A Google és a közösségi média viszonya 2012

Akik voltak múlt héten a SUPERWEEK konferencián és tudtak a sorok között olvasni, azok számára világos, hogy a Google idén tényleg teljes erőbedobással készül tolni saját közösségi szolgáltatását, a Google Plus-t. Ez nem csak azt jelenti, hogy a Google keresőjének találati rangsorolásában egyre fontosabb szerepet fog játszani a pluszozás, de egyben azt is, hogy megkezdődik a lájkháború. Vagyhát: a Facebook, a Twitter és a Google közötti nagyszabású versengés a netezők közösségi aktivitásaiért. 

2012 végére a SEO legalább annyira fog szólni a közösségi optimalizálásról (a Google Plus-on keresztül), mint a hagyományos keresőoptimalizálós tevékenységekről. Ez önmagában nem is lenne baj, csakhogy a Google jótékonyan elhallgatja a weboldalak lájkjait és retweetjeit. 

Miért probléma ez? A Google alapfilozófiája, hogy a felhasználókat helyezi a fókuszba. Arra esküdtek fel, és így is voltak képesek egy hatékony és népszerű keresőt fejleszteni, hogy csak a felhasználó érdekeit szolgálják. Viszont legfontosabb szolgáltatásukból, a keresőből kimaradnak a nagy közösségi szájtok (Facebook, Twitter, Tumblr) aktivitásai, közösségi visszacsatolásai. 

Amúgy éppen ezen felismerés hívta életre a "don't be evil" bookmarkletet is, mely megkísérli korrigálni a Google hiányosságait: a Facebook, Tumblr és a Twitter hivatkozások szerepeltetését. (Lásd: Focusontheuser.org)

 

Ez a bookmarklettel hekkelgetés persze inkább figyelemfelhívás, mint megoldás a problémára. Ma sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a Google egyre erőszakosabban próbálja visszavenni a Facebooktól a netezői (közösségi) aktivitásokat. És abban is biztosak lehetünk, hogy a Facebook is egyre erőteljesebben próbálja majd a következő hónapokban gyengíteni a Google legfontosabb pilléreit: a keresőt és az erre épülő hirdetési rendszerét.

Könnyen meglehet, hogy a Google képes eltolni odáig a Plus-t, hogy az a Facebookkal konkuráló közösségi médiaszájttá nője ki magát. És az sem teljesen valószínűtlen, hogy a Facebook a Binggel karöltve újra és újra megpróbál majd egy közel olyan hatékony keresőt összehozni, mint amilyen a Google-é. 

Egyre több veszélyt rejt ez a kétosztatú világ. És egyáltalán nem biztos, hogy a végén mindkét cég állva tud majd maradni. Gondoljuk meg: ha a Facebook social hype-ja halványodik, azzal borul maga a Facebook is. Ha a Google kereső hype-ja fog halványodni, azzal pedig a Google egésze omolhat össze egy szemhunyás alatt. 

Jelen pillanatban arra tör mindkét cég, hogy a másik alappilléreit végzetesen meggyengítse. Már csak az a kérdés, hogy ebből vajon lesz-e valódi haszna a netezőknek. Hiszen mindkét cég azzal lett mintaértékű sikersztori, hogy a felhasználók érdekeit tartotta szem előtt, és jól értette azt a közeget, amiben működnie kell: a webet. 

A világon szinte mindenhol, és Magyarországon is igaz, hogy a két legnépszerűbb webes szolgáltatás a Google és a Facebook. Vagyis a magyar netezők túlnyomó többsége ma ezt a két szolgáltatást önként és dalolva használja napi szinten. Ez egy nagyon jó visszajelzés a valódi sikerességről. 

Viszont ha e két cég elkezd egyre inkább egymással foglalkozni, és egyre kevésbé a felhasználóira fókuszálni, az könnyen az aranykoruk végét jelentheti. Talán hamarabb is, mint gondolnánk.

Címkék: google seo social facebook google plus don't be evil bookmarklet facebook kereső google social google facebook háború social seo
2012.01.24. 11:17. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Ha a Google kereső hype-ja fog halványodni, azzal pedig a Google egésze omolhat össze egy szemhunyás alatt.
Jelen pillanatban arra tör mindkét cég, hogy a másik alappilléreit végzetesen meggyengítse." - Na alljunk meg 1 szora itt: a googlenek a socialt bevenni mint szempontot a serpbe egy teljesen logikus es esszeru lepes abba az iranyba, hogy meg relevansabb es jobb talalatot adjon a usereknek. Az hogy ez epp a facebook teruletet erinti, es igy alaassa, csak kovetkezmenye ennek. Alapvetoen az elkepzeles egyaltalan nem rossz, hiszen mint lathatjuk (a rossz minosegu, spam szeru talalaotkbol), az algoritmusok finomitasanak vannak hatarai, viszont a felhasznalok "velemenyenek tukrozese" az jelentosen novelheti a minoseget.

Mindezt ugy mondom, hogy nem vagyok google+ fan, es tenyleg eroltetett, ugyanakkor teljesen logikus es esszeru lepes - csak megkesett az egesz a googletol.
Mai napig megdöbbent, hogy a Facebook-ot azonos szinten emlegetik a Google-lel...
"Ha a Google kereső hype-ja fog halványodni, azzal pedig a Google egésze omolhat össze egy szemhunyás alatt. 

Azert a Google egy kicsit tobb, mint egy kereso. Hogy csak egy kezenfekvo peldat mondjak: amig androidos telefonom van, biztos, hogy a gmaillel intezem a levelezest es szinkronizalom a kontaktjaimat, gtalk-on irok rovid szoveges uzeneteket, google naptarba irom a teendoimet, google terkepen navigalok, docs-ot hasznalok irodai dolgokra... Es az Android ma a vilag vezeto mobil operacios rendszere, ugyhogy mar csak emiatt sem kell felteni - ha nem jon be a kozossegi dolog, legfeljebb lesz egy ujabb befulladt projekt (mint a Buzz vagy a Wave) de a Google kifinomult szolgaltatascsomagjat ez aligha fogja megrengetni. Hol van a Facebooknak es a Bingnek ilyenje? A Windows Phone-nal lenne esely, de lathatoan az sem szerepel tul jol, igy nincs mitol tartani.

En meg azt is megkockaztatom, hogy a Google ma mar azt se erezne meg, ha a keresoje egyik naprol a masikra leallna.
A Google keresőjének népszerűségéhez nem sok köze van a hype-nak..

WP7-es készüléken mostanában többször használom a Bing-et...és egyszerűen borzalmasan irreleváns találatokat ad... Ez főként annak köszönhető, hogy nincsenek prekoncepciói, míg a Google a fiókomon keresztül végzett tevékenységekkel, sokkal jobb találatokat ad...

Itt látszik, hogy magában nem létezik olyan hogy kereső, ez egy ökoszisztéma...
tehát az ökoszisztéma sorvadása hozná csak el az esetleges hatalomváltást... erre a közeljövőben kevés esélyt látok...

De úgy gondolom ez a legtöbbeknek triviális...

Na a Facebook az már inkább Hype érzékeny...
@Gery Greyhound (project ELE^EN): "En meg azt is megkockaztatom, hogy a Google ma mar azt se erezne meg, ha a keresoje egyik naprol a masikra leallna."

Szerintem a bevétel 90-át a kereső és a hozzá kapcsolódó hírdetési rendszer adja, nem amit felsoroltál, a kereső hiánya konkrétan egyenértékű lenne a Google megsemmisülésével.
Na, varjunk csak... ha social-rol beszelunk, ne felejtsuk az iwiwet meg a hi5-ot, azert nekik is lesz egy kis beleszolasuk ebbe...
És még sokan nem értik az Apple miért tartja magát távol az internettől :D