a jó kis segédprogramokat, open source izéket is sokkal könnyebben meg lehet majd találni és telepíteni.

Az MS ott bénázta el, hogy a weben próbált versenyezni a többiekkel, miközben a desktopot kellett volna sokkal jobban netesíteni, pl. a Word (natív) sokkal jobb szerkesszünk-közösen-gdocs-ot csinálhatott volna, hűdenagy doksikra is, stb. Most kicsit efelé lépett az Apple - egy kis plusz lökést adott a desktop programoknak.
Én sem értek egyet. A felhő nem csak adatot tartalmazhat, hanem alkalmazást is. A kód adat. Maga az AppStore is visszalépés ebből a szempontból. Az Open Screen Project gyalul majd, és az Apple vagy kiballag a felhasználó és énközülem (értsd: a programozó közül), vagy nem fogok rá programozni.
Szép lenne, ha tényleg elmúlna a Flash, de szerintem nem erre mutatnak a történések. Tudom, HTML5, nagyon szép és jó, de videóban gyengébb (nem csak kodekekben). A Google éppen most fogja eltávolítani a h264-támogatást a Chrome-ból. blog.chromium.org/2011/01/html-video-codec-support-in-chrome.html

Hónapok óta beépített flash-sel jön a Chrome egyébként. Tudom, az iphone-on nincs flash, de azt meg beelőzi az android.