Az iPhone 2.0 és az Apple-marketing

Megfigyeltétek, hogy milyen jól működik az Apple píár- és marketinggépezete? Gyakorlatilag minden lényegi információt sikerült úgy kiszivárogtatniuk a bejelentés előtt, hogy nem lógott ki a lóláb. Valóban úgy tűnt, hogy a techblogok szerezték az infót és nem nekik szivárogtattak.

Az egyik magyar blogon olvastam, hogy az Apple még a hibajavítást is képes fícsörként eladni. És lássuk be, ebben is van valami. Más kérdés, hogy a világ két dologra volt kíváncsi tegnap este: valóban lesz-e 3G és GPS az új telefonban (lett), és valóban olyan elképesztően olcsó lesz-e, mint ahogy azt egy jó hónapja pletykálják. (Igen.)



Magyaroknak külön öröm, hogy ugyan az első megjelenési körbe (július 11) most sem kerültünk be, legalább egy sejtelmes "coming soon" megjelent a magyar trikolór mellett. Ez gondolom valami olyasmit jelenthet, hogy a T-Mobile valamikor év végén idehaza is kegyeskedik majd piacra dobni az iPhone-t.

Az early adopterek (köztük én) persze nem fogják ezt megvárni, mint ahogy szerződni sem akarnak majd évekre a T-vel. Úgyhogy nekünk külföldi vadászmezőkön kell kalandoznunk.



Az iPhone kétségtelenül sikertörténet. Legalább akkora sikertörténet már ma, mint volt anno az iPod. Az Apple mindkét termékkel sikeresen szólította meg a világ nem-machívő többségét. Szerintem eléggé egyértelmű, hogy az iPhone minden piaci riválisánál előremutatóbb, innovatívabb kütyü. Ráadásul a web/mobilfejlesztésekben is új fejezetet nyitott. Talán még ennél is fontosabb: szép, az interfésze kifejezetten olyanra sikerült, amiről egy felhasználó álmodik.

Ha idén még nem is láttunk annyi iPhone-klónt, biztos vagyok benne, hogy az év hátralevő részében és jövőre mindenki ezt a készüléket akarja majd koppintani. Ezzel egyben a piac nagy szereplői (így például a Nokia is) közvetve elismeri, hogy eddig basztak odafigyelni úgy igazán a fogyasztóikra, és elfelejtették a lehető legjobb telefont kiokoskodni. Most saját térfelükön veri meg őket egy outsider. Sebaj. Legyen ez az ő problémájuk. A fogyasztók - mindent egybevetve - nagyon jól jártak.

(Józsiék meg próbálják már meg összeszedni magukat. Hiába unalmas egy ilyen Apple Show első órája, azért egy csomó elhangzott dologról lehetett volna kvázi értelmesen beszélgetni, ha egyszer már ti vagytok a legmacebb magyar macianok, még a lifegő Airrel is  - üzeni Jason Chen.)
Címkék: apple innováció iphone
2008.06.10. 09:12. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

volt már egy pár telefonom, de az iphone messze tul szárnyalja bármelyiket.
igen a következő verzióra fogom lecserélni, gondlom sokan igy cslelkednek majd, ugy hogy várható hogy megjelenik a használt piacon rengeteg 1.0-s iphone.
megettem pár marketingmaszlagot, megettem a legnagyobbat, megeszem a következôt is.
Gondolom október-november táján (karácsonyi szezon előtt) legkésőbb behozza a T.
Mivel T-mobile-os vagyok én mindenképpen megvárom legalább a hivatalos infót az árakról meg a csomagokról, aztán max utána indulok a külföldi vadászmezők irányába ha miszály.
Épp most veszek egy touch MP4-lejátszót, kiköpött az iPhone koppintása kinézetre, még a menüje is hasonlít, csak éppen nem lehet vele telefonálni, csak sok giga zenét hallgatni, videót nézni. A kínaiak nagyon nyomulnak a koppintásokkal.
Azon kevesek közé tartozom, akik szinte muinden reklámot végignéznek, stb.. és ez az iPhone őrület engem is elkapott..
Ha valaki majd tud külföldön beszerezni ilyet és van ára is azonnal jelezze pls.
Nem tudok még 3-6 hónapot várni, ráadásul átmenni a sz@ros T-hez...

S.O.S

Allin the Vodaguy
"A tökéletesség a részletekben rejlik..."
Leonardo da Vinci

Való igaz, hogy a gyártók - a kínaiak, koreaiak és mások is - csak öntötték magukból százával a gagyi készülékeket, de sohasem törekedtek arra, hogy a legjobbat készítsék el. A tökéleteset úgysem lehet megvalósítani, de törekedni kell rá.

Ezt a törekvést lehet érezni az Apple termékeiben. (hiba persze ott is van).

(Nincs csak egyféle telefonja, de az korszakalkotó.
Összesen egyféle asztali számítógépe van, de az semmivel össze sem hasonlítható.
A 3-féle notebook úgyszintén kilóg a sorból.)

Szóval teljesen felesleges hetente új telefonnal megjelenni a piacon, milliárdokat ölni az egyre újabb gépsorokba, amelyek azokat legyártják (mint pl. a Samsung), elég egyfélét is csinálni, ha az a "legjobb".

Persze ez csak akkor üzlet, ha már százan csináltak előtte gagyikat, és a vevők már tényleg éhesek a jóra, a szépre.

Egyébként a Nokia is egyre szebb telefonokat készít, az E51 design-ja pl. nagyon hasonlatos az iPhone-hoz. Bizonyos szempontokból (méret, hagyományos nyomógombok) még jobb is az iPhone-nál.

Nekem nem is nagyon kellene ekkora telefon, inkább megvárnám az iPhone Nano-t. (10X4X1 cm, és 80-90 g)

Azt kell mondjam, hogy az első eresztés nagyképűsködő presztizskütyü volt, a pofátlanul magas árával. A színtiszta lehúzás. Az, hogy hivatalosan itthon nem is forgalmazták már szinte szót sem érdemel.
Ha ez a legújabb csoda viszont tényleg csak 200$ gps-el meg a többi használható jóságával, akkor ez a világ jelenlegi legjobb telefonja a várható hűségnyilatkozatos járulékos költségekkel együtt is!
Csakhát!
Marad-e ez az ár nálunk itt a Kárpát medencében is(tehát vidéki viszonylatban)?
Nem lesz olyan egyszeru kulfoldrol beszerezni, mert az Apple megszunteti a bemesz a boltba megveszed, aztan aktivalod rendszert. Mostantol majd a boltban kell aktivalni a cuccot, es csak az aktivalas utan kapod meg a kasszanal a telefont a kezedbe.

Persze okos emberek majd biztos megoldjak ezt is, de nem lesz egyszeru.
...és vajon lesz ez az új telefon szolgáltatófüggetlen is?

Sok időt vagyok külföldön, így két sim-kártyám van. Azt nem várnám el első körben, hogy kettő is működjön párhuzamosan az iPhone-ban (bár az volna az igazi), de, hogy cserélgethessem, az szerintem alap lenne.

Egy dolog a telefonkészülék, és egy másik a szolgáltató. (pláne, ha ez utóbbiból kényszerűen kettő is van...)

Szóval, lesz független?
O2 (UK) honlapjan kinn vannak az arak.
99 font a 30 es 35 fontos elofizetessel ingyen a 45 es 75-ossel, masfel eves minimum szerzodes.
Az Apple képes eladni egy olyan funkciót világrengető újdonságként, amit már 2 éve is ciki lett volna kihagyni egy telefonból. Ebben zseniálisak, ez tény.


...de ettől még, objektíven szemlélve, az iphone egy középkategóriás divattelefon, néhány innovatív funkcióval, semmi több.
Rengeteg tesztet olvastam az elsőről az még a tökéletes közelében sincs!
Mi az hogy nem tehetek be olyan csengőhangot amit én akarok? Mi az, hogy ha már op rendszer van rajta nem szabhatom személyre a menüt? Mi az hogy csak fusi programbővítés van? Mi az hogy névjegyzékben nem lehet keresni? Mi az hogy 3,5-es jack ajzatba csak a gyári füles megy bele? Mi az, hogy nincs MMS küldés és sms továbbítás? És még sorolhatnám reggelig ezeket, ha a teszteken kijött hibák felét javítják már csodálatos ezek számomra mind elég bosszantó hibák!
nekem E51-em van

szép

nem hype

"ti mindannyian egyéniségek vagytok"
baggins,

Az első generációs iPhone nekem sem mozgatta meg a fantáziámat, a tökéletesség valóban csupán az arra való törekvésben valósult meg - és messze nem volt az -, de az általad fölsorolt hiányosságok egy része folyamatosan megszünt, a mostani sw upgrade-del pedig szinte mind eltűnik.

A sw upgrade más telefonokon amúgy sem változtatott sokat a felhasználói felületeken, csupán a hibákat javította.

Az iPhone pedig valóban csupán egy "vas", a tudása folyamatosan és jelentősen frissül - persze kivéve azokat, amelyekhez nem elég a sw-t frissíteni, mint pl. a 3G és a GPS.

Akinek azonban e kettő feltétlenül fontos volt eddig - mint pl. nekem is -, az nem vett iPhone-t.

A csengőhang, ha nincs bene eleve valami egyszerű, hagyományos csengetés, pittyegés, az számomra is dealbréker, soha nem lesz olyan telefonom, amelyik zenét játszik csörgés helyett...
nekem is E51-em van.

nem csúnya, de illesztésileg pocsék

nem rossz, de sokszor szétfagy, teli van bugokkal, néha elhagy telefonszámokat (iszonyat gáz, gyárilag elismert bug), a böngészője nem jeleníti meg jól a google cuccait, stb.

nem hype, de nem is érdemelné meg

szóval ha ez az egyéniség, én inkább birka leszek a sorban
Ideális telefon agymosott Macbuziknak és plázapicsáknak.
probaltam vkinek az iphone-jat es engem meggyozott. De amikor atmentunk egy masik orszagba es internetezni kellett volna, mert cimet kerestunk, akkor rettenetesen lassu volt a letoltes, a bongeszo nem tudta a multimedias tartalmakat megjeleniteni, szoval nem tudtuk rendesen hasznalni. Azutan egy csomo ideig nem lehetett internetre menni, meg akkor sem, amikor visszatertunk a telefon hazajaba. Remelem ebben jelentos elorelepes lesz.
az offline dolgok viszont nagyon szepen vannak kivitelezve.
FM rádió van-e benne? Na ugye. (aki nem érti miért fontos az tényleg szaladjon és vegye meg)
E50-em van, nem fagy, max a fagyasztóban, masszív, viszont a billentyűzet kopik :(

nem hype, csak müxik ...
Igen, marketing jeles. De hogy 200 dollár elképesztően olcsó volna egy telefonért? Szerintem és nekem (még mindig) elképesztően sok érte, jó, benne van egy halom olyan funkció, amit nem használok úgysem.

Az interface ízlés kérdése (eddig az apple nem tudott olyan interface-t csinálni, ami nekem bejönne), de az egész biztos, hogy nem elég kicsi a kényelmes zsebre tételhez, valamint ahhoz, hogy fél kézzel használhazó legyen (ujjakkal tart, hüvelykujjal nyomkod). Szvsz a lehető legjobb telefon telefonál és sms-t küld.
A Nokia E51 szép?! LOL! Azért ne hasonlítsuk már azt a Design az iPhoneéhoz. Akkor már inkább a HTC Touch Diamond.
Design=designt
iPhoneéhoz=iPhonéhoz
Bocs!
Hazugság.
Mennyibe is fog kerülni? 200$, azaz 40e Ft? Hazugság. Két év alatt kifizetsz rá kétszázezret. Kártyafüggetlenül meg lesz vagy negyedmillió. Ráadásul szar is, most nem részletezem húsz pontban, hogy miért.
Irgalmas isten, sok iSnob...
nekem van egyesem.
nagyon szép, nagyon jo, de megbántam valamilyen szinten. arra a következtetésre jutottam, hogy mindenből a célhardvert érdemes venni. olcso, nyűhető telefon, ne kelljen mindig kibaszottul vigyázni rá, és egy mp3 player (mondjuk a shuffle, ugysem nézek soha filmet és nem teszek rá soktíz gigát). ha kell gps, akkor pedig 30ezerét egy használt. tanulopénz volt, amit kiadtam a szifonra, mindig olyan érzésem van, mintha egy porcelán telefnon lenne.
a 3g még mindig nagyon drága kishazánkban. ok, lemondhatnám a netet otthon és nyomulhatnék azon keresztül, de amennyire én tudom a torrent tiltva van. szal bukó. a gps-ben meg egyelőre nem bízom. ki fejleszt rá alkalmazást? a gmapson fogja mutatni hol vagyok? utvonalat fog tervezni? vagy ez is fizetős lesz, like nokia n95 (hivatalos állapotban). szkeptikus vagyok. szép és jo, de vajon használhato is lesz, vagy mindig lesz egy kis régiós baki.
"Hazugság.
Mennyibe is fog kerülni? 200$, azaz 40e Ft? Hazugság. Két év alatt kifizetsz rá kétszázezret."

Ez milyen hulyeseg? Ha veszel egy kartyafuggetlen telefont, es bele egy kartyat az nem kerul penzbe?
De, de nem azt mondom, hanem azt, hogy most minden ostoba fasz azt gondolja, hogy 40e-ért lesz egy ilyen szarja. Hát nem. Összesen mennyi is lesz?
A Nokia 6233 előbb hozta ezt a külsőt, amit az iphone is hoz. aki nem hiszi, járjon utána.

nekem is e51-em van, de a 3g miatt az alábbi elegendő ahhoz, hogy 5 óra alatt lemerüljön: 1 óra rádióhallgatás, 2 email postafiók ellenőrzése 30 percenként illetve 2 óránként, plusz kb 30 perc telefonálás.
Ez a ma délőtt termése. Ahhoz, hogy reggel 6-tól este nyolcig használhassam, minden alkalommal a töltőn kell lógnia, amikor épp nincs a kezemben, hogy bírja a gyűrődést... És ezt nem mindig lehet összehozni. Ilyenkor aztán tehetem át a sim kártyát a jól bevált 6310i-be.. az bezzeg bírja :)

A mai indexes cikkben az szerepel, hogy 3g hálózaton 5 óra telefonálást bír ki az új készülék...
ha az emaileket vadássza a kütyü 3g-n, az gyakorlatilag olyan, mintha telefonálnál. Vagyis ha tényleg használni akarod mindenre, amit tud, akkor jobb lesz, ha mindig konektor közelében maradsz.

(Amikor az e51-et úgy állítottam be, hogy 5 percenként keressen emailt, és még telefonáltam is vele aktívan, akkor 2-3 óra alatt totál lemerült. ez vár az ájfónra is, csak gyorsabban, mert háromszor akkora a kijelzője...)

Valaki gyártson már rendes aksikat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tegnap nem a 3g iphone volt a nagy durranas, hanem az sdk hihetetlen lehetösegeinek nyilvanvalova valasa. Szepsn ltszik, hogy az Apple mar összehozta azt, amire a Google Android meg csak keszülödik, es a szoftvermivesek eleg szepen raugrottak a lora. A symbian es tarsai pedig hol is vannak ehhez kepest?
Végigfutottam a hozzászólásokat és senki nem említette azt, ami szerintem itt a lényeg.

A jobsi retorikában időről-időre módszeresen felbukkan, hogy az Apple egy szoftvercég. Először nem esett le, hogy mire megy ki a játék, de folyamatosan arra utaló jelek, információk jelennek meg már évek óta, hogy az értékteremtés - éspersze a profité - áttolódik a szoftver oldalára és a hardver gyakorlatilag egy generikus, univerzális eszközzé degradálódik.

Mikor megjelent az első iPhone, ezt láttam benne, egy végtelenül leegyszerűsített eszközt, amely gyakorlatilag egy - a szó szoros értelmében - nagy ablak a szoftver végtelenül dinamikus szolgáltatásaira. Viszont csalódnom kellett, mert bár remek az alap (OS X), maga a szoftver nem kecsegtetett semmilyen dinamikával, volt egy adott szolgáltatáscsomag és csókolom. Ráadásul én az érintőképernyőtől is irtóztam.

Azonban a tegnapi iPhone 3G prezentációja alatt többször is elégedetten csettintettem. Az iPhone azzá válik aminek, valószínűleg eredetileg is szánták, csak meg kellett még érnie...egy eszköz amivel eljuttathatja az Apple a szoftveres/online szolgáltatásait. Ezért is az alacsony ár és remélem hogy tartani tudják majd a szavukat, mert akkor szerintem a szoftver mobil hatalomátvételének lehetünk tanúi hamarosan.

Ja igen, még mindig nem barátkoztam meg az érintőképernyővel, de hajlandó vagyok kockáztatni! :)

Szerintem szuper lesz.
tökmindegy hol van a symbian, mert ezt sem fogod tudni használni, mert LEMERÜl!!

Kikapcsolt állapotban baromira mindegy mit tud.

Az e51-em baromi okos, csak éppen arra kell ügyelnem, hogy nehogy emailezzek vele, mert az akku azt nem bírja..

ez lesz ezzel is. valszeg (részben) ezért nem nem raktak először 3g-t az ájfónba, mert ciki lett volna, ha megadja magát fél nap alatt.

kiváncsian várom az első tartós teszteket.
johnny1: egy pont oda :)

Mondjon már valaki olyan iPhone2 ficsőrt, ami a két évvel ezelőtt debütált Nokia N95-ben nem volt. Az árral senki se jöjjön, mert a 200 USA dollár rabláncos, szolgáltatói ár, itthon minimum 120K lesz a T-nél, havi 12e Ft-os előfizetéssel 2 évre...

iFanatix ne haragudjatok de a mobil kommunikáció jövője rég a PDA-kat/PNA-kat takarja, az ilyen csicsamobilok ideje kb. három éve lejárt. Még a Nokia is a HTC, Asus duo után kullog, az Apple pedig finoman szólva nem zavart eddig sem sok vizet: 6M db telefon eladása a 800M darabos piacon kerekitési hiba.
Tipikus agymosott Macbuzi. "A symbian es tarsai pedig hol is vannak ehhez kepest?" 1-2 ezer kész alkalmazással előbbre?
Az árral kapcsolatban valóban meg kell jegyezni, hogy $199 "Requires new 2-year AT&T rate plan, sold separately."

Szóval valószínűleg legalább 60 ropi (ha figyelembe vesszük ugye hogy azért a magyar közönség kevésbé veszi majd igénybe az online szolgáltatásokat, főleg a "villantósok" és "plázapicsák" - Ferenc szavával élve) lesz szerintem kétéves hűséggel...ami ugye valószínűleg mobilinternetet is jelent majd. De hát ugye az iPhone-nak nem sok értelme van net nélkül.
nagyon igaz a cikk, a nokia és a többi mobil cég már több éve szarik a vásárlókra, röhelyes telefonokat adnak méghozzá 80-90ezer forintért. nem mondom hogy az apple egy szent de az biztos hogy az iphonenal mi csak jól járunk
Tényleg, azért olyan viccesen parasztvakító az a sok ugráló szirszar rajta. Nekem kéne.
""A symbian es tarsai pedig hol is vannak ehhez kepest?" 1-2 ezer kész alkalmazással előbbre?"

Hany ev alatt lett ennyi? sok
iPhonera egy honap mulva tobb ezer alkalmazas jelenik meg. Mennyi ido alatt fejlesztettek ezeket? 3 honap alatt.

"tökmindegy hol van a symbian, mert ezt sem fogod tudni használni, mert LEMERÜl!!"

En atlag 3-4 naponta toltom az iPhone-omat, de ha naponta kellene akkor se lennek ketsegbeesve.
Az ájfón forradalom folytatódik:

1) 3G: voaaa micsoda fejlődés, 2008-ra sikerült beletenni.
2) Lehet rá alkalmazásokat gyártani: hogy mik vannak, lenyűgöző.
3) Lehet csatlakoztatni más gyártó fülesét: asztaaaa (persze A2DP/t még mindig nem tud, mert az természetesen hülyeség)
4) Van benne GPS: csodálatos, vajon hogy tudták ezt elérni, hihetetlen ügyesek.
5) Van benne fényképezőgép, fix fókuszos, mert az autofókuszos az szar (ha kijön az iPhone 3 amiben autófókuszos kamera lesz, akkor 5) pont autómatikusan figyelmen kívűl hagyandó).
Udv Mindenkinek!

Azoknak a turelmetleneknek,akik nem tudnak varni. Irjatok az e-mail cimemre,meg a megjelenes elott es megnezzuk mit tudunk tenni. Kinnt elek ugyanis az U.S.A.-ban,igy lehet,h konnyebb lesz.
Udv!

spartanburg
Mac mindenek felett!

Jó dolgok az Apple cuccok, nekem is mindenbol olyan kell(ene), csakhát elég drágák. :S

Ezért maradnak a FREE programok és egy 5 éves barkácsolt gép. :D
spartanburg: hat nem ebbol fogsz meggazdagodni. :) kivancsi vagyok hogyan kotsz majd szaz darab elofizetest az apple store-ban a telefonokra... :)
Nem akarom a plasztiknésünt fikázni, DE.
Mégis mit közvetítettek élőben endzsöldéjék? Azt, hogy néhány elhízott, terpeszkedő, beképzelt juppi elnyúlt arcát nézd halszemobjektívvel, ahogy tinilány módjára sikongatva elnyomják a közvetítést, és a végén bejelentik hogy akkor most elmennek bebaszni meg kiverni? Nos, ez rendben van, de akkor ne kritizáljátok Győzikét sem. Pedig a lehetőség ott volt, de ez nem közvetítés volt, hanem egy ultrasilly egotrip.
Esküszöm, csinálni fogok egy rendes, informatív műsort.

(Hogy megmutassam nektek.)


Namaste.
Jason Chen azt mondja, otthagyja a Gizmodot a Plastikert, ha bevaltod igereted.
Köszönöm istenem, hogy nem születtem Apple buzinak:-)
MiTortent: Már ne is haragudj, de nagyon remélem, hogy úgy mondod ezt, hogy van összehasonlítási alapod!!!
Én több éve használok windowst (továbbá windows mobile-t), és azt kell hogy mondjam, ég és föld. Nem kell 6x ugyanazt végigcsinálnod, mert LEFAGY AZ A KIBA*OTT WIN, vagy 6x újraindítani a SZAR WIN MOBILE-t, mert megtelik a cache, és használhatatlanul lelassul az egész....osx alatt SIMÁN MŰKÖDIK!!!
Sztem a 6x-i pluszmunkának az idejét TE is képes vagy felfogni.

Érdekes dolog az apple fanatikusok agressziója:-)
jah...csak a win-re kellett gondolnom, meg persze a buzizásokra! (érdekes, h egyetlen maces sem mondja, h win buzi...vajon miért van ez?)
bémintbence: Örülök, hogy neked simán működik...de tényleg...bár nem tudom milyen progikat használsz, de amiket én használok, azokkal folyamatosan fagy a win.
A win mobile-t meg inkább nem is említem.

végigolvastam a kommenteket.

a 3G és a GPS és a ... nem nagy újdonság. van aksi para, a kétszáz dolcsi se pont annyi ... mindegy.

googleblog.blogspot.com/2008/06/one-fish-two-fish-red-fish-blue-fish.html

a lényeg inkább a link után van. ha a google 8.5 én után lecseréli a faviconját és külön ikonszettet dolgoz ki az iphonera akkor az jelent valamit.

jön majd a hsdpa, az aksit majd felturbózzák, az árakat majd az at&t vagy akár a google lenntartja, de ha az apple marketing és a google termékek egy olcsó és tetszetős akármiben egyesülnek az odabassza a pda/akármilyen dominanciát hiphopp.

a link utáni poszt nem a google iphone-os terveiről szól, csak az ikoncseréről, de a google terveiről hallottunk már eleget ahoz hogy ne legyen olyan meredek a fenti állítás(om)
"az aksit majd felturbózzák" - ráragasztanak mégegyet? A jelenlegi technikákkal nem lehet nagyságrendileg jobb eredményeket elérni. Azt meg nem hiszem, hogy akár az Apple, akár a Google akkufejlesztéssel foglalkozna.
ha kibír egy napot a jelenlegi felállás push email közben, akkor van megin egy évük kijönni a 3as iphoneal, "felturbózott aksival" (vagy szigszalaggal és ajándék aksival)

ők szerintem sem foglalkoznak ugyan aksi feljleszéssel, de valami japcsik biztos agyalnak rajta.
Én úgy vagyok vele, hogy a telefon bírjon ki egy hetet (ha az a kérdés, hogy fél, egy vagy két nap, akkor bukó a dolog), én meg kibírom, ha nem a villamoson kapom meg a mailt, hanem fél órával később.
> Szerintem eléggé egyértelmű, hogy az
> iPhone minden piaci riválisánál
> előremutatóbb, innovatívabb kütyü.

Marmint egesze konkretan miben lenne o a leginnovativabb? A szepre csiszolt UI-t ritkan hivjak innovativnak. Fontos, de nem ezt szoktuk erteni alatta. Jo, kinetikus gorgetes. Ennyi?

> Ráadásul a web/mobilfejlesztésekben is új fejezetet nyitott.

Igen. 2008-ban ennyire korlatolt feljesztesi lehetoseget biztositani egy mobiltelon ez valoban uj fejezet. Lehet ra jatekokat irni, meg mindenfele bokdosos alkalmazast, ami akkor - es csak akkor csinal valamit, ha foglalkozol vele. Csakhogy ezek az alkalmazasok alig tobbek, mint egy specializalt informacio kinyero alkalmatossag (browser).

> Talán még ennél is fontosabb: szép, az
> interfésze kifejezetten olyanra sikerült, amiről egy felhasználó álmodik.

Na ez az egyetlen vedheto allitas. Szep es jol kezelheto. Ezek fontos dolgok, mert a juzernep ez alapjan valaszt, ez simitja leginkabb a rancokat, ez tesz a legtobbek szamara szertehove egy kutyut, de ne keverjuk mar a fogalmakat.

Raadasul ha kicsit vegiggondoljuk, akkor az is logikusnak latszik, hogy a leginnovativabb szerkezetek ritkan kiforrottak am, mert a csiszolgatashoz ido kell. Eloszor megjelenik egy uj lehetoseg, aztan sokan elkezdenek dolgozni rajta, mig vegul valaki eloall egy olyan valtozattal, ami mar a tomegek szamara is szeretheto. De addigra az innovatorok mar reg valami uj, a hozza nem ertok altal hangosan hulyesegnek titulalt dologgal jonnek elo, amibol aztan nehany ev reszelgetes utan ilyen 'innovativ' csodak lesznek.
bémintbence: Már ne is haragudj, de mint rendszergazda értek a dolgokhoz. Ezt tanultam, és ezzel foglalkozom. De inkább hagyjuk, mert aki nem használt legalább fél évig osx-t, az nem is fogja érteni a dolgokat. (és itt persze a unix alapokat meg sem emlitem, mert mint tudjuk a win jobb, mint a unix).
Ezt a trendibb magazinos dumát meg sztem te sem gondoltad komolyan!
Atléta: elérték vele, hogy szénné netezzék magukat az emberek vele. Azok is, akik nem feltétlen assemblyben álmodnak.
hmmm.

mac lyuzer volnek, de szigoruan csak laptop-ot hasznalok.

Az iphone ... nos ... az apple abszolut nulla tapasztalatal bezudult a mobiltelefonpiacra. kell meg legalabb 2-3 ev, mire lesz tapasztalatuk, addig az osszes iphone csak BETA, barki barmit allit.

lehet ra fejleszteni ? hmmm. miota is lehet fejleszteni wince, symbian es hasonlo OS-ekre ? sok eve. ez a sok ev tapasztalat az apple-nek _nagyon_ hianyzik meg. pliiz ne mondja senki, hogy osx miota van mar, ez meg egy "mini-osx"; az iphone nem ugyanaz a platform.

nem cserelheto az akkumulatora ? valaki, egy masik forumon irta, hogy lehet venni hozza csere kit-et, ket muanyag eszkozzel , ami 3rd party, es olyan szetszedest igenyel, ami velhetoen egyszeru (a magamfajta tech-elszallt tipusnak), de aminek atlagos lyuzer nem all neki. ez 2007-ben is nagyon gaz volt.

erintokepernyo ? van aki szereti, de sokan (igy en is) idegenkedunk tole. billentyuzet rulez.

nagy kijelzo ? hmmm. szep, jah, de sokat eszik.

sorry, ez divatcucc egyenlore.
Minden hívő azzal isteníti a macit, hogy nem fagy. Hát közlöm a win se, csak ésszel kell használni.
SeSam: > elérték vele, hogy szénné netezzék magukat az emberek
> vele.

Mondtam, szep simara csiszolt termek. Ebben nincs vita. De nem ezt hivjuk innovativnak. Persze egy juzer erezheti, meg mondhatja azt, hogy na ez az igazi technikai ujdonsag, de egy szakujsagiro nem.

> Azok is, akik nem feltétlen assemblyben álmodnak.

Erdemes lenne megnezni, hogy milyen dataplant adnak a lehuzos iphone csomagok melle. Amugy eros tulzes azt allitani, hogy a tobbi telefon vagy a bennuk levo browserek hasznalatahoz assyban kene almodni. A bongeszeshez fontos, hogy olyan adatcsomagod legyen, aminel nem felsz folyton attol, hogy oriasi telefonszamlat generalsz, az, hogy legyen egy normalis meretu kijelzo (az iphone 320x480-a mar _majdnem_ az, es ketsegtelenul lenyegesen nagyobb, mint az atlag), egy jo bongeszo (webkit alapu az iphone safari es a nokia telok browsere is) es persze a jo UI. Es itt a UI az utolso, mert barmennyire is szereti valaki a ketujjas zoomot, ha a tobbi adott, akkor siman tudja kenyelmesen hasznalni a bongeszot enelkul is.

Ami leginkabb hianyzik a tobboi keszulekbol az a normalis meretu kijelzo. De ez meg mindig nem a hudeleginnovativabb kategoria.
Marcell: > Hát közlöm a win se, csak ésszel kell használni.

Ja, ugy semelyik szoftver sem esik hasra. Epp csak arra kell figyelni, hogy ne fusson ra bugokra. ;) LOL
bithalver: meg fogsz lepődni, az átlagjúzer nem cserélgeti az akksit a telefonjában. tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de így van ;)

érintőképernyő: meg kell szokni. ha valaki nem nyitott az új dolgokra, és ragaszkodik a régi, jól bevált módszerekhez**, akkor persze esélytelen (egyik barátom egyszer leült az osx-em elé, és tíz másodperc múlva konstatálta, hogy ez egy szar, mert kihagyták belőle a start menüt, pedig az milyen jó dolog... no komment).

** nem biztos, hogy a régi az szar, de az sem, hogy az a tökéletes
Azt a rendszert lehet stabilnak nevezni, ami akkor sem döglik meg, ha valamelyik program lefagy. Na most ez a Windowsra, mint tudjuk, nem igaz. Ha csak néhány jól megírt programot futtatsz, attól még az a rendszer nem stabil, csak szerencséd van. Vistát még nem próbáltam, ott valószínűleg javultak a dolgok. Mentségére a Windowsnak, az Apple dolgaihoz képest, hogy nagyon sokféle hardver konfigon fut. Az Apple cuccok max 1-2 hardver összeállításhoz vannak megcsinálva. Úgy azért sokkal könnyebb "stabilnak" lenni. Persze a felhasználó szempontjából az a jó ami stabil és egyszerűen kezelhető. Legalábbis a többségnek. Valakinek meg az, ha variálhatja a dolgokat, úgy ahogy akarja. Ja és esetleg mindezt lehetőleg olcsón (és legálisan). Én linuxot használok. :) Nekem ez a megfelelő. De nem mondom azt, hogy ez az űberfrankóésegyedüliamitökéletes!!! Az, hogy mi a tökéletes, a felhasználás céljától és a felhasználótól (vásárlótól) is függ. Szóval nem kell senkit leszólni és/vagy lenézni mert ilyen-olyan dolgot használ/szeret vagy tart jónak. Ő dolga. Szerintem.
Tök jó a webisztánon ez a mac vs windows vita, de nem... öhmmmm... irreleváns?
Ez a vita már rég eldőlt, és a közeljövőben nem is nagyon fog változni az eredmény... Mindkettő platform stabil, megfelelően biztonságos, használható, megvoltak a hibái, rendelkeznek ma is hibákkal, de mindkettőt használják. Semmi sem tökéletes. Olyan, hogy *jobb*, csak célszerszámoknál van. (A C64 talán...)

Apropó, miért van a logóban egy telefon ami erre a bejegyzésre linkel?
Hát..a symbian nem 2-3 ezer alkalmazással van előrébb..egy magyar s60 alkalmazásokat gyűjtő oldalon 17ezer alkalmazás van s60-ra (java is van benne).
web0.1, mit értesz az alatt, hogy stabil? Ha lefagy a firefoxom, arra a vista és az xp is egyaránt magasról tesz, működik tovább.
A Firefox úgy látszik akkor meg van írva annyira jól, hogy ne rántsa magával az oprendszert. De a lehetőség megvan és vannak programok, amelyek esetében a fagyás meg is történik. Természetesen ezek olyan programok, melyek nem jól vagy nem a beépített windowsos "megoldások" szerint vannak megcsinálva. Sajnos pont az MS szívatta meg azzal a világot, hogy nem tette mindenki számára elérhetővé és láthatóvá a windows lelkét. Most már ezt megtette úgy tudom, így valószínűleg egyre kevesebb lesz az ilyen.
Ja és a Firefox készítőit 1-2 éve meghívták a fejlesztői központba, hogy minél inkább a windowshoz tudják hangolni a böngészőt.
A következő windows amúgy ígéretesnek tűnik (ha a hírek igazak), ugyanis minden program várhatóan egy saját környezetben fog futni, ahol esélye sem lesz olyat tenni, melytől az egész rendszer lefagy. Ha ez így lesz, akkor a windowst már tényleg lehet stabilnak nevezni.
web01:
"A Firefox úgy látszik akkor meg van írva annyira jól, hogy ne rántsa magával az oprendszert. De a lehetőség megvan és vannak programok, amelyek esetében a fagyás meg is történik."
Pont az, hogy a Firefox fagyogat sokszorannyit, mint kéne. Nincs jól megírva. Továbbá más programjaim is fagytak már le, és egy speciális esetet leszámítva ez a rendszert magát nem zavarta. Igen, lehet olyan programot írni, ami "magával rántja" a rendszert. Vagy maga a rendszer ilyen, vagy egy driver.

"Sajnos pont az MS szívatta meg azzal a világot, hogy nem tette mindenki számára elérhetővé és láthatóvá a windows lelkét."
Hülyeség. Senkit nem érdekel a kernel, meg a rendszer belseje, csak az API, amit használhat.

"A következő windows amúgy ígéretesnek tűnik (ha a hírek igazak), ugyanis minden program várhatóan egy saját környezetben fog futni, ahol esélye sem lesz olyat tenni, melytől az egész rendszer lefagy. Ha ez így lesz, akkor a windowst már tényleg lehet stabilnak nevezni."
Legjobb tudomásom szerint jelenleg egyetlen operációs rendszer sem használja az általad vizionál technológiát. Mégis stabilak. (Nem a MinWinre gondolsz amúgy?)