Vint Cerf és a Google-álláspontok Budapesten

Az internet atyjaként (vagy mostanában inkább "csak" a Google evangelistájaként) ismert Vint Cerf tartott előadást a Mindentudás Egyetemén. Persze az előadássorozat címe erősen túlzó, és azt sem várhatta senki, hogy Cerf nagyon mély vagy nagyon szakmai témákat fog majd pendíteni. Inkább egy alapozó, "Bevezetés az internetbe"-jellegű előadást halhattunk.

Először jött a szokásos kör (hogyan kezdődött az egész internet-lárifári), majd pedig a szélessávú net robbanásszerű terjedésén keresztül máris elérkeztünk a közösségi webig, vagyhát a webkettőig. Pontosabban addig, hogy a netezők ma már nem csak passzívan fogyasztják a tartalmakat, de bizony ők maguk is előállítják azokat, sőt, közösségeket hoznak létre és tartanak fent a nete.

Nem az információ a hatalom. Hanem az információ megosztása.

A felvezetőt követően egyből belecsapott a lecsóba, és a tengerentúlon éppen forró vitákat gerjesztő net neutrality témakört járta körül néhány mondatban, természetesen a jól ismert Google-álláspontot ismertetve: a neten minden adathoz és információhoz egyenlő hozzáférést kell biztosítani. Ez persze elsősorban az olyan sávszélzabáló online szolgáltatóknak kedvez, mint a Google, és még egyet is értünk vele.

A másik sarkosabb, és egyértelműen a Google hivatalos álláspontját propagáló példabeszéd témája a Google Book Search volt. Cerf elmondta, hogy a Google eleve az indexelésből lett nagy cég, és ők természetesen azon az állásponton is vannak, hogy könyvek online indexelése nem egyenlő a könyvhamisítással. Persze - gentlemanről beszélünk - megemlítette azt is, hogy mondjuk a nagy könyvkiadók nem feltétlenül értenek egyet ezzel.

Aki jól tud olvasni a sorok között, az meghallhatta az Apple iTunesának emlegetése mögött a mai EMI-Apple megállapodás népszerűsítését is. De persze nem maradt ki a példálózás a a Google Earth-tel és a geotagging jóságaival.

Nem nagyon boncolgatnám végig az előadást, nyilván minden techszájton hosszan le lesz írva az egész. A lényeg, hogy az előadás végére megemlítette még a szemantikus webet, amivel mi is szoktunk foglalkozni itt a Webisztánon. Cerf így foglalta össze a problematikát:

A témák megkeresése a weben nehéz, mert szavakra keresünk. És a gépek is szavakat vizsgálnak, amikor találatok után kutatnak. De nem tudják, hogy az adott keresett kifejezéshez pontosan milyen jelentést kellene társítani. Ez tehát csupán szintaktikus egyeztetés. Tovább kéne lépni a jelentéstani felfogás irányába. Amikor a gépek is "el tudják olvasni" és "ki tudják értékelni" a weben fellelhető adatokat, sőt, ezek alapján bizonyos műveletekre is képesek. Felkutatnak hasonló, releváns adatokat, és kiértékelik azokat.

Ez a tény - vagyis a szemantikus web említése - számomra arra világított rá, hogy a Google valószínűleg komolyan veszi az online tartalmak jobb összeszervezhetőségének, strukturálhatóságának lehetőségeit. Sőt, valószínűleg a jövő egyik (ha nem is az egyetlen) reményét látják a szemantikus web-elméletben, amivel egyelőre épp az a legnagyobb baj, hogy többnyire puszta elmélet.

Kárhoztatta az asszimetrikus netkapcsolatot szolgáltatókat. Sőt, az ISP-k azért is megkapták a magukét, hogy kerékkötői az IPv6 elterjedésének.

Értékelés.
Az előadás egy kicsit alálőtt a hallgatóság tájékozottsági szintjének. Lehetett volna egy kicsit belemenősebb is egy-két helyen Cerf. Ám ezzel együtt nagyon fontos, hogy eljött hozzánk is, és hogy végre egy messziről jött, nagyon tekintélyes ember szájából is hallhatjuk azokat a tételmondatokat, amikben mi magunk is hiszünk, sőt, esetenként lelkesedni sem vagyunk restek.
Címkék: google filozomatika vint cerf
2007.04.02. 21:42. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Vint Cerf szerénytelen titulusa.."

gondolom ezt nem ő találta ki magának hanem a Google srácok..
ja a forráson látom bebuktam.. Most már meg kell majd néznem neten az előadást.
Én is meghallgattam, teljesen jó előadás volt - valóban inkább azoknak, akik még nem ismerik, vagy csak most ismerkednek az Internettel.

Nem feltétlenül baj ez egyébként - sajnos úgy látom, hogy szükség van ilyen előadásokra Magyarországon.

Én azt sajnáltam, hogy a nagyképűen szólva "expert" felhasználóknak, mint amilyenek mi vagyunk - akik mindennapi életének része a blog, az Amazon, a keresés, a youtube, a wiki, etc, etc, etc - azoknak nem szerveztek egy haladó kurzust. Ahol tényleg inkább a net jövőjéről van szó - amit Vint Cerf kénytelen volt időhiány miatt összecsapni a végére, és lényegében csak a bolygóközi internetet tudta végigdarálni.
Hja, és talán az uccsó kérdés talán nem egy olyan faszság lett volna, hogy "nem félnek-e attól, hogy a Googleből lesz a Skynet"?
Én is ott voltam. Valóban kicsit alálőtt a hallgatóság tudásához képest. De ettől függetlenül élvezetes előadás volt. Csak nem tudtam aláíratni a laptopom tetejét, pedig jó lett volna :D

A kérdések vonatkozásában, meg lehetett volna egy kicsit hosszabb is. Nagyon elment az idő egy két kérdéssel. A skynetes baromság tényleg sok volt a végére.

Ha lehet valami negatívat felhozni az egésszel kapcsolatban a felületességen kívül, az a reklámozás volt. Ennyire nem kellett volna pedálozni a Google - Apple (iTunes) dologgal.
Kösz az összefoglalót. Egy kérdés: sokan voltatok, érdeklődők?
Szerintem a szemantikai értelmezéssel nem csak a szemantikus web elméletére gondolhatott. A Google végülis egy keresőcég, és dolgozik, dolgoztat a szemantikus keresés kifejelsztésén is (Australian Algorithm pl.). A szemantikus web is jó dolog (lenne), de meg kellene találni azt az egyensúlyt, ahol a weboldalak készítői sem unják el az életüket, amig rdf-ben felcímkéznek mindent, de a keresőknek is nyújtanak valamiféle strukturált adatot.

Egyébként 400-an voltak, 250 érdeklődő, és 150 VIP-es, és én is örültem volna, ha kicsit "expertebb" az előadás.
Ma este adja a Duna TV ezt az előadást. Aki esetleg nem tudott jelen lenni, az most bepótolhatja!

Duna TV Kedd (április 3.) 22:35
Gondolom nem magyarul hallgattátok. Ellenben a Dunán a szinkrontolmács annyira lemaradt időnként, hogy rendesen rövidített. Alatta meg men az angol eredeti, épp annyira, hogy tudd, nem jó, ami folyik, de érteni azt ne lehessen. Igazán találhattak volna valakit, aki ért hozzá.

Btw: nem tud valaki egy linket, ahol fenn van angolul az anyag? Előre is kössz.