Már tölthető a Google új "csodafegyvere", az Android SDK

A korábbi ígéreteknek megfelelően ma nyomta ki a Google az Android mobilplatform fejlesztői pakkjának első verzióját (innen tölthető). A fejlesztők innentől kezdve ízlelgethetik az új környezetet. Sőt, a Google egyből versenyt is hirdetett: az Android Developer Challenge elindításával a Google 10 millió dollárt kíván kiosztani a mobilplatformra fejlesztőknek. 25 ezer dollárért, majd 100 és  275 ezer dollárért lehet versenyezni ötletekkel, tervekkel.

Vagyis megkísérlik erősen érdekeltté tenni a programozókat, hogy foglalkozzanak az új lehetőséggel, és próbáljanak meg valóban színvonalas alkalmazásokat készíteni mobilra.

A Google egyik alapítója, Sergey Brin személyesen vezeti fel az SDK-bemutatót:

Videók még itt.

Az Android fejlesztői blogjában - a Gizmodo talán legnépszerűbb bloggere - Jason Chen azt írja, hogy rendszeresen fognak kiadni frissebb verziókat, vagyis az API és az UI is folyamatosan változni fog. A fejlesztők egy emulátor segítségével tesztelhetik és debuggolhatják saját fejlesztésű mobilalkalmazásaikat.

Ha magyar Android-fejlesztésről hallotok a következő hetekben, ne felejtsetek el értesíteni minket.
Címkék: google android
2007.11.12. 17:49. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megnéztem...sírtam. AKAROM! :D
A felület a google féle egyszerüség jegyében került kialakitásra. [Habár azok a gombok rohadtul hasonlitanak az iphone gombjaira [lásd: hiváskezdeményezés alatt]]

Kiváncsian várom a folytatást.
No, akkor lássuk....
[egyébként még a több fules böngészés is nagyon fain, bárk kérdés, hogy ezt tényleg mobilra szánják-e] - Szerintem nem sok mobil képes ilyen programokat futtatni [pl doom]. Ha az androidos gyártokatm egnézzuk, abbol is látszik, hogy ehhez komolyabb telefonok kellenek majd, és azok nem olcsóak. hiába adják ingyen az androidot, ha a legolcsobb futtatni képes mobil 70k körül lesz.:(
Hat szerintem az okostelefonok szelsebesen fognak terjedni. Ma mar venni egy jobb javas mobilt nem egy nagyon nagy befektetes. Amugy meg lehet fejleszteni "butabb" gepekre is. Nyilvan annak is lesz piaca.
A tab-es böngészés mobilon már az Operának köszönhetően egy ideje élvezhető, meg pl. a Doom is fut az N70-esemen (ami ugye nem egy többszázezres csúcsgép ma már).
Android nagyon jónak tűnik, bár nekem első blikk után a Symbian azért még mindig jobban tetszik. Persze ez még csak a kezdet, gondolom Androidban kvázi határtalan a lehetőség, és bármely végtagom feltenném rá, hogy gyorsabb is, mint a Symbian...
Király. Valaki értette a videóban, hogy milyen open source browser fut rajta?
végül pedig lényeges szempont, hogy Magyarország kis piac, itt minden drágább és később jön - vagy nem jön.

lehet most itthon a 70k-s okostelefon drága egy átlagmagyarnak, de nyugatabbra egy átlagEU polgárnak nem gond... és ők többen vannak.

ui.: ezzel csak annyit szeretnék mondani, hogy nálunk is tömegcikk lesz majd az Andriodot futtatni képes telcsi, csak nem X hanem X+Y időn belül
"A tab-es böngészés mobilon már az Operának köszönhetően egy ideje élvezhető"

Ezt kifejetenéd? A legfrisebb [Opera mini 4] operát használom, de egyszerre cska egy szálon enged. Van valami hidden fícsör?
Hmm... Nem rossz! És úgy tűnik, hogy elég gyors is.
ez egycsapasra fogja kiutni a Symbian-t es a J2ME-t, de meg kerdes, hogy mit lep erre a Nokia
1. az nem tabbed browsing, hanem a legutóbb látogatott oldalakról egy-egy szkrínshot

2. az nem a doom volt, hanem a quake1, és bármily meglepő Windows Mobilera van belőle port, már pedig Android egyértelműen a Windows Mobile riválisa akar lenni, szóval egyáltalán nem különös, hogy el tud majd futni rajta egy amúgy több mint egy évtizeddel ezelötti PCs játék
3. amúgy erről okosan hallgatnak a videóban, hogy már készült egy windows mobile alternatíva korábban is. Ugyanígy Linux alapú, tehát teljesen szabad, és jó pár hasznossággal tele van tűzdelve. Tény, hogy nem a google karolta föl, valszeg nem optimalizálták ennyire a telefonos és a gúglis funkciókhoz, de azért senki ne gondolja, hogy ez most annyira forradalmi dolog lenne.
->geci: ejh, ejh, webkit-alapú, ld. safari.. no comment, öröm lesz rajta crossplatform javascriptet alkotni..
Jah, Quake 1 mobile windows-os portja a leggyengébb most kapható okostelefonon/PDA-n is elfut, bár azokon nem ilyen vígan.
Lodovik Trema: Gondolom az Opera Mobile-ra gondolt, vagy az OPera Mini mod-ra.
A Quake-bol nem az a lenyeg, hogy fut, hanem hogy hardveres OpenGL gyorsitassal. Es ha valaki a sajat alkalmazasaval is hasznalni akarja, akkor nem kell neki megkuzdenie az adott hardverrel, hanem az oprendszer eltakarja. Fogalmam sincs, ezzel a Windows Mobile hogyan all, valaki okosabb megirhatna.
verseny lesz végre, hajrá android, hajrá többiek. persze továbbra is azt gondolom, h az android a google konkurensei malmára hajtja majd a vizet.

az apple (safari), a sun (java), a yahoo (directory) open source támogatást kap. az adobe (flash) és a live (office) is le fog csapni pár projektre.

továbbra is azt gondolom, h palmtopon nem lesz erős a google, de a desktop megoldások vezető szállítója marad.
jo-hely.hu/~aadaam/android_webisztan.png

Azer' eleg kenyelmetlen rola webezni... viszont megy vele a blog.hu (a kommentezes is.... :)jo-hely.hu/~aadaam/android_webisztan.png

Azer' eleg kenyelmetlen rola webezni... viszont megy vele a blog.hu (a kommentezes is.... :)

@Aadaam: wow, megyek én is és leszedem azt az SDK-t XD
CA,
több hasonló sdk létezik. szerintem megéri mindet leszedni. aztán ki kell választani a legszimpatikusabbat, vagy a legszimplábbatt. lehet ez az android.

ezután keresztplatformos megoldásokban érdemes gondolkodni. azaz ne androidra akarj fejleszteni, hanem java-ra, vagy még inkább palmtopra.

láda söröm, h megjelenik a fejlesztői támogatás, amelyik áthidalja a symbian, a j2me, wince, az android, és a mac közötti különbségeket, és az nagyon, de nagyon jó dolog lenne.
hát kedv csinálónak elég gyengusz
Szerintem elég összetett a helyzet. A demók korántsem rosszak, a platform is ígéretes, de van sok pont, amivel lehet majd fejlődni. Félek attól is, hogy túl nyílt a platform, és ez gondot okozhat. Kifejtettem egy kicsit bővebben is: webakademia.hu/?p=28
Feltétlen le fogom tölteni, minél előbb.

aranyhaj.blogspot.com
Lodovik Trema: A doomot az okostelok nagy tobbsege kepes futtatni. Eloszor 3650-esen lattam a Symbian portot (kb. 4-5 eve), azota nem lettek gyengebbek a Symbian telok :).

A symbiannal biztosan nagysagrendekkel jobban fogjak kedvelni a fejlesztok, es ez jo esetben oda fog vezetni, hogy lenyomja. A j2me kicsit mas kerdes, mert azert az platform fuggetlen (viszonylag) es javaban sokkal kenyelmesebb (es gyorsabb) fejleszteni, mint c/c++-ban. Persze androidra is portolhatjak, vagy rakhatnak bele python tamogatast, ami szinten klasz dolog (es symbianra is letezik).

Fontos kerdes meg, hogy milyen eszkoztamogatast adnak. Egy mezitlabas SDK azert ma mar eleg keves. Kell hozza IDE es eszkoz tamogatas.
@atleta.hu: amit a videóban láttunk az még mindig a Quake és nem a Doom
aztán miért kényelmesebb javaban fejelszteni mint c++-ban (feltételezve, h mind2 nyelvben advanced vagy)?
"aztán miért kényelmesebb javaban fejelszteni mint c++-ban"

A java egy managed nyelv, olyan mint a smalltalk vagy a c#. Sokkal tobb dolgot tud kezelni, ami a c++ szabvanyban meg nincs vagy nem is lehet benne. Egyik jo pelda erre az interface-ek kezelese, vagy hogy soha nem kell pointereket vagy reference-eket kezelni, hanem a nyelv kezeli oket a hatterben, egyseges szintaxissal (object handle-ok vannak csak). Jo pelda az interface alapu programozas, ahol nem az szamit hogy ki kinek a leszarmazottja, hanem hogy egy adott objektumnak van-e olyan interface vagy sem. Igy teljesen eltero dolgokat ossze lehet kapcsolni egy egyseges programozasi felulettel a nelkul hogy barmilyen leszarmazasi viszony lenne kozottuk. Mindez akar dinamikusan is megoldhato, tehat lehetoseg van egy osztalyhoz futas kozben hozzadni metodusokat. (ez mar nagyon advanced, de a java-hoz adnak keszen erre szolgalo konyvtarakat) Jelenleg csak a microsoft fele c++ kiterjesztesek tudjak mindezt, es eleg ronda kod kell hozza. A kulonbsegre legjobb pelda, hogy melyik nyelvben jobb weboldalt fejleszteni: c-ben vagy php-ben? Ugyanis mindketto tamogatott szinte az osszes webszerver alatt.
jó nagy baromságot írtál
Megneztem a videoban, glquake megy rajta. Opengl-t hasznal a gui is, mint ahogy az sgi-irix es a macos is. Tehat alapbol opengl api-n fut minden. Az opengl-ben van 2d-s api is az ablakozorendszernek, tovabba szoftveresen is futtathato ha nincs 3d gyorsito. Ha jol ertem akkor ez az egesz rendszer egy java os, ami egy linux kernelen fut. Ilyet hasznalt reges regen a novell netware telepitoje is (webkit helyett netscape-el). Egyebkent az opengl tamogatas mar regen benne volt sok telefonban is, pl. az ngage vagy nehany regi sony-ericsson is ezt hasznalta.

Ha ez tenyleg hasznalhato lesz akkor szerintem a kovetkezo mobilos hardveremre ez kerul. A problema, hogy egyelore nem talalom a hozza valo kernel forrasat, bar a binaris mar megvan az emulatorban, tehat elmeletileg akar pc-n is futtathatova teheto a kornyezet. (szeretnem kiprobalni az sms kezelest egy gsm modemmel)
nekem még mindig az a kérdésem, h üzleti szempontból mit nyer ezzel a google. mert h a versenytársaknak jó lesz ha újrafelhasználják, továbbfejlesztik a megoldásaikat az tiszta sor, nekik tök jó, h a google ezekre irányítja a figyelmet. de a google-nek miért lesz ez jó.

egyébként szerintem semmi akadálya a mobil platform egységesülésének, hiszen a wince, j2me, linux, symbian, iphone komponensek lényegében alig térnek el egymástól.
"nekem még mindig az a kérdésem, h üzleti szempontból mit nyer ezzel a google"

A sajat java vm-juk kodjat pl. nem talalom sehol, lehet hogy az nem publikus. Az android nev egyebkent a felvasarolt startup neve volt, ami a platformot kifejlesztette. Ha latja valaki a DALVIK VM forraskodjat, az szoljon. Ez a kis java vm pont olyan regiszter alapu gep mint amilyen nehany sony-ericsson telefonon van, es ehhez sem talaltam forraskodot. Bar itt legalabb kevesbe idegesito a drm rendszer, legalabbis a devkit-ben nem olyan szigoru mint a sony fele megoldas volt.
kutacs_ 2007.11.13. 08:39:12
...
"láda söröm, h megjelenik a fejlesztői támogatás, amelyik áthidalja a symbian, a j2me, wince, az android, és a mac közötti különbségeket, és az nagyon, de nagyon jó dolog lenne."

állom a fogadást. mondjuk 3 év?

vö. pár évvel ezelőtt lehet h volt aki azt mondta, h biztos csinálnak majd vmit, ami áthidalja az ie3/4 és nn4 közti különbségeket (html, dom, js).. :)
kutacs_: >nekem még mindig az a kérdésem, h
> üzleti szempontból mit nyer ezzel a google.
> mert h a versenytársaknak jó lesz ha

En meg mindig csak ugyanazt tudom valaszolni neked, amit mar 2x: lesz egy sajat platformjuk, amit olyanra szabnak, amilyenre akarnak. A gugli nem a mobiltelok eladasabol vagy az oprendszer eladasabol akar megelni (feltehetoleg), hanem a mobilra letolt szolgaltatasokbol, ill. az azok altal biztositott versenyelonybol. Android nelkul ha valami technologiai fejlesztesre van szuksege ahhoz, hogy az okostelok nagy reszen eldocogjon az uj szolgaltatasuk, akkor be kell nyalni a Nokianak meg meg nehany nagyobb piaci szereplonek. Az meg nincs am ingyen.

> újrafelhasználják, továbbfejlesztik a
> megoldásaikat az tiszta sor, nekik tök jó, h
> a google ezekre irányítja a figyelmet. de a
> google-nek miért lesz ez jó.

Gondolom GPL-es a cucc, vagyis a versenytarsak altal tovabbfejlesztett reszeknek is publikussa kell valniuk. Tovabba mivel opensource a fejlesztes, ezert a gugli mondjuk rarak 500 embert, es cserebe megkapja mondjuk 5000 munkajat. Nem rossz befektetes.

> egyébként szerintem semmi akadálya a mobil
> platform egységesülésének, hiszen a wince,
> j2me, linux, symbian, iphone komponensek
> lényegében alig térnek el egymástól.

Uhh... dehogy nem. Nagyon is. Persze van egy kozos halmaz, de az eleg szukos, es ott is csak a szolglaltatasok kis kozos halmazarol beszelhetunk. (A j2me meg azert rossz pelda, mert az maga a kozos halmaz :) ). A symbian olyan messze van a linuxtol a nyomi programozasi modelljevel, amilyen messze csak lehet. Az iphone ugyan valami unix alapu cuccos (tehat feltehetoleg POSIX kompatibilis, ami segiti az atjarhatosagot a linux fele) de nyilvanvaloan nagysagrendekkel kevesebb tudas van benne, mint az egyebkent nem posix kompatibilis symbianban. (Igaz symbianra van egy OpenC nevu reszleges posix implementacio.) De akkor azok meg csak az oprendszer alapszolgaltatasok, sehol nincs egy egyseges adatbazis kezelo, konkakt lista, hivas kezeles, bluetooth lib, stb.

Nem lehet egyszeruen egysegesiteni (az gyakorlatilag egy ujabb oprendszer lenne), es nincs is ertelme (hiszen gyakorlatilag egy ujabb oprendszer lenne). Lattam en mar errol gyonyoru szep PPT slide setet ugy 1.5-2 eve, jot rohogtunk a kollegaimmal.
Az androidddal a lagnagyobb gaz egyebkent - ahogy egy sun-os java fejleszto blogjan olvastam - a platform fragmentacio lesz. Az egyik eszkoz ezt tudja majd, a masik azt, az egyiken ilyen libek lesznek, a masikon azok. Lehet ezt kezelni, csak nagyon nem konnyu.
atleta,
a felhasználó szempontjából nincs nagy különbség a mobil oprendszerek, a java, és az android komponensei között. innentől kezdve meg elég egyszerű egy egységes leíró nyelvet összehozni a mobil alkalmazásfejlesztéshez. egy xml/css az alapvető mobil funkciókkal kibővítve, ami aztán úgy ahogy működik, de amivel egy ötödikes is tud mobil alkalmazást fejleszteni. a programozási nyelvben, interfészekben, modellekben ehhez nem kell megegyezésre jutni.

azt meg nem értem miért ne kellene továbbra is benyalniuk a nokiának, vagy a sony ericssonnak. mi újat hozott most az android. semmit. a jövőben hozhat újdonságokat. persze. de az azonnal meg fog jelenni a többi platformon.

tfh valaki kitalál egy szuper komponens-t, akkor keresztplatformosra fogja megcsinálni, és azt elsőnek pont nem android-ra akarja kiadni, hanem előbb megpróbálja eladni a sun-nak, az apple-nek, a nokiának, a microsoftnak, magyarán kimegy vele a piacra, aztán majd ha ez nem jött össze, akkor megjelenti desktopon, és ha nem jön össze, akkor benevez a challengre. ha meg mégis van olyan naiv, h gyártja a valami szuper android kódot, akkor ezek a cégek simán átveszik a megoldását.

a nyílt platform nem arra való, h új komponenseket fejlesszünk, hanem h a meglévőeket szabványosítsuk.
kutacs_: > a felhasználó szempontjából nincs
> nagy különbség a mobil oprendszerek, a java,
> és az android komponensei között. innentől

Hat ez mondjuk csak reszdben igaz. A jelenlegi (preAndroid :) ) rendszerek nagy reszeben 'a java' alatt j2me-t es leginkabb MIDP-t ertunk. Az meg elegge korlatozott altalaban a mobil nativ OS-ehez kepest, felhasznaloi szempontbol is. (Persze egy S40-es gagyi telo amugy sem tud semmit, ott nem latszik a dolog.)

> kezdve meg elég egyszerű egy egységes leíró
> nyelvet összehozni a mobil
> alkalmazásfejlesztéshez. egy xml/css az

Hat nem vagyok benne biztos, hogy te tudod, hogy mirol beszelsz. XML/CSS hasznalhato UI leirasra, masra nem nagyon. (Most abba ne menjunk bele, hogy barmelyik programozasi nyelv transzformalhato XML-be, mert szerintem te sem erre gondoltal)

> alapvető mobil funkciókkal kibővítve, ami
> aztán úgy ahogy működik, de amivel egy
> ötödikes is tud mobil alkalmazást

Nezd az 'alapveto mobil fuknciok' ugyan nagyon jol mutat egy odabaszarintott PPT slide-on, de a mobilos fejlesztes lenyege pont a mobil funkciok elerese. A j2me rakfeneje is pont az, hogy meg mindig keves dolog erheto el a nativ platformbol, pedig ott azert kemenyen dolgoznak mindenfele bizottsagokban (lasd JSR-ek) a szakertok, hogy egyseges APIt adjanak az 1000 fele telefonon 1000 felekepp implementalt szolgaltatasokra.

Az 'alapveto mobil funkciok' nehezkes kezelesetot eltekintve barmliyen alkalmazas megirhato kenyelmesen j2me/midp kornyezetben. Csak a felhasznalo nehezen tekint el attol, hogy olyan alkalmazasokat hasznaljon, amik reagalnak a mobil hivasokra, sms-ekre, elemzik a hivasnaplot, figyelik a kamera allapotat, a cella informaciot, integralodnak a calendarral, messaging alkalmazassal stb.

> fejleszteni. a programozási nyelvben,
> interfészekben, modellekben ehhez nem kell
> megegyezésre jutni.

Igy van. Interface-ek, komponens modell. Ez az interoperabilitas alapja, de ez egyben a nehezseg is.

> azt meg nem értem miért ne kellene továbbra
> is benyalniuk a nokiának, vagy a sony
> ericssonnak. mi újat hozott most az android.
> semmit. a jövőben hozhat újdonságokat.

Nem hozott ujat, nem is kell neki, nem is mondtam. Egy olyan platform, ami felhasznaloi szempontbol nagysagrendileg azonos funkcionalitassal bir, mint a konkurencia (Symbian, WinMo), de nem a konkurens cegek kontrollaljak. _Ha sikeres lesz_ es elterjed, akkor nem kell befekudnie a guglinak a Nokia es/vagy az MS ala. Mert akkor ott lesz a sajat 20-30-...%-os platformja sok tiz(szaz)millio felhasznaloval.

> persze. de az azonnal meg fog jelenni a többi
> platformon.

Az nem baj, az jo. A gugli (szerintem) a szolgaltatasait akarja eladni, es nem a platformot.

> tfh valaki kitalál egy szuper komponens-t,
> akkor keresztplatformosra fogja megcsinálni,

Szerintem erdemesebb az alkalmazasokrol beszelni. A 'komponensek' - barmik is legyenek azok - nem onallo biznisz a mobil iparban. Ritkan csinalnak fejlesztok mondjuk olyan mp3 lejatszot, amit aztan megprobalnak eladni az oprendszer jogtulajainak.

A lenyeg az lenne, hogy minel tobb vegfelhasznaloi alkalmazas szulessen, mert az teszi ertekesse a platformot.

> kiadni, hanem előbb megpróbálja eladni a
> sun-nak, az apple-nek, a nokiának, a
> microsoftnak, magyarán kimegy vele a piacra,

Ok nem piac, nem is nagyon vasarolnak ilyesmit. Max az fordul elo, hogy felvasarolnak egy-egy ceget, ami valami olyan szoftvert fejleszt, amirol ugy latjak, hogy integralni kene alapszolgaltataskent. (Pl. korabban megeshetett volna az ilyen a bongeszo gyartokkal, mp3 szoftvert gyartokkal. GPS sw gyartot viszont talan valoban vett is a Nokia.)

> akkor benevez a challengre. ha meg mégis van
> olyan naiv, h gyártja a valami szuper android

Nagyon nem erted te ezt. A challenge nem a cel, az egy marketing eszkoz a fejlesztok 'beugratasara', az early adopterek megneyeresere, motivacio arra, hogy minel tobben probaljak ki az SDK-t.
"Hat nem vagyok benne biztos, hogy te tudod, hogy mirol beszelsz. XML/CSS hasznalhato UI leirasra, masra nem nagyon."

csakhogy ebbe az ui-ba a platform alapfunkciói beépülhetnek. pl. mailto, callto, stb. imho ezen a vonalon kellene a szabványosításnak futnia, és nem az api-k környékén.

a többit hagyjuk. majd meglátjuk. ha az android és az open social berobbannak, azaz műszakilag és üzletileg is sikeresek lesznek, akkor majd mea culpazom itt.