Az iWiW megnyílik a Google előtt

A Google keresőjének forgalmára is számít a jövőben a magyar közösségépítő szájt. A gépházüzenet szerint:

a nyitott klubok, események és az apróhirdetések adatlapjai iWiW bejelentkezés nélkül is, publikusan elérhetővé válnak. A felhasználói adatlapok is publikussá tehetők, erről viszont saját magatok dönthettek majd. A döntésen túl egyedi arculatot, designt is adhattok majd publikus adatlapotoknak és részletesen tudjátok szabályozni, hogy milyen információk jelenjenek meg rajta.

Egyszóval a publikus klubok, események, apróhirdetések ezentúl a Google találati listáiban is meg fognak jelenni. Sőt, ha a felhasználó engedélyezi, saját adatlapját is kereshetővé teheti az egész világ számára. (Eddig a Google számára egyedül az iWiW belépőoldala volt látható. Ami a belépés után van, az nem.)

Ugyancsak a Facebookra hajazó megoldás, hogy hamarosan az iWiW-en is beindul majd az egyedi domének befoglalásáért vívott harc. 

A lépés szerintem ésszerű és indokolt. Az iWiW adatbázisának publikus felét már régen indexelhetővé kellett volna tenni a Google számára. Másrészről pedig az iWiW redizájn óta jelentékenyen csökkent a szájt napi oldalletöltés-száma: 50-60 millióról 30-35 millióra. A Google nyilván valamennyit vissza tud majd hozni forgalomban a magyar közösségi szájtnak. Ha az egyedi látogatószám csökkenésén nem is tud segíteni...

Az iWiW jókora hátrányból indul, hiszen a facebookos felhasználók publikus adatai már eddig is megjelentek a Google találati listáiban. Érdekes lesz látni, hogy a két közösségépítő szájt hogyan teljesít majd a keresőben. Egyszerűbben szólva: ha saját nevünkre keresünk a Google-ban, vajon a facebookos vagy iwiwes adatlapunk lesz-e előrébb? És vajon mi, felhasználók mit tartunk kívánatosabb sorrendnek?

Címkék: iwiw facebook apróhirdetés publikus adatlapok egyedi domain iwiw klubok
2011.02.11. 08:18. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Az iwiw ezzel a másolós technikával hogyan különbözteti meg magát a facebooktól? Miért használnák a felhasználók a "másolatát" amikor ott a sokkal gyorsabb, használhatóbb eredeti?
Ugyanezt a kinlodast lehetett latni Irorszagban a Bebo.com reszerol. Korabban a Bebo volt a piacvezeto, ma meg mar alig hasznaljak... Egyebkent lassan annyi pelda lesz, hogy a kozossegi szajtok sajatos eletpalyagorbejet siman fel lehet rajzolni. 3-5 ev es a Facebook is ugyanerre a sorsra jut.
Én kifejezetten azért preferáltam az iwiwet mert nem indexálta a gugli.
SEO szempontok szerinti pro és kontra hatásokról írtam pár hete:
miyazakijun.hu/featured-articles/megnyilik-az-iwiw-a-google-elott.seo

"ha saját nevünkre keresünk a Google-ban, vajon a facebookos vagy iwiwes adatlapunk lesz-e előrébb?"

Szerintem az, ahol aktívabb vagy, ahol több tartalom generálódik az accountod alatt. Valamint ugye az sem mindegy, hogy MELYIK Google domain alatt keresel: .com vagy .hu alatt?
az iwiw meg fog halni. két évet adok még neki max. úgyhogy el lehet felejteni