Mindent tud rólunk az Android Market

Pár órája élesítette a Google a market.android.com-ot, ami az Android Market desktop böngészőből is elérhető (vagyis szabadon hivatkozható) verziója. Azt most hagyjuk, hogy már az induláskor egy sor Google-accounttal rendelkező felhasználónak nem működött az oldal. A Google-nál egyből észlelték is a hibát és elkezdtek a javításon dolgozni. Közben már meg is javult.

Szóval desktop böngészőből még nem tudunk a telefonunkra küldeni appot a market.android.com-on keresztül, viszont az account oldal már elérhető: https://market.android.com/account

Itt sorakoznak azok az alkalmazások, amiket valaha telepítettünk androidos telefonunkra. Igen, azok is, amiket már régen töröltünk. Legalábbis nekem egy sor olyan alkalmazást is mutat ez a lista, melyeket már viszonylag régen uninstalláltam.

Sőt, ha a settings fülre kattintok, azt is megmutatja nekem a Google, hogy eddig milyen mobilkészülékekről és táblagépekről használtam a Google-accountomat. 

Na nem mintha nem gondoltam volna, hogy a Google eltárolja az összes olyan aktivitásomat, amit az accountom alatt fejtettem ki. Mégis, kicsit azért rémisztő volt szembesülni azzal, hogy a Googleplex-ben igenis számon tartják androidos aktivitásaimat. 

Címkék: google biztonság privacy android android market
2011.02.02. 21:16. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nekem csak a mostani telóm látszik, pedig számtalan androidos telefon volt már nálam.
Nekem speciel azt a három appot listázza ki most, amit a tegnapi Gingerbread ROM tesztelése közben telepítettem, de a többit nem látja ^^
Nekem ugyan nem látszik a régebbi eszköz, de az arra telepített (értsd: rég törölt) cuccok "INSTALLED" felirattal fogadnak.
nekem még mindig nem megy Gapps for Domains accal
De most ezen miért kellene csodálkozni?
Az apple is tárol mindent, megvan nekik is az összes telepített alkalmazás listája és az is, hogy mikor frissítettem az sw-t, meg hogy milyen alkalmazásokat néztem meg, de tán azt is, hogy a lakás melyik pontján... :)
de azért hadd kérdezzek vissza: szerinted amikor új ROM-ot tlepítesz, vagy új tleefont aktiválsz, akkor hogy szedi le egyből a marketről az összes korábban telepített appodat?

illetve ugye a fejlesztők is naprakész infot kapnak mindig arról, hogy hűny készüléken van telepítve az alkalmazásuk. (and more.)

viszont megnyugtató, hogy belogolgatni foursquare-be, picplz-be stb. egyenként kell - tehát azokat nem tárolja el.
nekem sem a torolt appok nem jelennek meg, sem a regebbi androidos mobilok a listaban.
pedig hianyzik par, a sor a G1-el kezdodott (vagyis kezdodne) 2009 nyaran..:)
"desktop böngészőből még nem tudunk a telefonunkra küldeni appot a market.android.com-on keresztül". beléptem, ráclik "The Weather Channel", majd install, és máris töltötte le a telefonra, mint a www.appbrain.com csináltam volna, akkor mi nem mi nem megy még?
Nem igaz, hogy mindent tárol. A röviden kipróbált appokat nem listázza be. Emlékszem számos kis vacak izére, amit nem látok a listában, pedig Marketből tettem fel, majd gyorsan gyalultam lefelé.
Láthatóan még erősen bétás a rendszer, és kb. csak kb. 90%-ban tudja, hogy mi van a telómon. Így látok már régen törölt alkalmazást is a listán, míg olyan meg hiányzik, amit már elég régóta használok.
@darkatti: nekem is ment az OTA

már amikor éppen ment a szájt:)
Gondolom itt is listázza őket, itt böngészhető, hogy mi mindent tárol rólunk a Google (legalábbis remélhetően IP logokat nem): www.google.com/dashboard/

Egyébként nekem pont az ilyesmi hiányzik iOS-en. Az iTunes-ban ugyan visszakereshető minden, amit letöltöttem az App Store-ból, de napi bontásban nagyon kényelmetlen a keresés, "természetesen" kijelölni, copy-paste-elni sem lehet, weben vagy telón sem található meg a lista fogyasztható formában. (Talán a mélyből, valamelyik plist-ből kinyerhető, ennyit még nem bányásztam utána.)
nekem is csak az aktuálisan fent lévő appok látszanak, illetve tökéletesen működik a webes telepítés is. ahogy leklikkeltem, egyből villant a telón az ikon a notificationben.
Nekem sem jelenik meg az osszes alkalmazas, de ami megjelenik az fenn is van.
Ui: Kedves Hirbehozo! A mai napig elegedett vagyok a Wildfire-el!

androidgirl :)
Hát szerintem a címben fölvetett dolog nem igazán meglepő, inkább az lenne az (meg felettébb furcsa), ha nem látnám a webes marketen a telefonos aktivitásaimat (ha már egyszer bejelentkezek a google fiókomba).

Én egy sokkal viccesebbel találkoztam (chrome böngészőn) - bordó hátteres biztonsági üzenetben:

"Megpróbálta megnyitni a market.android.com webhelyet, ám ehelyett egy olyan szerverre jutott el, amely a következőképpen azonosítja magát: *.google.com. Ennek oka lehet a szerver rossz beállítása, de valami komolyabb is, például, hogy a hálózatról egy támadó megpróbálja rávenni a market.android.com egy hamis (és feltehetőleg ártalmas) verziójának meglátogatására. Azt javasoljuk, hogy ne folytassa."

Hát ez megalol (vagy hogy szokják ezt mondani).
Jah ez ugyanaz mint hogy a Chrome alatt nem tudok a suli e-szoctámos felületére bejutni, nagy piros háttér és egy az egyben kiírja, hogy blokkolt tartalom nem hajlandó megjeleníteni és bármit teszel nem enged be még csak opciót sem kínál fel...
Ez a market meg, hogy elmenti amiket eddig feltelepítettél abban mi a gond? Nyilvánvaló, hogy menti ezeket az infókat, és akkor lenne mibe belekötni ha ezt harmadik félnek kiadná, de mivel azt nem teszi és a google berkein belül marad nincs ebben semmi furcsa...
@MártonFull: sőt én arra is kíváncsi lennék, hogy kb 4 éve alatt (amióta gmailt használok) mikre kerestem rá. :D
Amúgy meg szerintem ez legyen a legkevesebb gond, hogy tudja a Google hogy miket raktál fel, mert ahogy az előbb is említettem, ha van egy google-s accod akkor igazából mindent tudhatnak(!) rólad. Nem szeretnék itt összeesküvés elméleteket gyártani, engem különösebben nem érdekel a dolog. Engem jobban érdekel, hogy mikor lesz már nekünk is fizetős android?! :)
Ugyan már! Melyik online boltban nem tartják számon hogy mit vásároltál tőlük? Úgy gondolod hogy az Apple nem tudja mit töltöttél le az Apple storeból? Hogyan tudna másképpen kiszolgálni? Vagy az Amazon?

Szerintem törvény szerint is kötelező nekik eltárolni a vásárlói adatokat.
Meglepő és ciki, hogy az Android Market nálam Certificate Errort mutat ... így bízzon meg az ember a Google-ben.

Másfelől ma gond nélkül installtam browserből telefonra cuccot, bár az amazon.de -t annak ellenére nem sikerült telepíteni, hogy Németországban, német telefonról próbálkoztam. Úgy tűnik az app valamiért nem szereti a Sony Xperiát.
ha google appsos az elsődleges login a telefonon, akkor nem megy (ha meg nem az az elsődleges, akkor a talk-ba nem lehet vele belépni)
nálam is csak egy pár app látszik, nem is értem mi alapján kerültek be illetve maradtak ki.
az még bosszantóbb, hogy itt látom a fizetős alkalmazásokat, de felrakni persze nem engedi (This item cannot be installed on your device)
érdekes, ha rákeresek olyan alkalmazásra, ami fent van akkor sokszor írja, hogy "installed" de a listában nem jelenik meg. de a Launcher Pro-t például úgy látta nincs fent. ráklikkeltem, hogy telepítse, ezután már megjelent a listában is. de amit már telepítettnek vesz az nem kerül bele a listába.
Ebben tényleg nincs semmi meglepő - az meg hogy nem működik még tökéletesen tulajdonképpen szerintem betudható annak, hogy még csak most indult, szinte tesztüzemmódban megy, úgyhogy egy darabig, még biztos lesznek vele problémák, de ahogy máshol is, úgy itt is nyilván kiküszöbölik majd őket.
Akit zavar, hogy tudnak róla ilyen infókat, az szerintem már régen nem használ internetet :) A különféle, érdeklődési körünknek megfelelő reklámok sem a véletlen következtében kerülnek a dobozokba a Google hirdetéseknél, azokat is valahogy a korábbi kereséseink nyomán szortírozzák össze, anno még meg is lepődtem, hogy milyen figyelmesek, hogy mindig olyan hirdetést tesznek ki, ami érdekel :D
Mindenesetre bankrabló-alkalmazást ne töltsetek marketről! :P
@Kozomago: Már elnézést de oldalra a dobozokba fizetett hirdetések kerülnek és akkor ha amire rákerestél az releváns az adott hirdetéssel... Tehát ezt benézted a maradék dologban egyetértek Veled :)

Ez valóban elég idegesítő, hogy látszik az online marketben a fizetős app. de feltenni nem engedi, ellenben idegesítő, de legalább kiderült, hogy nem hülyék a google-nál sem és ezekre is gondoltak, habár bárcsak ne gondoltak volna...
@Ilyesmith: Azért erre törvény biztosan nem létezik, csak a fordítottjára ellenben mikor letöltesz vagy installálsz egy alkalmazást mindig kérnek engedélyt erre arra :) Ki van ez találva, hogy azért kiskapu is maradjon meg ne is .)
@MártonFull: Nem gondoltam, hogy ingyen és jótékonyságból hirdet a Google, tudom, hogy azok fizetett hirdetések ;) A többiben meg lényegében egyetértünk, mert én is arra utaltam, hogy a kereséseink alapján szortírozza ki nekünk a rendszer. A félreértések végett azért leszögezem, hogy én most nem a Google keresésekben megjelenő hirdetésekre gondolok, hanem azokra, amik a különféle weboldalakon megjelennek, mint a Google által odarakott hirdetések.

Egyébként az már biztos, hogy a szuper titkosügynökök már nem ilyen James Bond típusú fickók, hanem hétköznapi informatikusok a CIA, FBI meg társai irodáiban, a terepen dolgozó keménycsávók szinte már csak a rosszfiúk begyűjtésére kellenek ilyen információs szolgáltatások mellett :D
@Kozomago: ahhannn így márt sokkal inkább érthető :)

Az információszerzésről meg egyetértünk ellenben, hogy manapság már csak nagyon kevés kis esetben jó avagy jobb/célravezetőbb az ha offline kutakodunk vagy megfigyelünk, hisz mi magunk is sok mindent elárulunk magunkról a neten.... De ez már csak egy ilyen világ...
@MártonFull: Semmi meglepő abban, hogy a Market, illetve az Android ismeri a böngészési és letöltési szokásaidat, ez az asztali rendszereken már teljesen megszokott. Be vagy lépve a Google Accountoddal (pl: Gmail) és valamit beírsz a Google keresőbe akkor tárolja ezeket. Nem csak a hirdetések, hanem a későbbi keresési találatok finomítása miatt is.

Továbbá Androidon is beállítható, hogy ha telefonon keresel valamit, akkor felhasználja-e a korábbi PC-s statisztikáidat is a keresés finomításához.