Megújul az Origo: az év eddigi talán legjobb dizájnmunkája

ujorigo2.pngBarczi "Blumi" Imre, Bellay Szilvi, valamint Gazda Albert és Uj Péter munkájának révén az Origo végre szakít az Index dizájn majmolásával (btw, érdekes, hogy ezt pont exindexesek lépik meg), és egy szerintem nagyon klassz és jól felépített, friss site-tal értelmezik újra a portált. 

Sőt, azt hiszem simán lehet úgy is fogalmazni, hogy ezzel a váltással hirtelenjében felteszik a térképre az Origót. Egy saját arculatot, hangulatot adnak ennek a brandnek. Nem a T megtűrt, kicsi, kékellő szájtocskájáról beszélünk többé, ahol MTI leheletű cikkeket gyúrnak az ugróhivatkozások alá. 

Nem, ez az új Origo, ami meg tudja mondani, hogy mik a fontos hírek. Mer erőteljesen kommunikálni az olvasóival. Mer a saját feje után menni. Neadjisten: szórakoztatni.

Dizájn oldalról szerintem az alapszín megválasztása nagyon jó. Leléptek a narancs-kék irányról, és kitalálták maguknak ezt a #559196 kékeszöldet. A címekben használt Source Sans Pro Macen kisebb méretekben nem renderelődik nagyon szépen.

Viszont a 444.hu-n is használt Noticia Text itt is nagyon jó választás a folyószövegekre. Egészében a tördelés, és a hasábok elrendezése nekem egy picit a The Verge-öt juttatja eszembe: a guttereket nem jelölik, a hasábok szélét egy összefüggő vonalazással oldják meg. Nagyon jól tették, hogy már az arányok megválasztásánál is eltávolodtak az Indextől. 

És amitől ez a címlap szerintem igazán jól működik az az, hogy lefelé is izgalmas tud maradni. Mondjuk szerkeszteni nem lehet egy leányálom. De valamit valamiért. 

A 444.hu után ez már a második olyan médiaszájt Magyarországon, mely már önmagában a dizájnnal is képes valami nagyon határozottat állítani önmagáról. A 444.hu dizájnját az én szememben csak annyival előzi meg az új Origo, hogy egy jóval komplexebb és nagyobb tartalmi struktúrát kellett újracsomagolniuk, mint Etelééknek a 444 esetében. 

Sajnálatos, hogy az Index elbénázta év elején a megújulást, és inkább picike, itt-ott sántikáló módosításokkal próbálták meg felfrissíteni a megjelenésüket. 

Na nem baj. Talán majd az Origo példáján számukra is világos lesz, hogy a médiacsinálás nagyon fontos része a dizájn, az élmény, amiben a betűk megjelennek. 

Ha minden jól megy, ma este élesedik valamikor a screenshoton látható új Origo.

origo600.png

Amúgy pedig érdemes elolvasni a 2007-es Index redizájnhoz érkezett kommenteket...

Címkék: dizájn redesign média design origo redesign megújul az origo
2013.06.04. 16:20. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nekem csak azért nem teljes ez a layout, mert
- nem hiszem el, hogy csak ennyi hirdetési felületük lesz
- azok is, amik megjelennek, egyáltalán nem az átlagos szar minőségből vannak és tipikusan ugye azokból van a több...

Szóval egy új layout készüljön a legáltalánosabb bannerekkel és az összes hirdetési hellyel, enélkül nem az igazi az összkép...
Hm, most nem az indexet majmolják, hanem a 444.hu-t?
Legalábbis a jobb felső sarokban lévő "élő" nekem eléggé rémlik a másik oldalról.
igy a 444 mellett az origo is ranezesre olvashatatlan lesz
"vezénylete alatt az Origo végre szakít az Index dizájn majmolásával "

Éljen. Lesz egy használható portál.
"az év talán legjobb dizájmunkája" ugye ez csak szarkazmus? Még retina kijelzőn is jó ha látok 10-12 hírt. A mostani szerintem sokkal jobb az indexnél, de ez... ez egy maszatolás csak.
@GifLand: Élő rész eddig is volt, amúgy meg Uj Péter felügyelte egy ideig a projectet, tehát a hasonlóság nem véletlen.
Tupírozhatják akármilyen "trendire" a dizájnt, a tartalom sajnos kb. ugyan az a bulvárszenny, mint az összes többi, piacvezetőnek hazudott híroldal esetén.
@GifLand: Szerintem ez zseniális funkció volt már a 444.hu-n is. Igazán jó választás volt!

@ac3^BB: RSS-ből nem látszik a dizájn, és a minőségtelen poszt is ignorálható. =)
ez már kicsiben is ronda, úgyhogy gyanús, hogy nem fog valami jól kinézni...
@GifLand: igen, az ÉLŐ feliratot onnan loptuk. Sőt, a valóság az, h uppal közösen született meg az egyik mítingen, szóval valamelyikünk biztosan ellopta ezt az egyedülálló kifejezést.
Ez így nem egyelőre tűnik sokkal jobbnak, mint bármelyik 50 dolcsis Wordpress híroldalsablon. Nnna majd menet közben kiderül...
Új Péter az év elején megálmodta az új origo-t, aztán egy hónappal a kilövés előtt hirtelen előrántotta a kalapból a 444-et. Szerintetek melyik volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Ki majmol kit? Valószínűleg senki senkit, nem kell összeesküvés-elméleteket gyártani.
Először is: nekem tetszik!
A TheVerge hasolnat találó.
Ugyanakkor valóban kevésnek tűnik ez a superbanner, roadblock szerű izé, valamint a double-billboard ( aminek nem jut eszembe a neve ) mint hirdetési felület. Továbbá nem látszik, hogy tényleg olyan hosszú lesz, mint mondjátok, vagy sem.
De hajjrá, meglássuk - mondá a vak is!
Nekem a régivel sem volt bajom, a 444 szemkilövő oldalánál meg bármi jobb.

Egynek viszont örülnék: A kipontozott, nem címlapra írt, csak odavágott lead-eket ideje lenne orvosolni, mert egyszerűen ultragáz volt vele a cím... (lap).
Ennyi gyengánlátó van az országban?
Ez a trend a buzinagy betű hogy még véletlenül se férjen ki egy cikk cím sem egy max két sorban?
Nem tetszik!
22"-os momitoron
10 oldalgörgetés hogy a lap aljára érjek, ez normális?
@sztahanov:

Szeretném, ha áttekinthetőbb lenne, hogy gyorsabban megtaláljam, ami érdekel.

És miért kellenek EKKORA betűk?

Van valami olvasói visszajelzési lehetőség az Origon? Inkább ott olvasnám, hogy mit gondolnak mások.
@Katamori: a legfrissebb hireket "Élő"-nek nevezniben mi a zseniális?
meanwhile on cikkoldal: minden maradt a régi. kösz, orbán!
Ott is lesznek animgifek, mint a zindexen'?

Mert az nem véletlenül lett lesajnált dolog, de úgy néz ki, kezd megint divatba jönni.
Most akkor lesz három olyan hírportálunk, ami ugyanaz, csak pepitában?
Jópofa UP stílusa, de elég egyszer.

Tipográfia nem egyenlő fontface-el, teljesen áttekinthetetlen az egész, ahogy a 444is.

Kicsit szomorú vagyok, hogy ennyire futja itthon, pedig nem vagyok egy pesszimista troll. Remélem az index marad a csendes evolúciónál, mert a három közül csak az emészthető vizuálisan.
majd a látogatók eldöntik, hogy jó-e :)
bár mindkettő más kategória (és amúgy itt kellene befejeznem a kommentet, de nem teszem!) de nekem most hír/cikk oldal témában a fastco (www.fastcodesign.com/1672725/meet-the-ultimate-talent-agent-for-cats) meg a polygon (www.polygon.com/game/mario-and-donkey-kong-minis-on-the-move/9816) az etalon. persze tudom sokkal szűkebb célcsoport, más típusú cikkek, és már az origo is közelít a magazinos vonalhoz (ami amúgy fasza lett, szvsz) de még nem lépte át az ingerküszöböm, mondjuk letisztultabb is mint ezek.
Hát ez elég bulváros lett. Úgy mint a 444.hu.

Nekem erről a stílusról a leggagyibb bulvár lapok jutnak eszembe, amelyekből kb. semmit nem hiszek el.

A színek, a logo, a betűtípusok rendben vannak, de miért kellenek ekkora buzi betűk???
Már ezt is táblagépre optimalizálják vagy ennyi a gyengén látó?

Sokkal átláhatatlanabb. Nekem.
Eslőre nagyin tetszetős.

Pedig ritka hogy egy megszokott felület tejes átalakítása ne zavarjon.

Ha már itt tartunk, mikor szedik le azt a rém idegestíő index funkciót a címoldalról?
@itsa: Jaja, úgy látszik, UP a hipszerszemüvegében a hype-os okostelefonján nem képes elolvasni az összes többi site-on megszokott betűméretet, hogy a 444 után itt is nyomják ezeket a ló betűket. És én is szégyennek tartom, hogy egy full HD-s képernyőn elkopik a görgő, mire a címlap aljára érek, miközben vízszintesen a képernyő fele (Origo) - 2/3-a (444) üres.
Dizájnos lett az origo új felülete?

Hát finoman szólva egy kalap szar.
Aki tervezte, jó volna ha megtekintene egy két normális honlaptervet (is). Sem a szín - mert a régi (az a csodálatos "programozókék") sem volt kutya, de azt már megszoktuk... - sem a funkciók sem az arányok nem sikeredtek jól.

Minek kell elkapkodni? Ha nem megy, akkor inkább maradjon a régi..
Gondolom itt is úgy ment, hogy van egy grafikus, aki összerakja az egészet. A layoutot aztán a "mindenhez értő" főnök átalakítja, mert az mindenhez ért, aztán jön a nyafogó programozó, hogy "ezt így nem", "azt úgy nem"... A végén kialakul egy "seszínű" formátlan nagy kalap szar.

(Kicsit nyers lett, de legalább őszinte.)

***
Nem olyan szörnyű, mint a 444.hu, de ezt sem szívesen nézi sokáig az ember. Sajnos egyébként hírportálról ahogy az Index esetében, már itt sincs szó, helyette van trash, huszadinformációkat kész tényként közlő blogok, meg a rengeteg felesleges színes. De gondolom legalább jó sokba került, az [origo]-ból sokan, sokáig jól megéltek, ez valószínűleg most sincs másként.
ez bizony nem reszponzív. a 444.hu ellenben az
Elárulná nekem valaki, hogy miért olyan király ez a dizájn? Ha hírfogyasztó vagyok, akkor annak örülök, ha vezetik a szemem. Ezen a címlapon gyakorlatilag minden zavaró. Olyan érzést kelt mint 96-ban az animgifekkel meg a kék linkekkel telerakott "Zsófika otthonlapja". Ezekkel a nagy betűkkel olyan, mintha bekapcsolnám a kisegítő lehetőségeket a windowsban.
Nem lehet, hogy a nagybetűs, kontrasztos dizájnok azért jönnek divatba mert a netes főguruk kezdenek elmúlni 40? :) Trendet csinálunk, hogy ne kelljen szemüvegben olvasni.
gratula origó, ennél rosszabbat csak egyet láttam, a 444.hu-t.
és ezt nem csak azért mondom, mert megtalálták a legótvarosabb, legnézhetetlenebb fontot.
Nem is tudom, nekem az Origo nem hajazott az index.hu megjelenésére, ellenben gyanúsan tök egyforma volt a hvg.hu híroldalával. Azért mindenképpen üdvözlendő az új design.
@Mária: a nagy betuk szepek, a papirujsagok is nagy betuket hasznalnak, de ha neked jobban tetszik ugy, akkor ez egy olyan trend, ami a meno webszajtokat mar majd mind felfalta.

sokkal konnyebben talalod meg a kiemelt anyagokat, ha nagy betukkel irod a cimuet, ez nem nehez. a hazai szokas az, hogy mindent kurvapici betukkel irunk, mi azt gondoljuk, hogy ez marhasag, ennyi. nezd meg fel ev mulva, hany magyar szajt fog nagy beture valtani ;-) a nagy betu klassz.

az, hogy mit gondolnak masok, engem, speciel nem nagyon erdekel. az emberek mindig azt gondoljak, hogy amit megszoktak, az jobb, mint barmi uj, ez sose volt maskepp, akarmilyen projektrol volt szo eddig. nem az olvasok talaljak ki az uj dizajnokat.
@ZF2: mi az az index funkcio, nem ertem.
@sztahanov: Hiaba nyomatja mindenki (majd) ezeket a lobaszo nagy betuket, attol az meg szar (lesz). Eros tuleses van itt a lo tuloldalara meretileg. Ez gyakorlatilag egy weboldal latasserulteknek.
@sztahanov: Akkor nézzük már meg a theverge.com-ot, vagy a bbc.co.uk-t, hogyan is néz ki egy stílusos oldal, "nagy betűkkel"
mind a 444, mind az origo bődületesen randa. Bár a 444 ha jobban belegondolok inkább kritikán aluli, szebbet hányok vasárnap hajnalban.
Egyrészt az Origónak nem elsősorban dizájnszempontból kellett volna megújulnia. A nagy gondok funkcionálisak. Egyetlenegy másik portált sem ismerek, sem magyar nyelvűt, sem külföldit, amely ennyi különböző gikszert és hibaüzenetet produkálna, minden rendszer nélkül, böngésző- és platformfüggetlenül. 400 Bad request, változatos kommentelési nehézségek, időnként formázás nélkül megjelenő weboldalak stb. stb. stb. Ezeket kellett volna előbb megoldani, nem a dizájnnal szórakozni.

Másrészt az új dizájnnal a ló egyik oldaláról a másikra estek. A cikkek eredeti betűmérete valóban túlságosan kicsi volt; valószínűleg még a VGA vagy SVGA felbontású monitorok idején rendszeresítették. A mostani viszont a másik véglet. Valahogy nincs érzékük hozzá.

Harmadrészt fura, hogy a mellékletek dizájnja nem változott a portállal együtt. A Tafelspicc vagy a Vállalkozói Negyed ugyanúgy néz ki, mint eddig. Én magam ugyan nem bánom, de hol itt az átgondoltság? Meg az egységesség?

Negyedrészt: bár a menürendszer átgondolásra szorult - túl sok rovat volt, és még csak nem is betűrendben jöttek egymás után -, a mostani megoldás egyelőre döcögősen működik. Az új menük lassan gördülnek le, és van olyan böngésző-oprendszer kombináció, amely alatt egyáltalán nem jelennek meg a legördülő menüpontok.

Summa summarum, a lelkesedés indokolatlan.
@sztahanov: Sok igazság van abban amit írsz. Fontosak a nagy betűk, és az emberek ragaszkodnak a megszokotthoz.

De. Egy újságban nem minden csupa nagybetű!! Rangsorolják a cikkeket, és annak megfelelően méretezik a címeket.

Ez tényleg látássérülteknek készült weboldal. A címek között elveszik a lényeg. Az egész képernyőt - válogatás nélkül - nagy betűk töltik ki, és az Origo is be fogja látni, hogy változtatni kell.

Lehet, hogy a jövő ez, de úgy gondolom, most túl nagyot lépett egyszerre az Origo. Mától jóval kevesebbet fogom olvasni. (Látom nem csak én. És ők a 'klikk'-re mennek.)
Mellesleg megnéztem egy kicsi, vidéki, visszamaradott hírportált, pl: a BBC-t. Valahogy nem emlékeztet rá az Origo. Írok már nekik (mármint a BBC-nek) egy levelet, hogy mennyire le vannak maradva... :D Jót fognak rajtam röhögni.
A sokat emlegetett theverge.com-on is csak 35-ös a legnagyobb betűméret. Nem pedig 60! Azon kívül ott ízlésesen oldották meg a dolgot.

Megnéztem pár random hír portált és nem nagyon látom, hogy külföldön ez lenne a trend.
edition.cnn.com/
www.bbc.com/
www.bostonglobe.com/
www.reuters.com/
www.lefigaro.fr/
www.stern.de/

De még a www.thesun.co.uk is igényesebben néz ki, pedig az 100% bulvár.

Ez a 60-as betűméret őülület valami magyar "webdesigner" ámokfutás lehet. Remélem hamar feledésbe merül.
Ugyan nem kifejezetten híroldal, de elég sok cikket, információt helyeztek el ezen az oldalon is, érdemes figyelni, hogy oldották meg:
www.nngroup.com/
Igen, Jakob Nielsen cégének honlapja, aki állítólag ért valamit a honlapok használhatóságához.
Ami még feltűnt, h ezzel váltással hivatalosan is lemondtak az iwiw-ről, levették a főoldali elérését (btw a freemail-t is levehetnék), és így csak fészbuk, twitter van - egyelőre mélyen elrejtve.
Szokni kell ezt a dizájnt, de összességében szerintem korrektül néz ki. Ami vicc, hogy 2013-ban a felső menüsor (biztos van erre valami angol kifejezés, amit itt fentebb már használt valaki) 1/5-öd része a FREEMAIL-belépés. Nem is tudtam, hogy létezik még az a fos. :D A nagy méret meg csak azért zavaró, mert a vezető hír alapjáraton nem fér rá a 15"-os laptop képernyőre, és már ahhoz lejjebb kell görgetni, hogy azt elolvassam.
Szerintem addig oké, hogy erőltetik ezeket a nagy betűket, viszont arra figyelni kellene, hogy a (marha)nagy karakterekkel szedett címsorok között a tartalom ne csak 20 karakter legyen. Mert így vizuálisan valóban elment az egész a levesbe.

Tehát egyszerűsítve: a vastag, nagyméretű címek egymás hegyén hátán jelennek meg, nincs harmóniában a bekezdésekkel, bevezetőkkel.

Addig oké, hogy külföldön ez a trend, de ha már majmolják a nyugatot, akkor azt tegyék jól, ne így...
Szerintem annyira gáz az új kinézet, hogy én emiatt hanyagolom az origo-t. Jobban szerettem, mint az index-et, de mia a fenének kell ugyan az a kinézet mobilra mint a számítógépre? Miért kell akkora betű, hogy a terem túlvégén is lássák, mit olvasok? Ezen kívűl tök gáz, hogy nem tudom, hogy a kép melyik cikkhez tartozik. Én megszoktam, hogy a kép a cím után van... Sajnálom, hogy így elb@szták...
Na.
Szóval lehet, hogy dizájneri szemszögből fasza, de nekem is a Windows "Kisegítő lehetőségek" opciója jut eszembe.
Egy 1280x800-as laptopon nézem, azzal kezdődik, hogy vezércikken kívül semmi nem látszik, az se teljesen.
Aztán kipróbáltam, hogy az oldal közepén van akkora cím, ami 50%-os nagyításon is irreálisan nagy, miközben a kenyérszöveg már nem olvasható.
Ez milyen kijelzőre van optimalizálva?
Legtöbb új designnal úgy vagyok, hogy szokni kell ezért nem szólok be rá. Indexnek is volt, megszoktam sőt a legutóbbi origo design se az eredeti volt, azt is meg lehet szokni. Ám most azt kell mondanom ez BORZASZTÓ!!!!
Átláthatatlan!
Olyan mint régen a windows segédprogram rosszul látóknak amikor nagyítóval mentek rá, de most az olyan egész. TÚL NAGY!!!