Ne hagyd ki az év magyar geek buliját!

Szinte hihetetlen, de immár két éve annak, hogy néhány budapesti geek úgy gondolta, hogy minden hónap első szerdáján összeülnek, és röviden elmesélik egymásnak, mivel foglalkoznak, min dolgoznak.

A Budapest New Technology Meetup névre keresztelt rendezvénysorozat hamar népszerűvé vált. Hiszen egy non-profit, alulról szerveződő, kifejezetten a lényegre (a technológiai szektorban dolgozók munkájára) koncentráló összejövetelről van szó.

Szóval két év. A születésnap okán speciális összejövetelre készülnek a szervezők. Ezúttal NEM a hónap első szerdáján, hanem február 19-én, este 8 órakor lesz a Meetup. A helyszín pedig a Merlin.

A szülinapra az összejövetel kiegészül az építészek és dizájnerek hasonló találkozójával, a Pecha Kucha Nighttal. A szervezők felosztották egymás között az időkeretet. Így a következő program állt össze (kisebb változások lehetnek):

Meetup:

  • Balogh György: Passzív és Zéró Energia Házak
  • Forgács Tamás (Holgrafika Kft): 3D telefonok, display technológiák és embedded GPU-k
  • Petrovics Péter (noba.hu)
  • Bácsi László, Salomváry Márton (Virgo Systems): Gyors OpenSocial minialkalmazás-fejlesztés
  • Microsoft Surface demo az előtérben, élő közvetítés a Ustreamen


Pecha Kucha:

    • Taraczky Dániel építész
    • Wesselényi-Garay Andor építészmérnök, az Átrium vezető szerkesztője, blogszerző: WérGidA: http://wergida.blogspot.com/
    • Kiss Tibor - Je suis belle divattervező
    • Forgács Simon - Neonon Csoport
    • Csáki László animációs filmkészítő, vizuális művész
    • Gáspár Máté - Krétakör

Mindkét előadássorozat körülbelül 1-1 órás lesz, utána pedig közösen bulizunk hajnalig. A rendezvény - a nagyobb hely bérlése miatt - ezúttal nem ingyenes.
A belépő 1000 HUF, amiben benne van egy welcome drink is.

Mindenki készüljön tehát úgy, hogy két hét múlva csütörtökön programja van. Mi is ott leszünk, és az ismerőseitek is.

Fontos, hogy rsvp-zzen mindenki, aki jönni szeretne, hogy a szervezők követni tudják, mennyi ember megjelenésére számíthatnak.

Geek it out loud.

Címkék: magyar beharangozó meetup
2009.02.02. 08:40. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boldog születésnapot, minden geeknek :)
ez tök jó dolog. tavaly mennyien voltak mit lehet tudni?
iden valszeg joval tobben leszunk. eleve eddig 216-an rsvp-ztek. ehhez jon meg a petcha kutcha kozonsege. szerintem 5-600-an siman leszunk.
Azt lehet előre tudni, hogy Kiss Tibor miről fog beszélni?
azt hiszem a www.jesuisbelle.hu/ legújabb kollekciójáról.