A legújabb magyar közösségi hely a weben: Google Reader

Kereken egy hete küldtem a Facebookon a Webisztán-csoport több mint 820 850 tagjának egy köremailt, melyben arra kértem őket, hogy osszák meg velem Google Reader-megosztásaikat. (Vagyis küldjék el azt az emailcímüket, amivel a Google Readerüket használják.)

Több mint 200-an el is küldték a mailcímüket, és az egész hírmegosztásból így egy hatalmas élő webes kísérlet, újfajta közösségi hírszerkesztőség jött létre, napi több száz hírmegosztással és kommenttel. (A tapasztalatokról majd később, egy másik postban.)

Az egész ötlet a múltkori postsorozatból jött. Ennek kapcsán pedig a minap Koronixban is megfogalmazódott egy ötlet:

(...) csinálni lehetne egy olyan oldalt, ahol az, aki szeretné, hogy a megosztásait ne csak az ismerősei, hanem bárki követhesse beküldheti a GR shared linkét (You Stuff > Shared items > See your shared items page in a new window. > URL másolás). Hiszen ezeken az oldalon már mindenhol ott virít a "Subscribe" gomb és felveheti bárki RSS-be.

Koronix ötlete a nagy közös, publikus GReader megosztásról megtetszett Bártházi Andrásnak is, úgyhogy az elméletet a gyakorlat követte. Ebből lett pár napja a GReader Címjegyzék.

Hogy mennyire forró témáról beszélünk, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Mitörtént.hu megalkotója a hét végén készített egy olyan szájtot is, mely a Google Readerben megosztott elemket toplistázza. Ez a TurulMeme.

A TurulMeme megalkotójával beszélgettem az imént. Íme egy részlet a csetelésből:

alapvetően volt nekem is egy listám a megosztó emberkékről, de nem igazán foglalkoztam a dologgal. Aztán ba78 kolléga ötlete miatt továbcsináltam a dolgot, bekerültek az ő listáján megjelenő emberek is + a google feed-ek alapján képes is tanulni. aztán két este összedobtam az egészet, ez van kint most vannak még benne bugok, de szerintem már így is használható egyedül a spam macerás benne, de majd kitalálok rá valamit plusz van pár dolog még összeírva, ami hiányzik az oldalról

Látható tehát, hogy a geekeket ez a téma foglalkoztatta a leginkább az elmúlt egy hónapban, és mindjárt pár kísérleti projekt is született belőle.

Vegyük észre: nulla pénzből, nulla kockázati tőkéből, pusztán lelkesedésből és együttgondolkodásból jött itt létre egy közösségi ötletgyár. És én nagyjából már egy új magyar startupot látok születőben, lelki szemeim előtt. </túlzás>

Ami viszont tény: több száz magyar GReader-felhasználó az elmúlt napokban összekapcsolódott, és valódi, élő közösségként osztogatják meg egymással a híreket és hírkommentjeiket. Média 2.1...

Mindez csak azért volt lehetséges, mert a Google egyszer gondolt egyet, és úgy érezte, hogy ő nem fog tudni egy Facebook- vagy MySpace-klónnak sikereket elérni, inkább fogta a gmailes kontaktlistát, és belepakolta más szolgáltatásaiba. Így például a Google Readerbe is.

Mint az elmúlt hónap is bizonyítja, a Google Readernek még rengeteg jó fejlődési iránya van. Majdnem biztos vagyok benne, hogy a Google-nak nagyszabású tervei vannak ezzel a szolgáltatással.

Végül néhány általam fontosnak gondolt előnyét sorolnám fel a Google Readernek, azoknak, akik esetleg kedvet kaptak:

1. Villámgyors hírmegosztás (egy klikk).
2. Automata fordítógép (minden hírt olvashatsz angolul).
3. Offline üzemmód (a Gears támogatja, kiváló offline útittárs).
4. Kiváló mobil interfészek (sima és iphone-os)

Hogy is volt: We The Media? Egy fenét. We The Sharers...
 

Címkék: google google reader magyar kommuniti startup turulmeme
2008.11.17. 13:05. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretnék egy ilyen részese lenni :)
Azt hiszem ez egy következő fokozat, a riadólánc-szerű információ terjesztés miatt egy nagyságrendet gyorsul a hírek terjedési sebessége.
Örülnék egy hasonló oldalnak, ahol a del.icio.us magyar használóinak könyvjelzői vannak toplistázva.
amúgy meg a TurulMeme az új digg :D
huh, ez gyorsan történt és nagyon jó. :D
nagyjából readburner.com magyarul, vagy tévedek?
@Fleki: igen, a magyar readburner.
Már csak az kellene, hogy bárki hozzáadhassa magát.
Kérdés, hogy önmagában a Google Reader használata valamilyen értelmes közös platformot teremt-e.
Na itt van a kutya elásva, amit Csabosz mond, és ezt én is anno írtam hh-nak.

Azzal, hogy ezt az egyébként nagyon jó ötletet a Readeren keresztül oldják meg, nagyon sok forrás kiesik. Meglepő, hogy pont ba78 csinál Googler Reader címjegyzéket, mert ő tudja a legjobban, hogy a Netvibeson is lehet megosztani, és pl. sokszor baromi macerás egy Netvibeson olvasott cikket beizzadni a Readerbe csak a megosztás kedvéért (nem mindig detektálja le a jó feedet, pl.)

A megoldást én a FriendFeedben látom, ebbe mindenki beleteheti azt, amit gondol, beleértve a statikus, nem hír-jellegű (no RSS) oldalakat.

Persze, önmagában a megosztás-alapú közösségi hírügynökség jó ötlet.
"valódi, élő közösségként"...

Aha, tehát ha valamelyikük pl. sz*rban van, akkor nyugodtan fordulhat a másikhoz. Bár pl. a turulmeme szerintem is jó ötlet, összességében az ilyen "közösségekkel" való időtöltés pont azt az időt csökkenti, amit valódi közösségépítéssel lehetne tölteni.
pollnernél a pont szerintem.
pollner:
Erre a gyakorlat fogja megadni a választ, gondoltam ne csak a száraz elméletekkel játsszunk:-)

KGyST:
Igen, sok egyéb dolog mellet ez az egyik logikus fejlődési iránya egy hasonló kezdeményezésnek.
Még annyit tennék hozzá pollner megjegyzéséhez, hogy szerintem semmiben nem különbözik egy Google Reader ilyen szempontból mondjuk egy digg-től.
Annyiban különbözik, hogy itt nem látszik, hogy a többiek mire szavaznak, mint a digg-nél, vagyis ez jobb erdeményeket hozhat, mert nem az van, hogy aminek sok pontja van, azt szavazzák fel a többiek is.
agyvihar: igazad van (sőt!), de pollner igazából magában a Reader-ben kételkedik szerintem. Pedig ez tényleg jó útja/módja annak (pontosabban kezdete), hogy felismerhesse egy bitekből összerakott valami az adott illető olvasási/viselkedési mintáit. Én ebben sokkal jobban hiszek, mint a direkt szavazási modellekben.
de így akkor mindenki midnig a readerében levő 100-200 siteból oszt meg, nem? mármint nem oszthatom meg ezt a posztot csak ha webisztánra fel vagyok iratkozva, ami ugye nem mióta befűzte a delicious feedet valamikor a blog gazdája? vagy ha feliratkozok a meme feedjére és ott osztom meg azt ami tetszik, de annak nem látom értelmét.
már megint egy újabb nyakatekert hülyeség a húdetrendikettőpontnulla kategóriában
human_insect: ez így van, mert szöveges note-okat ugyan meg lehet osztani, de azokba hiába tesszük be gondolom az url-t, az nem fogja ugyanannak látni (ki kellene próbálni). Kellene egy olyan funkció, hogy share url by note, vagy ilyesmi, mint a del.icio.us-ban.

De addig is, már az is jó, ha ezzel a feed-ek legjobb elemeit ki lehet válogatni. Mellesleg az ötletet ki lehetne terjeszteni a magyar del.icio.us felhasznákra is, és akkor bármilyen url-lel működne.
A regisztráció is beüzemelve az oldalon.
Az oldalon van/lesz valami időbeli súlyozás, vagy mindig csak abszolút listát mutat a megosztások alapján?

Az lenne jó, ha az oldal mindig friss népszerű elemeket mutatna, és nem az alltime legnépszerűbbeket. Vagy most is így van?
Jelenleg 8 óra megosztásai szerepelnek a főoldalon, de a to-do lista tartalmaz ezzel kapcsolatos elemeket:-)
Cool. :) És az RSS feed is ezeket a 8-órás megosztásokat adja vissza?

Mellesleg nem kevés a 8 óra? Nem lenne jobb inkább legalább egy napnyi időablakot hagyni a toplista összeállására? Szerintem 8 óra alatt nem jut el mindenkihez az adott hír, hogy kiderülhessen, hány ember szerint érdekes.
human: idézet HH Facebookos üzenetéből:

egy kis segedlet. ha olyan hirt, weboldalt akarsz megosztani, melynek feedje nincs felveve a greaderedbe, akkor ezt az js-kodot tedd be a bongeszod bookmarkjaba:
javascript:var%20b=document.body;var%20GR________bookmarklet_domain='www.google.com';if(b&&!document.xmlVersion){void(z=document.createElement('script'));void(z.src='www.google.com/reader/ui/link-bookmarklet.js');void(b.appendChild(z));}else{}

Erre gondoltál?
@smidgen: a különbség az, hogy ez nem egy torkunkon-lenyomós dolog, mert ilyen is kell, hanem egy igény kreálta fejlesztés, ami teljesen más.
A közösség hívta életre, mert kellett.
Ha olyan weboldalt szeretnel inditani ami az emberek isemroseik elotti tetszelgesre jatszik akkor tokeletes az otlet..."nezzetek ide en milyen komoly hireket olvasok, mennyire mindenki elott egy lepessel vagyok, mi?"...de ezt nem neveznem az uj hirszerkesztesnek, mert eleg nepszeruseg hirertekuve tehet olyan dolgokat amik nem azok (mint amikor az American Airlines majdem necsodolt egy regi hir miatt - es akkor a Gyozikes hireket most meg sem emlitem) Ez nem Media 2.1 hanem szocialis gyengesegre epulo maganinformacio megosztas, amit a Google majd szepen felhasznal marketing celokra
Panda.Zeo:
Ez van, ahol müxik, van, ahol nem.
@deejayy: ez azért kétlem
@42: szerintem is
fortytwo, leszólni könnyű, amit más csinál.

A megoldandó probléma az, hogy a neten rengeteg információ éri az embert. Hogyan válogatod ki a rengeteg anyagból azt, amit érdemes elolvasni?

Ha van jobb ötleted a fentinél, akkor érdeklődéssel hallgatjuk.
Gyerekek, miattatok most elkezdem magamat átszoktatni Netvibesról Readerre. Nem is olyan rossz.
agyvihar: > A megoldandó probléma az, hogy a neten rengeteg információ
> éri az embert. Hogyan válogatod ki a rengeteg anyagból
> azt, amit érdemes elolvasni?

Vannak erre kozepesen jo (kozepesen rossz ;) ) automatizalt modszerek, pl. a collaborative filtering. Biztos hiranyagokra is megcsinaltak mar. Masik modszer a spam szuresnel is hasznalt Bayes kategorizalas - erdekel/nem erdekel. Ehhez meg szerver sem kell, persze ma csak webalkalmazasokban tudunk gondolkodni, de ezt a feedreadered is megcsinalhatja neked. Esetleg ezt a kettot kombinalni.

De a legtutibb az, ha egy inteligens entitas munkat fektet a dologba: szerintem lehetne olyan site-ot csinalni, ahol van jonehany magara szerkesztokent gondolo felhasznalo, es ok a sajat maguk altal olvasott cikkekbol gyartananak egy ajanlo oldalt. Marmint mindenki sajatot. Es akkor lenne 50-100 kis/kozepes olvasottsagu ujsagszeru valami, ami valoszinuleg boven eleg jol lefedne a nagy tobbseg erdeklodeset.

Erre egyebkent nekem az adta az otletet, hogy pl. az index lassan kezd ebbe atmenni ;) (marmint ugy egy szerkesztoseg van, de relativ sok lett a kulso tartalom). De biztos ilyet is csinaltak mar.
"ahol van jonehany magara szerkesztokent gondolo felhasznalo"

én azt gondolom, hogy egy megfelelő intelligenciával rendelkező rendszer képes ezt automatikusan elvégezni.
MiTortent: > én azt gondolom, hogy egy megfelelő intelligenciával
> rendelkező rendszer képes ezt automatikusan elvégezni.

Persze, csak az a kerdes, hogy a megfelo intelligencia az hany szazaleka az emberi intelligencianak :). Mas szoval mennyire kell megertenie a szoveget a rendszernek. Na meg az, hogy neked, mint felhasznalonak mennyi melot kell a visszajelzesekbe beleolni. De irtam, hogy vannak erre algoritmusok, ennek ellenere biztosan erdekes az is, amit egy masik intelligens entitas (szerkeszto) hozza tud rakni a dologhoz. A ketto nem is zarja ki egymast.
Emberi szerkesztők azért nem csinálhatják ezt, mert olyan kevesen látogatnák az újságot, hogy ezért nem érné meg csinálni. 50-100 kis újságot említesz. Hány ember jutna egyre? Tudnák a szerkesztők főállásban csinálni? Hobbiból, munka mellett tudnák hozni az a kívánt szintet?

A kollaboratív szűrés éppen ezt szolgálja, hogy mindenki csak egy kicsit tesz hozzá, ami telik tőle, de ha elég sokan csinálják, akkor ezt automatizálva össze lehet rakni egy rendszert, ami összefésüli az egyéni szerkesztések eredményeit.
"Na meg az, hogy neked, mint felhasznalonak mennyi melot kell a visszajelzesekbe beleolni"

Pont az a lényeg, hogy azzal ölöd bele az információkat, hogy használod az oldalt. Engedd, hogy megismerjen téged és ehhez nem kell + vagy - gombokra kattintanod.
agyvihar: > Hány ember jutna egyre?

A nagyobbakra nehanyezer, tizezer, a kisebbekre nehany szaz.

> Tudnák a szerkesztők főállásban csinálni?

Nem.

> Hobbiból, munka mellett tudnák hozni az a kívánt szintet?

Nezd, ez kb, annyi munka, mint egy szinvonalas blogot vinni. Csinalhatja tobb ember is. Most ugy csinalunk egy kicsit, mintha nem pazarolnak sok-sok ezren az idejuket arra, hogy alig olvasott blogokat irjanak ;). Nem az a kerdes, hogy megeri-e anyagilag, hanem az, hogy lenne-e eleg erdeklodes iranta. Vagyis, hogy megeri-e csinalni az anyagi oldal nelkul, ahogy pl. a blogokat, open source szoftvereket, stb. Csak ugy hobbibol, az elismeresert.

MiTortent: > Pont az a lényeg, hogy azzal ölöd bele az
> információkat, hogy használod az oldalt. Engedd,
> hogy megismerjen téged és ehhez nem kell + vagy - gombokra
> kattintanod.

Ez szep elmelet, csak sajnos nem igazan koveti a felhasznaloi szokasokat. Eleg gyakran van, hogy egy cikk cimebol vagy kivonatabol nem tudod eldonteni, hogy erdekel-e. Ha meg mar kattintottal, akkor az altalad vazolt rendszer ugy is veszi, hogy tetszett. Ez igy nem tul hatekony. Meg ugy egyebkent az egesz collab filtering (nearest neighbourhood clustering) nem produkal azert olyan csodalatos eredmenyeket.
KGyST: Nem ellenőrzött forrás ám, csak kopipészt :)
"Ha meg mar kattintottal, akkor az altalad vazolt rendszer ugy is veszi, hogy tetszett."

Az a rendszer, amiről ez az egész webisztános bejegyzés szól nem veszi úgy, mert elolvasás után mondod rá, hogy jó vagy van. Ha nem kattintasz a megosztás gombra, akkor az azt jelenti, hogy szerinted nem elég jó ahhoz, hogy mások is elolvassák.

Vagyis egyetlen plusz kattintást jelent, hogy másoknak is ajánld a cikket. Ez minimális munka, viszont a sok kis ajánlás összeadódik, ahogy a rendszer összegezi őket, és kiszedi a legtöbbet ajánlott cikkeket.

Mi ezzel az elgondolással a baj?
"Ez szep elmelet, csak sajnos nem igazan koveti a felhasznaloi szokasokat. Eleg gyakran van, hogy egy cikk cimebol vagy kivonatabol nem tudod eldonteni, hogy erdekel-e. Ha meg mar kattintottal, akkor az altalad vazolt rendszer ugy is veszi, hogy tetszett."

Nyilván nem arról beszélek, hogy 1x-2x kattint valaki... A nagy törvénye alapján szerintem nekem van igazam:-)
agyvihar: > Az a rendszer, amiről ez az egész webisztános
> bejegyzés szól nem veszi úgy, mert elolvasás után mondod
> rá, hogy jó vagy van.

Tok jo. Csak nem ertem, hogy most mivel vitatkozol. Az en allitasom az volt, hogy az ertekeles kialakitasa plusz munkat igenyel. Erre MiTortent - aki latszolag a rendszer fejlesztoje, de legalabbis ott a linkje a turulmeme jobb also sarkaban - azt valaszolta, hogy nem igy van. Erre irtam az, hogy ha nem igenyel plusz interaktivitast, akkor rosszabb lesz a teljesitmenye. Erre hol ellenerv, hogy az adott rendszernek jobb, mert van plusz munka formajaban megjeleno input? Ha van, akkor kevesebb, de jobb minosegu adatbol tud dolgozni. Ennyi volt az allitas. Nem mondtam, hogy barmi baj lenne vele.

> Nyilván nem arról beszélek, hogy 1x-2x kattint valaki...
> A nagy törvénye alapján szerintem nekem van igazam:-)

Ha azt godnolod, hogy neked van igazad, akkor biztos neked van igazad szerinted. Es ez biztos :)