Mit kezd egy 2 éves gyerek egy iPaddel és egy Angry Birdsszel?

Fagyal Sándor osztotta meg YouTube-on azt a videót, amin két éves fia Angry Birdsszel játszik az iPaden.

Sanyi még annyit tett hozzá, hogy "tényleg hihetetlen, a gyerekek mennyire fogékonyak. Nagyon sok készségfejlesztő és tanító játékot játszunk (az Angry Birds nem az). A számolás és az ABC megtanulását nagyon felgyorsítja.  Én csak pozitívat tudok mondani a táblagépek kisgyerekek számára témában."

A videó nézése közben azon gondolkodtam, hogy Csani számára tíz év múlva nyilván semmiféle kihívást nem fog jelenteni az akkori csúcstechnológia megértése, használata. Erről meg az jutott eszembe, hogy múltkor egy másik apukával beszélgettünk arról, hogy a gyerekek számára vajon jó-e, ha már nagyon korán megismerkednek a technológiával, kütyükkel. Ő egyértelműen azon az állásponton volt, hogy a gyerek elől nem szabad elzárni a technológiát. Sőt.

Egyetértek azokkal, akik szerint a számtech, a digitális kütyük és a web éppen ugyanolyan fontos alapplatform a gyerek számára, mint a legó, a kifestő könyv vagy a hintaló. Azok a gyerekek, akik serdülőkorukra a kütyük, a technológiák használatát magától értetődő dolgoknak tartják, jobban megértik azt a világot, melyben az életüket fogják élni. Melyben tinédzserként, fiatal felnőttként, és felnőttként kell megállni majd a helyüket. Kétnyelvűek lesznek: beszélik majd az offline és az online/digitális nyelvét is.

Címkék: játék gyerek ipad angry birds
2011.02.20. 09:20. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hát igen, látványos dolog ez, hogy a gyerekek még írni-olvasni nem tudnak, de már magabiztosan kezelik a touchscreen-t, nekik már a vérükben lesz a technológia, nekünk szülőknek pedig addig megoldást kell találni a digitális nevelésre, mert itt nincsenek bevett konvenciók, nem tudja senki, hogy mivel ártunk, vagy használunk többet.

Szerintem a teljes tiltás károsabb, mint a kontrollált engedélyezés, mert úgy digitális analfabétát fogunk nevelni. A mai szülőnek az lesz a feladata, hogy megtanítsa a gyerekének, hogy mit illik például megosztani Facebook-on és kivel, hogy mi az az in-app purchase és mennyit szabad használni belőle, stb. stb.

Én például az iskolában a kémia tantárgyat elhagynám és helyette számítástechnikát tanítanék.
Elzárni nem érdemes tőle a technológiát, de arra érdemes odafigyelni, hogy ne vigye túlzásba, ne legyen függő. Pl. ebben a korban én maximum fél órát engednék neki ilyenből naponta, a többiben futkározzon, meg játsszon kisautókkal, stb.
Ajánlom figyelmedbe a blogom: sulipad.blog.hu erről írogatok (pl. az első bejegyzés: sulipad.blog.hu/2011/02/09/elso_3867 )
én unokaöcsém minden nap jön, hogy "jáccunk a piros madárral?", és hozza a piros plüss madarat:D
ő már pár hónapon belül 3 éves lesz.
és ha arról van szó, hogy mesét szeretne nézni számítógépen, vagy netán a zuma vagy mahjong játékkal játszani, ő kapcsolja be magának, és hangosan kommentálja, hogy "úúú, megvan a párja!!!":))
(természetesen azért nem egész nap a mobilon, számítógépen lóg)
Az en 2 es fel evesem skype-ol es youtube-ozik az iPad-en (persze az Angry Birds az nalunk is alap :))). Minden segitseg nelkul. Azt gondolom, hogy minden respect az Apple-nek. AZ iPad valoban gyerekjatek.
A fiam 3 éves és ő is használja az iPod-ot. A technika olyan gyorsan fejlődik, hogy nem árt ha hamar tisztában vannak velük.
Másfél éves volt a kislányom, amikor a nagymamája állatokat mutogatott neki egy könyvben.
- Mutasd szépen, melyik a boci?
Megmutatta a könyvben.
- És melyik a cica?
Megmutatta a könyvben.
- És melyik az egér?
Odamutatott a számítógép felé...

:-)
A számítógép arra való, hogy megkönnyítse az életünket, legalább is így gondolom informatika tanárként. Minden perc, amit a gép mellett produktivitás nélkül töltünk, elfecsérelt idő.
Érdekes lenne a kémiát elhagyni, gondolom, senki sem szeretne arra hazaérkezni, hogy a gyereke felhajtott egy pohár sósavat és még sorolhatnám.
Az én fiam 14 hónapos, még nem sok jelét mutatta a technikai affinitásnak, de kb 8 hónaposan már bekapcsolta a számítógépet. Nemhogy beszélni, de még járni sem tudott. Odamászott és megkereste a nagy fényes gombot és megnyomta.
kérdés mit fog fel belőle, mennyire érdekli és köti le egy idő után hogy a szülők által begyakorolt mozdulatsort utánozza. leköti, de mit tanul belőle? azt hogy ő ügyes. de ügyes valóban? nem lenne ügyesebb, ha fakockából házat építene? ne adj isten lego-ból? nem vagyok maradi, 4 éves korom óta "számítógépezem" (81ben születtem). de nem maradtak ki az életemből az általam említett dolgok sem. az aranyközépút megtalálása pedig nagyon nehéz. nálam nem sikerült. volt pár év, amikor átestem a ló túloldalára, a szülők pedig nem segítettek. megvolt a maguk baja, örültek hogy nincs velem gond és csendben vagyok. én bánom azokat az éveket így utólag. ameddig mások a jó időben fociztak vagy bringáztak, engem egy aktuális játék aktuális pályáján való továbbjutás érdekelt minden áron. bejártam iskolába, de már alig vártam, hogy hazaérjek és folytathassam. olyan ez sajnos, mint az alkoholizmus. néha még a mai napig visszaesem, de már tudom magamról hol és mikor kell abbahagyni. :) de világéletemben geek maradok :)
Meglepően precíz finom-mozgás.
Szinte gyengéd.
A felnőtteknél gyakran megfigyelhető, hogy szinte belevájják az ujjukat a tácsszkrínbe, nyomják, mint süket a csengőt. :)
jah jah,muszáj hogy megtanulják.ebben élnek.
anyám is legalább évekig barátkozott a mobillal,nem szabad hogy ez problémát okozzon a jövő fiataljainak
Ne haragudj de inkább az irodalmat, az éneket, a testnevelést kéne elhagyni nem a kémiát:D Meg amúgy is van számítástechnika , csak nem pascalban programozni kéne tanítani a kölyköket...
Én is így gondolom.Tiltani felesleges, a szociális használatát kell kontorllálni, amíg szülőként lehet.

Az én fiam 2 és fél évesen már hibátlanul válogatott az Ipad-en a youtube-os videók között, bár beszélni nem tudott még, de a videóhoz felugró többi videó között minden alkalommal talált valami újat.

Érdekes, hogy nekem Iphone-om van, azzal is játszik és most 3 évesen már reklamál, ha a nappaliban a tévéhez odamegy, ráteszi a tenyerét és nem tudja "elhúzni" a képeket rajta.

Nekik a touchpad az alap.
Én sem tiltanám a technikát a gyerekem elől, max arra figyelnék oda, hogy ötévesen még ne S/M pornót nézzen a neten. Kicsit olyan ez, mint a kétnyelvű családokban felnövő gyerekek: túl sok hátrányuk nem lesz a dologból, max megtanulnak +1 nyelvet a kortársaikhoz képest.
2.5 eves lanyunk Ipohone-on tolja a touchsreenes dolgokat, jatekokat, appsokat. Laptopot bekapcsolja, dvd-t berakja maganak, elinditani nem tudja, de beteszi....Viszont van 10kg Duplo Legoja is. Nehez ugy, az biztos...
Szerintem pont azért jó, hogy kicsi gyerekként elkezdenek játszani, mert később természetes lesz és nem fog neki hiányozni. Így ugyanúgy a része az életüknek, mint a kisautó, a plüss maci, a LEGO, a játszótér vagy a bicikli.
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a két lányom (6 és 9 évesek) otthon játszanak a Wii-vel, ha rossz az idő, és nem lehet kimenni. Vagy a sz.gépen flash játékokat nyomnak. Vagy a nagyobbik a Heroes-al játszik. De amint jó az idő, nyomás a játszótér: ott vannak barátnők, vannak játékok, az sokkal jobb nekik.
Ha pedig elmegyünk valahova, és várakozni kell, vagy utazunk az autóban, akkor kellenek a piros madarak (vagy más is), hogy ne unatkozzanak.
Tehát nem váltak függővé. Ezt ennyi év távlatából el merem mondani.
Adam We 2011.02.20. 21:28:21
Slaydo 2011.02.20. 21:31:59

Szerintem egyiket sem kell elhagyni! Pl. épp attól fog a gyereked beleinni egy vegyszeres üvegbe, ha nem tudja, mi az. Az viszont tény, hogy a tantervben gyökeres változásokra van szükség. Nem mennyiségi, hanem minőségi, és nem elméleti, hanem gyakorlati képzésre lenne szükség. Meg nevelésre. Például internet-etikát lehetne tanítani, bár az én időmben egy összemosott etika-állampolgári műveltség órán sajnos nem jött össze a népnevelés a tanárnak.
És igen, az infó ne heti 8 óra pascalból álljon (imádtam a labor-órákat, de azóta sem használtam fel. soha.)!
Mivel én itthonról dolgozom, a férjem meg informatikus, a 3,5 éves lányom teljesen természetesen nőtt bele a számítógép kezelésébe. Bekapcsolja, felismeri a betűket, paint-tel, word-el, skype-pal és popcap játékokkal játszik. A mobilt most tanulja, nem csak angry birds-öt, de memoryt és kirakót is játszik.

Számára az, hogy odamegy a géphez, bekapcsolja és elindítja a játékot rajta, ugyanolyan természetes, mint ahogy előveszi a színezőit vagy az edénykéit, vagy kimegy a kertbe homokozni. Egy játék a többi közül.
Csak a Függőségre kell nagyon odafigyelni!
én már csak tudom.._)

A Játékok legtöbbje egy idő,(szint) után már inkább frusztráló, nem szórakoztató és pont emiatt nehéz letenni.
Unokanővérem kisfia másfél évesen még nem sokat beszélt, de már megvert Marioban...
Nálunk is magabiztosan klikkel az egérrel a 2 éves a youtube videók közt, már a scrollt is jól használja és a dupla klikk is megy.
A touchscreent könnyebb egy picinek használni, de nekünk nincs iPad itthon és csak a gyereknek játszani nem fogunk venni :) Így neki marad az egerezés :)
@Asszem: A kemia eltorlesevel meg kellene varni, hogy ne legyen mar semmilyen betegseg, hogy ne legyen szukseg gyogyszerre. Arra is kivancsi lennek, hogy kemia nelkul hogy allitjak elo a szamitogepek gyartasahoz szukseges anyagokat.