Tanárok a terítéken, avagy: a tanuló visszabeszél, online

Történetünk helyszíne Britannia. Történetünk főszereplője pedig a RateMyTeacher nevű szájt, mely - mint a neve is mutatja - arra hivatott, hogy a diákok és szülők értékelhessék a tanárokat.

A közösségi oldal alapítóinak szándéka nyilávn az volt, hogy a tanárokról éppen olyan, első kézből származó érétkeléseket adjon, mint amilyeneket a termékértékelő szájtok esetében már annyira jól ismerünk.

A szülők és a diákok is jobban tisztában lehetnek azzal, hogy választott iskolájukban, választott órájukon milyen a tanerő. A RateMyTeacherre eddig több mint 7500 brit tanintézmény közel 170 ezer tanára került fel. A tanárokat felkészültségük vagy épp segítőkészségük szerint lehet értékelni. Ugyanakkor a felhasználók szabadon kommenteket is fűzhetnek az értékelésekhez.

És éppen ez az, ami a brit pedagógus szakszervezetnek nem annyira tetszik. Azt állítják ugyanis, hogy a felhasználók egy része arra használja fel a szolgáltatást, hogy egyes tanárokról igaztalan vádakat, rágalmakat, pletykákat terjesszen el. A Reuters megszólaltatta a szájt alapítóját is, aki azt állítja, a kommentek 70 százalékban pozitívak, és sok tanár hasznosnak is ítéli az anonim visszajelzéseket. A szakszervezet szerint viszont sérül a tanárok tekintélye.
Címkék: bulvár
2007.11.16. 11:44. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A mi sulinkban egyszer egy srác (asszem volt diák) csinált egy fórumot, ahol a diákok elmondhatták a véleményüket a tanáraikról. Két hét múlva a site bezárt és a srác ellen eljárást indítottak rágalmazásért. Persze nem lett belőle semmi, de a fórumból sem.

Mindemellett persze azt is szem előtt kell tartani, hogy milyen környezetben és milyen célból jön létre. A fenti példa gimnáziumban volt, tanulói kezdeményezésre. Az egyetemen viszont szemben minden gyakorlat végén kellett írni (anonim) értékelést a kurzusról és a tanárról, és ezt mindkét oldal hasznosnak tartotta.

A cikkben már megint arról van szó, hogy a társaság nyilatkozik az egyének nevében; szvsz ha valaki nem tud megbírkózni a negatív feedbackkel, az szedesse le magát. A tanárok tekintélye nem hiszem, hogy ezen múlik.
nono,

Total Teachers: 177,887
Total Schools: 7,556
Az egyetemen más, ott a minőségbiztosítás jegyében megköveteli a felőoktatási törvény.

az értékelést meg lehet oldani úgy, hogy csak olyan sértődjön meg rajta, aki nem is tanárnak való.
a tanároknak nincs tekintélye
Emlékezetes volt, amikor Magyarországon szülész-nőgyógyászokról volt némileg hasonló kezdeményezés, elsősorban szöveges értékelés, benne az elvárt hálapénzzel, díjakkal. Akkor is felháborodott mindenféle szervezet, nagyjából be is zárt a szájt. Az alaptalan rágalmazás valóban kezelendő probléma (ahogy a Wikipédián a szándékos rombolás), amit kezelni kell, de azt követően nem értem, mi kifogás lehet az ilyen oldalakkal szemben...
Az új FTV valóban megköveteli,de továbbra is némileg homályosan, mindenestre ez már minimális előrelépés mert korábban eléggé össze-vissza működött. Intézményenként, de akár Karonként is változott, hogy kikről, milyen gyakorisággal készítettek, az eredmények nyilvánosak voltak-e és milyen formában illetve, hogy figyelembe vették-e őket a későbbiekben. Ez utóbbi pl. érdekes kérdés a mostani tandíj kapcsán is, ahol a minisztérium állítása szerint a tandíjjal már követelhetnek minőséget a hallgatók, ugyanakkor ehez a jogi eszközök oldaláról nem történt semmilyen változás ami újdonságot hozna. Egy gyakran emlegetett hazai példa van ahol korábban komolyan figyelembe vették, a BME MBA képzése, ahol az oktatók fizetésének egy része függ a hallgatói értékelésektől (de mondjuk egy MBA képzés azért eleve némileg spec. környezet).

Sok helyen nem volt értelme a véleményezéseknek, mert egy vezetői fiókban végezték. (Az is gond volt, hogy a szorgalmi időszak végén készült, így a vizsgaidőszaki teljesítményt már nem tudta figyelembe venni.) A válaszadók száma is sokszor problémát okozott, ha kevesen töltötték ki akkor nem volt használható. Az új tanulmányi rendszerekbe már létrehozták néhány helyen az elektronikus formáját is, csak ott meg a rendszerbeli anonimitást kérdőjelezik meg páran.

Nálunk a főiskolán a hivatalos papíros forma mellett már vagy 6-7 létrejött egy nem hivatalos weblapos fórum is a szabadabb értékeléshez (a tanárok hallgatólagos támogatásával), a tapasztalatok szerint ha elegendően sokan használják akkor azért reális eredmények szoktak kijönni.

Más területen meg ugye volt pár éve a Hálapénz.hu ami nagyobb viharokat váltott ki.
Hmm, látom a hálapénz.hu másnak is eszébe jutott :-)
Hát igen. A tanár is szolgáltat, és a szolgáltatás minőségét kell mérni.
A gond az, hogy nagyon sok tanár kispajtás az általánostól az egyetemig utoljára igazán képezni magát a diploma megszerzésekor tette. A tudásuk elavult. Szerintem sok tanár tudása köbgyökét éri annak, amikor megszerezte.

Ez vonatkozik az egyetemekre is.
Szerintetek miért vonyított mindenki, hogy 5 évente pályáztassák meg az egyetemi tanárokat? :) Persze ebben volt a pártonak az egyetértése, hogy igen, biza mehet a dolog: marad minden a régiben.

Hát igen, mert ha ez lenne, akkor oda kéne írni, hogy mit kutatott, mit publiklt, és a hallgatók hogyan értékelik a munkáját. Ezt még meg lehetne fokozni a külföldi publikációkkal is...

Át kell alakítani az oktatási rendszert. Én nem a tandíjjal kezdtem volna, hanem a tanárok képzésén, szórásán.

Kínában 15 éve kibaszták a 40 évnél öregebb csókákat. Meglépték. Mehettek haza kapálni.
romaniaban ez mar vagy 4-5 eve beindult, a calificativ.ro-n
Már nem azért de mikor tanítottam ugy éreztem van tekintélyem.

Ezt csak így az egyik előttemszólóhoz fűzném hozzá.

Amugy tök jó az ilyen fórum, DE a regisztrációt VALÓS névhez kötném;-) és mindíg látszana is KI beszél.

Csókolom és tiszteletem a hölgyeknek, kézcsók az uraknak... vagy fordítva
Értékelés nálunk is működött, először csak a vezetőség és a tanárok, később már a diákság is leszarta.
Amíg ilyen "ÉncsakÉN" szellemben folyik a tanítás ezekben a putri iskolákban addig ilyenre esély sincs. A tanárnak mindig igaza van, a tanár bölcs, és mindent tud. A büdös lófaszt! A mai tanárok nagy része szó szerint segg hülye. Max a könyvből tudják felolvasni az anyagot, de ha vmit kérdezel akkor azt se tudja mi merre van. Természetes ha bármi rosszat mondasz akkor egy trehány diák vagy aki csak ki akar baszni a tanárával.
Amúgy egy átlag tanárnak miért nagyobb az egoja mint az IQ-ja?
Persz van kivétel, de sajna egyre ritkább.
A névvel értékelés, tisztelt Tanár úr, egy fasság. Hát vizsga/év vége előtt ki az az állat, aki névvel megírja, hogy ez a tanár egy idióta, és még rosszindulatú is?
Ez amúgy nem hülyeség. Ha pl OM azonosítóval lenne regisztráció(szóval szürt tlenne) akkor én örülnék egy ilyen oldalnak! Én is tudnék tanácsokat adni az újtanárunkról, akiről én is örültem volna valami kis leírásnak. Erősen célzok a számonkérésre!
A minőségbiztosítást előírja valóban a törvény, azonban a végrehajtását már az intézményekre bízza...most gyűjtünk anyagot egy (nagyjából) átfogó felmérést, melyik egyetemen/főiskolán hogyan oldják meg. Nálunk a fősulin 4évente!! kell értékelni, államvizsga után, de van, ahol évente.
Az online értékelés, ha jól emlékszem, Németországban vert nagy port, mert ott is rendesen "értékelték" a tanarakat..:)
Ahmet:

ad1: a hatalmi pozíció ugye adott tanár diák viszonylatban. Ez ilyen, változni nem fog.

ad2: tanítok 1 tárgyat, amit Pistike nem szeret mer megbukott tavaly, és nem érdekli. Pistike a kamasz kor elején, lázadó 16 éves. Nagy ívben tojik rá, ha név nélkül kell nyilatkozni, hogy lehúz.
Névvel meg nyilván nem mer nyilatkozni, mert szivatni fogom... nyilván.

Megoldás?

Tök egyszerű. Egy vagy több, az aktuális tanár diák viszonyban NEM ÉRINTETT személynek kell értékelni. Értékelni diák szemszögből, hogy jól tanítok-e (de mivel nem érintett, neki nem lesz jó v rossz emléke rólam) és értékelni tanári oldalról, hogy szakmailag és mint pedagógus felkészült vagyok-e.
Esetleg szót ejthetnénk arról is, hogy az állampolgárnak, a diáknak nem csak jogai vannak. Kötelességei is. Ha tőlem, mit tanártól elvárják, hogy a legjobbat nyújtsam, én is elvárhatok pár dolgot... talán.

Mert pl fősulin nehogymár az első éves megítélje, hogy pénzügyből én - több sikeres céggel a hátam mögött - szakmamailag ott vagyok-e. Nonszensz. Mind névvel, mind név nélkül az.

A cél az objektív mérés. Ebbe pedig még olyan dolgok is becsatlakoznak, mint pl a főiskolán LÉTEZŐ, lejjebb nem látható (!!) kredit. Miért lényeges? Mert a kontaktórák száma alapján adják meg, ezzel közvetve az adott iskolában a tárgy fontosságát is megadják.

Egy 2 kredites weblapszerkesztés hobbi tárgy nem azért 2 kredit a számvitel 6-al szemben, mert az első kóklerség. Hanem mert ez a példa egy GAZDASÁGI főiskolán van. Informatika képzésben lehet pont fordítva lenne.
És nyilvánvalóan a képzés szempontjából fontosabb tantárgy nagyobb súllyal esik latba.

Példa:
Ha én gazdasági képzésnél 2 kredites weblapszerkesztésből (tölteléktárgy) röhögve átengedek 4-5-el mindenkit, haverkodom a diákkal, de azért érdekes órát is tartok, készítünk pár oldalt, akkor nálam névvel vállalják majd, hogy csuhaj, ez de jó srác!
Közben 2 teremmel odébb a 6 kredites pénzügyön bukdácsol a nemtanuló tömeg és ezért a vérbe elküldik a tanárt. Majd lediplomáznak és a nálam tanultakból semmi nem marad meg, a pénzügyön átdöccenők 10%-a topmenedzser lesz és jól él.
Mindezt úgy, hogy az oktatói értékelés után én lettem a király, a pénzügytanártól meg megválik a főiskola.

Sajnos ez 1 életszerű szituáció.

De pl gimnáziumban (amikor még nem tudod a fiad merre megy tovább) mi a fontosabb? A matek vagy a magyar? Egyformán? Ugyan már, elmegy bölcsészkarra aztán majd nem lesz olyan vicces, hogy verték szegénybe a matekot 4 évig, de verset alig kellett elemeznie (vagy fordítva).

Sok minden előír a törvény, de egy minden oldalról védhető, korrekt rendszert készíteni szinte lehetetlen. Láthatóan az OM nem is erőlködik ilyennel.
Köszönhető ez persze annak az oktatási rendszernek is, ami így 2007-re már elavult, de változni (gyökeresen) úgysem fog.

Úgyhogy talán maradjunk annyiban, hogy baromi összetett ez a kérdés.
Mindehol működik kontraszelekció. Mivel, mint sokan mondják sokkak (de milyen sokkal) több a gyenge tanár, mint a jó, ha valaki a tanárok közül kezdeményez valami értékelésfélét a többi tanár leszavazza. Ezért elég formálisak a minőségirányítási programokhoz kapcsolódó értékelések. Vagyis a tanárok értékelést-véleményezését a diákoknak kell megszervezni, persze ők meg félnek. Marad hát a net.
Miért nem hoz létre senki egy ilyen oldalt? Vélhatően igen-igen nagy forgalma lenne.
A kezdeményezés szvsz. jó, és az oktatót megítélésének (akár első évesek által is) csak egy része a tényszerű szakmai tudás...

Lehet, h. az illető baromi sokat tud, de ha nem közérthetően, nemtörődöm módon, elérhető oktatási anyagok nélkül stb. vezeti elő a dolgokat, akkor az adott szituban a hallgatók végülis jogosan minősítik le... Ha nem is az egyedi értékelésekből, de az egész "hangulatából" levonhat a tanár magának hasznos következtetéseket, ha akar...
Steve: igen írtam róla, tökéletesen igazad van. Értékelni kell diák oldalról, és szakmai, pedagógiai oldalról is. Természetesen. Csak nem "érdekelt" félnek.

A szakmais példa első évesek által egy kiragadott dolog. De pro és kontra lehetne mondani sokat.

schopper: miért a képviselők megszavazzák a saját bérük csökkenését? :D
Elnézést a politikai példáért, de ez ugyanaz, és amíg ilyen társadalmi rendben elünk ez várható is lesz mindenhol.
Off leszek, nagyon tanárellenes itt a közbeszéd. (Nem vagyok tanár, félreértés ne essék.) Mégis mire föl? Miért, és a diákállomány az aztán hú de jó? Bérezés, szakma megbecsültsége stb.? Namost ha nem ezek viszonylatában vizsgálom a kérdést, akkor mi értelme egy olyan általánosításnak, hogy "a tanárok zömmel szarok"? Ugye hogy semmi.

Az újságírók zömmel szarok. A programozók zömmel szarok. ...

Zömmel minden csoport szar.
Igen, sokan vannak az átlag alatt, az átlag már csak ilyen.
De én azt hiszem a tanárok érdeke lenne egy bátor véleménynyilvánító oldal.

(Én nem érzem, hogy túlzottan tanárellenes az oldal. Sajnos reálisan látja a helyzetet.
A tanárok sírnak, hogy rossz a helyzetük ezért ne várjunk tőlük jobb munkát. Én úgy vélem előbb jó munkát kéne felmutatni, tartósan, s azután reklamálni.)
Az a probléma hogy a tanárok azzal védekeznek hogy jaj pistike megbukott és mit fog rólam mondani!
Annak hogy pistike megbukott annak oka van! Ha pistike azért bukott meg mert annyira buta akkor nincs mit eroltetni és a tanár is tudja akkkor nem veszi fel! Ha pedig pistike megtudná szerezni a 2-est és mégsem szerzi meg, akkor a tanár a hibás!
A tanár nem elég felkészült, nem tudja kezelni a helyzetet, valószínűleg pistike azért sem tanul, de ezzel a tanár okolható csak!
Ha nem hiszed! Kérdezd meg Pistikét hogy van e olyan tárgy amit szeret, és miért? Nah pont igy kene viselkednie a buktato tanarnak hogy felkeltse pistike érdeklődését!
Szóval nem mindig a diák a hibás, csak ezt a tanárok sajnos nem látják be!
ha személységi jogokat nem sért, nem látok rá okot miért ne lehetne itthon is csinálni ilyet.
ez is egy szolgáltatás, hadd legyen joga kiválasztani a szülőnek, hogy az adott iskolába beiratja-e a csemetéjét, vagy sem.
egyébként a sulikban nem lehetne bevezetni a kötelező külső, független audit-ot? pl. minden iskolának kellene rendelkeznie saját minőségbiztosítási irányelvekkel (vagy központi OM által megszabottal), és azok betartatatását vizsgálná egy külső auditor...

Jelenleg az intézményeket létrehozáskor, majd pedig utána 8 évente vizsgálják meg (akkreditálják) a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB, www.mab.hu/ ) által, ők próbálják betölteni ezt az audit szerepet, több-kevesebb sikerrel. Ők véleményeznek még szakindításokat, intézménylétrehozásokat stb. Tagjai a különböző felsőoktatási intézményekből kerülnek ki, és mivel kicsi az ország de sok az intézmény így teljesen független szakértő nem nagyon létezik, külföldieket (nemzetközi akkreditálás) pedig tudtommal még nem nagyon vontak be a rendszerbe. Nyíltan, kevésbé nyíltan kritizálták már őket többször is, hogy talán túlságosan "kölcsönösen hátvakaró" testület.
+ vannak még a belső folyamatokra helyenként más külső auditok is, pl. ISO 9001:2000, de csak részterületekre, az intézmények önkéntes kezdeményezésére, így nem is mindenhol.
kedves cett,

a minőségbiztosítást már évek óta bevezették az alsó és középfokú oktatásban is. külső auditorcégek nincsenek, gondolom az anyagi vonzatok miatt sem.

kobaljov
az iso9001:2000 ha jól tudom, termelést végző cégekre készült, az oktatásban nemigen alkalmazható rendesen.
fraki: Hát igen, adott esetben a hallgatói állományra is lehet panaszkodni, csak ugye az a helyzet, h. az adott pillanatban ez van, ezzel kell valamit kezdeni tudni... (és szerintem sem voltak tanárellenesek a kommentek)
bocs a dupláért és a némileg OFF-ért...
Kobaljov: A MAB akkreditációja (amit én látok belőle) sokszor nem ér egy hajítófát sem (és most finom voltam) Adott egy komplett kari felülvizsgálat ami kapcsán két dolgot emelnék ki:
1. Legyártásra kerül intézetenként kb. 2 iratfolyóméternyi nyomtatott(!) dokumentum (éljen a környezettudatosság!), aminek a 95%-ába soha senki bele se pillant. (Mondjuk ugyanezt el lehet mondani egy EU-s pályázat elszámolásairól is, de ez más tészta)
2. Mindezen akkreditálás közvetlenül az új BA- és BSc-szakok elindítása előtt zajlik le, tehát a jövőbeli képzési struktúrát nem érinti, csak a kifutó képzéseket. Ha egy kis szerencsénk van (minőségbiztosítási szempontból), akkor a szakindítás elbírálása során ugyanazon szempontokat érvényesítették, mint az akkreditációban, de erről én nem vagyok meggyőződve 100%-ig...
gravy_t: ez írtam, hogy csak részterületekre, így esetünkben a "az akkreditált felsőoktatás, felnőttképzés, tudományos és tudományszervezés tevékenységi területen bevezetett és alkalmazott minőségirányítási rendszere"-ére kapták anno 2004-ben

Steve: én nem akartam drasztikusabban fogalmazni ;-)
c10
A tanároknak kötelező a továbbképzés, 7 évente szerezniük kell 100 kreditpontot, akár az orvosoknak, úgyhogy amit írsz egyáltalán nem állja meg a helyét.
Ami a fiatalabbakat illeti, még olyanok sem lesznek mint a 40 éven felüliek, legalábbis azon tapasztalatok alapján, amiket a lányom révén a gyakorlóiskolában szereztünk.
Egyébként meg kispajtás neked a halál.
Bocsánat nem 100, hanem 120 kreditpontot.